Kiadó: H-Music
A nyolcvanas évek hamisítatlan rock and roll életérzését idézi az 1988-ban alakult és az épp harminc esztendővel később újraindult Telegram együttes. Zenéjüket fülben maradó, igényesen megkomponált dallamok, elgondolkodtató, irodalmi szintű dalszövegek, különleges, egyedi énekhang, ízes, virtuóz gitárszólók, valamint kőkemény ritmusok jellemzik. Mindezt jó érzékkel ellensúlyozza, vagy éppen kiegészíti a lágyabb tónusú billentyű-, illetve modern szintetizátorhangzás. Tavaly decemberben megjelent albumuk címe – ellentétben a harminc évvel korábbi nagysikerű nagylemez üzenetével – pozitív kicsengésű: Jó hírek.
A régebbi korosztálynak talán igen, a fiatalabbaknak jellemzően aligha mond valamit az egykori, majd 2021 januárjától véglegesen megszűnő hírközlő eszköz, a távirat, amelyet eleink telegramnak, vagy akár sürgönynek neveztek. A mai ímélező, esemesező, vagy egyéb kommunikációs csatornákon üzeneteket küldözgető nemzedékek számára mindez persze történelem; miként – minden valószínűség szerint – a nyolcvanas évek végén alakult, sikereket elérő klasszikus rock formáció is, nevezetesen a Telegram együttes. Sikert emlegetünk, amely az akkori zenei környezetet figyelembe véve a lakodalmas „rock”, az igénytelen pop, a különböző metal, punk stb. irányzatok sűrű erdejében talán még inkább felértékelődik. Rossz hírek címmel, a feltörekvő előadók számára fenntartott Start márkanév alatt 1989-ben egy nagylemezt is megjelentet velük a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. A Mr. Basary, Balogh Mihály, Vedres József, Hirleman Bertalan, Makovics Dénes, valamint Ádok József alkotta akkori hatos fogat azonban nem bizonyul hosszú életűnek: ez utóbbi muzsikusnak, a zenekar billentyűsének tragikus halálával három év működés után, 1991-ben – a második album elkészülte előtt –a Telegram zenekar „leadja a forgalmit”.
Éppen három évtized szükségeltetik ahhoz, hogy Vedres Joe fejében megszülessen a gondolat az egykori Telegram felélesztésére, s vele néhány új dal is, amellyel véleménye szerint lehetne mit kezdeni. El is készül a vadonatúj album és ezt hallgatva hamar kiderül: a srácok ott folytatják, ahol abbahagyták anno. Annyi különbséggel, hogy a ’88-as hangzó anyaggal ellentétben, optimistán tekintve a jelenre, valamint a jövőre, a kiadvány csupa Jó hírekkel szolgál. A fő csapás irány a hard rock, azon belül egy csipetnyi west coast, no meg egy késhegynyi Nirvana egyfajta izgalmas keveréke; a lényeg, hogy zenei hangzásában a banda szinte egyedülálló Magyarországon. Négy régebbi szerzemény, amely még az előkészület stádiumában leledző második Telegram albumot gazdagította volna, most újragondolva, frissített verzióban, hat vadonatúj nótával kiegészülve hirdeti a dallamos keményzene örökérvényűségét, halhatatlanságát. Mindez a H-Music kiadónál, cédé lemezformátumban, digipak tokban a tavalyi év végén, egészen pontosan december 9-én debütál.
A dalokat a gitáros Vedres Joe, valamint a basszusos Naszvagyi Tamás jegyzi szerzőként, a mondanivalót ugyancsak a zenekar alapító-vezető – aki nem mellesleg a veretes, virtuóz és rendkívül jó hangzású gitárszólókról, riffekről, wampekről is gondoskodik – szedte verses formába. Többségében szerelmi tárgykörben, bizonyítván, hogy e témát bizony lehet közhelymentesen, néhol lazán, máskor meghökkentően, esetenként némi malíciával is kezelni. Ugyanakkor nem kell szégyellni azt sem, ha mindez kissé költőire, de mindenképp irodalmi értékűre sikeredik. A záró tétel Ne menj tovább középtempós, himnikus darabja szövegében mintha folytatásos története, egyfajta lezárása lenne az Új csodák című opusznak. Tartalmilag kiemelkedő a sokat sejtető Csonka ország tétele, amelyről hamar kiderül, pontosan azt kapjuk, amit a cím is sugall; történelmi tragédiánkon túl nem kímélve napjaink visszásságait sem: „Lopott villában lopott kéj / Kintről irányított szenvedély / Küzdöttünk az igazságért / Néma kiáltás a semmibe / Küzdünk még a szabadságért / De csak az illúzió ér ide”.
S most nézzük magát a zenét – hogy stílszerűek legyünk – távirati stílusban: igényesen megkomponált dallamok, különleges, a már említett ízes, virtuóz gitárszólók, feszes tempó, precízen együttműködő, kőkemény ritmusszekció, amelyet jó érzékkel ellensúlyoz, vagy éppen kiegészít a lágyabb tónusú billentyű-, esetenként a merészebb szintetizátorhangzás. Érdemes odafigyelni a senkiével össze nem téveszthető, jellegzetes énekhangra: tulajdonosa az a Mr. Basary, akit korábban megismerhettünk és megszerethettünk – többek között – a Hitrock, a Kormorán, vagy az azt követő Örökség együttes frontján. Már csak azért is figyelemfelkeltő, mert előadásmódját az említett formációktól – persze eddigi értékeit megőrizve – némileg eltérő hangszín, megszólalás jellemzi. Ugyancsak meglepetés a háttérben szerényen meghúzódó Gábor Péter (amúgy katolikus kántor) szintetizátor játéka (Tárd ki, Vágyakozás), amely remekül egészíti ki Vedres invenciózus szólóit. A hangkép telítettségéhez nem keveset tesz hozzá Naszvagyi Tamás basszusgitáros (egyébként kiváló színművész is), aki több mint egyszerű vokalista: énekhangja különösen a lemez húzószámában, az Ez az érzés jó slágergyanús darabjában tűnik ki, érzékletesen kiegészítve a fronténekest. Dögös, kemény riffjével, keményvonalas hangzásával a Kiáltsd! is könnyen a rockerek kedvence lehet, amíg a gyengébbik nem vélhetően a lírai Te meg ént részesítheti előnyben. Igazságtalanság lenne a felsorolásból kihagyni Hegyessy Csaba dobost, aki ugyancsak szerény háttérmunkásként nem kevesebbért, mint a tempó feszességéért, húzósságáért, a pergő ritmusokért felel. Mindezzel olyan stabil alapot biztosítva, amelyre bizton lehet építkezni.
Összességében adott tehát egy több generációs, remek muzsikusokból felépített banda, amely az arra fogékony, igényes és korszerű hangzású hard muzsikát kedvelők körében komoly népszerűségre számíthat. Becsülendő, hogy a könnyebb „ellenállás”, az olcsó slágergyártás helyett a nehezebb, rögösebb utat választották, méghozzá abban a biztos tudatban, hogy nem lesz könnyű dolguk. De a Jó hírek albumot felemelt fejjel vállalhatják, s mint koncertjeik is bizonyítják, van mit keresniük a rockzenei szcénában.
A telegram, mint egykori távirat feladási eszköz megszűnt ugyan, ám a nevét viselő formáció létezik, és pozitív töltésű üzenetként közvetíti a rock halhatatlanságát.
