Idén is nagy sikerrel zajlott a Djabe zenekar és Steve Hackett szokásos nyári közös turnéja. Mind a hat előadáson hangosan ünnepelte a közönség a srácokat. A közönségtalálkozóval egybekötött dedikálásokon pedig mindenütt hosszasan kígyóztak a sorok, hogy a rajongók testközelből is találkozhassanak a művészekkel, illetve, hogy aláírassák a formáció tagjainak legújabb Live in Győr című és egyéb kiadványait. A turnébeszámoló második részében a bécsi, győri és a temesvári történések olvashatók.

2023. június 18., Bécs, Porgy & Bess – Jazz & Music Club

A Porgy immár megszokott visszatérő állomásának számít, ha a Djabe & Steve Hackett útnak indul Közép-Európában. Most is teltház volt, őrületes sikerrel. Most is kígyózott a sor a koncert előtt a különféle hanghordozókkal. Most is minden dalkezdeményt megtapsoltak. Szinte minden kompozíciót együtt énekeltek, dúdoltak a rajongók a fiúkkal. Nem túlzás, megtekinthető az online közvetítés felvételén, illetve részben majd meghallgatható lesz valamelyik turnékiadvány extrái között.

Szóval átütő siker. És persze ezúttal is találkozhattunk mindenféle náció tagjaival. Németek, magyarok, osztrákok, britek és amerikaiak ugyanúgy voltak, mint például magyarul egy szót sem beszélő román nemzetiségű rajongók. Utóbbiak követték is a csapatot, hogy aztán két nappal később együtt koccintsanak a sikeres turnézárásra.

A 2023-es bécsi előadás meglepetése Jonas Reingold színpadra lépése volt. A Kaipa, a Flower Kings, a Tangent és sok más egyéb színvonalas progresszív rock együttes tagja leginkább a Steve Hackett Band basszusgitárosaként volt ismert a helyi közönség előtt, akinek szólója hatalmas sikert aratott mind a közönség, mind a zenésztársak körében. Meglepetést és egyedi élményt nyújtva mind Steve-nek, mind a bécsi publikumnak.

Djabe & Steve Hackett dedikálás a Porgy & Bess klubban, 2023
két boldog rajongó a sokból, akik már sorra kerültek

2023. június 19., Győr, Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

A győri program egy sajtótájékoztatóval indult. Az egykori Rába Quelle, jelenlegi nevén RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő területén Dézsi Csaba András, Égerházi Attila és Steve Hackett osztotta meg gondolatait a sajtó jelenlévő képviselőivel. A két fő téma a tavaly rögzített Live in Győr koncertlemez és koncertfilm, illetve az idei győri koncert részletei voltak. Mindezeken túl Steve kifejtette a Djabéval közös munkáival kapcsolatos gondolatait, például a művészi együttműködésekkel és eszközökkel képviselt szabadságról és békéről, illetve elmesélte korábbi győri élményeit és a győri élményfürdő gyermekmedencéi kapcsán feltörő gyermekkori emlékét.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester kiemelte, hogy a Live in Győr lemezzel felkerültek a világ rockzenei térképére. Ami azért is fontos, mert egy külföldi ember számára még Győr, mint település beazonosítása sem feltétlen könnyű, de a város nevének kiejtése bizony komoly kihívás elé állíthatja az idegen anyanyelvűeket. A közös sajtótájékoztató utáni önálló interjúkban pedig már be is harangozta a folytatást, az idei előadás felvételéből készülő Back To Győr című albumot. Mely a zenekar tervei szerint egy dupla élő LP-ből, valamint egy koncertfilmet és extrákat tartalmazó DVD-ből fog majd állni.

Van valami különösen tiszteletreméltó abban, ami az utóbbi években a győri kulturális életben történik. Szinte egymás kezébe adják a kilincset a világklasszisok, mint Steve Hackett, Stewart Copeland, Billy Cobham, Ian Paice, Bruce Dickinson vagy Rick Wakeman. Példaértékű, ha egy polgármester annyira mélyen elkötelezettje a magaskultúrának, hogy ilyen mértékben pártolja a nívós jazz, rock, blues, folk és klasszikus zenei rendezvényeket.

A pozitív hozzáállás és az alapos felkészülés meg is hozta a gyümölcsét, mert ismét egy kitűnő hangulatú előadás született. Mely nemcsak a felfrissített program miatt volt más, mint a tavalyi, de valahogy megint másként volt jó. Összességében egy lazább, spontánabb koncertet kaptunk, mint az előző évben, néhol bulizósabb, néhol rockosabb lelkülettel, de végig zabolátlan lendülettel. Ami nyilván köszönhető volt a győri fogadtatásnak, a rajongók rohamának és az ismét rendkívül hosszan tartó dedikálásnak. Mindezeket részben meg is örökítette a TV2 Tények Plusz című műsora, akik riportfilmet forgattak a helyszínen. Meg persze Barabás Tamás hangmérnök, basszusgitár-virtuóz győri kötődésének is, hiszen sorra érkeztek a barátok és hozzátartozók a legendás helyszínre, az egykori Rába Filmszínház nagytermébe.

Az idei győri előadás több szempontból is rendhagyónak bizonyult. Részint ismét fellépett vendégként dr. Dézsi. Továbbá erre az egy előadásra több kompozícióban is csatlakozott a fiúkhoz Karvaly Tibor, aki annak kapcsán lépett színpadra, hogy anno 1995-ban napra pontosan a győri előadás idején kezdtek bele annak az albumnak a hangfelvételébe, amiből egy évre rá az első Djabe CD, két évre rá pedig az első Djabe formáció lett. A magam részéről nagyon szeretem Tibi jelenlétét. Ugyan kilóg a hivatásos muzsikusok közül, de az ösztönös zeneisége, szinte népiesen univerzális dallamainak hangulatai kifejezetten jó impulzusokat adnak a mindenkori Djabe produkcióknak. A belőle áradó békesség pedig a színpadról is lejön, jótékony hatást gyakorolva mindenkire, aki egy-egy estére ki tud szakadni a hétköznapok őrülten pörgetett mókuskerekeiből.

Bár a helyszín gyakorlatilag már elővételben megtelt, a közönség VIP része ezúttal is hozta a formáját, így nem mindenki tisztelte meg a jelenlétével a fellépőket, aki tiszteletjegyet kapott. Érdekes módon ezúttal viszont szinte csak a felső karéjon maradtak üres székek, a földszíni széksorok szépen megteltek. Vélhetően néhányan okultak a korábbi tapasztalatokból és az első blokk második-harmadik dalára lazán elfoglalták az üresen maradt jó helyeket. Ami a tapsok tanulsága szerint a hangulatnak is kifejezetten jót tett.

Steve és Jo Hackett, Győr 2023
Dr. Dézsi Csaba András a hangbeálláson, Győr 2023

2023. június 20., Temesvár,

A turné utolsó állomása Temesváron volt. A koncertet eredetileg a Rózsaparkban tervezték megtartani, de végül a változékony időjárásra való tekintettel áthelyezték a Temesvári Banatul Filharmónia épületébe, ahol gyönyörű kulisszák álltak rendelkezése, mind az előadást, mind a dedikálást, mind pedig a sajtótájékoztatót illetően.

Bár a temesvári volt az egyetlen állomás, ahol papíron sem volt teltház, nagyjából a győrivel azonos nézőszám alakult ki. Méghozzá olyan elkötelezett, többségében fanatikus rajongókból álló publikummal, hogy nemcsak a temesvári dedikálás tartott a leghosszabb ideig, de messze a turnézáró koncerten uralkodott a legforróbb hangulat. Mely persze oda-vissza spanolta a művészeket és a közönségben ünneplő, tapsoló, táncoló, örülő Djabe-, Hackett- és Genesis-fanokat. Többükkel nyílt alkalmam beszélgetni, így megtudtam, hogy az első sorokban tapsolók nem ritkán sokszáz kilométert utaztak, hogy a Journey Continues 2023 turné hozzájuk legközelebbi állomását meglátogassák, illetve, hogy a féltve őrzött lemezeiket dedikáltassák.

A ráadásként elhangzó bluesban Steve utoljára még egy akkorát rázott, hogy arra még kinn is mindenki összefutott, akinek épp akkor odakinn akadt valami dolga. De még az addig mindvégig unott tekintettel ücsörgő, ácsorgó biztonságiak is benéztek a terembe, hogy mi ez az egyre fokozódó őrület, ami a közönségről átragadt a helyi erőkre is…

Mivel ezt az előadást is rögzítették, képben- és hangban is, adja magát a következő Blu-ray és dupla CD kombó. Hiába, hogy a tavalyi turnéról is készült egy átfogó kiadvány, hiába, hogy a második győri anyag is munkaasztalon van. Ez annyira eltérő program, lenyűgöző előadásmód, gyönyörű helyszín és egyedi élmény volt, hogy a temesvári koncert felvétele szinte ordít a publikálásért.

A különleges hét rövid leltárában tehát hat koncert, hat dedikálás, két sajtótájékoztató és egy fotózás szerepel. Valamint az elkészült felvételekből legalább négyféle új kiadvány (Carpet Crawlers, Before Live, Back To Győr, Live In Temesvár) készülhet, de akár még több is lehetséges.

Valami egészen csodálatos, egyben elképesztő, amit Steve Hackett és a Djabe muzsikusai örökifjú lelkülettel időről-időre az egyetemes kultúra asztalára tesznek. Mostanában pedig úgy tűnik, hogy nemcsak a kimagasló színvonalat és a lenyűgöző tempót tudják lazán tartani, de évről-évre emelik is a tétet. Hajrá Djabe! Hajrá Steve! Csak így tovább! Minden elismerésem.

Jozé és Steve, Temesvár 2023
Djabe & Steve Hackett koncert a Temesvári Banatul Filharmóniában 2023

Fotó: Jo Hackett, Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum