- Analog Music Hall 2024. 03. 05.
Az utóbbi pár évben sok mindenbe belefogott David Ellefson, de persze a kiváló basszusgitáros Megadeth-es múltja szinte mindig, mindenhol visszaköszön. Ha máshol nem is, de a koncertszínpadokon feltétlenül. Junior újkori karrierjében a másik fix pontnak pedig egyre inkább Andy Martongelli, az olasz gitárvirtuóz kezd válni. Gondoljunk csak az olyan zenei projektekre, mint a David Ellefson’s Basstory, az Altitudes & Attitude, a David Ellefson Band, a Sleeping Giants és a No Cover CD-k, a Ellefson-Soto Vacation In The Underworld albuma, az One Of A Kind soundtrack, vagy az éppen aktuális Bass Warrior Tour produkció és az ahhoz tartozó legfrissebb CD, a Live In Studio.
Mióta másodszor is kikerült a Megadeth-ből, némelyeknek szokásukká vált Ellefson-on gúnyolódni. Olyankor mindig Jézus szavai jutnak eszembe, aki a következő útmutatással józanította ki a házasságtörő asszonyt éppen megkövezni akaró heveskedő tömeget: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”
A dolog utóéletét tekintve ma már szinte mindegy is, hogy vajon csőbe húzták-e David-et, vagy külső segítség nélkül, magától is képes buta helyzetekbe keveredni. A Megadeth nélküle robog tovább, miközben Junior továbbra is egyik zenei projektből a másikba kezd. Tehát nem igaz, hogy a kínos szituációval szakmailag is lenullázta magát.
Mindenesetre fontos leszögezni, hogy Dave Junior nélkül ma már biztosan nem lenne Megadeth. És nem csak azért, mert Ellefson a banda egyik alapítója, vagy mert egy rakás thrash metal alapvetés társszerzője, hanem azért is mert a leghosszabb ideig húzta ki MegaDave mellett, akinek számos hülye húzását tompította, ellensúlyozta, hozta helyre. Így aztán David Ellefson ugyanolyan joggal játszik Megadeth dalokat, mint a másik Dave. Főleg, hogy a műsorokban elhangzó kompozíciók egy részének itt is, ott is szerzője, társszerzője. Mindezt a legújabb 2024-es Bass Warrior Tour kapcsán ugyanúgy érdemes hamar letisztázni, mint két éve a Kings Of Thrash The MEGA Years koncertekkel kapcsolatban sem ártott rendet tenni némelyek fejében.
Az idén februárban, olasz dátumokkal indult David Ellefson Bass Warrior Tour featuring Andy Martongelli produkció további résztvevői szintén olasz muzsikusok. Walter Cianciusi, a másik gitáros a Headless együttesből és a Geoff Tate’s Operation Mindcrime koncertjeiről lehet ismerős. Roberto Pirami, aki az egyik legnevesebb dobiskola a Free Drumming Studio vezető tanára, a K2RE dobosa is sokaknak ismerős lehet. Hiszen Pirami többek között ütött már Vinnie Moore, Michael Angelo Batio, Blaze Bayley, Gus G vagy éppen Uli Jon Roth mögött is. Titta Tani, aki az Empty Tremor, a Necrophagia, vagy a Daemonia zenekarokban szintén a dob mögött szokott ülni, ezúttal ugyanúgy énekesként szerepel, mint az Ashent, az Ehfar, a DGM, az Astra, a Shining Fury és a Virtual Mind esetében. Válogatott tehetségek, tanárok, virtuózok, multi-talentumok veszik körbe Ellefsont. Hallatszik is a produkción.
Innen nézve Dave Junior legújabb együttese akár még egy újabb, világszinten is értelmezhető szupergroupnak is nevezhető, de Olaszországban feltétlen. Nem véletlen, hogy ott kezdték a turnét, melynek első „külföldi”, tehát nem olasz állomása volt a budapesti, 2024. március 5-én az Analog Music Hall színpadán.
Őszintén bevallom, hogy reményteljesen és nagy várakozással tekintettem előre a David Ellefson Bass Warrior Tour magyarországi állomására. Szerencsére nem kellett csalatkoznom. Miután megjelentek a srácok a színpadon, olyan színvonalon muzsikáltak, ami el is várható egy ilyen, sokszorosan kipróbált, rutinos arcokból álló formációtól. A tudás, az tudás. A gyakorlás, az gyakorlás. A tehetség meg akkor is átüt, ha nem feltétlen vette a közönség minden egyes tagja a fáradtságot, hogy bepótolja az ezredforduló óta eltelt évekhez kapcsolódó produkcióihoz köthető információkat.
Az Analog Music Hall elrendezése és hangzása is sokat javult, mióta 2018. március 30-án a Matejevszki Iván vezette P. Mágnes együttes egy nyilvános élményfőpróba keretében beindította a koncerthelyszínt. Akkor is nyitástól zárásig voltam, miként most is az utolsók között távoztam, a kettő között is buliztam itt már eleget, így aztán nyugodt szívvel mondhatom, hogy évről-évre javul a hangzás. Mind az élőzene, mind a hangfelvételek lejátszása terén. Így hát szerencsére úgy dörrentek meg Ellefsonék, ahogy egy világszínvonalú produkciónak a világ bármely pontján szólnia kell.
Az egyetlen dolog, ami némileg árnyalta a képet, hogy eléggé családisra sikerült az este. Nagyjából száz fő körül lézenghettünk ezen a keddi estén az Analog-ban. Amiben nyilván szerepet játszott a Bokros-csomag óta nem tapasztalt megélhetési nehézségek okozta általános legatyásodás. Amiben szintén szerepet játszhatott, hogy hamarosan a Megadeth is tiszteletét teszi Pesten. Miként az aznap tartott Hate / Deule / Morvigor buli is megoszthatta a rajongókat.
Meg persze az az önsorsrontó és elvakult rajongói magatartás, hogy egyesek csak a trenddé vált együttes-nevekre állnak fel a fotelből. Még akkor is, ha az adott együttesben már csak egyetlen eredeti tag játszik, vagy már egy sem… Vajon hány alapító vagy a klasszikus felállásból ismert tag lesz a következő pesti Megadeth előadáson? Na, ugye!
Mindenesetre, akik jelen voltunk, jól szórakoztunk. Köszönhetően David sok évtizedes rutinjának, aki gitárral a nyakában is remekül kommunikált a közönséggel. Szinte mindenkinek jutott egy mosoly, egy biccentés, egy gitáros póz, aki együtt élt és lélegzett az előadással. A siker másik fontos összetevője pedig a profin összerakott setlista volt, melyben igen jó aránnyal szerepeltek az elmaradhatatlan Megadeth klasszikusok, valamint az egyéb Ellefson produkciók dalai és persze a mindenki által örömmel játszott és hallgatott örökzöldek.
A koncert egy hangulatos intróval, majd David hatásos belépőjével indult. Mire a srácok belecsaptak a Skin o’ My Teeth kezdő hangjaiba, azonnal beindult a buli.
Majd következett egy igazi ritkaság, a 99 Ways To Die, a The Beavis and Butt-head Experience soundtrack-ből. Ilyen parádés nyitány után harmadikként már simán belefért az első „idegen” anyag, vagyis a Ellefson-Soto igen jól sikerült Celebrity Trash dala. Melyet ugyanolyan jól fogadott a közönség, mint a Megadeth alapvetéseket. A kompozíció új verziója szerepel az Ellefson Bass Warrior Tour ft Andy Martongelli Live In Studio című új EP CD-jén is, melyet elvileg kizárólag a koncerthelyszíneken lehet beszerezni. Hallottunk már ilyet, máskor, máshol is. Majd meglátjuk… Mindenesetre a pofás digipakba csomagolt korongon a 2024-es turné felállása játszik, jól.
Aztán kis időre ismét visszatértek a Megadeth aranykorához. A Reckoning Day, Bad Omen és az újabb filmzenés gyöngyszem, a Go To Hell hármasa után pedig jöhetett egy másik Ellefson-Soto opus, a Like A Bullet. Tömény gyönyör. Csodás zenemenü.
Majd elővették az első meglepetést, pontosabban csak annak tűnő dalt: a Post Malone Over Now-jának dögös feldolgozását. Persze csecsemőnek minden vicc új. De akik nem ragadtak le ezerkilencszázvalahányban, azok azért pontosan tudják, hogy David egyszer már feldolgozta és 2020-ban meg is jelentette a maga verzióját egy mostanában divatos digitális single formájában. Aztán pedig újra hazai pálya, a Simple Truth a szintén 2020-as, azonos című Ellefson kislemezről. Utóbbi három kompozíció is felkerült az új CD-re, a Bass Warrior formáció előadásában.
A feldolgozások, önfeldolgozások után egy újabb Megadeth blokk hangzott el. A megunhatatlan Countdown To Extinction és a közönség-kedvenc Tornado Of Souls közé beékeltek egy jópofa medleyt, a Lucretia, a Take No Prisoners és a Five Magics részleteivel. A zömében ötvenes Megadeth rajongókból álló publikum akkorra már végképp a fellegekben érezhette magát. Végül a Motörhead Love Me Like A Reptile klasszikusával zárták a rendes műsoridőt, melyet szintén felvettek Rómában az új CD-re.
A ráadásblokkot a Dawn Patrol nyitotta. A logikusnak tűnő indítás azonban hamar belefolyt a The Trooper és a For Whom The Bell Tolls részleteit tartalmazó bohókás egyvelegbe. Itt érdemes megjegyezni, hogy Andy végig Metallica pólóban játszott, ami legalább akkora fricska volt Mustaine felé, mint amekkora elismerés Hetfield-éknek.
Végezetül az elmaradhatatlan Symphony Of Destruction forrósította fel végsőkig a hangulatot, hogy aztán a Peace Sells már úgy vihesse be a végső ütést, hogy mindenki a lehető legelégedettebben távozhasson. Péter Ferenc, azaz Dzsugi barátom ilyenkor szokásos szavaival élve: „Hölgyeim és Uraim, a foglalkozás elérte célját!”
Utóirat: A hazaérkezés óta döng a hifiben az Ellefson Bass Warrior Tour ft Andy Martongelli formáció vadiúj CD-je. Melynek az első öt trackjét élőben is bemutatták Budapesten. Jó kis cucc, a koncertélmény nélkül is üt.
Igazán jó volna, ha Dave Junior végre megállapodna és tartósabban is működtetni tudna egy stabil formációt. Akár ezekkel az olasz srácokkal is. Láthatóan, hallhatóan jól megy velük a meló. Milyen jó volna három-öt év múlva újra találkozni, egy újabb Bass Warrior koncerten, két-három újabb közös CD-vel gazdagabban…
Fotók: Dávid Zsolt és Bogdan Gomilko
Videók: Jozé / Rockinform Média
