2LP / BSCD2 / CD+BD, Provogue / Artone / Sony 2025

Hivatalosan 2025. május 1-én jelent meg, majd némi késéssel a nyáron a hazai terjesztőkhöz is eljutott Gary Moore legújabb archív albuma. A 2008. november 13-án Bázelben rögzített anyag egy csúcsformában lévő zenekart mutat, melynek élén szabályosan brillírozik a néhai gitáros legenda.

Live From Baloise Session frontcover 2025

Mióta Robert William Gary Moore, az ír gitáros, énekes, dalszerző 2011. február 6-án elhunyt, a különböző kiadók időről-időre előásnak ezt-azt az archívumból, hogy vegyes tartalommal és kivitelben közzétegyék. Mely posztumusz kiadványok közül is kiemelkedik a Live at Montreux 2010 utólagos megjelenése, melyet eleve kiadásra szántak, ráadásul annak a felújított, kelta elemeket is tartalmazó heavy rock műsornak három új dalát is tartalmazza, melyet Gary már a következő stúdiólemezére szánt, de már nem maradt rá ideje. Szintén fontos kiadvány a 2021-es How Blue Can You Get, mely Moore korábban kiadatlan szerzeményeiből, illetve az általa rögzített fantasztikus feldolgozásokból mutat be egy érdekes csokornyit.

Mindehhez most méltán társul harmadik alapműként a 2008-as AVO vagy Baloise Session alkalmával rögzített koncertalbum és koncertfilm. A bázeli rendezvénysorozat eleve egy rendkívül igényes felhozatallal rendelkező elit programnak számít. Aki látta már mondjuk a Manfred Mann’s Earth Band hatkorongos Mannthology kiadványának a második DVD-jét, tudja milyen igényes színpad, gyönyörű környezet, kisasztalos nézőtér és válogatott, odafigyelő, műértő közönség jellemzi ezeket az exkluzív előadásokat. Sok más elsővonalbeli nagyság mellett természetesen Gary Moore is meghívást kapott Bázelba, mikor is a Bad For You Baby World Tour keretében adott egy máig emlékezetes koncertet.

A bootlegen korábban is jól ismert felvétel már tíz évvel ezelőtt is legendásnak számított. Leginkább azért, mert a kiváló kép- és hangminőség mellett a zenészek, Gary és társai is nagyon odatették magukat. Akkor még senki sem sejthette, hogy a gitárvirtuóznak már csak kicsivel több, mint két év van hátra e múlandó, halandó földi létből. Már csak azért sem, mert a felvételen nyoma sem látszik-hallatszik semmiféle leépülésnek, kiégésnek, pályavégi befáradásnak vagy piás bepunnyadásnak. Miként afféle hattyúdalról sem lehet szó, hiszen volt szerencsém látni ugyanezt a műsort és hasonló elánnal csaptak oda. Méghozzá napra pontosan egy évre rá, 2009. november 13-án, az akkor még SYMA Rendezvénycsarnok néven futó helyszín, meglehetősen rossz akusztikájú koncerttermében, egy kicsivel hosszabb önálló bulin, talán három szám eltéréssel nyomták Gary Moore klasszikusait és az általa átdolgozott örökzöldeket. A közönség mindvégig a padlón keresgélte a leesett állait.

Szóval adott volt egy rendkívül jól sikerült koncert, melyen az ír gitárzseni társai Pete Rees basszusgitáros, Vic Martin billentyűs és Brian Downey dobos, Gary egykori Thin Lizzy-beli társa voltak. A bő ötvenperces, nyolcdalos szetlistben egy másodpercnyi üresjárat sincs, töltelékdalról vagy gyenge előadásról nem beszélve. A közönség pedig jól láthatóan, hallhatóan vette a lapot, így kitűnő hangulatban, amolyan népünnepélyként zajlott le a Bad For You Baby World program bázeli bemutatása. Szó szerint standing ovation honorálta hőseink műsorát, miután a lelkes publikum már korábban is az asztaloktól fel-felállva táncolt, tapsolt és énekelt együtt az egyetemes rocktörténet egyik utolsó nagy és karakteres gitárhősével.

Bár a legtöbb kritika, cikk, megemlékezés leginkább gitárosként magasztalja Gary-t, mellette néhol el-elismerve a szerzői vénáját is, az énekesi teljesítményét már jóval kevésbé szokták a recenziók író észrevenni. Hát, íme, egy koncert, ahol Gary Moore az elejétől a végéig nagyon rendben van énekesként is. Nyilván olyan programot állítottak össze, ami eleve jól állt neki, valamint, amit vendégek nélkül is beton biztosan el tudott énekelni, de akkor is. Ennek az 52 percnek a végén csak és kizárólag elégedetten lehet csettintetni. A sokadik újranézés, újrahallgatás után is. Mindez együtt azt eredményezi, hogy a Live From Baloise Session nem csak egy koncertfelvétel, Gary Moore gazdag életművéből, hanem az egyik legjobb, amit minden művészpályára készülő zenészpalántának kötelezővé kéne tenni. Mert így gitározni nyilván nem lehet megtanulni. Ehhez különleges tehetség kell, égi áldás, isteni kenet és olthatatlan belső tűz. Valamint az azonnal felismerhető, egyedi stílusa kialakulásának nyilván jót tett az autodidakta hozzáállás is.

De a színpad és a publikum komolyan vételét igenis meg lehet tanulni és meg is kell látni, ha ilyesmi történik. Miként az alapozás, fokozás, lendület, visszafogottság, hangképzés, hangzás és az előadói dinamika egyéb aprónak tűnő, de nagyon is fontos részleteit is. Azt az életfogytig rock and roll hozzáállást, mely minden egyes lefogott hangot kiemelten fontos momentummá, személyes üggyé tesz. A vérprofi eleganciát, amelyek keretében Gary a legnehezebb dolgokat is játszi könnyedséggel adja elő. Amelyik elegancia nem él vissza a virtuozitásával, hanem az adott szerzemény igényének rendeli alá a képességeit. Azt az előadói mentalitást, amelyik nem kérkedni akar a tudásával vagy a hangszerével, hanem inkább nagyon is tudatosan legyőzni azt. Aki pontosan úgy gyötri ki a bluest hangról-hangra a gitárból, miként a világ legjobb cigányprímása siratja a hegedűjét élete legfontosabb előadásán, mondjuk az első fia esküvőjén.

A különféle kiadások hangminősége átlagon felüli. A CD+Blu-ray tartalmú Deluxe Edition hárompaneles digipakban, tehát dupla tálcával került a boltok polcaira. A dupla lemezek pedig kék, illetve sárgás márvány színben is rendelhetők. Tartalomhoz a forma, Gary Moore még jóval a halála után is példát mutat, miként kell a színpadra lépni és az örökzöldeket méltó módon a közönség elé tárni.

Gary Moore: Live From Baloise Session 2008:

1. Oh, Pretty Woman
2. Since I Met You Baby
3. Thirty Days (To Come Back Home)
4. I Love You More Than You’ll Ever Know
5. Don’t Believe A Word
6. Still Got The Blues
7. Walking By Myself
8. The Blues Is Alright