Carson Coma, MTK Sportpark, 2026. március 27.

2025. végén már ötödik lemezét adta ki az idén nyolcéves Carson Coma. A lemezbemutatón a csapat a Purgatórium összes dalát eljátszotta. A vendégművészekkel tarkított estén elhangzottak régebbi slágerek és egy különleges meglepetés is, mindenki legnagyobb örömére.

Péntek este 8 körül a Kerepesi úton, az egykori gumigyár helyén épült, tavaly ősszel átadott MTK Sportparkhoz tartozó, 5000 fős sportcsarnokba tömegek áramlottak, köztük én is. A Carson Coma zenekar ötödik nagylemezét, a Purgatóriumot mutatta be ezen az estén.

A bejutás gyorsan ment, de odabent mindenki sorban állt, ruhatárhoz, mosdóba, italért… Én inkább kihagytam ezeket, és rögtön a küzdőtérre mentem, ahol az előzenekar már végzett. Bár már ekkor is nagy volt a tömeg, sikerült viszonylag előre jutnom. A kezdés előtt közvetlenül a hangszórókból Zorán Apám hitte című dala szólt, mely értelmezésem szerint már a nyitány része volt.

Körülnézve azt láttam, hogy a magam negyven évével kifejezetten idősnek számítok, de azért nem vagyok egyedül. A zenekar tagjai a húszas éveik második felében járnak, így érthető, hogy rajongóik között bőven akadnak tizenévesek is, arra viszont nem voltam felkészülve, hogy a koncert pontos, fél 9-es kezdésekor a tinilányok sikoltozása időnként elnyomja a nyitódalt, a Grund hierarchiáját. Remélem, a srácok emiatt nem hagyják abba a koncertezést, ahogy a Beatles tette 60 évvel ezelőtt!

A színpad teljes hosszában elnyúló dobogót balról jobbra Jónás Attila basszusgitáros, Bóna Zsombor gitáros, valamint Gaál Péter ütőhangszeres lakták be. Az alsó szinten kapott helyet a három fő énekes: Héra Barnabás dobos a színpad bal szélén ült, középen állt az első számú frontember, Fekete Giorgio gitáros-énekes, Kun Bálint billentyűs helye pedig a jobb oldalon volt. A színpad mögötti, hatalmas kivetítőn osztott képernyőn lehetett közelről látni a srácokat, illetve időnként a dalcímeket, vagy egy-egy fontosabb sort is rájuk vetítettek.

A nyitány után további négy számot hallhattunk megtorpanás nélkül, kettőt az új lemezről, kettőt pedig a régebbi albumokról. A hangzás, a látvány, a profi előadás, a közönség energiája engem is magával ragadott. Hiába másik generáció ez, teljesen a sajátomnak érzem a zenéjüket. Talán azért, mert az 1960-as és ’70-es évekből táplálkozik. Ez a korszak – szülői hatások révén – gyerekkorom óta a legnagyobb kedvencem. A hibátlanhoz közeli hangosításnak köszönhetően a legalább három, de néha még több szólamú vokált is szépen lehetett hallani, ami nálam külön plusz pont.

Héra Barni úgy vokálozik szinte folyamatosan, hogy közben hibátlanul dobol is, de vannak olyan számai, ahol kilép a hangszer mögül, és frontemberi szerepre vált. Ezen az estén kétszer volt ilyen: a koncert első felében a második lemezen megjelent Truman show-ban énekelt a szép tinilányokról, akik ezt újabb sikítozással honorálták, később pedig a friss lemezre készült, ironikus vegetáriánus-himnuszt, a Rántott sajtot adta elő, cimbalomkísérettel. Ilyenkor rendszerint Kun Bálint vagy Gaál Péter ül a dobokhoz, de ezen a bulin mindkét esetben utóbbi vette át a dobverőket. Mint kiderült, Bálint nemrég bokasérülést szenvedett, így nem nagyon állt fel a billentyűk mögül.

A Purgatórium-lemez különlegessége, hogy öt számban is vannak közreműködők, ami korábban nem volt jellemző a zenekarra. A már említett Rántott sajtban Horváth Áron cimbalmozik, a Rengeteg rossz közül a legjobb című szakítós számban a fiatal énekesnő, Indigo, azaz Halász Emese énekel duettet Kun Bálinttal, a Szegény öreg Tóth úrban Bródy János pedal steel gitározik és szaval, a Szemüveget Dzsúdló és Giorgio éneklik közösen, a címadó dalban pedig Krúbi és Beton.Hofi is rappelnek.

A lemezbemutatóra csak Beton.Hofi nem tudott eljönni, így az ő részét a kivetítőn játszották be, de a többiek mind színpadra léptek. Indigo és Bálint duettje élőben is katartikus volt. A lemezen eléggé meg van effektezve az énekhangjuk, így az élő változat nyilván más volt, de semmivel se gyengébb, sőt!

Bródy a lemez megjelenése után több helyen is azt nyilatkozta, hogy mivel utoljára a 2018-as Fonográf-koncerten játszott pedal steel gitáron, arra is egy napot készült, hogy a stúdióban fel tudja játszani a „Tóth urat”. Ezek után nem meglepő, hogy a 80. születésnapját a koncert után bő egy héttel ünneplő művész csak a dalban általa megszemélyesített kocsmáros monológjának előadását vállalta el, de rövid szereplése így is hatalmas élmény volt. Számomra mindig nagyon örömteli, ha egy idős zenész ilyen módon együttműködik a fiatalokkal.

A vendégek sora azonban nem korlátozódott a Purgatórium közreműködőire. Az Ivan and the Parazol is tiszteletét tette, akikkel a két csapat közös dalát, a Kérdőjelek és válaszokat adták elő. Az igazi meglepetés azonban a Kovbojok zenekar volt, akiknek meghívásához a kivetítőn látottak alapján az adta az apropót, hogy egy videós influenszer felvetette, milyen előadóknak kéne még MVM Dome-koncertet adnia, ezen a listán szerepelt a Kovbojok, a Carson Coma pedig akkor odakommentelte, hogy az ő koncertjükre elmennének. Végül a Kovbojok jött el hozzájuk, és természetesen a Télapót játszották el közösen, melynek végén a vendégénekes a házigazdáknak is személyre szabott versszakokkal „kedveskedett”.

Giorgioék a teljes új lemezt előadták, és a második, valamint a harmadik lemez legnagyobb slágerei is előkerültek, a rajongók legnagyobb örömére. Az én kedvencem azonban a 2023-as IV album, melyről, számomra kicsit fájó módon, a huszonnégyszámos programba csak egyetlen tétel fért bele, a választás előtt bő két héttel kihagyhatatlan Feldobom a követ, melynek során a dramaturgiailag megfelelő pillanatban egy, a szavazásig hátralévő időt jelző visszaszámláló is megjelent a kivetítőn. Ennek kapcsán a közönség egy része politikai állásfoglalást is tett.

Összességében egy nagyon jó hangulatú koncerten vettem részt, ahol sokakkal együtt kicsit kiszakadhattam a valóságból, és néhány pillanatig úgy érezhettem, hogy ha létezik ilyen zene a világban, akkor nincs is olyan nagy baj. Nyolcvanéves mesterük, Bródy János április 11-én tartja utolsónak szánt nagykoncertjét a Papp László Arénában, a srácok pedig még a harmincat se töltötték be. Ha ebből indulunk ki, akár még 50 évig is zenélhetnek nekünk és az utánunk jövőknek. Ezután a buli után azt mondom, hogy én ott leszek, amíg bírom!

Fotók: Jakab Gergely