LP – KlingKlang / EMI / Capitol 1981
1981. május 10-én, illetve 11-én jelent meg a düsseldorfi gépemberek nyolcadik stúdióalbuma. A lemez – amelynek nemzetközi változata Computer World címen fut – olyan témákkal foglalkozik, mint a számítógépek társadalmi térnyerése, a globális hálózatok és a megfigyelés. Ezzel a koncepcióval a zenekar a maga korában rendkívül prófétai látásmódról tett tanúbizonyságot.
A Kraftwerk története önmagában is egy kész regény, de az 1981-es, profetikus Computerwelt / Computer World albumpáros keletkezéstörténete még ebből a szövevényes folyamatból is messze kiemelkedik.
Kezdve azzal, hogy bár a lemez a digitális korszakról és a számítógépek dominanciájáról szól, az elkészítése mögött rengeteg manuális mérnöki munka és szinte kizárólag analóg technika állt. Egyáltalán nem használtak hozzá digitális computereket – vagyis olyasmit, amit a mai értelemben számítógépes zeneszerzésnek/alkotásnak nevezünk. Mindez persze akkor teljesen természetes volt: 1978 és 1981 között, a felvételek idején még nem létezett a mai értelemben vett digitális stúdiótechnika vagy DAW-szoftver. Helyette a lemezt – akárcsak a zenekar előző három albumát – analóg szintetizátorokkal, egyedi építésű szekvencerekkel és hagyományos, mágnesszalagos rögzítéssel készítették el.
Az autópálya, a radioaktivitás, a rádió-aktivitás, a vonatozás, az űrkutatás, a robotika és az elgépiesedő társadalom után egy igencsak érdekes helyről származott az új ihletforrás. Ralf Hütter és Florian Schneider, hogy megértsék, mik azok a gépek, amelyek hamarosan átveszik az irányítást a mindennapok felett, ellátogattak az IBM düsseldorfi központjába. Ott szembesültek azokkal a hatalmas mainframe számítógépekkel, amelyek a kormányok és bankok adatait kezelték. Ebből az élményből született meg a Computerwelt / Nummern szvit rideg, a globális megfigyelésre utaló alapkoncepciója.
Legalább ennyire megragadta a korszellemet a játékbolti kütyük hangszerként való alkalmazása. A Kraftwerk akkoriban megszállottan kereste az új, miniatűr mikrochipeket használó eszközöket. A Taschenrechner, magyarul Zsebszámológép című számban valódi zsebszámológépeket használtak hangkeltésre. Emellett hordozható nyelvi fordítógépeket programoztak be, hogy azok gépies hangon mondják ki a dalok kulcsszavait különböző nyelveken. A dallamok alapját pedig egy akkori népszerű gyerekjáték, a Mattel által gyártott Bee Gees Rhythm Machine adta.
Mivel akkor még nem léteztek automatizált keverőpultok, a dalok végső formáját manuálisan keverték ki. A zenekar tagjai a stúdióban egyszerre álltak a pultnál, és miközben a szalagok futottak, valós időben tekergették az effekteket, a szűrőket és a hangerőt. A végeredmény egy olyan minimalista popalbum lett, amely nemcsak megalapozta a későbbi techno, hip-hop és electro műfajokat, de tűpontosan megjósolta a mai képernyők előtt és kütyük között, a Nagy Testvér figyelő szemei előtt zajló életünket.
Bár nagyon komoly munkát fektettek a dalok kidolgozásába, a mérleg nyelvét végül mégis egy koncerteken is használható mobilstúdió kiépítése billentette meg. A zenekar a saját düsseldorfi stúdiójában, a Kling Klangban dolgozott, de a hároméves munka jelentős része nem a zeneszerzéssel és a rögzítéssel telt, hanem a stúdióberendezések hordozhatóvá alakításával. Egyedi, könnyű alumíniumállványokat és moduláris rendszereket terveztek, hogy a teljes felszerelést magukkal vihessék a Computerwelt bemutatására szervezett világturnéra.
A Computer World volt a negyedik olyan Kraftwerk-album, amely kétféle nyelvi változatban is megjelent. Ugyanakkor a Pocket Calculator lett a zenekar első olyan kislemeze, amelyből négy különböző nyelvű verzió került a boltok polcaira, és ezt a koncerteken további nyelvekkel bővítették. Ez a fokozatos nyelvi nyitás messze nem volt öncélú: miként a digitalizáció világméretű jelenséggé vált, az általa kiváltott társadalmi hatás is egy modern Bábel irányába tolta a dolgokat. Így a többnyelvűség egyszerre szolgált a Kraftwerk globális promóciójának alapjául, és csengett össze a műsoruk futurisztikus üzenetével.
Maga az album egyből a címadó kompozícióval nyit, és olyan szervezeteket idéz meg, mint az Interpol, a Deutsche Bank, az FBI, a Scotland Yard, a CIA, a KGB, vagy a német változatban a BKA, azaz a Szövetségi Bűnügyi Hivatal. A zenekar azért válogatta össze pont ezeket az intézményeket, hogy bemutassa az akkori modern társadalom globális és helyi megfigyelési hálózatát, valamint az adatgyűjtés veszélyeit.
A dolog pikantériája, hogy maga a felvétel éppen akkor jelent meg, amikor a RAF, a Vörös Hadsereg Frakció tevékenysége tetőzött Németországban, és a BKA minden addiginál nagyobb erőkkel állt rá a baloldali terroristák, valamint környezetük megfigyelésére. A dal a számítógépes adatok rendőrségi visszaéléseiről szól, ami tökéletesen rímelt a wiesbadeni BKA központi adatbázisát kritizálók akkori félelmeire. Ténykérdés volt ugyanis, hogy a német társadalom egy jelentős része az RSHA, vagyis a náci Birodalmi Biztonsági Főhivatal szellemi utódjának tartotta a BKA-t – részben a hasonló adatgyűjtési szisztéma, részben pedig azért, mert a szervezet vezetőségében sokáig felülreprezentáltak voltak az egykori SS-tagok. Mindez egy csúcskategóriás informatikai rendszerrel megtámogatva olyan fenyegető jelenléttel bírt, amelyet nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ám a lakosság körében talán még ennél is nagyobb félelmet keltett a Finanzamt, a nyugatnémet adóhivatal…
Mivel a Kraftwerk nemcsak a nemzetközi titkosszolgálatokat, hanem a pénzintézeteket és a helyi adatgyűjtőket is sorra vette, ezzel már évtizedekkel a Google, a Facebook és a többi online tech-óriás megjelenése előtt megjósolta a jövőt. Rávilágítottak arra, hogy a nagyvállalatok és az állami szervek digitális adatbázisokba, számokká és kódokká rendezve fogják felügyelni, ellenőrizni, sőt árucikké tenni az emberiséget.
Legalább ennyire beszédes Flensburg említése, amely minden német számára ugyanazt jelentette akkor, és jelenti ma is. Nyugat-Németországban ez a város volt a szimbóluma annak, hogy az állam mindent tud a polgárairól. Itt székel ugyanis a KBA, a Szövetségi Közlekedési Hivatal és a hírhedt Fahreignungsregister, vagyis a közúti pontrendszer nyilvántartása. Ha egy német sofőr szabálytalankodik, a pontjait a mai napig „Flensburgban gyűjtik”. A város neve így a német nyelvben a központi, hatósági adatnyilvántartás szinonimájává vált. „Kell még valamit mondanom, Ildikó?”
A Computerwelt szvitet a játékos Taschenrechner osztja ketté. Ezt a dalt legalább öt nyelven rögzítették: a német, angol, francia és japán verzió meg is jelent, míg a Mini Calcolatore olasz változatából egy playback tévéfelvétel, valamint állítólag egy kiadatlan stúdiófelvétel létezik, amelyet a korabeli tévészereplésekhez használtak. Mivel utóbbi fizikai formátumban még sosem volt a kezemben, ezt az információt sem megerősíteni, sem megcáfolni nincs módomban. A Pocket Calculator, a Mini Calculateur és a Dentaku viszont a korszak legnagyobb slágerei lettek, miközben a különböző nyelvi változatok a gyűjtők körében is jelentősen növelték a Kraftwerk ázsióját.
Aztán visszatérnek a számok: ebben a bábeli zűrzavarban a gépek mindenféle nyelven – németül, olaszul, spanyolul, angolul, oroszul és japánul – számolnak. Mindez azonban mégis ékes rendben történik, így nem lehet nem gondolni az elnyomásra, Bábel tornyára, a piramisokra, a Rainbow Stargazer című dalára vagy épp János Jelenéseire. Különösen az Apokalipszis könyvének arra a jóslatára, amely a gazdasági kirekesztésről és a végidők világméretű ellenőrzésről szól. A fenevad bélyege, amelyet a 666-os szám jelképez, megakadályozza az embereket az adásvételben, ha nem hódolnak be a rendszernek: „hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.”
Majd az A-oldal végén visszatér a Computerwelt főtémája is, és a kör bezárul: „Érted jöttünk, elvtárs, nem ellened!”
A lemez B-oldalát nyitó Computer Liebe / Computer Love szintén százszázalékos telitalálat. Ez a fajta „robot blues” nemcsak zeneileg zseniális, hanem kulturális jóslatként is elképesztő pontossággal festette fel a jövőt. A dal szövege egy magányos emberről szól, aki otthon ül a tévéképernyő előtt, nincs mit tennie, és egy randevúra vágyik.
Hogy partnert találjon, felhív egy számot, és pusztán adatok alapján szervez le egy találkozót. Mindezt az 1978 és 1981 közötti időszakban megírni és rögzíteni – amikor az internet, az okostelefonok, a chat, az iWiW, a myVIP vagy a Tinder még a kanyarban sem voltak – maga volt a nagybetűs prófécia.
Azok számára, akik nem éltek akkoriban, hasznos információ lehet, hogy a Bildschirmtext, vagyis a Btx egy korai, interaktív videotext-rendszer volt Nyugat-Németországban, amelyet a Bundespost, azaz a Német Szövetségi Posta üzemeltetett tévékészülékeken és telefonvonalakon keresztül. Nagyjából olyan volt, mint nálunk, a vasfüggöny innenső oldalán a köztévén futó Teletext szolgáltatás. Bár a rendszert az 1970-es évek végén fejlesztették ki, hivatalosan és országosan pont a lemez megjelenésének évében, 1981-ben indult el a nyilvános tesztüzeme, a széles körű bevezetése pedig 1983-ban történt meg. Így még inkább lenyűgöző, hogy a Kraftwerk már a felvételek alatt ráérzett a technológia magányt oldó funkciójára, és ebben a kezdetleges adatátvitelben látta meg a jövőt: a digitális intimitást és a képernyőkön keresztül köttetett románcokat.
Miközben a Computer Love az egyre inkább elembertelenedő jövőt fürkészi, a zenéjében a szintetizátorok ridegsége ellenére meglepő melegség és melankólia érződik. Szinte tökéletes a tartalom, a dallam és a hangzás egymásra találása.
A B-oldal maradékát kitöltő Home Computer és az It’s More Fun To Compute egymásba folyó ikerdalai a lemez legsötétebb, egyben zeneileg legújítóbb szekcióját alkotják.
A Heimcomputer az olyan személyi számítógépek, mint a Commodore vagy az Atari megjelenését ünnepelte, amikor a számítástechnika a nagyvállalatoktól beköltözött a hálószobákba. A rendkívül minimalista szöveg ismét a jövőbe mutat: „Am Heimcomputer sitz ich hier / Und programmier die Zukunft mir”. Magyarul: Itt ülök az otthoni számítógépnél, és a jövőt programozom magamnak. Maga a felvétel egy hipnotikus, pulzáló basszusmenetre épül, amit folyamatosan torzított, fémes hangeffektek és gépies beszédminták kísérnek.
A Heimcomputer-ből közvetlenül átúszó dal az album csúcspontja, egy igazi indusztriális, elektronikus tánczenei himnusz, amelynek címe egy zseniális szójáték. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején a kocsmákban és játéktermekben lévő flippergépeken ugyanis szinte mindig szerepelt a reklámszöveg: „It’s more fun to compete!”, vagyis: „Versenyezni nagyobb buli!”. A Kraftwerk csupán egy szót cserélt ki a compute szóra, amitől mindenki azonnal a számítógépezésre asszociált.
A stílszerűen flipperhangokkal fűszerezett felvétel szinte teljesen nélkülözi a hagyományos popzenei dalszerkezetet. Egyetlen masszív, szikár szintetizátor-riff és egy agresszív ritmus hajtja előre, miközben a robothang folyamatosan ismételgeti a címet. Ez a repetitív jelleg lett a későbbi house és techno partik alapreceptje, miközben a Kraftwerk progresszív, pszichedelikus, kísérleti zenei múltjára is visszautalt. Etalon.
Ez így együttesen egy egyedi atmoszférájú, időtlen albumot eredményezett. Olyan művet, amelyet bár teljesen analóg hangszerekkel vettek fel, mégis tűpontosan megjósolta a mai digitális társadalmat, a megfigyelő államokat és a birodalmakat.
„Európai egyesült állatok
Jól fogom érezni magam nálatok
Mennyi, mennyi gyönyörű idegen nyelv
Kezdődik újra az előző ötéves terv” – Kontroll Csoport: Olé-olá
Kraftwerk – Computerwelt
LP 1981:
Seite A:
1. Computerwelt
2. Taschenrechner
3. Nummern
4. Computerwelt 2
Seite B:
5. Computer Liebe
6. Heimcomputer
7. It’s More Fun to Compute
Kraftwerk – Computer World
LP 1981:
Side A:
1. Computer World
2. Pocket Calculator
3. Numbers
4. Computer World 2
Side B:
5. Computer Love
6. Home Computer
7. It’s More Fun to Compute
Ralf Hütter – ének, vocoder, szintetizátor, Orchestron, szekvenszer, elektronika, programozás
Florian Schneider – vocoder, szintetizált énekhangok, szintetizátor, elektronika, programozás
Karl Bartos – elektromos dobok, programozás
Wolfgang Flür – programozás
