CD+könyv – H-Blues Kft., 2026
Az év, sőt talán egyenesen az évtized legjobb és legfontosabb albumát tette le az asztalra Hobo. A 2026. július 21-én megjelent Medvevára úgy egészíti ki a lehető legnagyobb természetességgel a Vadászat legendáriumát, hogy közben az egyre elmebetegebbé váló jelenkorra is zseniálisan reflektál. A könyvvel, színdarabbal, bábokkal, tánccal kiegészülő multimédiás alkotás méltó örököse az olyan klasszikus társadalomkritikus és közérzeti remekműveknek, mint Minstrel In The Gallery, az Animals, vagy a Selling England By The Pound.
A Medvevára egy 70 perces, dupla lemeznyi dalfolyam, mely a CD-hez járó könyvmellékletben olvasható történettel, átvezető szövegekkel, valamint a színielőadás jellemző képeit felvillantó bábos, táncos képekkel együtt egy nagyszabású, komoly multimédiás mű. Egy olyan későmodern kori konceptalbum, mely leginkább a hőskorszak art rock szvitjeivel, előadásaival rokon. Ilyenfajta zseniális alkotásokkal emelték annak idején a műfajt magaskultúrává a prog rock, a blues-rock, a hard rock és a space rock nagyjai.
A Medvevára kettős keretes szerkezetet használ. Hobo bevezetője és a végszóként, Földes testamentumaként is felfogható Mit hagyok rád? a jelenkorban játszódik, míg a köztes részek egy időutazás stációit mutatják be, mikor a főhős a választás éjszakáján – mikor máskor – valami csoda folytán időzavarba került és visszarepült a lovagkorba.
A középkori utazást a második tételben hallható A tündérek tánca, illetve az utolsóelőttiként érkező A vándor búcsúja a tündérektől foglalja belső keretbe – zeneileg és szövegileg is. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy mindez egyfajta idilli ellenpontjaként szolgál mindannak a szégyennek és gyalázatnak, ami a számunkra túlságosan is ismerősnek ható régmúltban zajlott. Ide tartozik a kiadvány egyetlen komolyabb hibája is, hiszen A tündérek tánca kimaradt a könyv hátulján olvasható tracklistából.
A mű tehát alapvetően egy időutazás. Egy színházi szatíra, mely egyaránt szól az öncélú vezetői hatalmaskodásról, a vallási türelmetlenségről, elnyomásról, kirekesztésről, kapzsiságról, féltékenységről, bosszúról és végső elkeseredettségről. Mikor a gúnyolódva hatalmaskodók annyira túlfeszítik a húrt, hogy az általuk okozott minden mindegy hangulatban el-elszabadul a pokol.
A Hobo által bemutatott lovagvárban, illetve lovagvilágban pedig folyamatos déja vu érzésünk lehet, hiszen mind a nevek, mind a helyzetek ismerősek. Részint a történelemből, részint a tömegmédiából, részint a klasszikus műveltségből és a popkultúrából, de leginkább a saját életünkből. A sokszorosan áthallásos történetet ennél jobban nem is bontanám ki. Azért adott az Isten fület és eszet az embernek, hogy használja. Arra mondjuk nem vennék mérget, hogy Földes széleskörű utalási rendszerét és gazdag szókincsét mindenki hiánytalanul érti, de például erre is jók az ilyen mérföldkő jellegű, nagyszabású művek, hogy a hallgatói érdeklődjenek, kutassanak, keressenek, utánaolvassanak, pótoljanak.
Mindehhez segítséget nyújtanak a hangoskönyvben található dalszövegek, a prózai szövegkönyv és az úgynevezett „eredetmonda”. Továbbá az exkluzív fotóanyag, mely a 2025. január 24. óta a Nemzeti Színházban játszott, Molnár Kristóf által rendezett Medvevára előadásokon készült. Laci pedig sokadszorra is tud újat mutatni, friss élményt nyújtani, hiszen az időutazás során gyakorlatilag ott veszi fel a fonalat, ahol a Vadászat és a folytatásai, kiegészítései után szinte le sem tette. A bábművész, a táncos-bohóc bevonása pedig olyan extra vizuális megjelenítéssel húzza alá a tételek mondanivalóját, aminél kevés hatásosabbat volt szerencsénk eddig látni.
Itt érdemes egy pillanatra megállni és megemlékezni a 2026. augusztus 13-án megtartott különleges koncertszínházról, mikor is a Budapest Park különféle vetítőfelületein úgy jelentek meg a Vadászatba ágyazott Medvevára részletek, hogy szinte minden kivetítőn más látvány futott. Ez különösen a hátrébb állóknak, illetve ülőknek nyújtott egyedülálló produkciót, hiszen nem elég, hogy nemritkán hatféle látószögből lehetett látni a színpadi történéseket, a zenélést, éneklést, táncot, bábozást, illetve az előre elkészített konzerv-animációkat, de ezek különféle mixei, montázsai futottak az élő előadással és színpadképpel egy időben. Mindez olyan monumentális, szavakkal leírhatatlan, képekkel szinte visszaadhatatlan multimédiás élményt nyújtott, valami egészen különleges atmoszférával, mint mikor mondjuk, a Békás-szorosban körülnézve kapkodjuk a fejünket.
Hobo legalább ennyire nagyszabású és komoly szellemi utazásra is hív, melyben ráadásul nem maradhatunk csak és kizárólag passzív nézők és hallgatók, mert a Medvevárában megidézett, felettébb jellemző, vicces, humoros, groteszk, gunyoros, szörnyű, szomorú történetek igencsak hatásosan állítanak görbe tükröt elénk, melyek így együttesen mind a jelenkorunkról, mind a személyes erkölcsi állapotunkról pontos képet nyújtanak. Hiszen aki még nem öldökölte meg módszeresen a saját lelkiismeretét, azt biztosan meg fogja érinteni a megalázottak, megszomorítottak, megnyomorítottak, hamisan vádoltak, végleg leírtak, orvul meggyilkoltak kegyetlen, gyászos sorsa.
Míg talán néhányan azok a még menthető, öntelt, nárcisztikus, cezaromán hatalmaskodók is magukra ismernek, akik másokat megaláznak, elnyomnak, lenyomnak, lebecsülnek, lekicsinyelnek. Akikből a sok önzés és gonoszság hatására már annyira kiveszett az empátia, hogy képtelenek megérteni vagy átérezni mások problémáit. Akik gőgösen felrúgva az emberi együttélés alapvető szabályait, folyamatosan azt várják, hogy kivételként kezeljék őket; akik a kapcsolataikat kizárólag saját céljaik elérésére használják fel, mások igényeit maximálisan figyelmen kívül hagyva. Akik a legkisebb kritikára is dühvel, sértődöttséggel vagy arroganciával reagálnak, így okozva végül a már eleve meglévőnél is nagyobb káoszt és bajt. Azt a pusztító hozzáállást, mikor valaki arra veri magát, hogy az igazságtalanul összeharácsolt vagyon alapján elsőbbségi beszállása van ugyanarra a repülőre, melyen együtt, egy irányba utazunk. A saját egójuk által is tovább növesztve a Vadászatban, a Vadaskertben, a Bolondvadászatban, a Medvevárában és a többi Hobo-műben megjelenített pusztító társadalmi egyenlőtlenséget: az uram-bátyám viszonyokat, a sógor-koma rendszereket, az „azért, mert a faterod góré”, és a „nem mehet akárki vadásznak” elvek örök igazságtalanságát.
Földes László nem tegnap kezdte hirdetni az üzenetet, hanem legalább hatvan éve ugyanott áll, hiszen már a HBB megalakulása előtti dalszövegeivel is hasonló módon mutatott fityiszt és görbe tükröt: ostorozta rendületlenül a mérgező kapcsolatokat és viszonyokat, a javíthatatlannak tűnő emberi természet legsötétebb árnyoldalait. Hobo nagyobb szabású művekben, szvitekben, színdarabokban, konceptalbumokban sem ma kezdett gondolkodni. Elég csak az 1978-as Honfoglalás rockszvitre gondolni, amit annak idején a P. Mobil tagjai álmodtak meg, de csak Földes volt képes arra, hogy a szövegét összerakja és tartalmilag is egységesítse. Azóta pedig felsorolhatatlan hasonló nagyszabású művön van túl, konceptlemezeken, könyveken, színdarabokon, tematikus előadóesteken. Bárki előtt nyitva a lehetőség, hogy kedvére válogasson a Földes által kínált rendkívül bőséges szellemi svédasztalról. Kár, hogy vannak, akik máig nem vették a fáradtságot, például, hogy legalább egyszer figyelmesen végighallgassák a Hobo Rádió albumot. Pedig egészen zseniális az a dupla koncepció is, a múltat idéző fiktív rádióműsorral, majd a műsorvezető kirúgása után egyre komolyabb irányt vevő történetszállal.
„Olvastam Bibliát, könyveket, verseket,
Csodás meséket, szerelmes leveleket,
Sok-sok gyönyörű csalóka regényt,
Hittem nekik, mert ők adták a reményt.”
Így szól összegzésül az egyik kulcsgondolat a Medvevára epilógusában, a Mit hagyok rád? egyik, talán legfontosabb verzéjében, ami gyönyörűen foglalja össze az új album tanulságát. És valóban, nem elég csak olvasni, hallgatni, vagy mások hibáit ostorozni, hanem bizony nekünk is aktívan ki kell vennünk a részünket a társadalmi felelősségvállalásban. Magyarán mindenkinek magán kell kezdeni egy család, egy nemzet, egy kultúra, sőt az egész világ jobbítását. Hiába nézünk ugyanis a tükörbe, ha aztán elfordulunk és tétlenül elfelejtjük az egészet. Avagy hiába várunk arra, hogy mások megváltozzanak, ha magunk nem akarunk változni. Hiába keressük a külső békét, ha alapvetően bennünk van a békétlenség. Mert – ahogy a mű végén elhangzik – láttunk már bohócot nevetve sírni; írót, költőt, színészt, zenészt hazudni. Főleg ez utóbbit, pofátlanul és gátlástalanul.
Szóval van egy zseniális sztori, melyet Hobo írt, majd Madarász Gábor jó érzéssel megzenésítette. A Madi által bevont művészek pedig hozzá hasonlóan a szakma krémjét jelentik: Hoffer Péter „Hofi” dobos, Wolf Kati énekesnő, vokalista és Lepés Gábor „Lepe” keverő-hangmérnök méltó társai voltak a krónikás ripacsnak és a hangmérnökként is jeleskedő gitáros-zeneszerzőnek.
Gyorsan le kell szögezni, ez nemcsak blues, hanem a Medvevára egy sokféle műfajból összeálló art rock szvit, mint a Vadaskert, vagy a Bolondvadászat, melynek tételei ugyancsak együtt adják ki a teljes képet. Azt a képet, mely szervesen egészíti ki a Vadászat által elmés logikai ívbe rendezett gulliveriádákat. Szóval hallhatunk balladákat, bluest, rockot és folkzenét, sokféle variációban. Kuplét, sanzont, cirkuszi zenét, kocsmai sramlit, indulót, country rockot és még ezernyi kisebb-nagyobb kikacsintást. Ez a változatos zenemenü mégsem válik eklektikussá, mert a sztori annyira erős, hogy stabilan képes a legkülönfélébb elemeket összetartani. A hangulat néhol kifejezetten a klasszikus Viszockij-dalokhoz hasonlít, de ez hősünk esetében kifejezetten dicséretes, hiszen ki más állna közelebb a szabadságvágyó orosz zsenihez, mint Földes?
Hobo nemcsak szerzőként, hanem előadóként is zseniális, képes a legkülönfélébb szereplőket úgy megszólaltatni, hogy azonnal tudjuk, éppen melyik karakter bőrébe bújt. Krónikásként legalább annyira lenyűgöző, mint kupecként, részeges éjjeliőrként vagy igazságtalanul megvádolt rabként.
A valódi nagyjainkról megemlékező Kocsma a mennyben szomorú-szép emelkedettsége különösen megindító. Majd A klérus meghátrál pedig egy kifejezetten modern metal, körülbelül olyasmi, amit Kóbor János „Mecky” alapvetően az Omega Testamentum albumra és az azt követő János Jelenései művére szánt. A csúnya lány balladája és a Lomha Lola története akár a Belladonna folytatása, illetve előzménye is lehetne. A tömlöcben hozza a klasszikus blues lüktetést, míg A koldus álmot keres egy erősen Dark Side Of The Moon hangulatú csodaszép tétel, melyben nem a feudalista robot vagy a kapitalista rohanás öli meg a címszereplőt, hanem a kilátástalanság miatt érzi közelinek az elmúlást.
A záró Mit hagyok rád? pedig már mindenkinek ismerős lehet a Hobo 80 arénakoncertről és az országos turnéról, ahol a kiábrándító körülmények és áldatlan viszonyok ellenére Földes László sokadjára is az összefogás mellett tett hitet.
„A magas külföldi vendég történelemkönyvet olvas és halálra röhögi magát”
A fenti sorok a Vadászat eredeti, 1984-es változatán jelentek meg. De az üzenet sajnos nemcsak a Kádár- vagy a Rákosi-rendszerre érvényes. Mi több, ami hazudozás az 1990-es esztendő óta elöntötte az országot az élet minden területén, az minden korábbi mértéket meghalad. Ez a zenei életre is maximálisan igaz. Elképesztő az a pofátlan vetítés, amit a korszakváltást megélt fazonok meg mernek engedni maguknak. Olyanok turnézzák körbe sírva, rimánkodva az ilyesmire fogékony médiumokat – magukat áldozatpózba vágva, meg utólag hősködve, mint nagy ellenállók –, akiknek az átkosban is lehetett lemezük, és a rádió is leadta a dalaikat. Miközben a valódi kitaszítottak, mint például a Kugli tagjai, ma is csendben teszik a dolgukat. Olyanok hőbörögnek, hogy Erdős Péter 3–5–10 évig nem engedett nekik lemezt, akik a módszerváltás után szintén kihagytak 3–5–10 éveket, ha egyáltalán még volt valami érdemi mondanivalójuk, miközben becsicskult nyalókaként feküdtek le újra és újra napjaink erdőspétereinek kénye-kedve szerint.
Egy ilyen közegben már a Medvevára puszta léte is provokáció, hiszen a dalfolyam tűéles tükörként világít az egykori lázadók egyre vaksibb, sunyi szemeibe. Miközben ez a fény a közönség értelmesebb részében is felerősítheti a kérdőjeleket.
„Elaludt Gulliver, a törpék nem félnek,
Lekötözik gyorsan, amíg fel nem ébred,
A fülébe ólmot, az orrába mérget,
Szép hazánk, Lilliput! – zeng a hősi ének”
A mű egy másik olvasata, egy másfajta fénytörésben, annak a mérgező hangulatnak és pusztító szellemiségnek a megjelenítése, ami a legutóbbi kampányt is jellemezte hazánkban, és ami – szégyen és gyalázat – azóta is folyik, mely egy máig le nem nyugvó, permanens primitív gyűlölködésbe csapott át. A magam részéről sosem hittem volna, hogy van lejjebb annál, amit a kommunisták a csernobili katasztrófa után összehazudoztak – május 1. közeledtével milliók egészségét kockáztatva az eszme oltárán –, de rám cáfolt az élet. Ilyen elvakult, alávaló fröcsögést még sosem tapasztalhattunk ebben a mértékben, pro és kontra, amivel a különféle kútmérgezők gyakorlatilag a szellemi életet is fertőzővé, sivataggá teszik. Földes László művészete viszont valódi oázist jelent.
Ugyanis míg a nagynevű hazai művészek többsége szintén beszáll a táncba, a gátakat nem ismerő uszításba és sárdobálásba, addig Hobo teljesen kimarad a szekértábor-logika mentén felálló ellenségeskedésből. Dalaival inkább azt üzeni meg, és arra erősít rá, ami minket összeköt, a helyett, ami elválaszt, elválaszthat. A Medvevára eklatáns példája annak, mikor Földes az általános műveltségre, popkulturális utalásokra és közismert történelmi szereplőkre építve adja elő napjaink pokláról a sajátos narratíváját. Mert mikor Laci a középkorba helyezi azokat a példabeszédeit, melyekkel a mai ember lelkivilágára kíván hatni, továbbra is jótékonyan, gyógyítóan, békeszerző jelleggel teszi – egy cseppet sem sunyin vagy simulékonyan, arccal a profit és a politikai haszonszerzés felé.
Így érthető meg igazán, hogy a Medvevára nemcsak a tartalmával, hanem már magával a kivitelével is kitűnik. Ez esetben százszázalékosan igaz a tartalomhoz a forma igazsága: préselt, galvanizált, eredeti gyári CD, egy keménytáblás könyvbe csomagolva. Mindezt egy olyan világban, ahol az időközben impotenssé vált egykori nagyok jelentős része semmi újat vagy aktuálisat sem képes mondani, többségében megelégszenek a régi sikerek aprópénzre váltásával. Mély tisztelet a kivételnek! Az a kevés érdemi előadó, amelyik még ma is alkot, többségében írott CD-kkel, meg digitális maszterekről automatán vágott bűnrossz lemezekkel próbálkozik; illetve „ma van, holnap nincs” jellegű online oldalakra pakolja a dalait – mintha már annyira nem bíznának magukban, hogy eleve az enyészetnek szánnák a művészetüket.
A kiadvány relatív alacsony ára pedig arra is jó példa, hogy igenis ki lehet kerülni a rock vámszedőit és a szakmára akaszkodó hiénákat. Az új album ugyanis a H-Blues gondozásában jelent meg, kvázi magánkiadásban. A direkt-, illetve diszkont-értékesítés pedig akár már arra is jó példaként szolgálhat, hogy nem szükséges felesleges szereplőket bevonni a gyártási és eladási láncba, a kultúra így is eljut a valódi érdeklődőkhöz és az igazi rajongókhoz. Náluk is van a legjobb helyen, ők fogják a lehető leglelkiismeretesebben megőrizni az utókornak.
Már csak azért is, mert a Medvevára olyan tűpontos látlelet, mint mondjuk az Egészséges erotika volt a maga idején, csak épp most nem a késő Kádár-kor, hanem a lovagkortól a jelenkorig terjedő, egész írott történelmünk kerül mérlegre, majd terítékre – szépen elrendezve.
Hobo – Medvevára
CD 2026:
1. Hobo bevezetője – A krónikás belépője
2. A tündérek tánca
3. A herceg bálja a vendégsereggel
4. Tavaszköszöntő
5. Kupeckuplé
6. A csúnya lány balladája
7. Kocsma a mennyben
8. A klérus meghátrál
9. Lomha Lola
10. Brünhilda bosszúja
11. Beszámoló a gyilkosságról
12. Lasponya, a részeges éjjeliőr
13. A koldus álmot keres
14. A mesehősök menekülése
15. A tömlöcben
16. A vándor búcsúja a tündérektől
17. Mit hagyok rád?
Földes László „Hobo” – ének, próza
Madarász Gábor „Madi” – gitár, billentyűs hangszerek, vokál
Wolf Kati – ének, vokál
Hoffer Péter „Hofi” – dob
Földes László „Hobo” – dalszövegek, színházi szövegkönyv
Madarász Gábor „Madi” – zeneszerző, hangmérnök, zenei rendező
Lepés Gábor „Lepe” – keverőtechnikus
Cserháti Gergely – táncművész
Majoros Ágnes – bábművész
Kiss Attila Etele – bábtervező, bábkészítő
Földes Borbála – fotók, borítóterv
