Könyvműhely.hu

2022-ben jelent meg Marsi József tollából a ’100 Beatles-sztori, amit nem ismersz’ kötet, mely rövid, szórakoztató történeteket tartalmaz a Beatles karrierjéből. Sokfélét olvashatunk: vidámat, szomorút, reálisat, abszurdot, bulvárt, komolyat, mégis összeáll a kép kezdeti nehéz évekről, a csúcsra vezető útról, a sztárság világos és sötét oldaláról, a fényűzésről, az ebből fakadó pazarlásról. A megismételt kiadás 30+1 történettel lett megtoldva.

Számos írásmű jelent meg a Beatlesről, azonban én még nem találkoztam olyannal, ami szösszenetekből állítja össze pályafutásuk folyamatát. Bár csevegő a hangvétel, mégsem süllyed le a bulvár tömény bugyraiba, ahol félinformációkkal, merő rosszindulattal traktálják az olvasót. Ellenkezőleg, pontosítani akarja azt, amit már eddig is tudtunk róluk. Elsőre lehet, hogy nem tűnik ez a 131 kis novella jelentősnek, ám egyben elolvasva kirajzolódik a pontos kép.

A szerző nagyobb részben könnyed Beatles-sztorikat fűzött egy kötetbe, ez nem jelenti azt, hogy a történelmi hűségről elfeledkezett. Azt írja a könyv hátulján, a kis történetek tetszőleges sorrendben is olvashatók, ám az egymást követő rövid fejezetekből egyértelműen kirajzolódik a Beatles története – fontos mozzanatok új megvilágításban ábrázolva. Pontosan megformálódik a küzdelem az indulás időszakában, az őrült tempó a színpadokon, a stúdióban, a harcok a lemezcégekkel, ami 66-ban oda vezetett, hogy befejezték a koncerteket. Fokozatosan kirajzolódnak az egymáshoz fűződő viszonyok változása, szétesése, az üzleti ügyekhez való nemértés, a hozzájuk csapódó hiénák természetrajza, majd a csapat feloszlása. Azon is meghökkenünk, hogy az elefántcsonttoronyban élő muzsikusok milyen nehézségekkel néznek szembe egy hétköznapi szituációban (például egy vacsora kifizetése egy étteremben). Hamburg, a Cavern Club, Ed Sullivan, a Stones, gitárok, herflik, dobok, Ringo haja, büdös lábak (!!!) – mindenről olvashatunk a kötetben.

A szerző, akárcsak a többi művében ezúttal is elkerüli a kritikátlan rajongás csapdáját, bátran ábrázolja az emberi gyengeségeket és nem rest bemutatni a kudarcokat sem.

XXI. századi remek ötlettel álltak elő a kiadással kapcsolatban a szerkesztők, hiszen, nem csak az olvasás örömét, hanem audiovizuális élményt is kínálnak: egyes sztoriknál QR-kódokat találunk, telefonunkat ráirányítva képi és hangi tartalmakat kapunk az olvasáshoz, elvégre egy zenekar történetét olvassuk. A végén egy Beatles-kvízt is megoldhatunk, válaszainkat leellenőrizhetjük pár oldallal később. És a legeslegvégén jön a csavar, hiszen a függelék után találunk egy sztorit, a százharmincegyediket, ám meg kell fordítani a könyvet az olvasáshoz, mert az a végén indul. Ez azt meséli el, amikor a legnagyobb slágerekből 2000-ben kiadott ’1’ című válogatáslemez rövid időn belül majd 14 millió példányban kelt el az illegális letöltések csúcskorában, mára megduplázódott ez a szám. Ez is bizonyítja, hogy a Beatlesnek nem csökkent a jelentősége és kulturális ereje a feloszlás után sem, most is elsöprő erővel van jelen a még mindig zajló rocktörténelemben.

Marsi József a rá jellemző laza, olvasmányos stílusában tálalja ezeket a valóban önállóan is olvasható rövid írásokat, ugyanakkor nagyszerű érzékkel fonja össze egy történetté. Ha valakinek ez az első kötete a Beatlesről, tiszta képe lesz a Mesés Négyes (Fab Four) ma is lenyűgöző sztorijáról.