Puskás István “Pusi” multiinstrumentalista, zeneszerző közel három évtizede aktív résztvevője a hazai zenei életnek. A számos formációban való muzsikáláson és a hangfelvételek készítésén túl gitártanárként és fogyatékosokkal foglalkozó zenepedagógusként is tevékenykedik. De volt már több rocktörténeti előadása, illetve zenei rádióműsora is.
A beszélgetés-sorozat harmadik etapjában a kilencvenes évek vendéglátó- és házibuli-zenekarairól esett szó. Mások mellett szóba került a Betty és a Szépfiúk, a Wild Horses, a G-Pont és az El-Sid együttes. Tehát a countrytól a bluesig, a poptól a rockig mindenféle stílus slágereinek előadása. Az akkori hazai klubok, kocsmák, éttermek, rendezvények különféle színpadain.
Az előző részben addig a tévés átverésig jutottunk, mely a Souldivers feloszlásához vezetett. Merre vezetett az utad tovább?
1995 szeptemberében, még a Souldivers-szel párhuzamosan, megalapítottuk a Betty és a Szépfiúk zenekart, melynek tagjai Kotricz Bernadett “Betty” énekesnő, Kovács Kristóf “Csucsu” basszusgitáros-énekes és Varga Tamás “Pufi” dobos voltak. Utóbbival még a Blues Bt.-ben játszottam, én pedig gitáros-énekesként vettem részt a muzsikálásban. A formáció megalakulásának előzménye, hogy volt egy lekötött koncertdátumunk Érd legendás klubjába, a Blues Tanyába, zenekar viszont nem volt. Úgyhogy gyorsan összedobtunk egyet… Haha!
Milyen programmal álltatok a nagyérdemű elé? Készült valamilyen felvételetek a Betty és a Szépfiúk formációval?
Az első koncertre húsz dalt raktunk össze, mindenféle blues-, pop- és rock-slágereket. A bulin nagyjából fél ház volt, sikerrel mutatkoztunk be. A produkció a tulajoknak is nagyon tetszett, hát meghívtak minket a következő hétre is, amikor már zsufi telt ház volt, és ez így ment onnantól minden pénteken. Mindenféle zenéket játszottunk és a közönség imádta a sokszínűséget. Ezek ilyen hajnalhasadásig tartó három körös bulik voltak. A műsorunk a teljesség igénye nélkül elsősorban Vaya Con Dios, Aerosmith, Beatles, HBB és Clash dalokból állt, valamint standard rock- és blues slágerek, funkyk voltak még a programban. 1995 végéig minden pénteken játszottunk ott, mindig teltházzal. Ezeken a bulikon rendszeres vendégünk volt a néhai Ambrus Sándor “Satya” szájharmonikán és énekesként. Ugyan “csak” egy sima feldolgozás banda voltunk, de minden tag a mai napig szép és értékes élményként őrzi ezt az időszakot az emlékezetében. Egy legendás helyszín csúcs időszakának lehettünk a részesei. Sajnos semmilyen felvétel nem őrzi a pályafutásom ezen állomását. 1996. január végéig voltam a zenekar tagja, azután magánéleti okok miatt elhagytam a zenekart. Ők pedig Bihari Bence gitárossal kiegészülve folytatták tovább a zenélést.
Mihez kezdtél Betty után?
1996 áprilisáig nem zenéltem sehol. Ugyan nem volt semmilyen formációm, se fellépésem, de közben ezerrel törtem a fejem, hogyan léphetnék tovább. A folytatás nem várt fordulatokat hozott. Az érdi Kiss hangszerboltban összefutottam Baksa Karesszel, aki duóban zenélt egy ideje az érdi Spaten sörözőben, de a kollégája nem vállalta tovább a munkát. Egyből ott megkért, hogy menjek, én igent mondtam. Minden szombatra lett így munkám és a gitár tanítványaim is kezdtek szaporodni, lassan kezdtem megmenekülni az éhezéstől… Haha! Na, persze, ez akkor nem volt ilyen vicces…
Talán két hétvégét zenéltem vele, mikor újabb lehetőség nyílt, a Wild Horses country zenekar gitárost keresett, amire jelentkeztem. Mivel megfeleltem, ‘96 áprilistól ott is játszottam. Hetente két-három fellépés is volt, elsősorban sörözőkben, éttermekben, városi rendezvényeken. Gyakorlatilag azonnal meg kellett tanulnom a stílus fontos ízeit, elemeit, hát őrült gyakorlásba kezdtem. Hála Istennek, ráéreztem a műfajra, jól ment.
„Nagyon hasznos volt ez az időszak, mert ott tanultam meg igazán kezelni a Stratocasteremet, ami addig még nem volt teljesen a “kezemben”. Illetve a legendás Ibanez Tubescreamer pedál jó használatát is ott sajátítottam el.”
Konkrétan azt, hogy hogyan kell a megfelelő overdrive beállításokat használni a kíséretekhez, szólókhoz a Stratocasteren. Pillanatok alatt szerettem meg egy életre a country zenét. Ráadásul e két formáció és a gitártanítás hirtelen megdobta az anyagi helyzetemet, kezdtem végre kikászálódni a filléres problémákból…
A Wild Horses-ban milyen felállásban muzsikáltatok? Kik voltak még a csapatban?
A Wild Horses-ban a zenésztársaim Bebők Gábor akusztikus gitáros, énekes, zenekarvezető, Varga Tamás “Pufi” dobos és a néhai Kürti Miklós – Isten nyugosztalja- basszusgitáros, énekes voltak. Jómagam pedig elektromos gitáron játszottam.
1996. augusztusig a Wild Horses rendszeresen és sokat játszott, mellette pedig tudtam csinálni a duót is Baksa Karesszal. Sajnos augusztusban lejárt a szerződésünk a Spaten sörözőben, amit nem újítottak meg. De egyből volt másik munkánk, a tőle két sarokra lévő, legendás Borgödörben lett lehetőségünk játszani, minden szombaton. Ez szintén sorsfordító volt számomra, de persze akkor még ezt nem tudtam… Haha!
Ezután némileg zavarosabb időszak következett…
Igen. Ami úgy kezdődött, hogy némi nyári szünet után 1996 szeptemberében indult volna a Wild Horses új fellépési időszaka. De jött a hidegzuhany. A zenekarvezető megvált tőlem… Az okok kicsit homályosak voltak, de a lényeg az, hogy hirtelen elvesztettem egy jól fizető állást. Maradt a duó a Borgödörben szombatonként. Az a havi négy este és a gitár tanítványok fedezték az otthoni kosztpénzt. Elég szűkösen… Megint kezdhettem törni a fejem a hogyan továbbon…
1996 őszén régi kollégám, Molnár Gergely dobos keresett meg, hogy elhívta őt az újjáalakult El-Sid zenekar, és én is mehetnék hozzájuk gitározni. Igent mondtam, és belekezdtünk a próbákba. Elsőre az együttes régi dalait pofozgattuk egy ideig, tán néhány hétig. De nem igazán tudtunk felpörögni rá. Valamiért nem volt teljes a kép. Hamarosan az a lehetőség el is aludt, de a későbbiekben mégis jelentős kihatással volt a munkásságomra, elsősorban Bungó Lajos énekes személye miatt.
Viszont közben ismét átrendeződött a környékbeli zenei közeg. 1996 decemberében jött a hír, hogy a Blues Tanya újra állandó zenekart keres, szombati napokra. Akkorra kicsit már csökkent a hely látogatottsága, bizonyítva a régi bölcsességet, hogy minden csoda három napig tart… Így hát, egy kellemes kocsmai poharazgatás közben “gyorsba’” alapítottunk egy zenekart. Haha! Majd elvállaltuk a munkát. A csapatnak az igen romantikus G-Pont nevet választottuk…
A G-Pont elnevezésnek van valami köze a Tátrai-Alapi-Csillag-Mohai gitárvirtuózok fémjelezte gitárpárbajokhoz és az azokat követő GPont albumhoz?
Annyi, hogy simán lenyúlták a nevünket.
Feltéve persze, hogy idővel már ismertté váltatok annyira, hogy eljutott a híretek a CD-t készítő zenész körökbe is.
Nem voltunk ismert zenekar. De attól a név még simán terjedhetett. Az az egyszerű tény, hogy létezik és dolgozik itthon egy ilyen nevű banda.
Kik alkották a battai G-Pont zenekart?
Baksa Karesz gitár, ének, Bihari Bence, gitár, Molnár Gergely dob, jómagam pedig basszusgitároztam és énekeltem. Pár próba alatt összedobtuk a szokásos harminc örökzöld nótát, és szombatonként fel is léptünk ezzel, az alapművekből álló műsorral a Blues Tanyán. Számomra elég sűrűvé vált így a hétvége. Így nézett ki egy átlagos szombat esti menetrend: 19:30-kor kezdés a Borgödörben, duóban játszottunk Karesszal 21:30-ig. Majd loholás át a Blues Tanyára, ott kezdés 23 órakor, majd buli hajnalhasadásig…
Ez a koncepció így ment 1997. márciusig, amikor Karesz kiszállt mindkét produkcióból. A duót onnantól Bihari Bencével csináltam, a G-Pont pedig trióban folytatta. Ez a látszólag kis változás azért volt, de mégis hatalmas váltás számomra, mert onnantól egyedüli frontemberként kellett mindkét formációban helytállnom. Ami nagy előrelépést jelentett az előadói rutinom megszerzésében.
Készült abban az időszakban valamilyen felvétel?
A G-Pont, immáron trióvá válva, 1997 áprilisában demót készített egy négysávos kazettás magnó segítségével. Nulla felvétel készítési rutinnal vágtunk bele a 25 perc körüli anyag rögzítésébe. A végeredmény zeneileg elfogadható lett. A minősége akkori füllel hallgatható, mai füllel nyilván már kevésbé. Ezt a felvételt is sikerült megmentenem, némi hangzás-javítgatás után közzétettem a világhálón.
Ezt követően a G-Pont formáció még 1997 őszéig működött, majd feloszlott
Mi történt?
Simán csak szétszéledtünk. Munka, barátnő, iskola, satöbbi. Közben viszont továbbra is pezsgett körülöttem a zenei élet.
1997 nyarán felkérést kaptam a Skinny Bohemians zenekartól, hogy az azévi Sziget fellépésükön vállaljam el a másodgitáros szerepét. Úgy, hogy egy hetem volt a műsort megtanulni. Természetesen igent mondtam. Az volt az első Sziget fellépésem, nagy élmény volt. Csak azon az egy koncerten játszottam a csapattal, többször nem léptem fel velük. Sajnos semmilyen anyagom nincs róla, még egy fotó sem.
Milyen zenét játszott a Skinny Bohemians? Milyen programmal léptetek fel a Sziget fesztiválon?
Számomra nagyon kedves, akkor divatos brit-pop zenét játszottunk. Nagyjából az Oasis és a The Verve vonalon. Az együttes a saját szerzeményeivel lépett fel.
„Nekem nagyon tetszettek a dalaik. Akkor abszolút trendi volt, csak nem ebben az országban…”
A másik történés, hogy 1997 májusában ismét megkeresett a sokadjára újjáalakult El-Sid zenekar, hogy soraiba hívjon. Ezúttal a saját dalaik helyett inkább feldolgozás műsor kialakítása volt a cél. Összeraktunk egy magyar rock klasszikusokból álló műsort és elkezdtünk koncertezni.
El-Sid. Vélhetően akad néhány zenebarát, aki nem tudja, hogy mi lehet a megfejtés. Mit jelent a csapat neve?
El-Sid egy spanyol nemzeti hős. Rodrigo Díaz de Vivar, vagy közismertebb nevén El Cid, eltévesztett írásmóddal. Talán sokan emlékeznek még, hogy készült róla egy film, Charlton Heston-nal a főszerepben.
Milyen felállásban játszottatok és merrefelé léptetek fel?
Elsősorban vidéken, kisebb klubokban és egyéb rendezvényeken. Az akkori tagság: Bungó Lajos ének, Kovács Ákos billentyűk, vokál, Fenyvesi Gábor basszusgitár, és én, Puskás István “Pusi” gitár, vokál. Az akkori ütős nevére sajnos már nem emlékszem, de helyette hamarosan régi zenész kollégám, Molnár Gergely jött a dobos posztra. Ez a felállás kifejezetten sikeres kis klubos zenekarrá nőtte ki magát vidéken, sokat játszottunk. Számomra viszont egyre kevésbé volt elég mások dalait játszani, sorakoztak a fejemben és a kezemben a saját zenei ötleteim, akkor már több, mint három éve csak feldolgozás bandákban játszottam, hiányzott a saját dalokkal való munka, idézőjeles “bűvészkedés”. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy akkor már vagy egy éve aktívan billentyűztem is az otthonomban. Szert tettem egy vacak szintetizátorra és elkezdtem a billentyűzést napi rendszerességgel művelni, egyre több zenei ötletet gyúrva ezzel. Még az El-Sid időszakban írtam két dalt, amit próbáltunk is betenni a műsorba, “Felejtsd el a múltat” és a “Kell egy dal” címmel.
Mit értesz az alatt, hogy próbáltátok betenni a műsorba?
Összeraktuk a két dalt, ami viszont csak ímmel-ámmal közelítette meg azt az eredményt, ahogy én belül hallottam. Játszottuk is néhány koncerten a nótákat, de nem voltam igazán elégedett velük, ezért végül elmaradtak a műsorból. A bennem maradt hiányérzetet lényegesen később elégítettem ki ezekkel a szerzeményekkel kapcsolatban, a majdani szólólemezemen, és a Lajossal készített El-Sid CD-n. De ez már egy későbbi történet…
Arra a két CD-re feltétlen vissza fogunk térni. De előbb még zárjuk le ezt a korszakot, kérlek!
1999 márciusáig voltam az El-Sid együttesben. A kilépésem oka, hogy addigra már nagyon beleuntam a feldolgozásokba. A saját zenék előadására szerettem volna koncentrálni. A csapat mindezt megértette, barátságban váltunk el. Majd Dombrovszki György gitárossal kiegészülve folytatták a zenélést.
Közben én ez idő alatt is folyamatosan zenéltem a Borgödörben. De idővel duóbeli kollégám, Bihari Bence kiszállt, onnantól egyedül játszottam. A gitár plusz ének szólózenélés még tovább edzette az előadói képességeimet. Végül 1999 novemberében fejeztem be a Borgödörben a szombatonkénti zenélést. Több, mint három év után.
Mindez egy fontos időszak volt az életemben. Sokat tanultam belőle, és mellette kiszámítható bevételt is biztosított számomra. Mégis úgy érzetem, hogy lépnem kell. Úgy gondolom, zenészi munkásságom ezt követően vett egészen más irányt…
Folytatjuk!
Fotók: Pusi archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum
