Bolgár Iván a Syrius és a Futurama egykori menedzsereként a kezdetektől fogva benne volt a dolgok sűrűjében. A hazai beat- és rockzene egyik úttörője, nagy idők nagy tanúja. Aki valódi multi-talentumként a zene mellett az építőiparban és az autósportban is letette a névjegyét. Jelenleg a The Shadow Hungary Band ügyeit intézi, valamint egy különleges jótékonysági albummal készül a dedikált Formula–1-es fotóinak felhasználásával.
A második részben a Futurama együttes, Iván igencsak különlegesre sikeredett londoni útja és a győri időszak került terítékre.
Ott hagytuk abba, hogy mikor stílust váltott a Syrius eleged lett és kiléptél. Időben ez mikor lehetett?
Nagyjából ’64 tavaszán. Akkor hívtak a Futurama zenekarhoz a budavári kollégiumba, ami egy akkor már létező együttes volt. Gyakorlatilag két zenekar volt a koleszban, nagyon jó összetételben, mert szombaton a Futurama, vasárnap a Benkó Dixieland játszott. Benkóékról mindenki tudja, hogy világhírű, jó együttes, mert az amerikaiak, akik ezt a zenét művelték, még ők is nagyon elismerték.
Kik voltak a Futurama tagjai, amikor odakerültél?
A vezetőjük Kovács Gyuri volt, a szólógitáros. Kürtösi György és Ádám Kati énekeltek, Erős Sándor zongora, Dobrovolni Tibor dob, Nagy Imre volt még a másik gitáros és Darnyi Béla pedig a basszusgitáros. Nagyon jól összejött az az együttes. Mindannyian barátságban voltunk egymással. Volt egy csehszlovákiai turné, az is nagyon jól sikerült.
Milyen zenét játszott akkoriban a Futurama?
Egy kicsit keményebb volt, mint a Syrius, de csak a jó hangzás irányában. Tehát nem volt üvöltözés, nem volt „üvöltő dervis”, hanem dallamos ének és nagyon jó zenészek kísérték az énekes számokat.
Saját számos zenekar volt? Vagy a te idődben még szintén utánjátszós?
Amikor én ott voltam, nem emlékszem arra, hogy saját számuk lett volna. Viszont az az óriási előnyöm volt, hogy 1964-ben öt hétre kimehettem Londonba és megismerkedtem sok híres, kiváló zenekarral. Sok olyannal, akik feltörekvők voltak és sok olyannal is, akik már nagyok. Voltam koncerteken és próbán is.
Ezt a londoni kalandot szálazzuk szét egy kicsit jobban, kérlek! Kezdjük talán az utóbbival, miként történt, hogy bejutottál egy próbára?
Már készülődtem hazajönni, így sétáltam ide-oda, mert még vásárolni akartam lemezt és magnószalagot, mert akkor még szalagos magnók voltak. Szóval sétáltattam szalagokra, lemezekre vadászva, mikor az egyik épületből meghallottam egy nagyon jó zenét. Felnéztem és az volt kiírva, hogy „Diamonds Club”. Persze tudtam, hogy a Diamonds a második vonal. 1964-ben a Beatles, a Rolling Stones és társai voltak a nagymenők. Rögtön utánuk viszont jött még vagy harminc-akárhány ilyen együttes, akik később maguk is nagyok lettek. Szóval beléptem, majd megkérdeztem egy csapostól, hogy ezek, akik zenélnek, az a bizonyos Diamonds együttes? Azt felelte, hogy igen. És felmehetek? „Menj csak!” Hát fölmentem, beültem a sarokba és csendesen meghúztam magam.
Lejátszottak három számot, utána odajött a zenekarvezető és megkérdezte, hogy: „Ki vagy?” Mondtam neki, hogy Magyarországról jöttem és van otthon egy zenekarom. Most viszont szeretném őket is meghallgatni, mert csodaszép volt, amit játszottak. „Gyere!” – mondta – „Bemutatlak az együttesnek.”
Majd odavitt egy magas, jóképű fickóhoz, akinek az egész lénye olyan vagány volt. Kezet fogtunk és bemutatkozott: Gene Vincent. Tudtam, hogy Gene a világ legnagyobbjai között van, így hát óriási élmény volt, hogy személyesen is találkozhattam vele. Ráadásul kaptam egy „Best wishes! Gene Vincent” (A legjobbakat kívánom! Gene Vincent) aláírást is. Azóta is megvan, őrzöm.
Hogy jutottál ki Angliába?
Rokoni segítséggel, meghívólevéllel és útlevéllel. Anyám unokatestvére élt kint és a legjobb barátnője, Berényi Vera, Berényi Róbert festőművész lánya. Kaptam is tőle egy rajzot, amit szintén őrzök még mindig. Így aztán kint lehettem Angliában öt hétig, rengeteget találkoztam zenészekkel, óriási élmény volt.
Milyen koncertet láttál?
A már említett Diamonds mellett a Rolling Stones-t, valamint meghívtak a Musketeers együttes koncertjére. Létezett akkor egy 2i’s nevű hely, ami a „két szem”, Two Eyes Clubnak volt egyfajta szójátéka. Az a zenés bár, ahol minden olyan együttesnek, énekesnek, zenésznek fel kellett lépnie, akinek már volt lemeze, az első alkalommal ingyen. Így mindig a legeslegjobbak voltak azok, akik ott megjelentek.
Igen, azóta is a brit rock and roll egyik szülőhelyeként emlegetik. Nem semmi, hogy a pont hőskorban járhattál ott!
Az volt a szépséges benne, hogy mind lépcsőlejáraton, mind a falakon, de még bent, a pincének a falán is olyan együttesek fotója volt kirakva, akik ott felléptek. Negyven évvel később, mikor újból Londonban voltam, kerestem azt a csodás műintézetet, de már nem találtam meg. Viszont a fényképeim őrzik még a szép emlékeket.
Aztán amikor hazajöttél, milyen hatása volt ennek az útnak a Futurama-ra? Gondolok itt elsősorban a frissen a hazahozott lemezekre, magnószalagokra.
Természetesen az összes lemezt és szalagot hazahoztam. Meg azokat is, amikre Londonban vettem fel ezt-azt. Egy vasárnap este értem haza, kedden voltunk próbán és szombaton már néhány új számot is játszottunk. Annyira frisseket, hogy volt amelyik lemezen akkor jelent meg.
Odakinn is rögzítettél szalagra dalokat?
Igen, persze.
Esetleg megvannak még azok a felvételek?
Már nincsenek.
Pedig mekkora érték volna…
Bizony.
De azért ez még így is óriási, hogy a műsorotok egy-két dalával megelőztétek a Radio Luxembourg-ot, meg a többi adót.
Mindenkit megelőztünk.
Tudsz mondani egy-két példát, hogy a te idődben miket játszott a Futurama?
Nehéz dolog, mert régen volt és sok dal volt terítéken. De például a Spotnicks-tól a Johnny Guitar-t, biztosan. Gyakorlatilag bármit felsorolhatok, úgyis annak tűnne, hogy azt mindenki ismeri és ez valóban így van. A Johnny Guitar is csak azért jutott az eszembe, mert akkor egy olyan rendszer volt az ORI nevezetű intézményben, hogy minden együttesnek, amelyik többre vágyott, azért, hogy jobb helyezése legyen, el kellett menni egy pontszerző versenyre. Ahol le kellett játszani két számot és a végén pontoztak. Ahányszor csak ott voltunk, mindig „aranypontosak” lettünk. Az egyik ilyen alkalomkor játszottuk a Spotnicks dalt, azért maradt meg bennem ennyi idő után is ilyen élénken az emléke.
A Futurama együttesben is tag voltál?
Igen.
Miként működött egy menedzser idehaza a hatvanas évek közepén? Konkrétan miket csináltál? Telefonáltál a művelődési házakba? Hogy kell ezt elképzelni?
Telefonálgattam, megszerveztem a bulikat. Ha valahol valami kapcsolatom volt, kihasználtam. Ugye Erzsébeten jó ismertségem volt, mert négy évig odajártam a technikumba. A Csiliben dolgozókat is ismertem. Aztán például ott volt a Budai Ifjúsági Park. Hogy hívták a vezetőjét?
Rajnák.
Rajnák Laci. Vele is nagyon jó barátságban voltam, ezért aztán rendszeresen játszottunk ott is. Valamint ő sokszor súgott is nekem, milyen lehetőség van, hova menjek és hova vigyem az együttesemet.
Nem volt problémád abból az előző rendszerben, hogy menedzser vagy és nem zenész?
Mint már említettem, akkortájt nem menedzsernek, hanem „haknimesternek” hívtak minket. Így aztán már nem is tűnt olyan veszélyesnek. De hát ez csak egy rossz fordítása a menedzsernek.
És olyanok, hogy plakátozás?
Abban nem voltam nagy, mert nem voltak nyomdász ismerőseim, így azt inkább a helyiek intézték.
Számodra meddig tartott a Futurama korszak?
Valamikor 1966 elején lett vége.
Miért?
Mondhatnám azt, hogy ’66-ban elment az eszem és megnősültem… De ez csak vicc, mert nagyon komolyan vettem a házasságomat. Mindent komolyan veszek, ami fontos számomra. Szóval leköltöztem Győrbe, mert oda nősültem.
Tehát a család miatt?
Igen a család miatt. Túl messze kerültem a fővárostól, hogy továbbra is aktívan tudjam képviselni a zenekart.
Ezek szerint az 1968-as Futurama felvételek készítésekor, melyből csak jóval később lett kislemez, már nem voltál a fedélzeten?
Addigra már vége volt a munkakapcsolatnak, de a jó viszony továbbra is fennmaradt.
A leköltözés utána maradt valami a zenéből vagy teljesen átálltál a civil pályáidra?
Amikor jöttek Győrbe zenélni, akkor mindjárt telefonáltak, mert nekünk már akkor volt telefonunk, hogy ekkor meg akkor ott leszünk. Pont mellettünk, ahol mi laktunk, az első tízemeletes házban, a városközpontban, volt az Ifjúsági Ház, ami most parkolóház. Csináltam egy riportot is velük a kisebbik magnómon. Többek között újságíró is voltam Győrben. Jól fogalmaztam és persze azért továbbra is benne voltam ezekben a dolgokban.
Hosszú éveken keresztül csak úgy keveredtem a zenéhez, hogy mikor szilveszterezni jártunk Sopronba, meg Győr környékére, ott találkoztam a régi zenész barátaimmal. Meg azokkal is, akik helyben, Győrben zenéltek. Az egész este végig az ő zenéjükre táncoltam és hallgattam őket. Néha súgtam is nekik, hogy mi az itteni hallgatóságnak a kedvence, és hogy játsszák el, ha megvan a repertoárban. Sokszor bejött.
Folytatjuk!
Fotók: kiadói archívum, Bolgár Iván archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum
