1969. június 13-án jelent meg a Pink Floyd első, teljes filmzenét tartalmazó, önálló soundtrack albuma, a More (vagy a világ egyes részein Music From The Film More vagy Soundtrack From The Film More) című LP-je. Bár Barbet Schröder első filmje csak szűk két hónappal később került a mozikba, de a Pink Floyd név akkorra már bőven bírt akkora vonzerővel, hogy a korai lemezmegjelenés inkább segítette a jegyeladásokat, minthogy majd utólag, a mozisikerre támaszkodva próbálják meg eladni.
Sorozatunk harmadik részében a tényleges soundtrack kompozícióit vesszük végig.
A More filmben nincs happy end. Még csak a jók sem nyerik el a végén a méltó jutalmukat, lévén, hogy az ibizai disztópiában szereplő főbb karakterek között egyáltalán nincs jó. A dolgok menete inkább a Nem vénnek való vidék (No Country For Old Men) cselekményével hasonlatos, ahol a főhős halála szinte fel sem tűnik, ugyanúgy folyik tovább a világában az ördögi cirkusz. Ennek megfelelően annak sincs különösebb jelentősége, hogy a soundtrack lemezen más sorrendben hangzanak el a dalok, mint a moziban.
Az LP A-oldalát nyitó Cirrus Minor ennek megfelelően annak ellenére is telitalálat felütés, hogy a filmben csak később hangzik el. Ugyanis a kiüresedést és az elmagányosodást halálos függőségre váltó tragikus hős szomorkás elvágyódása igen jól összegzi, miről is szól a filmalkotás, miről is szól a kvázi koncept-lemez. Míg az első oldalt záró Party Sequence szinte teljesen ellentétes világa pedig kitűnő ellenpontozás és egyben remek átvezetés a többi dalhoz.
A B-oldalt keretbe foglaló főtéma szintén ad egy felütést a második etaphoz, melyben viszont már kevesebb romantika keveredik a menetközben egyre súlyosbodó történésekkel. Mindezt pedig a zene nyelvén is leírja, egyben meg is erősíti, csodás művészi összhangban azzal, amit a film szimbólumrendszere önmagában is sugall.
Andrej Tarkovszkij Stalker (Сталкер) című remekművében az épített és természeti környezet pusztulása, a materiális világ entrópiája húzza alá az emberi létezésnek az anyagnál magasabb rendű okát és célját. Barbet Schröder viszont az emberi közösségek széthullására, a társadalmi entrópiája kontráz rá a természet lenyűgöző csodáival, közte a fiatal emberek múlandó testi szépségével. Eme precíz súlyozásból származó művészi feszültséget támasztja alá még inkább a Pink Floyd. A Waters-ék zenéjében is meglévő kettősség: az elvágyódás, melankólia és emelkedettség dalai, illetve vadság, düh és keménység művészi megjelenítése.
Mivel a forgatáson mindent igyekeztek a lehető legautentikusabban ábrázolni, így a mozi alapvetően végig európai helyszíneket és szereplőket vonultat fel. Akik mind a maguk nyelvén beszélnek. Ennek megfelelően a film angol, német, francia és spanyol dialógusokat is tartalmaz. Akár egy jelenetben, egymás után is. Minderre a kulturális kavalkádra pedig szintén reflektál a Floydok által alkotott csodás filmzene.
1. Main Theme
A film nyitányában a Napot láthatjuk, a mozi legfőbb szimbólumát, miként a kamera egyenesen az életadó, de egyben halált is hozó égitestre fókuszál. Körben pedig megjelennek a spektrum színei, egy szivárvány formájában.
A nyitány témája, legalábbis annak egy variációja, amolyan végső keretként visszatér a mozi vége felé, mikor is az LSD hatása alatt álló Stefan időlegesen megbékélni látszik a sorsával. De az már csak a végső vihar előtti rövidke csend.
A fő téma a film során többször is vissza-visszatér. Némelyik verzió önálló címet is kapott: Theme (Beat version), Dramatic Theme.
2. Ibiza Bar
A moziban másodikként felhangzó Ibiza Bar viszont egyből egy talány. Egyrészt, mert Stefan még nincs Ibizán, másrészt pedig még a dalszövegben említett hibákat sem követte, követhette el. Így feltételezhető, hogy bár Masonék pontos, precíz munkát végeztek, a rendező utasításának megfelelően másodpercre szinkronban zenélve és énekelve a jelenetekkel, Schröder a vágás során mégis változatott a snittek és a zenei részek egymás mellé rendezésekor. A Pink Floyd legkeményebb dalai közé tartozó döngölés mindenesetre jól működik a párizsi bárjelenetben is.
3. The Nile Song
A The Nile Song sötét erők által mozgatott végzet asszonya sorsszerű meglátásakor szól, mikor a főhős –balszerencséjére- első látásra bele is szeret a csinos szőkeségbe. A szöveg gyakorlatilag egy művészi kivonata a More szomorú, értelmetlen halállal végződő történetének.
4. Seabirds
A More lemezről és az Early Years gyűjteményből egyaránt kimaradt Seabirds a megismerkedés pillanatait festi alá. Azonban David King ausztrál regényíró és Pink Floyd szakértő szerint ez is egy utólagos variálás lehet, mert a későbbi, sirályokat mutató jelenet prímán összerímel a zenével. Miután az elmúlt évtizedekben számtalanszor láttam már a filmet és hallgattam alaposan végig a kibővített filmzenét, hajlamos vagyok igazat adni neki.
Mighty waves come crashing down
The spray is lashing high into the eagle’s eye
Shrieking as it cuts the devil wind
Is calling sailors to the deep
But I can hear the sound of seabirds in my ear
Surf is high an’ the sea is awash
An’ a haze of candy floss, glitter and beads
Rock that we sat on and watched in the sun
That was hot to touch
And the sea was emerald green
I can hear the sound of seabirds in my ear
And I can see you smile
Surf comes rushing up the beach
Now will it reach the castle wall and will it fall
Catfish dappled silver flashing
Dogfish puffing bubbles in my deep
A lemezre máig nem került Seabirds dal Waters szövege hűen követi a film történetét és egyben remekül passzol annak utazós hangulatához is. Érdekesség, hogy bár a hangfelvételt sosem adták ki, a vers mégis bekerült több Pink Floyd könyv és szövegkönyv anyagába is. Például a nálunk alig ismert, 1976-os The Pink Floyd Song Book is hozza. Ráadásul olyan korai klasszikusok társaságában, mint a Let There Be More Light, a Fat Old Sun, az Embryo, az Arnold Layne, a Grantchester Meadows, a See-Saw, a Point Me At The Sky vagy a szintén More betétdal, Crying Song.
5. Cymbaline
A filmbéli Cymbaline az első szeretkezés- és Stefan első joint-jának előkészületeit festi alá. Mely verzió nem csak másik felvételen hallható, de az albumváltozattól eltérő szöveggel is hangzik el a moziban. Ennek a verziónak stílszerűen a bugyi letépése szakít véget.
Bár a dal filmbéli címe egy cintányérról lett elnevezve, mely jó volna, ha végre már felébresztené a szenvedőt a rémálmából, sem a moziban, sem a koncerteken nem érkezett meg az áhított ébresztő hang.
6. Hollywood
A nagylemezről szintén lemaradt, de az Early Years gyűjteménnyel duplán bepótolt Hollywood részlete már Ibizán hangzik el, az egyik bárban, melyben Stefan Wolfról érdeklődik. A jelenet és a zenei rész csúcspontja egyaránt akkor érkezik el, mikor Stefan meglátja a falon a csontvázzal, tehát a halállal sakkozó férfi képét. Gyakorlatilag önmagát nézi egy tükörben, mégsem szembesül a helyzetével, mégsem látja meg benne azt, amit kéne.
7. A Spanish Piece
Wolf szállodájába érkezve A Spanish Piece egyik változata hallható, mely radikálisan eltér a lemezen található felvételtől. Részint, mert a moziváltozat instrumentális, a lemezen viszont van egy kevés szöveg. Részint pedig, mert alaposan áthangszerelték. Egyebek mellett mandolin használatával, amitől sokkal inkább Mike Oldfield későbbi munkáira hasonlít, mint a Pink Floyd katalógus javarészét kitevő kompozíciókra. Talán ez a verzió szerepel a stúdiós nyomtatványokon Spanish Music cím alatt.
Mindesetre a lemezen szereplő A Spanish Piece, David Gilmour első Pink Floydnak írt önálló szerzeménye. Mely minden idők leggyengébb Pink Floyd dala lenne, ha nem illeszkedne oly annyira jól a filmhez, amennyire. Nemcsak a multikulturális Ibiza spanyol fennhatósága és állandó spanyolajkú lakossága miatt, de az eltérő kultúrák közti súrlódás, az állandó finom gúnyolódás művészi megjelenítése is fontos mérföldkő a banda pályafutásában.
Becsüljük meg, mert ma már nem biztos, hogy a haladó nyugati multicégeknél ismét lemezre kerülhetne valami hasonló.
8. Party Sequence
A Party Sequence filmváltozata hosszabb, mívesebben hangszerelt és ütősebb, mint a lemezre préselt variáció. Egyben magyarázatot kapunk David Gilmour társ-szerzőségére is, aki a vinilen egy fia hangot nem penget, ellentétben a filmes verzió hangulatos akkordozásával. Mint megszokhattuk, a Pink Floydnál nem szoktak ötletek elveszni, így az akkordok erősen emlékeztetnek az Ummagumma album The Narrow Way szvitjének első részére, illetve annak a témának egy korábbi variációjára, ami így tehát végeredményben leginkább az 1968-as Baby Blue Shuffle egyfajta kisöccse.
A Party Sequence még kétszer tér vissza. Egyszer a pofozkodós-veszekedős jelenet után, majdnem eredeti formájában. Másodszor pedig a reggeli magányos ébredést követően, mikorra már csak egy árva bongó tartja rendületlen az ütemet. Értelemszerűen ez utóbbi verzió sem szerepel a hanglemezen.
9. Green Is The Colour
A sziget túloldalán folytatott „idillt” elsőként a Green Is The Colour kíséri. A kompozíció eredeti címe Stefan’s Tit volt, ami alapján ez a tétel biztosan az eredetileg tervezettnek megfelelő helyen hangzik el, hiszen a lány valóban Stefan mellbimbójával játszik, miközben a Green Is The Colour felhangzik. Ami a filmvásznon viszont csak a „Sunlight on her eyes…” szövegrészig jut, az utána szereplő őrület és kárhozat csak erős előérzetként jelenik meg, szövegesen nem.
A felvétel hangszerelésének érdekessége egy fúvós, valószínűleg ón síp, melyet Nick első felesége, Lindy Mason szólaltat meg. Lindy nemcsak a More, hanem az Ummagumma és a Steam Radio Tapes felvételein is közreműködött még férje oldalán.
A Green Is The Colour második filmbéli elhangzása szintén Estelle kapcsán történik. Mikor is Charlie ismételten figyelmezteti Stefant, hogy vigyázzon azzal a nővel, de Stefan ezúttal sem hallgat rá. Amolyan femme fatale song-ként funkcionál.
10. Quicksilver
A második stáció az úgynevezett édeshármast követő ópiumos kaland, majd az ópium összehasonlítása a heroinnal próba, melyekhez remekül passzol a kétszer, kétféle változatban is elhangzó Quicksilver. Találgatás, de könnyen lehet, hogy a stúdiós papírokon szereplő Waterpipe az első változat munkacíme volt. (Melyet később a hígagyúak Seabirds címmel szerkesztettek CD-re.) Míg a tényleges Quicksilver az a verzió, mikor a belőtt párocska valóban higanyt nézeget egy tálban.
A mozi vége felé ismét elhangzik egy újabb Quicksilver variáció, mikor is a politoxikomán pár egy tengerparti sziklán próbál transzcendens kiutat találni. De míg a függőségeiket továbbra is táplálják, valamint a bűneik és felhalmozott vétkeik sem igazán lettek rendezve, nincs az a mantra és jógatechnika, mely megóvná az embert a folytatólagosan elkövetett rossz és gonosz cselekedetei következményeitől. Ki mit vet magának, azt fogja learatni is.
11. Cirrus Minor
A témával foglalkozó rajongók nagyrészt egyetértenek abban, hogy a „Cirrus Minor” itt elsődlegesen a Sarkcsillagot jelenti. Tehát Stefan továbbra is masszívan elvágyódik, a sok szex és a társas magány ellenére, vagy éppen, hogy azért, azért is. De a Sarkcsillag nagyon nem a meleget adó közeli Nap, hanem az égbolt közepe, így az oda való utazás a lehető legmesszebb való menekülés allegóriája.
A Cirrus Minor tripje Stefan totális szétesésének újabb stációja. A szinte azonnal kialakult heroin-függőség után már nincs visszaút. Ő nem egy szupersztár, akit a végtelen lóvé reményében érdemes életben tartani. Valójában csak egy jóindulatú haverja van, de arra sem hallgat, így szánalmas bukása és pusztulása elkerülhetetlen. Amit talán a dalszöveg „crater in the Sun” része fejez ki legjobban. Részint, hogy nincsen fény árnyék nélkül. Avagy, miként a néhai Gyulyás Laca fogalmazott: „A sötétség árnyéka a fény”. És persze hol másutt, mint a Leukémia együttes korszakos klasszikusában, a Vakság című dalban. Ahol persze azonnal gondolhatunk szellemi vakságra is. Mert a hedonista semmittevésnek mindig is meglesz a maga böjtje. Másrészt, hogy hiába a fizikai vagy szellemi utazás, senki sem menekülhet el önmaga hiányosságai és hitványságai elől.
(2015. január 23-án a Pecsában tartottunk egy különleges koncertet Crater In The Sun címmel, ahol a Hungarian Pink Floyd Show akkori felállása többek között a Cirrus Minor-t is előadta, miközben jómagam a Hungarian Pink Floyd Club nevében vetítettem kapcsolódó képsorokat. Persze hiába volt a többszörös üzenet, például a Set The Controls For The Heart Of The Sun –és a Vendéglő a világ végén- űrhajójának Napba való csapódása utáni „kráter” stilizált képe, a csillagos égbolt, vagy a Tang-dinasztiára utaló kínai illusztrációk, a közönség javarésze semmilyen értelemben sem vette a lapot. Nem tudták és talán nem is érdekelte őket, hol az összefüggés.)
Mindenesetre a Cirrus Minor szövege ugyanúgy egyértelműen beazonosíthatóan Li He költészetét idézi, miként a Set The Controls For The Heart Of The Sun is. Ennek az információnak a híján viszont persze, hogy nem biztos, hogy érdekes lehet, hogy Li He A határon című verse Kína egykori északi határára utal, az azon túl élő nomád népekre, például a hunokra. A vers tartalma pedig egy, már a keletkezésekor is sok száz éves legendát elevenít fel. Egy tragédiába torkollott érdekházasságot, melyet a béke érdekében hoztak volna össze, de csalódás és öngyilkosság lett a vége. Rogerben ezt a bizonyos olvasmányt hozta elő Barbet filmjének korai vágása, nyers változata, így találóan illesztette a Cirrus Minor saját maga által írt szövegrészének a végére a kínai vers egy különösen költői képének angol fordítását: A thousand miles of moonlight later. Vagyis vége a dalnak, annak a szerelemnek is lőttek.
Ezzel egyúttal a hatvanas évek Pink Floydjának egy újabb konzekvensen visszatérő elemét is beazonítottuk. Hiszen, míg a debütlemezen a Chapter 24, A Saucerful Of Secrets és az Ummagumma albumokon a Set The Controls For The Heart Of The Sun, addig a More filmzenében pedig a Cirrus Minor idéz Tang korabeli kínai költőket. Le sem tagadhatnák, hogy egy értelmiségi hátterű csapatról van szó. Akik mind otthon, mind az iskoláikban hozzáfértek azokhoz a kötetekhez, amikből könnyedén felszedhették ifjúkorukban a széles műveltséghez szükséges alapvető tudásanyagot.
12. More Blues
A lebukás utáni bárjelenetben a More Blues szól, Stefan a pultos és egyben dealer munkájával törleszt Wolfnak, Estelle pedig a testével. Vélhetően itt komoly vágás lehetett, mert nagyon rövid a zene és túlságosan kurtának tűnik maga a jelenet is. Ráadásul ide sokkal jobban passzolt volna az Ibiza Bar, mind hangulatában, mind a szövegét tekintve. Nyílván ezt is tervezték Waters-ék, a maguk precíz módján, másodpercre pontosan elkészítve a kívánt hanganyagot, csak aztán a rendező valamiért meggondolta magát.
13. The Crying Song
A The Crying Song Stefan hazaérkezésének, az újabb nagy összeveszésnek a hangulati kiegészítője, melynek szövege összerímel az általános széthullással. Hangulata pedig a Cirrus Minor kiüresedettség érzetével. Az emberi kapcsolatok a végüket járják. Minden gyászba fordult.
14. Up The Khyber
A veszekedés után jelenik meg az Up The Khyber egy variációja, ami nem egyezik a lemezen hallhatóval. Mellyel kapcsolatban ismét összefoglalnám David King véleményét, ami amellett, hogy figyelemreméltó, szinte mindenben összecseng azzal, amit a trackről és a filmről tudni lehet.
Tehát David azt feltételezi, hogy az Up The Khyber még egyszer, már a film korábbi szakaszában, a Party Sequence előtt is elhangzott volna. Méghozzá a szállodai jelenet után vagy esetleg közben, egy anális közösülés zenei aláfestéseként. King mindezt arra alapozza, hogy még a mozi leghosszabb leadott, elvileg cenzúrázatlan, kiadott változatából is hiányzik négy perc, amit az első tekercseken szereplő „végső verzióból” végül valamiért mégiscsak kivágtak. Ki tudja, talán túl sok volt a forgalmazónak a perverzió vagy valami egészen más okból. Mindenesetre a khyber bizonyos szlengben az arse szinonimája. Méghozzá a buta szamár asszociációval súlyosbítva. (Nálunk is ismerik a megfelelőjét, például a kedélyes: „hülye vagy, mint a s.gg” formában szokták használni.)
David King úgy véli -és erre tessék tényleg nagyon komolyan odafigyelni-, hogy a filmben hallható változat lökdöső zongora-szúrásai, szívverésszerű dobolása és a végén hallható „koitális hangzás” egyaránt arra utalnak, hogy az a felvétel egy stopperrel precízen kimért anális szex-jelenethez készült. Szerinte a vágatlan verzióban erre utalhattak még Estelle utolsó szavai a szállodában. Ami nagyon úgy tűnik, hogy figyelmeztetni akarta a nézőt, hogy valami szokatlan dolog fog történni. Így viszont az az átvezetés, előkészítés csak lóg a levegőben, teszem hozzá pluszban.
Ha mindehhez hozzávesszük még, hogy az Up The Khyber a film vége felé, a kapcsolatuk mélypontján hangzik fel „újra”, akkor Schröder eredetileg arra használta az kompozíció kvázi megismétlését, hogy szembeállítsa Stefan és Estelle aktuális helyzetét a korábbival. Ez pedig arra is magyarázatot adna, hogy miért rögzítettek Wright-ék a kompozícióból legalább két változatot. Egyet zongorával és egyet a nélkül, abszolút orgonaközpontúan. Megítélésem szerint eredetileg a lemezváltozat lett volna a második megjelenés. Mert az sokkal feszültebb és szenvtelenebb. Így jobban is illik egy veszekedés utáni magányosan induló visszaemlékezéshez. Majd az újabb drámához, a nyelvbe szúrt hernyó utáni kétségbeeséshez.
Újabb szempont lehet a megértéshez, hogy az afganisztáni Khyber-hágó akkoriban kifejezetten népszerű volt az ezerszámra érkező nyugat-európai és japán turisták és zarándokok számára. Akik úgymond a hátsó úton, a hátsó bejáraton, az úgynevezett Hippi-úton mentek Indiába és Nepálba. Tehát akkoriban sokan választották az egzotikus, ezoterikus utazáshoz, a mágikus, misztikus kirándulásukhoz azt az utat, hogy Kabulban autóbuszt vagy kocsit béreltek, majd a Khyber-hágón át indultak az ilyen-olyan spirituális eszméket jó pénzért kiárusító jógik és egyéb gyanús egzisztenciák lábai elé rogyni, majd áhítozni.
Egy pillanatra visszatérve még David King éleslátásához. No, ilyen az, amikor valaki tényleg szakértője a maga filmes, zenei területének. Nem pedig mindenféle címeket önmagára aggatva próbál jóval többnek látszani annál, mint aki és ami.
15. Theme – Beat version
Az utolsó bárjelenetben hangzik el a Main Theme újabb variációja, az úgynevezett Beat version. Akkorra Stefan már végleg belerázódni tűnik az új életébe, Wolf csicskájaként tengődve, a helyi dzsungával mutyizva. A dallam dögös feldolgozása pedig kifejezetten passzol a kocsmázáshoz. Talán, esetleg, akár leánykori nevén ez is lehetett a Paris Bar, amit Schröder viszont hátrébb mozgatott a végső szerkesztés alkalmával. Esetleg, talán.
16. Dramatic Theme
Az utolsóként érkező Dramatic Theme, mely szintén egy Main Theme verzió, már előrevetíti a szomorú véget. Stefan ismét a heroinhoz nyúl, így a végső dráma már nem várat sokat magára. Ezt követően az eredeti Main Theme is felhangzik, mikor is a téli Ibiza már egésze más hangulatot áraszt, mint idényben. Stefant az állítólagos paradicsomban is utolérte a hideg, a nélkülözés és a magány. De már nem sokat váratott magára a halál sem. Game over!
Stefan halála annyira banális, oly annyira senkit sem érdeklő és a dolgok menetén oly annyira semennyit nem változtató, ami önmagában is üzenetértékű. Nagyjából olyan, mint mikor Martin Gore cinikussága jelenik meg valamelyik művében hasonló éllel, például a „Death is everywhere / There are flies on the windscreen” bemondással, a Fly On The Windscreen kezdő soraiban.
A síron túli hangulat pedig nagyon is evilági, földi poklot kísér. Amivel végül is a kígyó ténylegesen önmaga farkába harap. Ugyanis csak azok vehetik ennyire könnyedén a halált és semmibe az emberi életet, mint a More szereplői, akik maguk is rég halottak már lelkileg.
Folytatjuk!
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
