Bevallom, most, július 13-án voltam először a Lábatlani Blues Fesztiválon. Pedig régi barátság fűz össze Kicsi Misivel (Horváth Misi kiváló szájherflis), még Török bácsi jóvoltából. Ádám tavaly április 18-a óta nincs közöttünk, és ezt nehéz feldolgozni; szép gesztus, hogy a háromnapos XXII. Lábatlani Blues Fesztivál teljes egészében az ő emlékének adózott.

Pár hónapja Misi keresett meg az ötlettel, a Török Ádám főszereplésével készült A Mini és a Bartók on Rock mozibemutatója kapcsán. Hogy az általa szervezett, már említett fesztiválon is le kéne vetíteni a filmet, meg beszélgetni is kéne kicsit – ahogy ő szólította – Ádi bácsiról… Hát így történt, hogy azon a bizonyos szombat délutánon, elképesztően rekkenő hőségben némi hűsítő sör, valamint jó hideg fehérboros fröccs kíséretében a színpadon hármasban elsztorizgattunk. Bleier Gábor művelődési menedzser, a Sola Rádió riportere örömmel vállalta a moderátor nem mindig hálás szerepét; azonnal ráhangolódott a témára. Persze, hogy nem okozott neki gondot, hiszen elég régóta és többször is együtt dolgozott a Fuvolalovaggal. Akár Misi, aki mint muzsikus és házigazda adta meg az alaphangot (én csak A mollnak neveztem…) „Gyerekek, legyen sztori, sztori hátán és ne keseregjünk, hisz ezt Ádi bácsi is egészen biztosan így akarná!” Tette ezt a fesztiválsztervezőre háruló örökös készenlét és sűrű elfoglaltsága mellett: jókedvvel és sztorizós bőséggel. Gyugyó, valamint az én kapcsolatomra ezúttal nem térnék ki: aki ismer, úgyis tudja a történetet, amúgy meg arcoskodásnak, nagyképűségnek tűnne. Legyen elég annyi, hogy szerettem, tiszteltem és sokáig dolgoztunk együtt. Volt tehát miről mesélni mindannyiunknak, a publikum pedig a tetszésnyilvánításokból ítélve azonnal és érzékenyen vette az „adást”. És itt meg is állnék egy pillanatra: sokfelé jártam, sokféle emberrel találkoztam, ám ilyen empatikus, intelligens és főként műértő közönséggel ritkán.

Mindez visszaigazolódott a misklci Mini Art-űr remek tribute-előadás közönségsikerén is. Meghálálták, hogy minden egyes zenész magas színvonalon teszi a dolgát. Hadd emeljem ki ezúttal Völgyi Béla Tibor (akit mindenki csak „Bécóként” ismer és szeret) szerepét, akinek a zenekar frontembereként kellett Török Ádám emlékét idézve helyt állni. Amely, lássuk be, nem egyszerű feladat. Itt és most is a tőle telhető maximális alázattal, hitelességgel és empátiával tette ezt úgy, hogy érkezése napján ételmérgezést kapott, megbetegedett. Ennek ellenére, érezhetően „lerongyolódott” állapotában sem mondta le a koncertet, becsülettel végigküzdötte. Azt már az arcáról olvastam le, mennyire bánthatta, hogy a sztorizós beszélgetésen, amire annyira készült, nem vehetett részt. Sajnálom, Bécó!

A Mini Art-űr veretes muzsikáját követően a Borsodi Blue formáció vette be huszáros rohammal a színpadot a remek torkú és nem kevésbé csinos Zsombok Rékával megerősítve. Azt, hogy ezt a nem éppen pillekönnyű, ám kemény tempós, dallamos, fúvósokkal gazdagon tűzdelt zenét nem csupán értette, de élvezte is a családias (bár létszámban estére szépen felduzzadt, de nem hígult) közönség; azt gondolom, ez külön ajándék zenésznek, szervezőnek egyaránt. A zseniális gitáros Borsodi Laci és ütőképes csapata nagyobb fesztiválokat is megérdemelne…

Bevallom, a Huba & The Hozentrogers formációt már nem vártuk meg, ám az előzőekből ítélve minden bizonnyal ők is brillíroztak. Bízzunk benne, hogy jövőre is találkozunk a méltán hírnevet szerzett, remek Lábatlani Blues Fesztiválon! Köszönjük Lábatlan, köszönjük Kicsi Misi!

Fotók: Preisz Tivadar