2024. 11. 20. – Budapest, Barba Negra

A Mikael Stanne vezette svéd Dark Tranquillity lassan negyedszázada koncertezik kis hazánkban. Az ezredfordulón jártak itt először az In Flames társaságában. A mostani már a 13. hazai fellépésük volt, és ki merem jelenteni, hogy a mostani volt minden szempontból a legnagyobb szabású. A portugálok kedvenc metal bandájával, a Moonspellel, a morcos finn Wolfheart-al és egy viszonylag friss német bandával, a Hiraes-el kiegészülve pusztító metal hengerként csaptak le az őszi koncertszezon egyik legjobb koncertjét produkálva.

A gyülekező fémszívűeket a pár éve alakult frontcsajos melodikus death metal banda, a Hiraes melegítette be az estére. Nem kaptak sok időt, jó hangzást, rendes fényt, de a Critical Mess egykori énekesnőjével felvértezve jól teljesítettek. Britta Görtz, a korai Arch Enemy világát juttatta eszembe, biztosan voltak a közönség soraiban többen, akik megjegyezték a banda nevét. Ha nem is futnak be akkora karriert, mint Mike Amotték, de hallunk még róluk ebben biztos vagyok.

A folytatásban érkező finn Wolfheart már jóval ismertebb volt a hazai rockerek szemében. Gyakorlatilag megalakulásuktól járnak hozzánk, a mostani már a 6. látogatásuk volt nálunk, a legutóbbi főzenekaros buli után ezúttal előzenekarként léptek föl. A tavalyi Blue színpados buli jól sikerülhetett, mert meglepően nagy ovációt kaptak meglehetősen pusztító műsorukra. Számomra kicsit statikus a banda, de a jópofa agancsos mikrofonállványok mögé „rejtőző” csapat jól teljesített és jól is szólt…

A Moonspellt idén csak futólag sikerült elcsípnem egy külföldi fesztiválon, így vártam, hogy végre teljes koncertet láthassak tőlük. Különleges vendégként mondjuk csak rövidített program jutott nekik is, pont, mint legutóbb az Ultima Ratio fesztiválon. Érdekes módon azon a bulin is fellépett a Wolfheart… Riberio-ék rutinos bandaként léptek a színpadra, amikor az intró alatt megjelent az Irreligious album újrakiadásának borítója a kivetítőn, sokakban felcsillant a szeme. Jött is az Opium/Awake kettős, jó húzás volt a buli elejére tenni ezt a két gyöngyszemet, rendesen meg is alapozták a bulit. Persze, aki rendszeresen jár Moonspellre, az tudja, hogy ez a két dal mindig elhangzik, pont így egymás után, ahogy anno a lemezen, de általában a műsor közepe felé, nem az elején. Kezdésnek viszont annyira elementáris erővel bírt ez a két klasszikus, hogy utána már történhetett bármi, a portugálok simán bezsebelték a biztos sikert. A záró Vampiria/Alma Mater/Full Moon Madness trióval meg jó ideje nem bírnak hibázni, minden pillanat klasszikus. Ezúttal vizuálisan is jól megtámogatták a programot, jól kitalált, ízléses fényt is kaptak, jól nézett ki a színpad. Viszont két dolog mellett nem mehetek el szó nélkül. Az egyik pont a műsor, amit az imént méltattam, ugyanis tény, hogy az említett dalok mind egytől egyig klasszik nóták, de ideje lenne már egy kicsit variálni a műsoron, nagyon régóta ez az 5 dal adja a műsor gerincét. A másik említésre méltó dolog pedig Riberio fizimiskája. Mindig is az egyik legkarizmatikusabb frontembernek tartottam, de ez a mostani rövid haj/őszülő szakáll/pocak kombó nem színpadra való, pláne nem tőle. Elhiszem, hogy ő is öregszik, de csak 50 éves, nem kéne még nagypapásodni…

Itt van mindjárt ellenpéldának a Dark Tranquillity éléről Mikael Stanne, aki szintén 50 éves és ereje teljében van, az egyik legtöbbet foglalkoztatott énekes a szintéren, idén is több kiváló albumon hallhattuk már, és a DT is kifejezetten jó formában van már évek óta. Többször leírtam már, hogy a Covid egyik hozamányaként kialakult Co-Headliner turnék nem minden esetben működnek, fel kell nőni a feladathoz, a nagyobb színpadhoz, komolyabb produkció kell. Legutóbb a DT az Eluveitie és az Amorphis különleges vendégeként járt nálunk, és méltatlanul rossz körülmények között léptek fel. Rossz hangzás, nulla fény, semmi látvány… Gondolom, tapasztalták ennek a negatív hatásait ők is, és a mostani turnén rendesen kiköszörülték a csorbát. Hoztak egy csomó extra cuccot magukkal, ízlésesen kitalált fény, kivetítő kombót és a helyi fényeket is maximálisan kimaxolták, az átszerelés alatt különös figyelmet szenteltek a robotlámpák állítgatásának. Meg is lett az eredménye, ahogy a bevezetőben is írtam, minden idők leglátványosabb és legjobban összerakott DT show-ját láthatták a hazai rajongók. Ráadásul jól is szóltak, ami egy újabb bizonyíték, hogy a Barbát is be lehet rendesen hangosítani, csak foglalkozni kell a dologgal, kicsit többet, mint máshol…

Méltó este volt ez a kiválóan sikerült új albumhoz, remélem jól megtanulták a leckét Mikaelék, és maradnak ezen a professzionális szinten.

 Stay Metal!

Fotók: Polgár Péter