Menyhárt Jenő – Gyenge Lajos duó koncert

Szentes, 2025. május 7.

Most már az Isten sem ment fel a hazabeszélés vádja alól, de „micsinájjak”, ha a városomban, Szentesen is történnek országos jelentőségű, különleges események.

Van nekünk ez a KultFeszt nevű „színes, szélesvásznú” rendezvénysorozatunk, amelyet – hagyományosan – kiállítás vezet fel. Ezúttal a sokoldalú muzsikus, Másik János képzőművészeti alkotásai kerültek fel a Tokácsli Galéria falaira, amely május 31-ig látogatható. A két MJ kapcsolatát aligha kell hosszan taglalnom, hiszen Másik Európa Kiadós korszakát minden, régebb óta fiatal rocker ismeri. Természetesen Jenő is a hely ügyeletes szellemének sugallatára vezette fel az estet, amely egyfajta, személyes hangú kalauzolás volt a magyar underground útvesztőiben, különös tekintettel az ő életútjára. Mindezt rendhagyó formában kell elképzelni, hiszen az elhangzó számok között érdekes történeteket mesélt nekünk.

Balaton- és Trabant-tag lévén az előbbi zenekar Felejthetetlenek című dalával indult a buli. Mit mondjak? Annyira jellegzetesen Menyhárt Jenősen szuggesztív volt az előadás, hogy Víg Misi hangja akkor és ott nem jött vissza az emlékezetembe. Viszont azonnal feltűnt, hogy Jenő egyre jobban és jobban penget. Gyenge Lajos vérprofi, feszes dobolása pedig nagyszerű alapokat adott alá.

Kisvártatva pedig, ahogyan az megtörtént anno (a klasszikus fordulattal élve), a Balaton belefolyt a Trabantba, egy trabantos Lukin-Vető szerzemény erejéig. Amint már jeleztem, közben-közben személyes történetek sorjáztak. Ismeretségeké, barátságoké, és – ha másért nem, hát az ifjabb generáció kedvéért – szükségessé vált a mindenkori társadalmi háttér felfestése. A korrajz apropóján (hogy mik szóltak a rádióban akkoriban) az LGT egyik slágere is előkerült. Barta Tamás szerzeménye, az Ő még csak most tizennégy. Az egyik, a maga idejében országosan ismert darab. Hihetetlen, de Európa Kiadósan! Nem mondom, hogy nem volt megfűszerezve csipetnyi iróniával, de Jenő azzal együtt formálta a dalt a saját képére.

És, hazabeszélek megint. A koncert szervezőjét, Arató Mátyást számosan ismerik a szakmában. Matyi régi Omega-fan, „másodállásban”. Menyhárt Jenő tudta ezt, és meglepetésül, kifejezetten az ő tiszteletére – életében először – eljátszott nekünk Lajossal egy korai Omega-dalt: Azt mondta az anyukám. No, ez máskor és máshol aligha lesz hallható a programjukban!

Menyhárt Jenő kvázi alkotói zenei élete az URH-ban startolt el. A kultikus bandáról talán kevesen tudják, hogy egyszeri fellépést terveztek csak Sziámiék. A véletlenek sora, valamint bátor koncertszervezők lökdösték folyamatosan előbbre őket, az aktuális hatalom vigyázó megfigyelése alatt, amin nincs sok csodálkozni való.

Az Európa Kiadó első lemezfelvételeinek történetén annál inkább, ami úgy kezdődött, hogy „valami Erdős Péter” a hanglemezgyárból kereste telefonon őket először… Meglepetésemre nem a Popzene, hanem A csend szólalt meg ez alkalomból. Bevallom, jóleső érzés volt hallani!

Megkerülhetetlennek bizonyult Jenő amerikai életszakasza is. Benne a különös történet, hogy milyen körülmények között élte meg a World Trade Center katasztrófáját. Így aztán az amerikai zenekarától is elővezetett egy számot, majd Bob Dylan zsenialitásának járt ki a tiszteletadás.

Visszatérve a hazai underground szcénába, Pajor Tamás visszatéréséről emlékezett meg Jenő, egy Neurotic-nótával. Egy másik barát, Kiss László került aztán elő, virtuálisan. Az ő legismertebb dalára, az Elmentek a fiúk-ra az első hangok után alig ismertem rá, de az EK számomra egyik legkedvesebb száma jót tett a lelkemnek. Ahogyan a másik lírai darab, az Egyedül, majd a Tengerpart is. A bulira végül a Megalázó tett koronát.

A hazafelé vezető sétán a jó értelemben vett hidegrázós emlék járt át, mintegy a közhely igazolásaként, ami szerint a kevesebb néha több. Mert ez az este sokat adott nekem. Totális feltöltődést, a zenei élményeken és a jópofa sztorikon túl.