Kovács Balázs a Fortuna egykori énekese, ismert koncertszervező, aki a Siesta, az Akció, a HRG, a Butique, az ARC, a Kapuzárás Előtti Pánik és még sokan mások mellett korábban a Kugli koncertmenedzsere is volt. Igencsak tanulságos életútja és megélt tapasztalatai reális képet adnak a hazai zenei élet sokszor furcsa, kacifántos és átláthatatlannak tűnő viszonyairól. Persze, mint mindig minden történésnek minimum két, de inkább több olvasata van, attól függően kit hallgatsz, illetve milyen szempontok alapján értékeled a dolgokat. Egy ilyen nehéz pályán pedig valóban ember legyen a talpán, aki hosszú évtizedeken keresztül, ráadásul a különféle kulturális kormányzásokat és a kirekesztő szakmai gitt-egyleteket szép sorban elszenvedve, hatékonyan tud menedzselni különféle produkciókat.
A beszélgetés záró részében a Kugli újbóli aktivizálódásának ideje, valamint a hazai klubélet szomorú leépülése került szóba.
Mikor kezdtél a rajongás mellett dolgozni is a Kuglinak?
Valamikor 2010 körül. Addigra már mindenki tudta, hogy koncerteket szervezek a saját zenekaromnak és másoknak is. Aztán összefutottam Gabóval, ő megkérdezte, nincs-e kedvem nekik is segíteni. Mondtam, hogy jó, kezdjük el! De nem terveztük hosszú távra, főleg a gitáros, Rózsa Zoli miatt. Az utolsó csepp egy érdi koncert volt. Leszerveztem a bulit a Blues Tanyába, de akkor még nem tudtam, hogy pont aznap vannak az Érdi Napok is. A főutcán búcsú volt, mindenki oda ment. Mikor lementünk a klubba, senki nem volt ott. A zenekar persze leutazott, bepakolt, beállt, de a közönség nem jött. Zoli meg elkezdett balhézni, hogy: „mi ez a hely, te tehetsz róla”, meg minden. Össze is vesztünk. Megfűzte Gabót, hogy úgyse lesz senki, pakoljanak össze. A tulajdonosnő kifizette a gázsi felét, ők meg elmentek. Én ott maradtam, mert a volt gitárosunk, Barkaszi Gabi ott lakott. Azt mondtam neki: „Figyelj, a zenekar nem játszik, de gyere le, igyunk egyet.” Leültünk, mire Gabi azt mondja: „Nyugi, jönni fognak, mert 9-kor vége a kinti zajongásnak a főutcán, ott be kell fejezni a zenét.” És egyszer csak megindult a nép, kurva sokan lettek, de a Kugli már sehol nem volt. Volt, aki fel is hívta Gábort hazafelé, hogy: „Hol a fenében vagytok? Itt állunk a klubban rátok várva!”
Jaj!
Zoli valahogy mindig a saját érdekét nézte. Emlékszem, aznap is találkozója lett volna egy csajjal, és inkább le akarta rázni a bulit magáról, hogy mehessen randizni. Mondtuk neki, hogy ha fellépés van, nincs csajozás, vagy hozza le a lányt is. Ez volt a baj, a saját programját a zenekar elé helyezte. Pedig mi akkor is lejátszottuk volna, ha csak hárman vannak a nézőtéren. A tulajdonos is mondta a klubban, hogy jönni fognak az emberek, csak még kint esznek-isznak az utcán. Igaza lett: teltház lett, mire mindenki megérkezett.
Nemrég, mikor kész lettünk az életút-interjújával, Gabó azt mesélte, hogy Zolit te ajánlottad a zenekarba.
Igen, úgy volt. Miután Andor elment, Gabó megkérdezte, hogy ismerek-e jó gitárost, mert én mindenkit ismerek. Mondtam, hogy tudok egyet. Gönczy Laci és Rózsa Zoli még nem játszottak együtt. A vízválasztó buli a Vadvirágban volt, ami most az S8. Ott léptünk fel, volt egy előzenekarunk is. Abban a buliban nekem is volt felelősségem, amit elismerek. Az egész zenekar ideges volt, Laciék kérdezgették, miért nem szólunk már. Hát, legyünk őszinték: azon a bulin sz.rul szóltunk. Ráadásul az volt Lacinak, Zolinak és Nagy Viktor Tüdőfejnek az első közös bulija. Lacinak akkor már kifelé állt a rúdja, mondta is, hogy ez az utolsó fellépése, aztán kiszáll. Gábor meg kérdezte: „Tudsz gitárost? Olyat, aki jól játszik?” Mondtam, hogy tudok, pont másnap játszanak a Keletinél egy klubban. Szörnyű hely volt, a vécére a színpadon keresztül kellett átjárni, a részegek rugdosták fel a cuccot koncert közben. Gábor lejött, meghallgatta az első nótát, és azt mondta: „Szólj a haverodnak, meg van véve!” Ugyanez volt Garai Mátéval is, őt is így találtuk meg. El fog jönni vagy sem? – ez volt csak a kérdés. Én Mátét a hangja alapján, amit hallottam, nagyon jó énekesnek tartottam és jó fejnek, azért erőltettem.
Miért kellett új énekest is keresni?
Mert Tüdőfej már nem nagyon akart bejárni próbálni, messze volt neki. Mondtam, hogy itt lakik a srác Zuglóban, pont Palota mellett. Így ajánlottam be Garai Mátét. Előfordult ugyanis, hogy meg volt beszélve a próba, vártunk rá, de valaki az utolsó pillanatban lemondta – ő meg ott állt linkre, pedig levezetett negyven-ötven kilométert. Nem tudtunk próbálni. Így került tehát Rózsa Zoli, majd Máté is általam a Kugliba. Máté nálunk is énekelt, de Panka – aki akkoriban jó szervező volt – lekötött neki vagy tíz bulit, és így megugrott az ázsiója. Felléptünk az Old Man’s-ben is; a gitárosunk a János Kórházban dolgozik, és lehozta az összes nővért meg az orvosokat. A doktorok ott profiként vedeltek, olyan forgalmat csináltunk, hogy a főnök le is jött megnézni, kik vagyunk. Mondta, hogy a következő hónapban is jöhetünk, ha mindig hozzuk ezt a közönséget. Persze ezt nem lehetett garantálni, a főorvos urak sem jönnek le minden héten. Aztán ütköztek a bulik, Máté néha nem tudott jönni, a zenekarunk meg berágott és elváltak útjaink. Közben szólt Gabó, hogy kellene egy énekes, aki közel lakik – így került Máté a Kugliba.
Kurucz Bélát is te hoztad a Kugliba?
Őt nem. Viszont vigyázni kell a névazonossággal. Mert a Gigantik gitárosa is Kurucz Béla volt, de egy másik. Ne keverjük az egykori Kugli billentyűssel!
Közben felmerült bennem egy kérdés, hogy ezekben az említett a zenekarokban te is írtál dalokat?
Nem, én csak szerveztem.
Mikor hagytál fel végleg a színpadi szerepléssel? Mikor hagytad abba a dobolást és az éneket?
Nagyjából 1982-ben. Ez rövid ideig tartott, talán húszéves koromig. Nekem a Fortuna volt a zenekarom, ott énekeltem. Van két felvett bulink, digitalizáltattam is őket, de soha senkinek nem mutatom meg, mert borzasztóak. Jó emléknek viszont megmaradtak.
A Siestában sosem játszottál?
Nem, az instrumentális jazz-rock, én pedig korán abbahagytam a zenélést. Nem éreztem magamban azt a bizonyos stenket. Sem dobolásban, sem énekben nem voltam az igazi, és szerintem valamit vagy jól csinál az ember, vagy sehogy. Középszerűen meg minek?
Visszatérve a Kugli történetéhez. Miután Rózsa Zoli kikerült a zenekarból, nem fordult meg a fejedben, hogy ismét kuglizzál?
Nem is került szóba. Bár Gabóval találkozunk, meghívott a születésnapjára is, nincs köztünk harag. Zolira viszont nagyon megsértődtem. Előfordult, hogy kint voltunk a Legendában. Ő ott ült az egyik asztalnál az új feleségével, én meg a szomszédosnál és nem is köszöntünk egymásnak. Pedig húsz évig barátok voltunk. Mintha nem is ismernénk egymást. Ráadásul van egy plusz tüske is benne, amit bevallom, direkt csináltam. Volt egy barátnője, akire később „rámentem”, és együtt is voltunk egy évig. Mikor ezt megtudta, még jobban megutált.
Nincs kedved újra beszállni a szervezésbe?
Kijöttem már ebből. Mondtam is a Gábornak, hogy alig maradt hely. Megszűntek a klubok. Régen vidéken és Pesten is ezer hely volt. Most kimegyek a Legendába, jóban vagyok Olasszal, a tulajdonossal, de mikor megtudtam, hogy ki kell fizetni a technikust, a termet, a jegyszedő nénit, a plakátozást és a végén alig marad valami a zenekarnak, elment a kedvem. Szóval én ebbe már nem akarok energiát tenni.
Most kvázi nyugdíjas vagy?
Igen. Nincs is energiám nagyon másra. Járok koncertekre, de látom, hogy akinek megy, annak megy, a többiek meg csak baráti alapon tolják. Lejárunk a Vezérbe, ott elvagyunk. Megöregedtem, már nem érzem azt a stenket, hogy gyerünk, csináljuk! Hatvanévesen azt mondtam: ha megérem a hatvanötöt – mert beteg a szívem –, akkor talán csinálok egy nagy bulit. Néha elmegyek az Ingajárat koncertre a Rizmajer Sörözőbe, de már nem látom értelmét belefektetni a munkát. Pénzt sosem nagyon kerestem vele, inkább a haverok meg a csajok miatt csináltam. Ma meg… nincs hely. Van öt-hat klub, ott sorban állnak a zenekarok, közönség viszont alig.
Nem is keresnek?
De, Hajnal Gábor is felhívott tavaly, hogy nem tudok-e valami jó helyet. Gábor mostanában elég sz.rul van. Olyan hely kellene, ahol meg lehet állni autóval, és nem kell a világ végére cipelni a cuccot. Ott volt a Crazy Mama, ott lehetett csörömpölni, de éjszaka életveszély volt hazajönni a Soroksári úton a stricik meg a kurvák között. Horog Jancsi, a néhai tulajdonos mondta is, hogy 40-50 milliót költött akkoriban a helyre meg az énekcuccra, de soha nem jön vissza az ára. Sajnos ő sincs már köztünk…
Pedig ott tényleg komoly hangcucc volt, amit összerakott. Isten nyugosztalja!
Nagyon komoly, néhány milliót csak arra költött. De az egész átalakítás, úgy ahogy van, rengetegbe került. Most meg megy az enyészetbe. Sajnálom, mert jó hely volt.
Fotók: Kovács Balázs Archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum, Kugli könyv projekt
A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Kugli könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, beleértve az előzetesen közölt fényképeket is, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
