Kísért a múlt

Blaze Bayley, Ronnie Romero & Gus G, Alsóörs, Tábor Fesztivál, 2026. augusztus 26.

Amikor az Iron Maiden Blaze Bayley-vel állt színpadra Bruce Dickinson távozása után, hamar elvesztette vezető szerepét a heavy metal műfajban. Nem azért, mert Blaze annyira gyenge kvalitásokkal rendelkezne, hanem Bruce Dickinsonnal nagyon nehéz felvenni a versenyt, hangban és karizmában egyaránt. A Bayley-vel felvett két album (’The X Factor’ 1995, ’Virtual XI’ 1998), nem szól rosszul, akadnak rajtuk remek pillanatok, ám az nem mérhetők a Dickinson-éra produkcióihoz. Viszont Bruce is megsüvegeli Blaze teljesítményét azzal, hogy a The Clansman és a The Sign Of The Cross rendszeresen felhangzanak a Maiden koncertjein, sőt, régebben Bruce énekelte a Man On The Edge-et és a Futurealt is.

Blaze a mai napig büszke a Maidenben eltöltött időre, karrierje csúcspontjának tarja azt a négy évet és a két albumot, rendszeresen játssza a dalokat róluk zenekarával. Tavasszal ő is megjelent a Maiden ’Burning Ambition’ filmjének londoni bemutatóján.

Blaze azonban nem elégedett meg ezzel a statisztaszereppel, hanem turnéra indult, méghozzá olyan felütéssel, hogy megünnepelje a harmincéves jubileumát a Maidenben eltöltött időszaknak. És teszi mindezt akkor, amikor a maga Maiden is turnézik, hogy fennállásuk félévszázados jubileumára emlékezzenek. Ez bizonyára tetszik Harriséknek is, hiszen egykori frontemberük és bandája nem olyan rég vendége a volt az általuk gründolt ’Eddfest’-nek a legendás Knebworth parkban.

A jubileumi turné keretében eljöttek hozzánk is. Blaze már többszőr járt Magyarországon (kétszer a Maidennel), azonban ez az esemény különlegesnek minősült, különösen a hardcore-rajongók körében, hiszen komplett Maiden-műsort hallhattak tőle. Keretes szerkezetű koncertet kaptunk, hiszen az eleje és a vége is az UFO örökzöldje, a Doctor, Doctor volt, ám ellentétben a Maiden-bulikkal itt élőben nyomták, közte pedig a zenekar Blaze-es korszakának két lemeze volt terítéken, két „külsős” nótával kiegészítve. Az egyik a Wrathchild, ezzel valószínű Paul Di’Annonak kíván emléket állítani az énekes, a másik pedig a Born As A Stranger, ez a 2000-ben megjelent ’Silicon Messiah’ című debütáló szólóalbumáról való.

Fesztivál koncert lévén nem teljes bulit játszott Blaze Bayley, a menetrendet szigorúan tartani kell, ám 75 percben egy energikus fellépést láttunk, ahol a frontember kiválóan kommunikált a közönséggel, igaz szűk szókinccsel, több testbeszéddel tartotta a kapcsolatot a színpad előtt villázókkal, akik vették az adást. Bandája (Christopher Appleton – gitár, Tom Atkinson – gitár, Luke Appleton – basszusgitár, Martin Mcnee – dob) jó munkát végzett, ez különösen a fellépés végén elhangzott jól felépített hangszeres résznél jött ki, ahol valamennyien bemutatták tudásukat, mindez tarkítva ismert szerzemények szilánkjaival.

Miután elhagyta az Iron Maident, Blaze Bayley, hamar megtalálta magát. Igaz, nem a metal élvonalában, de becsülettel teszi a dolgát, hiszen számos szólóalbuma jelent meg, régi zenekara, a Wolfsbane is aktív és ezek mellett még arra is maradt energiája, hogy ápolja a Maiden örökségét. Paul Di’Anno-val ellentétben számára van élet a Maiden után.

Doctor Doctor (short version) /Lord of the Flies/Justice of the Peace/Judgement of Heaven/Sign of the Cross/Born as a Stranger/The Clansman/Virus/Wrathchild/Man on the Edge/Futureal/Doctor Doctor (No More Tears, Peace Sells, N.I.B. & For Whom the Bell Tolls -részletek) /The Angel and the Gambler/Doctor Doctor

A chilei Ronnie Romero és a görög Gus G. a rockműfaj kvázi fiatalabb generációjához tartoznak (a negyvenes éveik közepén járnak), múltjuk figyelemre méltó. Amikor Ritchie Blackmore az előző évtizedben ismét életre hívta a Rainbow-t, Ronnie-t választotta énekesnek, ám a kiváló torkú frontemberrel új album nem készült. Gus G.-t pedig akkor ismerte meg a szélesebb világ, amikor Ozzy Osbourne 2010-ben megjelent albumán a ’Scream’-en gitározott. Mindkét előadó számtalan muzsikussal játszott együtt karrierje során, jelentős portfóliót tudhatnak magukénak. Gus jelenleg is zenél a saját bandájában a Firewind-ben és nem olyan rég csatlakozott King Diamond csapatához is.

Közös fellépésük is ennek szellemében fogant, hiszen Gus G. saját szerzeményei mellett (az áprilisban megjelent ’Steel Burner’ albumának a tételeit is fülelhettük, Ronnie Romero hangja is felcsendül ezen) eljátszottak olyan dalokat, amiket a legendás előadókhoz köthetünk. Így nem csoda, hogy kaptunk Deep Purple, Rainbow, Black Sabbath és Ozzy Osbourne-szerzeményeket, de egy Thin Lizzy örökzöld, a Cold Sweat is elhangzott. Amikor a Rainbow Kill The King-jét nyomták, Ronnie megjegyezte, nem játszották annak idején, Blackmore valamiért nem vette be a műsorba. A Sabbath-vonal nem merült ki Ozzy-val, hiszen a Ronnie James Dio által énekelt Mob Rules is bekerült a programba.

Billentyűs nem lévén csak egy négytagú formáció zúzott a színpadon, így időnként a sampler technikához nyúltak, ha szükség volt a ritmusgitárra vagy a billentyűs aláfestésre (lásd Ozzy Shot In The Dark dala), bár például a Purple Highway Star-jában Gus jól megoldotta Jon Lord hammond szólója helyettesítését gitárján. Amúgy a hangzás elég üresnek hatott, mert Dennis Ward basszusgitárjából (őt a Magnumból ismerhetjük) nem sokat lehetett hallani a buli során, így Jo Nunez dobos (a Firewindben együtt játszik Gus-szal) egyedül maradt, mármint hangban. Ezt a műsort is csonkolni a kellett a fesztivál szigorú menetrendje miatt, hiszen a dallista eredetileg a Stargazert is tartalmazza, azonban ezen az estén a Rainbow egyik legnagyszerűbb dala elmaradt.

Ronnie Romerot figyelve tényleg sajnálom, hogy Blackmore nem írt meg egy albumot az ő hangjára (egyes vélemények szerint Adrian Vandenberg ezt megtette helyette, amikor elhívta énekelni ’2020’ című LP-jére), mert bármit énekelt, az kiválóan hangzott a torkából. Gus G játékában megidézett a klasszikus dalokon túl néhány más alapvető nótát is játékában, például a koncert vége felé az Animals Please, Don’t Let Me Be Mistunderstood slágerének bevezetőjét pengette hosszabb improvizációjában. A műsor a vége Ozzy emlékéről szólt, hiszen eljátszották a Bark At The Moont, a Shot In The Darkot és a War Pigst. Azt értékeltem, hogy sem a Smoke On The Water, sem a Paranoid nem hangzott el.

Nosztalgia – ez volt az este kulcsszava mindkét előadó esetében, bár a második bulin azért kaptunk némi újdonságot is. Nincs bajom ezzel, hiszen egyik előadó sem a múltjából, a rocklegendák mellett eltöltött időszakból él, tudnak ők kreatív munkát is végezni és keresett művészek a rockműfajban. Nekem meg eszembe jutott a kamaszkorom és ez mosolyt fakasztott az arcomra, szóval, jó buli volt.

Steel Burner/Quantum Leap/Bring the Rock/The Mob Rules/Kill the King/Cold Sweat/Frenemy/My Premonition/Highway Star/I Am the Fire/Bark at the Moon/Shot in the Dark/War Pigs