Napalm Records
Nem aprózta el Wolf Hoffmann és csapata a félévszázados jubileum megünneplését, hiszen 75 percben 19 Accept-nótát pakoltak rá az ünnepi lemezre és több mint 50 vendégmuzsikus hallható a felvételeken. Döntő részben a metál színteréről érkeztek a vendégek, ám akadnak meglepő személyi választások is.
A kezdés a Fast A As Shark – mi lenne más -, amit Phil Anselmo süvölt el, pont úgy, ahogy a Panterában is halljuk bársonyos orgánumát. Kirk Hammett beszáll gitározni, Billy Sheehan basszusgitározik és Mikkey Dee kalapál a dobokon, mint azt a Motörheadben tette és a hozza jellegzetes pörgetéseket és a hangzást is. A leghíresebb dalba, a Balls To The Wallba a természetesen a Metal God – Rob Halford állt Mark Tornillo mellé énekelni, Matthias Jabs gitározik és szintén a Panterából Rex Brown basszusgitározik. Már ez a névsor a két dallal elvinné az albumot.
Meglepően sokan a thrash-szcénából érkeztek, itt van Frank Bello (Anthrax), Gary Holt (Exodus, Slayer), Bobby ’Blitz’ Elsworth (Overkill), Alex Skolnick (Testament), Phil Demmel (ex-Machine Head, Kerry King), Shane Drover (ex-Megadeth), vagy Dave Ellefson (ex-Megadeth). Chuck Billy, a Testament hangja az Aiming High-t énekli együtt Tornillo-val. Ezek a fiúk nem arról híresek, hogy andalítanak, rendesen odapakolnak a dinamikának.
Ugyanakkor nem mondhatni, hogy ez dominál, hiszen a hard rock vonal is jelentős figurákat vonultat fel: Joe Lynn Turner beszállt a T.V. Warba, Dino Jelusick, David Coverdale szinkronhangja pedig a Metal Heartba. Ez utóbbit felpezsdítették némi hegedűjátékkal – kiváló ötlet -, ha már az Accept egyik leginkább klasszikus vonásokkal bíró dala. Ava-Rebekah Rahman játszik a hangszeren, ő 2019-ben már játszott az Accepttel az akkori szimfonikus koncertjeiken. Megjegyzem Jelusiscknak ez az erőltetett rekedt hang nem áll jól.
Jó az egyensúly a zenészek kiválasztásánál és ez hallatszik a végeredményén.
Bár a dalszerkezetekhez nem nyúltak, két helyen az énekes választás erősen átformálta a számok jellegét. A második ’I’m a Rebel’ albumról egyedül a Save Us hangzik el, ezt Tobias Forge a Ghost frontembere adja elő, hangja letisztult, nem olyan rekedt, mint az eredeti előadóé. A másik a ’Balls To The Wall’-ról a Love Child, itt Billy Corgant a Smashing Pumpkins frontemberét halljuk, neki aztán végképp nem sok köze van a metálhoz. Lágy hangja szokatlanul cseng ebben a zenei környezetben, éles a kontraszt Tornillo énekével, de azt gondolom, jelenléte jót tett a szerzeménynek, akárcsak Tobias Forge meghívása.
Ilyen dalszelekcióval nem lehet mellé nyúlni, viszont nem jön ki a matek.
Az rendben, hogy ötven évvel ezelőtt alakult az Accept, ám közben voltak szünetek a működésükben, az egyik 12 évig tartott. Továbbá, ez a jubileumi album gyakorlatilag 6 évet fed le, a legjobb korszakukat 1980 és 1986 közt, amikor Udo Dirkschneider énekelt velük. Egyetlen kitekintést engedélyez a szigorú szerkesztés, ez a Hellhammer az 1989-es ’Eat The Heat’-ről, amikor David Reece lépett Udo Dirkschneider helyére. A 90-es évtizedben született három album mintha nem is létezne (nem csak most), szintúgy 2009-es újraindulás óta eltelt korszak. Pedig 6 LP-t adtak ki az elmúlt másfél évtizedben és egyedül az Udohoz hasonlóan smirglihangú Mark Tornillo tartott ki ebben a máig tartó időszakban Wolf Hoffmann mellett. Vele is születtek emlékezetes darabok, megérdemelte volna, ha egy-két felvétellel ő is rákerül a jubileumi lemezre és nem csak Udo slágereit énekli.
Az biztos, hogy az Accept aranykora az említett hat évre tehető, a rajongóknak nem lehet hiányérzete a szelekciót illetően, ám egy zenekar félévszázados jubileuma szélesebb áttekintést érdemel. Hasonló érzéseim vannak, mint az Iron Maiden jubileumi turnéjának műsorát illetően, amiről azt mondta Bruce Dickinson, hogy nem csak a legnagyobb rajongóikra gondoltak a koncertprogram kialakításakor.
Dallista és a közreműködők:
CD 1:
01. Fast as a Shark (Phil Anselmo, Kirk Hammett, Billy Sheehan, Mikkey Dee, Harmonie Musik Hindelang)
02. Balls to the Wall (Rob Halford, Matthias Jabs, Rex Brown, Jason Bowld)
03. Aiming High (Chuck Billy, Gary Holt, David Ellefson, Christopher Williams)
04. Run If You Can (Todd La Torre, Ola Englund, Chuck Garric, Roy Mayorga)
05. Hellhammer (Jason McMaster, Zeuss, Phil Shouse, Christopher Williams)
06. Metal Heart (Dino Jelusick, Joel Hoekstra, Ava Rebekah Rahman, Jason Bowld)
07. Losers and Winners (Hansi Kürsch, Paul Gilbert, Chuck Garric, Tommy Aldridge)
08. Save Us (Tobias Forge, Frank Bello, Ray Luzier)
09. Up to the Limit (John Bush, Alex Skolnick, Rudy Sarzo, Shannon Larkin)
10. Wrong is Right (Ralf Scheepers, John Norum, Ken Mary)
CD 2:
01. Starlight (Joseph Michael, Phil Demmel, Michael Cartellone)
02. Fight It Back (Mark Lopes, Bumblefoot, Billy Sheehan, Shawn Drover)
03. Love Child (Billy Corgan, David Ellefson, Tommy Aldridge)
04. Breaker (Girish Pradhan, Glen Drover, Shawn Drover, Chuck Garric)
05. Demons Night (Bobby Blitz, Andy Sneap, David Ellefson, Ray Luzier)
06. T.V. War (Joe Lynn Turner, Fredrik Akesson, Rudy Sarzo, Ken Mary)
07. London Leatherboys (Sebastian Bach, Rex Brown, Shawn Drover)
08. Monsterman (Jeff Scott Soto, Jeff Loomis, Rudy Sarzo, Michael Cartellone)
09. Restless and Wild (Chris Jericho, K. K. Downing, Billy Sheehan, Ray Luzier)
Zenészek:
Wolf Hoffmann – szólógitár, vokál
Mark Tornillo – ének
Christopher Williams – dob, vokál
Martin Motnik – basszusgitár, vokál
Philip Shouse – ritmusgitár, vokál
