LP – Kling Klang / EMI / Capitol 1986
1986. október 27-én jelent meg a Kraftwerk kilencedik stúdióalbuma. Először az angol verziót adták ki, amelyet november 3-án követett a német változat. Az öt év kihagyás után érkező album volt a zenekar történetében az első olyan anyag, amelyet már főként digitális eszközökkel készítettek. Ez lett az egyetlen olyan munkájuk is, amelyből három különböző nyelvi verziót dobtak piacra, hiszen az 1987 januárjára csúszott spanyol kiadás máig komoly kuriózumnak számít.
Az analóg korszak végóráiban a Kraftwerk tagjai naponta kétszáz kilométert tekertek, miközben a Kling Klang stúdióban a popzene jövőjét tervezték. Az idén negyvenéves Electric Cafe nemcsak a zenekar klasszikus felállásának hattyúdala lett, de egyben a modern techno- és house-műfajok rideg, digitális alapköve is. A lemez paradox módon mégis végig progresszív rockos szemlélettel építkezik, miközben máig érvényes tükröt mutat az egyre embertelenebbé váló nyugati társadalmak felé.
Miután a Kraftwerk legénysége letudta a Computerwelt / Computer World megjelenését követő nagyszabású világturnét, szinte már az 1981. december 14-i turnézáró koncert után hozzákezdtek a következő anyag előkészítéséhez. A projekt kezdetben Technicolor, majd Techno Pop munkacímen futott, mert a „Technicolor” nevet védjegyjogi problémák miatt el kellett vetniük. A munkálatok 1982 nyarán teljesen leálltak, Ralf Hütter ugyanis nyár elején súlyos kerékpárbalesetet szenvedett.
A Kraftwerk tagjai akkoriban már megszállott országúti kerékpárosok voltak, akik naponta akár kétszáz kilométert is tekertek. Hütter – akit zenésztársai rendkívül versenyszelleműnek írtak le – egy gyors tempójú, libasorban haladó edzés során túl közel került az előtte tekerő társa mögé.
Első kerekével érintette a másik bicikli hátsó kerekét, amitől kibillent az egyensúlyából, és óriási sebességgel a betonra zuhant. Mivel abban az időben a kerékpárosok még nem viseltek bukósisakot, Hütter közvetlenül a fejére esett, és azonnal elveszítette az eszméletét. Koponyatörést szenvedett és napokig kómában feküdt. A balesetből való teljes felépülése hónapokig tartott, ami nemcsak a Kraftwerk működését bénította meg, de a készülő projekt csúszása mellett annak jellegét is teljesen átalakította.
Történt pedig, hogy mivel a Techno Pop album anyaga szinte már teljesen kész volt, az EMI munkatársai megkezdték a promóciót. A nagylemezhez katalógusszámot rendeltek, és az első borítóterv felhasználásával elindították a beharangzó reklámok első hullámát.
Amikor Ralf Hütter hónapokkal a bukás után visszatért a legendás düsseldorfi Kling Klang stúdióba, sokkoló valóság fogadta. Az 1981-ben és 1982-ben rögzített, korábban úttörőnek számító analóg szintetizátoros és szekvenszeres anyagaik a kényszerpihenő alatt teljesen elavultak. A popzenét ugyanis elárasztották az olyan új, megfizethető digitális szintetizátorok, mint a Yamaha DX7, valamint a korai szemplerek, köztük a Fairlight CMI. Az alkotói válságba került Ralf ezért a radikális újratervezést választotta. Úgy döntött, hogy az addigi felvételeket kukázza, vagy alapjaiban szabja át. Ezért a korai demókon még jól hallható, klasszikus és melegebb Kraftwerk-hangzás helyett végül egy rendkívül steril, rideg, végletekig digitális és precíz megszólalást kényszerített ki a csapatból.
Ralf Hütter és Florian Schneider akkorra már olyannyira a kerékpározás rabjaivá váltak, hogy az edzéseket sokszor a stúdiómunka elé helyezték. Ennek köszönhetően a készülő projektbe is beillesztettek egy biciklis kompozíciót.
A Tour de France című dalt eredetileg a Techno Pop album egyik húzódalának szánták, ám végül csak önálló kislemezként és maxiként jelent meg 1983 nyarán, a nagylemezre pedig a koncepcióváltás miatt mégsem került fel. A szám egy igazi zenei mestermű, amelyben a ritmust és az alapokat egy kerékpárlánc mechanikus hangja, a váltók kattogása, valamint egy egyre nehezebben lélegző biciklista zihálása adja.
A Techno Pop album eredeti vizuális világa is ehhez a tételhez kapcsolódott. Az ikonikus borítóterv, amely végül az 1983-as Tour de France kislemezen köszönt vissza, egy 1953-as magyar postabélyeg alapján készült. A budapesti Népstadion megnyitására tervezett sportbélyeg nem véletlenül keltette fel a zenészek figyelmét. Ralf és Florian ugyanis nemcsak megszállott biciklisek, hanem komoly bélyeggyűjtők is voltak, akik kifejezetten a kerékpározással kapcsolatos ritkaságokat keresték.
A történet kiindulópontja, hogy 1953-ban a Magyar Posta egy sporttematikájú kollekciót bocsátott ki az akkor átadott budapesti Népstadion tiszteletére. Az ikonikus grafika egy 60 filléres barna és egy 1 forintos sötétkék változatban is megjelent. A képen négy országúti kerékpáros látható, amint szorosan egymás mögött, hajlott háttal tekernek versenytempóban, miközben a háttérben finom vonalakkal jelzett felhők úsznak. Amikor a Kraftwerk alapítói meglátták Gál Ferenc és Vertel József munkáját, azonnal beleszerettek a rajz letisztult, áramvonalas és retró hangulatába.
Amikor a Kraftwerk alapul vette Gálék munkáját, a zenekar grafikusa, Emil Schult tovább finomította a vonalakat, hogy a négy alak arcvonásai minimálisan hasonlítsanak az együttes akkori tagjaira: Ralfra, Florianra, Karl Bartosra és Wolfgang Flürre. Az 1983-ban megjelent Tour de France kislemezen a versenyzőket egy ferde, sávos háttérre helyezték rá, amely a francia nemzeti lobogó színeit mintázta.
Ez a látványvilág annyira időtlenné vált, hogy amikor húsz évvel később, 2003-ban kiadták a Tour de France Soundtracks albumot, minimális modernizálással ugyanezt a magyar bélyeg ihlette grafikát használták hozzá.
A megmaradt három dalt szintén alaposan felújították, és egy negyedik, új kompozícióval kiegészítve egy teljesen másfajta albummá formálták. A végül Electric Cafe címet kapó nagylemez-család egy ritmus- és beszédszintetizátor-szvittel indít, amely a teljes A-oldalt elfoglalja. Az egykori munkacím-adó Techno Pop elé és mögé ugyanis került egy-egy plusz tétel, miközben a szvit magját is alaposan átdolgozták. Ez az első három tétel szünet nélkül folyik egymásba, egyetlen nagy, közel 16 perces zenei folyamot képezve, amely minimalista módon definiálta újra az elektronikus popzenét.
A Boing Boom Tschak című nyitány a pop art és a klasszikus képregénykorszak vizuális világára reflektál. Ez a felvétel az elektronikus zenei ritmusok hangutánzó szavainak végtelenített ismétlése digitális samplereken keresztül. A tétel egyáltalán nem tartalmaz dallamot, kizárólag ritmizált emberi hangokat és elektronikus ütősöket vonultat fel. Bár a megszólaló kifejezésekben egyértelműen felismerhetők az akció-hanghatások, a végeredmény mégis embertelen: leginkább olyan, mintha maguk a gépek kommunikálnának egymással. A Kraftwerk esetében ez a fajta hangutánzás a fonetikus költészet és a dadaizmus örökségét idézi, amely ezúttal a gép-ember interakció határvonalán mozogva ülteti át ezt a sajátos esztétikát a hangok szintjére.
A másodikként érkező Techno Pop hozza el a nagylemez valódi, dallamos főtémáját. A dal a modern könnyűzene jövőjét vizionálja, amelyben a hagyományos hangszereket teljesen felváltják a számítógépek. Érdekessége, hogy a vokóderek spanyol nyelven is megszólalnak. Részben ennek a nyelvi kísérletnek is köszönhető, hogy a nagylemezből a szokásos német és angol változat mellett egy limitált spanyol kiadás is napvilágot látott. A tétel feszes elektronikus basszusfutamai, valamint szintetikus, fúvósszerű hangzásai már a kora kilencvenes évek techno- és house-zenéjét vetítik előre.
A zenetörténészek többsége szerint a düsseldorfi formáció ezzel a számmal fektette le a modern elektronikus tánczenei műfajok alapjait.
Végül elérkezik az album leghíresebb tétele, a korai elektronikus tánczene programalkotó és mintaadó himnusza. A zenei struktúra végtelenül letisztult, és a gyakorlatban a „Musique Non-Stop” kifejezés hipnotikus ismételgetésére épül. Nem sokkal az Electric Cafe megjelenése után, 1986 novemberében a szomszéd kislányokhoz voltunk hivatalosak egy zenés gyerekzsúrra. Ez a délután az ipari mennyiségű torta- és süteményevés mellett leginkább azzal telt, hogy a lányok apukája, Péter bácsi újra és újra a frissen beszerzett nagylemez elejére helyezte a tűt, miközben mi, a környékbeli srácok az electric boogiezni próbáltunk a csajoknak imponálva. Bár a tánc nem sok sikerrel járt, az a néhány hallgatás bőven elégnek bizonyult és a Musique Non-Stop ritmusa egy életre belém ívódott.
Nem sokkal később a műholdas tévécsatornákat és a videódiszkókat is meghódította a szám, hiszen a minimalista popdalhoz a híres New York-i pop-art művész, Rebecca Allen készített úttörő, teljesen számítógéppel generált, 3D-s animációs videóklipet. A kisfilmben a zenekar tagjainak drótvázas, digitális fejei láthatóak, így a jövőbe mutató zenéhez innovatív vizualitás társult. Ha van valami, ami a leginkább összegzi a nyolcvanas évek lényegét, az feltétlenül a Musique Non-Stop MTV által agyonjátszott klipje, amelyet a gazdagabb gyerekeknél néztünk újra és újra, a parabolaantenna vagy a videómagnó nyújtotta nyugati technikai csodáknak köszönhetően.
Az Electric Cafe B-oldalának kompozíciói talán egy fokkal jobban hasonlítanak az eredeti Techno Pop demókhoz, bár a hangzás ezeknél is radikálisan megváltozott. A lemez második fele tematikusan a modern technológia által eltorzított emberi kapcsolatokat és az elidegenedést vizsgálja, ezáltal gondolva tovább a Die Mensch-Maschine és a Computerwelt albumokon korábban már felvetett kérdéseket.
Elsőként a Der Telefon-Anruf / The Telephone Call érkezik. A szám a távolsági kommunikációról, a meghiúsult hívások okozta csalódottságról, valamint a kagylóból áradó monoton géphangokról szól. Témája és hangulata alapján a tétel könnyen értelmezhető a korábbi Computer Liebe egyfajta fanyar, kiábrándult folytatásaként is.
Különlegessége, hogy a fővokált ezúttal nem Ralf, hanem a társzerző, Karl Bartos énekli. A dalban a csörgések, a tárcsahangok és az elektronikus zörejek végül hipnotikus zenei ritmussá állnak össze. A Kraftwerk ezzel a kompozícióval is félelmetes pontossággal jósolta meg a modern kor személytelen, okostelefonos elidegenedését és a kijelzők mögé búvó magányt.
Az emberi kapcsolatok széthullásának bemutatása ezzel még messze nem ért véget.
Hütter kerékpáros megszállottsága – amelyet a balesete sem fékezett meg, sőt azután kapott csak igazán új erőre – komoly belső feszültségekhez vezetett. Bartos és Flür végleg megelégelte, hogy a két alapító a kreatív alkotás helyett folyton a bicikliutakat rója, miközben a próbateremben kényszeres, diktatórikus kontrollt gyakorolnak. Így rengeteg idő veszett el, ráadásul Ralfék olyan aprólékosan odafigyeltek minden apró részletre, hogy a közös munka csigatempóban haladt. Ez az áldatlan állapot vezetett oda, hogy a Kraftwerk klasszikus, legendás felállása a nyolcvanas évek végére teljesen szétesett.
Ez Flür esetében maximum némi neheztelésbe torkollhatott, hiszen a stáblisták tanúsága szerint őt már csak megszokásból írták fel a lemezborítókra; érdemben nem járult hozzá sem a szerzeményekhez, sem a stúdiófelvételekhez. Karl Bartos távozását követően azonban kialakult némi sajtós adok-kapok. Bartos később azt nehezményezte, hogy nem akar két album között öt éveket várni, miközben a főnökök kerékpároznak. Az élet fintora, hogy szólóban pontosan azt a tempót követte, mint korábbi zenekara. A Computerwelt, az Electric Cafe és a The Mix ötéves ritmusához hasonlóan később maga is pont ötévente rukkolt elő az Esperanto, az Electric Music, majd a Communication című albumaival, hogy aztán a jövőben még ritkábban jelentkezzen új nagylemezekkel.
Cserébe Ralf a 2009-es remasterelt változaton alaposan lerövidítette a Der Telefon-Anruf / The Telephone Call tételt, a rövidebb kislemezverziót véve alapul. Majd külön trackként hozzáadta az ekkor már ismét Techno Pop címen futó albumhoz a tisztán instrumentális House Phone elnevezésű folytatást, amely eredetileg az amerikai maxilemezeken jelent meg. Lám, még a gépemberek sem mentesek az emberi gyarlóságtól. Mit akarnak hát a társadalommérnökök és egyéb nagy utópisták, amikor nem, hogy a másokét, de még a saját egójukat, nyelvüket és indulataikat sem képesek megfékezni? Ez a fordulat nagyon jól rávilágít arra, hogy még a technológiai tökéletességre törekvő zenék mögött is esendő, hús-vér alkotók állnak.
A másodikként felhangzó Sex Object / Sex Objekt a zenekar talán legszokatlanabb, legdrámaibb dala. Szintetikus vonósok és egy kifejezetten agresszív, ostorcsapásszerű digitális ritmus kíséri a szöveget, amelyben a narrátor visszautasítja, hogy a partnere csupán szexuális tárgyként kezelje. Sötét, rideg és kissé paranoiás hangulatú tétel, amely egyébként szintén egyenesen következik a már említett Computer Liebe vagy a még korábbi Das Model-dalokban már megfogalmazott üzenetekből. Annál mindenesetre ma sincs fontosabb és érvényesebb mondanivaló, mint hogy: „I don’t want to be your sex object / Show some feeling and respect.”
A megszokott angol és német szövegváltozatok mellett a Sex Object és a Techno Pop kapott egy-egy spanyol verziót is. Ezek 1987 januárjában jelentek meg az album Edición Española elnevezésű variációján.
A korai három Kraftwerk-nagylemezhez hasonlóan ebből a különleges, spanyol nyelvű LP-kiadásból sem készült soha hivatalos CD-verzió, így máig igazi ritkaságnak számít a gyűjtők körében. A zenekar kifejezetten a spanyol piac és a latin-amerikai turnétervek miatt döntött az egyedi változat mellett.
Ennek a gesztusnak a részeként énekelték fel spanyolul a két említett dal bizonyos vokális részeit.
Végezetül az eredeti korongot záró címadó tétel finoman visszatér az A-oldal zenei motívumaihoz. A szám részben a Trans Europa Express atmoszféráját és dallamíveit is megidézi, modernizált, digitális köntösben, ám ezúttal az angol mellett francia és olasz nyelvű szövegrészletekkel fűszerezve. A kompozíció egyfajta absztrakt, futurisztikus kávéházi hangulatot teremt, ahol a művészek és a gépek találkoznak az atomkor hajnalán, miközben az elembertelenedés egyre gyorsabb ütemben zajlik.
A máig érvényes és sok szempontból mérföldkőnek számító albumot tehát alapvetően hárman rakták össze: Ralf, Florian és Karl, miközben a fél lábbal már az ajtóban lévő Wolfgang Flür szinte csak tiszteletből szerepelt a borítón. Olvasható azonban a stáblistán egy másik név is, Henning Schmitz hangmérnöké. Ő a stúdiómunkák után végül a színpadra is felkerült: 1991 óta billentyűsként játszik a Kraftwerk koncertjein, és mind a mai napig hűségesen ott áll a Ralf Hütter melletti pult mögött.
A poptörténeti mérföldkőnek számító albumot később legalább kétszer újrakeverték és újramaszterelték. Az egyik változat 2004-ben jelent meg az 12345678 The Catalogue című promóciós díszdoboz részeként, még az eredeti számlistával, a nemzetközi angol kiadásban, de már az egykori munkacímet visszaállítva, Techno Pop néven.
Ezt követték a 2009-es Der Katalog / The Catalogue díszdobozok, immár a módosított dallistával és tartalommal, a német mellett angol verzióban is. Ezek a legfrissebb Techno Pop kiadások aztán önálló CD-n és vinil nagylemezen egyaránt a boltok és a gyűjtők polcaira kerültek.
Az Electric Cafe / Techno Pop utóéletéhez tartozik még, hogy a Musique Non-Stop című számnak született egy úgynevezett MTV-változata is. Valamikor a kilencvenes évek elején az MTV Europe csatorna egy teljesen egyedi, az eredetinél sokkal lassabb, sötétebb, melankolikusabb és dallamosabb átiratot kezdett el használni a reklámblokkok közötti átkötő zeneként. Ezt a verziót használták az MTV’s Greatest Hits című műsor beharangozó főcímeként is. Bár a képernyőn a Kraftwerk forradalmi, drótvázas 3D-animációi futottak, a zene egyáltalán nem hasonlított az 1986-os album pörgősebb felvételére. Ez a misztikus hangzás – amelyről később kiderült, hogy egy William Orbit-féle remix – évtizedekig lázban tartotta a rajongókat. Mivel kereskedelmi forgalomban sokáig nem lehetett kapni, csak az MTV adásaiból kazettára rögzített, recsegős részletek keringtek belőle.
Valamikor 2020 környékén azonban a zenekar előásta az archívumból ezt az egykori MTV-s hangmintát, és a Kling Klang stúdióban egy teljes, közel kilencperces, önálló számmá bővítette ki. A felvétel a 2022-es Remixes válogatásalbumra került fel, ezúttal viszont már csupán Non Stop címmel.
Így fejlődik, majd tér vissza ciklikusan újra és újra mindaz a magaskultúra, amelyet mind a művészek, mind a közönség tagjai állandónak gondolnak. De a zene mindenkié, így amíg csak élünk és remélünk, ezek az alkotások is folyamatosan újrafogalmazódnak bennünk – főleg az ilyen korszakalkotó remekművek.
Kraftwerk – Electric Cafe
LP 1986:
Seite A:
1. Boing Boom Tschak
2. Techno Pop
3. Musique Non-Stop
Seite B:
4. Der Telefon-Anruf
5. Sex Objekt
6. Electric Café
Kraftwerk – Electric Cafe
LP 1986:
Side A:
1. Boing Boom Tschak
2. Techno Pop
3. Musique Non-Stop
Side B:
4. The Telephone Call
5. Sex Object
6. Electric Café
Kraftwerk – Electric Cafe – Edición Española
LP 1987:
Side 1:
1. Boing Boom Tschak
2. Techno Pop
3. Musique Non-Stop
Side 2:
4. The Telephone Call
5. Objeto Sexual
6. Electric Café
Kraftwerk – Techno Pop
CD 2004:
1. Boing Boom Tschak
2. Techno Pop
3. Musique Non-Stop
4. The Telephone Call
5. Sex Object
6. Electric Café
Kraftwerk – Techno Pop
CD 2009:
1. Boing Boom Tschak
2. Techno Pop
3. Musique Non-Stop
4. Der Telefon Anruf
5. House Phone
6. Sex Objekt
7. Electric Café
Kraftwerk – Techno Pop
CD 2009:
1. Boing Boom Tschak
2. Techno Pop
3. Musique Non-Stop
4. The Telephone Call
5. House Phone
6. Sex Object
7. Electric Café
Ralf Hütter – ének, vokóder, szintetizátor, elektronika
Florian Schneider – vokóder, beszédszintézis, elektronika
Karl Bartos – elektronikus dobok, ének
Wolfgang Flür – elektronikus dobok (?)
