Tamással a lényegre koncentrálva nagyon gyorsan írtunk. Valójában könnyű is volt vele a dalszerzés. Zenéje inspirált engem, akár rock-dalokat, akár mély érzésű dallamokat írt. Első közös dalaink egyike volt a Csak egy szóra. Középtempójú, megkapó melódiájú dal – a gitárkezelés egyszerre könnyed és feszes.

A fiúk a Vörösmarty téri, úgynevezett ORI épület egyik elegáns előadótermében kaptak néhány órányi időt a koncertpróbára, s várták az új dalt. Kétszer ad, aki gyorsan ad, így átsiettem Budáról hozzájuk. Meglepett örömmel néztek rám… máris megírtad, kész? – kérdezte Tamás. Azonnal elkezdték játszani. Tamás énekelte. Halkan, átéléssel. Akár egy bársony álom terült szét a dal. A kezek a hangszereken, a gitárok, a dobok körvonalai, a tekintetek, a mozdulataik, a játék, a pillanat atmoszférája megállította az időt. Számomra legalábbis. Ritka, boldog percek voltak ezek a viharos támadások közepette. A frissen alakult zenekar azonban csak játszott, játszott. Saját útját járva. Megérkeztek az illetékes igazgató urak, akiknek először ott mutatták be a repertoárt.

A Hej, gyere velem, a Kenyéren és vízen, a Kötéltáncos álma,  az Ordító arcok, a Royal Blues (…gipszeld be a kezed), a Csavargók angyala, a Cirkusz következett. Majd a Szeress nagyon, A véremben van, Dal a kékmadárról (Valahol…), a Napraforgó  Zalatnay Saroltának. A Tanítsd meg a gyerekeket, a Szabad vagyok, a Télutó, a Szendvics-fiú folytatta a sort a Kovács Kati – LGT- Adamis Anna lemezen. Az Ő még csak most tizennégy, a Szabadíts meg, a Vallomás című dalok a legendás Bummm! albumon jelentek meg.

Tanítsd meg a gyerekeket. Kazettán kaptam meg a felgitározott dallamtöredéket. Megindultak a gondolatok, s zenére hat, más – más tartalmú, jó, pontosan énekelhető szöveget írtam. Ám azt éreztem még mindig, lehetne a dal erősebb. Születhetne egy különlegesség. Hetedikként írtam meg a Tanítsd meg… végleges szövegét. Vérbeli rock, sodró erejű, igaz tartalommal, Kovács Kati hangján. Barta Tomi eljött, elétettem az írások sorát, s magában memorizálva olvasta végig őket egymás után, vissza-visszatérve egy korábbi változathoz. Majd felemelte a szépen gépelt fehér papírt, a kiválasztottat. A fekete betűk, a verzék és a refrének különleges mintázatot formáltak. ’Tanítsd meg a gyerekeket.’ Érdemes volt hát lapozgatni még magamban…

Telis – tele voltunk ötletekkel, elképzelésekkel, témákkal, daltöredékekkel, fejünk tömve jobbnál jobb képekkel, s valahogy így dobáltunk ki a zeneszerzőkkel vagy öt-hat lemezre való anyagot. Válogattunk és kiválasztódtunk…

És a Vallomás? Irtóztunk az érzelmességtől. Az érzelgéstől még inkább. Mennyire kell vigyázni a szavakkal! A szöveg a gondolatok foglalata. Érzések lenyomata. Vallomás. Néhány sort mutattam csak meg Tamásnak a megírt versszövegből. S nemsokára bekopogott a megkomponált dallal. Az érzékeny tehetségű gitáros saját szavaival élve: – saját magamból, a legmélyebbről, tudod, valahonnan, talán titkos érzelmeimből hívódott elő az egész. Mit szólsz? – kérdezte. Elég volt ránéznem. Próbáltuk feloldani a megilletődés pillanatát, beszélgettünk mindenféléről, nagyokat nevettünk a poénokon, majd hirtelen mozdulattal felkapta a gitárt, s egy jó tíz perces fergeteges improvizációt tekert le. A Vallomás borzongatóan szép lett a hármas: Tamás, Somló Tomi, Gábor előadásában és Laux Józsi ihletett játékával a dobokon. Gyönyörűen szállt s halkult el a vokál…

 Tamás nem volt angyal. Olykor meglepett, s talán másutt már el is mondtam – így bocsánat, ha ismétlem magam – hogy ez az eléggé zárkózott, többnyire csak a zenében kinyíló, érzelmeit nehezen kimutató fiatalember mindvégig milyen férfi-szeméremmel tudott meghatódni egy – egy sortól, gondolatfordulattól… Honnan tudsz ilyeneket? – kérdezte. Hogy érezheted ezt? Hogy lehet néhány szóban összefogni azt, amiről más eposzt írna? Tudom is én, gondoltam. Nem is igen boncolgatom. A forrás azonban, érzem, nem apad el…

Élmény volt rockdalokat írni vele, akár magyarul, akár angolul, mint a Hej, gyere velem, a Csavargók angyala, A véremben van és a többi. Más érzetűek a nagy ívű, lassú, érzelemmel teli dalok. Őrzik őket a barázdák és a CD-k csillogó korongjai…Előhívhatók, csak épp fel kell tenni a lemezt.

A képek, dalok, mozdulatok, a szemek villanása, a helyszínek, hangzások, élmények, a játék mint életem filmje fut folyamatos jelenben… Tamás ma már az Égi Zenekarban játszik…