- Kicsit szubjektív nekrológ
Budán lakott egy fuvolás
Ha semmi mást nem írt volna le Török Ádám az életben, ebből a pár szóból akkor is tudnánk mi az a hit és földöntúli őserő, ami által 55 éven keresztül annyi mindennel megajándékozta azokat, akik részesei lehettek a Mini együttes, és későbbi más formációi koncertjeinek. Ádám és mindenkori zenekarai egyet jelentettek a progresszivitással, a márkanév az olcsó bóvlik helyett kizárólag csak a minőséget jelentette. A hetvenes évek elején-közepén, egy igényességre fogékonyabb világban ezrek, a Tabánban tízezrek kerekedtek fel egy-egy koncertjére, de a legendás Bem rockparti klubos bulikra is időben el kellett indulni, ha valaki be akart jutni a Szentélybe. Aztán közönség-létszámban csendesebb évek jöttek, de Ádi nem adta fel, kompromisszumok nélkül továbbra is mindig azt a zenét játszotta, amiben hitt, nem ült fel az új hullámok egyikére sem. Ötleteinek kimeríthetetlen tárházából újra és újra elő tudott húzni egy újabbat, amivel rajongóit és a kritikusokat is meghökkentette. Játszott egymaga egyetlen computer mellett, „tandemezett” Tátraival, és a szájharmonikás Horváth Misivel, trióvá bővülve még egy kiváló trombitást is bevett a csapatba, a R.A.B.B.-al pedig olyan magasra helyezte a lécet a hazai blues pályán, amit azóta sem sikerült megugrania senkinek sem. Majd amikor a patinás név már majdnem feledésbe merült volna, újra alkotta a Mini-t, és megszületése után félszáz évvel Ádám kapitány vezérletével ismét úgy hasított a Gőzhajó, mint egykor a Dunán, azon a bizonyos híres koktélhajón. Elfogyhatatlannak tűnő energiái vitték, csak vitték. Fiatalokat karolt fel és segített a pályán, Papp Gyulával és Kézdy Lucával befejezte, tökéletesre csiszolta régi álmát, a Bartók életmű számára kedves és fontos gyöngyszemeit. Aztán jött a villám, a stroke. Százból kilencvenkilencen alulmaradtak volna ebben a harcban, de ő nem. Nem egészen két hónappal a majdnem tragikus végű agyérgörcs után Ádám újra színpadra állt. Járókerettel, technikus barátok által támogatva, sápadtan, lefogyva, de szemében azzal a jellegzetes, el nem hamvadó tűzzel, ami kevesek sajátja. Visszajött, minden értelemben, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Ekkor figyelt fel ránk, a Mini Art-űr-re, és sosem felejtem el a hangját, amikor azt mondta: „Megtiszteltetés nekem, hogy gondozzátok és ápoljátok az életművemet!”
A sors megadta számomra azt a kegyet, hogy ez az emberöltőként is ritkán születő nagybetűs EMBER nem csak időnkénti zenésztársának, de barátjának is elfogadott és egy ilyen nemes lelkű Don Quijote mellett büszkeség volt Sancho Pansának lenni. Elmondhatatlan érzés volt vele egy színpadon állni, Badacsonyban, ahol a Mini egész története indult, vagy Miskolcon, ahol Hejőcsabai kötődése miatt is, annyira szeretett játszani. Egyenrangú partnerként tekintett azokra, akikkel fellépett, mert ha valakitől, Áditól igen távol állt a sztárallűr, vagy a mohó pénzsóvárság. Sőt! Beszélgetéseinkkor sokszor előjöttek azok a történetek melyekben saját magán derülve árulta el, annyira vigyázott, nehogy valamelyik zenésze kevesebbet kapjon, hogy a végén neki maradt a legkevesebb.
Tegnap, amikor a hétvégi koncertre készülve R.A.B.B. -ot hallgattam nem gondoltam volna, hogy… Már nem mutathatom meg neki az új próbatermünket, sem a közösen tervezett instrumentális lemezre gondolt új ötleteimet. Nem mehetek a jubileumi koncertjére az Erkel színházba, nem jön el a zenekarunkba vendégként a Rock 50 jubileumi fesztiválra Diósgyőrbe, nyáron már nem játszunk együtt Badacsonyban a Friss teraszon, és már soha nem mutathat be minket Budán, mint olyan kedvenc zenekarát, amelyik folytatója lehet munkásságának. Elment, előresietett, de hiszem, egy jó, egy a miénktől jobb dimenzióba, ahol csak a valóban jókat és értékeseket alkotókat illeti meg a hangos elismerés, és az ezzel járó cím. Bár, a címekre nem igen adott. Ő, a legutolsó, és legnemesebb kereszteslovag, akit ismertem – ahogy mindenki boldog lehet, aki ismerhette. Száguldj, Kereszteslovag, szeld a szilaj hullámokat, Gőzhajó kapitánya, ígérem, sosem vész el, amit itt hagytál: Kell a barátság!
„Velem vagy nélkülem más lesz, nem élhetsz árván, a játék eldőlt már – a zene él tovább!” (Török Á.)
