1. rész
Matejevszki Iván a múlt század ‘60-as éveiben kezdett énekelni. A Pikk együttes alapító tagja, majd később a Pannónia frontembere lett. Jelenleg P. Mágnes nevű, blues-rock házibuli zenekarral járja az országot. Esküvőkön, évfordulókon, családi- és vállalati rendezvényeken ugyanúgy otthonosan érzi magát, mint a blues kocsmákban, motoros találkozókon vagy rockfesztiválokon.
A beszélgetés első részében többek között szóba kerültek kalandos életének olyan észbontó részletei, mint például, hogy miért nem lett Szörényi Levente tanítványa, majd miért halkította le teljesen a gitárját az iskolai koncerten. Továbbá, hogy a rejtői fazonokból álló együttesével miként újították be a felszereléshez szükséges faanyagot, illetve miként lett zenekarszállítóból Vikidál Gyula utódja…
Kezdjük az elején! Mutatkozz be, kérlek az olvasóknak!
A teljes nevem Matejevszki Sztefanov Hrisztov Iván Kolev. 1952. november 16-án születtem Budapesten, bolgár családban.
Volt a családodban valamilyen előzménye az előadói pályának? Tanultál zenét?
A családban nem, viszont én már énekkaros voltam és szólót is énekeltem a Telepy utcai általános iskolában. Mellette Zöld Karcsi bácsi tanított zongorázni, ugyanis a szüleim szerettek volna úri gyereket nevelni belőlem és volt otthon egy pianínónk.
Hogyan találkoztál a rockzenével? Mi adta a zenéléshez az indíttatást?
Egy filmben láttam Tommy Steele-t gitározni (Nagy-Britannia első tinisztárja – a szerk.), ami egy életre megszerettette velem a gitár hangját. Az élmény hatására úgy döntöttem, hogy gitáros leszek. Édesapám, aki bolgárkertészként érkezett az országba, viszont zöldséges piacosként dolgozott, mindig mindenben igyekezett a legjobbat nyújtani nekem. Látván a felbuzdulásom, vett nekem egy héthúros gitárt. Majd utána érdeklődött, hogy ki a legjobb magyar gitáros. Miután a válasz mindenhonnan egyértelműen Szörényi Levente volt, hát megkereste és megfizette Levit, hogy legyen a magántanárom.
Ez időben mikor történt? Melyik évben járunk?
Valamikor 1965-ben. Még a nagy slágerek berobbanása előtt, de már a “Táskarádió” után. Illésék akkor még nem voltak akkora sztárok, mint nem sokkal később, de már sokan ismerték őket, a fiatalok sokan jártak a koncertjeikre. Óriási dolog volt, hogy elvállalt!
Ha jól tudom, nem tartott sokáig ez a szakmai kapcsolat. Miért nem éltél a nagyszerű lehetőséggel?
A gitározás tetszett, de sajnos a gyakorlás már messze nem érdekelt annyira, mint a foci. Mindenesetre apám mindent elintézett. Átalakítatta a gitárt, hathúros szólóhangszerré. Majd Szörényivel is beszélt, aki feljött hozzánk és alaposan elmagyarázta, mit csináljak a következő alkalomig. De én semmit sem gyakoroltam. Elő sem vettem a gitárt. Levente persze azonnal vette a lapot. Rendkívül korrekten reagált, rákövetkező alkalommal azt mondta apámnak, hogy ha nem akar a gyerek gyakorolni, nincs sok értelme, nem akarom elvenni a pénzét, Pista bácsi!
Tényleg nagyon korrekt volt! Pedig, ha jól tanultál volna, talán összebarátkoztok, esetleg játszhattál volna az Illés előtt… Tehát Levente elment, mihez kezdtél magaddal a későbbieken?
Fociztam. Tovább kergettem a labdát a barátaimmal, de azért a zene sem maradt el. Az egyik osztálytársam, Mikulcza Sándor, sajnos már nem él, szintén gitármániás volt. Később olyan együttesek tagja lett, mint az ős-Edda, az Óceán vagy a Kati és a Kerek Perec. Már fiatalon is kiütközött a tehetsége. Nem csak gitározott, hanem erősítőket épített és egyéb kiegészítőket fabrikált házilag. Az iskolai zenekarunknak például ő csinálta a wah-wah pedálját. Sanyi egy házban lakott Balázs Fecóval, aki akkor még nem volt országosan ismert, nem is zenéltünk együtt, viszont ragyogóan focizott, így sokat rúgtuk vele a labdát a IX. kerületi grundokon.
Volt az iskolai bandátoknak neve, vagy csak, mint sulizenkar zörögtetek?
Nem volt nevünk, nem érdekelt ez senkit még akkoriban. Iskolai mókázás volt, trióban nyomtuk. A IX. kerületi úttörőházban találtunk rá Tahy Lacira, aki akkor egy úttörődobon játszott. Ketten pedig gitároztunk és énekeltünk. Pontosabban inkább csak Sándor gitározott, mert nekem érthető módon nem nagyon ment. Az iskolai koncertünk alatt szép lassan le is halkítottam magam, mert hallottam, hogy nem igazán jók, amiket fogok. Haha!
Időben hol járunk? Miket adtatok elő?
1965 végén kezdtünk el Sanyival tervezgetni, a sulikoncert pedig 1966-ban volt. A műsorunk olyan, akkor friss slágerekből állt, mint a The Troggs “Wild Things” című örökbecsűje, vagy az Echo együttes a “Mehemed” és a “Kis Bence” számai, amik ugye gyerekdalok akkori sikeres dallamokra. Mikulcza Sanyi, aki tőlem sokkal jobban gitározott, vezetett engem, míg én inkább csak az éneklésre koncentráltam. Szóval az iskolazenekarnak nem volt neve, de az iskolatársaink szerettek bennünket, az volt a lényeg.
Tamás Laci mesélte valamikor a felvétel történetét. Miszerint bementek a stúdióba és valamelyik illetékes elvtárs gyorsan beszólt, hogy: Rolling Stones-ről szó sem lehet! Így az angol szöveg helyett helyben, kényszerből rögtönözték a kis Bencét…
Így is örültünk neki! Ha máshogy nem, legalább így lehetett hallani a rádióban a mi zenénket is. Sándor sokat mesélt Radics Béláról, hogy micsoda sugárzó tehetség. Ő is hasonló nyugati számokat hallgatott, amelyek már akkor felkeltették az érdeklődésünket, amikor még nem is hallottuk azokat. Mindenesetre szerettünk volna tovább lépni, Mikulcza ajánlotta, hogy vegyük be Kiss Zolit basszusgitárosnak. Én maradjak az éneklésnél, keressünk egy jó dobost, ezzel indult a Pikk együttes története, 1967-ben.
Ő ugye Zéro, aki később játszott a Tűzkerékben, a Korálban és még egyéb bandákban, a szélesebb közönség pedig a Karthagóból, a Fáraóból és a KGB-ből ismerheti?
Igen. Zoli nálunk kezdett a Pikkben, majd szédületes karriert futott be. A dobosunk pedig Lukácsi Gábor volt, aki néha az Orion együttesben is dobolt. Mit ne mondjak, elég motivált volt, ami ránk is átragadt. Ugyanis az anyukája hitelre vett egy Amati dobfelszerelést és minden próba előtt elmondta, hogy meg kell keresnetek az árát. Haha!
Ilyen egy példamutató anyuka. Más instrukciókat is kaptatok?
Lukácsi Gabiék mellett lakott az Echo ritmusgitárosa, Lelkes Zoltán, aki az egyik példaképünk volt és igen sok tanácsot adott a színpadképre és az előadásokra vonatkozóan. Akkortájt elsősorban Szigetszentmiklóson, a Csepel autógyár klubjában játszottunk. Minden héten teltházzal ment a buli, óriási igény volt a beat zenére. Viszont kemény hely volt, szinte minden héten volt verekedés. Sőt, bicskázás is! Akkor még nem volt divat a sok bőrnyakú biztonsági őr. A gyerekek helyben, maguk, egymás közt rendezték le a csajok miatt kialakult nézeteltéréseket.
Miért a Pikk nevet választottátok?
Az elején még nem is volt nevünk, mint ahogy korábban az iskolazenekarnak sem. Viszont az új formáció pont a szigetszentmiklósi klub miatt lett Pikk együttes. Konkrétabban azért, mert előttünk a Treff együttes játszott, így ez tűnt a legegyszerűbbnek, mikor átvettük a klubot.
Milyen programmal szórakoztattátok a publikumot?
Akkoriban főleg Jimi Hendrixeket és Creameket játszottunk. Legalább egy saját dalunk biztosan volt, de már nem emlékszem rá…
Saját felszerelésen szólaltatok meg, vagy a helyi cuccot használtátok?
Az első felszereléseink lopott anyagból készültek. Laney utánzatokat csináltunk. A Márton utcai fatelep gerendáiból készítettünk hangfalakat, az elektromos részét főként Sanyi, az asztalosnak pedig fában fizettünk a munkájáért. A fél fatelepet áthordtuk az éjjelenként…
Mikor történtek ezek? Merre voltak még fellépéseitek?
Nagyjából 1966 és ‘68 között. Az iskolai zenekar még ‘66-ban alakult át és ‘67-től volt meg a végleges kvartett és a név, onnantól koncerteztünk rendszeresen. Akkoriban néha játszottunk a rákoskeresztúri Régiakadémiatelepen is. Egy víkendházban raktuk össze a műsort. A szünetekben meg a környékbeli gazdáktól loptuk a krumplit, a répát és a csirkét, abból főztünk minden nap.
Örülhettek nektek a szomszédok…
Egy idő után esténként törlesztettünk a zenénkkel. Rákoskeresztúron a Mini játszott rendszeresen a Dózsában. Egyszer megkértük Török Ádámot, hogy hadd nyomjunk néhány számot előttük. Jó fej volt, rábólintott. Annyira jól sikerült nekünk az a buli, hogy onnantól, amikor ők nem értek rá, akkor mi játszhattunk helyettük. Később ugyanez történt a XII. kerületi Jókai Klubban is. Őrületes sikerünk volt. Akkor, ott először éreztem meg azt, mekkora nagy dolog is színpadon játszani. Ott is a Mini helyett játszottunk, helyettesítőként, beugróként.
Ha ilyen jól ment, akkor miért lett vége?
A Pikknek az volt a csúcsa, mikor az Arany János Gimnázium szalagavatóján játszottunk. Soha előtte nem arattunk akkora sikert, viszont továbbra sem jutottunk egyről a kettőre. Nem kerestünk elegendő pénzt a zenéléssel, és a hivatalos szervezőirodák, valamint a monopolhelyzetben lévő állami médiumok sem foglalkoztak velünk.
Készült a Pikknek valamilyen felvétele? Tévé-, rádió- demófelvétel?
Sajnos nem. Legalábbis nem tudok róla. Szóval a zenekar tagjai 1970 körül elkezdtek szétszéledni, párhuzamosan több formációban is dolgozni, mert nekünk már nem voltak fellépéseink. Volt, aki külföldi haknizást is bevállalt, hogy némi tőkét gyűjtsön az életkezdéshez.
Nem fordult meg a fejedben, hogy te is velük tartasz? Lelépsz Nyugatra ideiglenesen vagy véglegesen?
Nem. Határozottan nem. Én annyira szeretem a pesti utcákat, házakat, éttermeket, grundokat, az esti Lánchíd látványát, hogy képtelen lennék a fővárost vagy az országot elhagyni. Inkább itthon kezdtem el vállalkozni.
Amivel szintén zeneközelben maradtál…
Igen, egy darabig feltétlenül. A dolog úgy indult, hogy apámnak, aki zöldségesként dolgozott, volt egy Volkswagen busza, amit néha kölcsönadott nekem. Én pedig zenekarok szállítását vállaltam.
Kikkel dolgoztál így együtt?
Jellemzően olyan együttesekkel, mint a Ferm, a Scampolo vagy a Pannónia. Óriási sztorizás ment minden úton. Plusz láttam-hallottam egy csomó koncertet. Buliztunk, csajoztunk, haverkodunk. Így kerültem össze a Pannóniával, ahol akkoriban épp Vikidál Gyula volt az énekes. Miután összebarátkoztunk a srácokkal, a vidéki Pannónia bulikon énekelhettem is két-három számot.
Vikidál többször is megfordult a Pannónia együttesben. Ráadásul egy idő után több Pannónia is működött. Ez mikor, melyik korszakukban volt?
1971-ben, a Varga Zoli-féle formáció volt ez. Majd miután Vikidál kilépett, én lettem a Pannónia énekese.
Úgy hírlik, Gyula akkoriban oda-vissza ingázott a Pannónia és a Gesarol/P. Mobil között.
Az előzményekről nem tudok beszámolni, mindenesetre megörököltem a helyét. Később Veress László “Pufi”, a dobos is távozott. Hát, elhívtam Lukit, így alakult ki egy stabilnak tekinthető Pannónia formáció. Legalábbis az én időmben.
Tehát 1972-ben mindketten a Pannónia tagjai lettetek. Kik voltak még az akkor felállásban? Hol és miket játszottatok?
Erdei Sándor volt a szólógitáros, Engelbrecht Ede – aki megfordult a Kék Csillagban is- pedig a basszusgitáros. Lényegében az orgonista, Varga Zoli, aki egyben elképesztően jó szervező is volt, vitte a hátán a produkciót. Rengeteget játszottunk, azon a nyáron szinte minden hétvégén. Úgy indult, hogy kapunk egy siófoki ORI-szerződést. Manökeneket kísértünk, akik élő zenére vonultak a ruhakölteményekben. Később ebből lett több hasonló zenélésünk, az ország többi részén is, még a Váci utcában is! Szóval voltak a manökenek, utána pedig második menetben a balatoni ORI-műsor sztárjait kísértük. Tehát ugyanabban a műsorban voltunk, mint Máté Péter, Poór Péter, Szécsi Pál, Mátrai Zsuzsa és Koós János. Őket néha kísértük más helyszíneken is.
Mikor nem a manökenek voltak mellettetek, vagy nem a saját műsorotokat adtátok elő, hanem egy énekes sztárt kellett lekísérni, akkor te mit csináltál a színpadon?
A Pannónia együttesben kongáztam is az éneklés mellett. Tehát, ha épp nem volt vokálozni való, akkor elfoglaltam magam a kongák mögött. Ami nagyon jól jött a későbbi programunkhoz, ugyanis a szólóénekesek után végül önálló műsort is játszottunk. Az ORI-műsorban, a harmadik blokkban fúvósokkal kiegészülve léptünk színpadra. Osibisa, Chicago és Blood, Sweet & Tears slágerekkel, amikben szintén elfért némi kongázás.
Kik voltak a fúvósok?
Abban az időben, akikre emlékszem: Szmuk Iván, Honti György és Mikorka Kálmán. De voltak mások is, csak van, akinek már nem emlékszem a polgári nevére.
Ismét a refrénként kötelező kérdések. Készült valamilyen felvételetek?
Nem tudok róla. Sajnos semmim sincs abból az időből, pedig milyen jó volna most visszanézni, visszahallgatni!
És miért lett vége, ha ilyen jól ment és jól is éreztétek magatokat?
Kiléptem, összekülönböztünk egy gyönyörű szerb lány miatt.
Mi lett a Pikk együttessel?
A vége felé már nagyon rapszodikusan működött. Valójában már jóval azelőtt abbahagytuk a közös koncertezést, mielőtt kimondtuk a feloszlást. Nagyjából 1970-ben álltunk le, de számomra még 1972-ig eltartott a Pikk agóniája. Addig reménykedtem, hogy hátha folytatjuk – ha hazajöttek kintről a fiúk, illetve belefér ez a banda is a többi zenekaraink mellett. Közben ugye Pannóniáztam, mint mondtam, egy idő után áthívtam Lukit is. Mikulcza, ha jól tudom, akkor az Edda-előd Griff együttes tagjaival zenélt, illetve talán valamelyik ős-Eddás formációban is gitározott. A Pikket akkor engedtem végleg el, mikor Kiss Zoli a Szemek, Szájak, Szívek, a későbbi Sprint együttes tagja lett – Faragó Judy-val és Komár Lacival. Nekik már volt annyi koncertjük, hogy biztosan nem fért volna mellé egy másik zenekar.
Érdekes, hogy a későbbiekben is össze-összefonódott a pályátok a Pikk tagjaival.
Igen. Nem sokkal később Mikulcza Sanyi és Kiss Zoli már ismét együtt zenéltek, az Óceán együttesben. Úgy emlékszem, hogy Zoli és Luki is játszott a Tűzkerékben, a Pikk után, bár nem egy időben, hanem egymást követően. 2012-ben pedig Lukival megalapítottuk a P. Mágnest, ahol Zéro máig gyakori vendégnek számít.
Folytatjuk!
Fotók: Matejevszki Iván, Pikk Archívum, Lengyel P. László, Török János Cyr, TTT Nemzeti Rockarchívum
