Papp Gyula 70 Életmű - Generációk közt 2. rész

Papp Gyula billentyűs, zeneszerző, a budapesti Újszínház zenei vezetője és a soproni Petőfi Színház zenei tanácsadója. Az elmúlt ötven év folyamán közel 250 lemezt játszott fel, miközben nagyjából ugyanennyi zenés darabot tett színre. Továbbá írt három színdarabot és két évtizede a békéscsabai Jókai Színháznak is dolgozik.

Az idén 70 éves Papp Gyula 2021. október 11-én “Generációk közt” címmel tart Életműkoncertet a budapesti Erkel Színházban. Ennek kapcsán kértük fel egy karrier összegző beszélgetésre, melyben saját szavaival mutatja be az elmúlt félszáz év fontosabb mérföldköveit. A második részben a Mini, a Tűzkerék, a Moto-Rock és a Skorpió együttesek kerültek terítékre, valamint szóba kerültek még Zalatnay Cini és Szörényi Levente korabeli szólólemezei is.

Az előző részben ott hagytuk abba, hogy ha nem lépsz le a vendéglátózásból, akkor számodra nincs Mini, nincs Szörényi szólólemez, nincs Skorpió, és így tovább…

A Syrius klubban történt „beszállás” után, Török Ádámmal legalább háromszor megbeszéltük, hogy találkozunk, de valami folytán ebből nem lett semmi, egészen 1970 decemberig. A helyzet akkor vált élessé Török Ádámnak – aki azóta egyike a legbensőbb barátaimnak-, amikor Babos Gyula és Bianki Iván elhagyta a Kex együttest, majd a zenekarban maradók elcsalták Ádámtól Závodi Jánost. Ugyanakkor a basszusgitárosát, Czipó Tibort elhívta Tolcsvay Béla és László. Ádám ekkor rám bízta a Mini zenekar újjászervezését. Így vittem a csapatba Nagy Istvánt, aki előtte játszott velem abban a Continental bandában, amelyet Rusznák Iván vezetett. Nagyon tetszett nekem a Szivárvány együttes dobosának, Németh Tamásnak – akinek “Nemecsek” a beceneve- a játéka. Elhívtam őt is. Amikor én odakerültem, a Mini már ünnepelt zenekar volt, az Illés együttes is elhívta a ORI műsorba, előzenekarnak. Ami 1971. március 13-án indult a kecskeméti Katona József Színházban és június hatodikáig tartott. Akkor még Mátészalka és Nagyecsed is fellépési színhely volt az ORI-nál, nemcsak a nagyvárosok.

De ne szaladjunk előre! Visszatérek a Török Ádámmal való első komolyan vett találkánkra. A Clark Ádám téren most is ott van az óra, ahol találkoztunk egy decemberi napon, este hatkor. Január 17-én, vasárnap játszott utoljára a Miniben Závodi Janó és Czipó Tibor. Mi elkezdtünk próbálni azon a héten hétfőn. Két hétig próbáltunk, mivel az első fellépésünk január 24-én délelőtt 11 órakor volt a Corvin moziban, este hatkor pedig már a Bem rakparton játszottunk. Egy vasárnapi Mini klub sem maradt ki. Nagy várakozás övezte bemutatkozásunkat…

Milyen volt az új felállás fogadtatása?

Amint a Corvin mozi színpadáról lejöttem, már felém tartott Som Lajos és Várkonyi Matyi barátom, aki előrenyújtott kézzel jött és azt mondta: „Új zene született!” Nemcsak ezért, hanem azért is, amilyen zenéket ír és amilyen ember, nagyon szeretem őt és barátok vagyunk, a mai napig. Le is mentünk a „Két Medve” nevű pincehelyiségbe „beszélgetni”. A Bem rakparton, a januári hideg ellenére délután fél kettőtől este fél hatig, amíg a beengedés el nem kezdődött, négyes sorokban álltak az emberek, egészen a Fő utcáig. Szombatonként pedig gimnáziumi szalagavatókat vállalt Ádám, országszerte. Egyszer egy kaposvári bulin, amikor én a „Sirályok” című dalunkban egyedül szólóztam az orgonán, nem akaródzott neki visszajönni a színpad melletti takarásba, ezzel jelezve, hogy lezárhatom az improvizációt és előkészíthetem a visszajövetelét. Nem túlzok! Háromnegyed órája orgonáltam… Már seprűnyéllel is játszottam, mert oda volt támasztva a fal mellé a takarásban és már mindent eljátszottam, amit tudtam – gondoltam, seprűzöm egyet az orgonán. De hiába, Ádám sehol. “Dobszóló!” Rikkantottam Nemecseknek, majd bementem az öltözőbe, ahol Ádám „nagyon jól szórakozott” és elég mérgesen felkértem, hagyja abba, amit csinál és fáradjon vissza a színpadra!

1971-ben, május 1-én a Tabánban játszottunk, körülbelül ötszáz ember előtt, szemerkélő esőben. Játék közben megláttam Barta Tamást a közönség soraiban. Érdeklődő arccal figyelt bennünket. Az LGT akkor alakult. Később, amikor összebarátkoztunk, ő maga mesélte, hogy így adott el bennünket a többi tagnak: “Gyerekek! Olyan szuper kis bandát láttam a Tabánban, hogy őket kellene előzenekarnak vinnünk!” Így is lett. ’71 nyarán Devecserben játszott először az LGT. A budapesti első bemutatkozásuk a Budai Parkszínpadon volt. Tehát, hol az Illés együttes, hol az LGT előtt játszottunk turnékban. Gyakorlatilag minden hétvégén és ez két évig így ment, egészen addig, amíg meg nem alapítottuk a Skorpiót.

Viszont közben még játszottál a Tűzkerék tagjaival is.

Ez alatt az idő alatt, Radics Béla felkért a Royalban, hogy keddenként játsszak velük az Újpesti Munkásotthonban. Csütörtökönként pedig Csepelen, a Radnótiban volt klubjuk. Béla gitározott, Lakatos Béla „Bögöly” basszusgitározott és Döme Dezső dobolt akkor a Tűzkerékben. Kitartó erővel csaltak, hogy menjek hozzájuk állandó tagnak, de udvariasan csak hallgattam. Viszont jamelni igazán jó volt velük. Mindegyik tag klasszis volt a hangszerén.

Miért nem léptél be állandóra?

Mindig a belső érzéseimre hallgattam, ami a Teremtő általi megnyilvánulás szerintem. Nem is gondolkodtam, csak hagytam, hogy a Gondviselés irányítson. Most öregen tudom csak igazán, hogy mennyire terelgetett, egyik tenyeréből a másikba ejtve a Jóisten.

Cinivel is játszottál akkoriban.

1972-ben kísértem először Cinit, a Mini-Zalatnay-LGT ORI-turnén. Ő végigkísérte az egész pályámat, hiszen 1995-ben felkért, hozzunk össze egy zenekart, mert a Budapest Sportcsarnokban lesz fellépése. Azóta is minden jelentős koncertjén ott vagyok. Nagyon szeretem őt! Most is itt lesz velünk október 11-én az Erkel Színházban a nagykoncertemen.

Jónéhány Zalatnay felvételen is hallhatunk téged.

Cini, „Hadd mondjam el” című nagylemezét 1973-ban vettük fel a Magyar Hanglemezgyártónál, az akkor alakuló Skorpióval. De, mivel Szűcs Antal Gábor, aki akkor már „leszerződött” hozzánk, épp egy szovjet turnén volt két hónapig a Hungáriával és Kovács Katival, ezért megvártuk. Közben Móricz Misit, az akkor szintén alakulófélben lévő Fonográf együttes gitárosát kértük meg, játssza fel a lemezt. Prágában a Suprafon Hanglemezgyártónál ugyancsak felvettünk egy albumot Cininek, ugyanabban az évben. Ott ismerkedtünk meg Karel Gott-tal, aki kölcsönadta három fantasztikus vokalistáját. Az 1995-ös Budapesti Sportcsarnokban megtartott koncertből is CD született. Ezen kívül néhány rádiófelvételen is szerepeltem még Cinivel.

Milyen ember volt Karel? A kinti kortársai szinte kivétel nélkül dicsérték, csak felsőfokon nyilatkoztak róla.

Egy rendkívül közvetlen, jóindulatú embert ismertem meg Karel Gottban. Európai nagy sztár volt, mégsem éreztette ezt velünk soha. 1975-ben Chemnitz-ben, akkor Karl Marx Stadt-nak hívták, ugyanabban a hotelben laktunk a Skorpióval, mint ő, a saját zenekarával. Fejenként huszonhat vodka juicét ittunk meg hárman. Gott, Frenreisz és jómagam. Fiatalok voltunk, nemcsak bírtuk a piát, hanem utána még „hatékony udvarlásra” is futotta az erőnkből.

Nagyon szerettünk kelet-német és lengyel turnékon részt venni, mert a napok így teltek. Nagy koncertek, néha egy nap három-négy is, és utána csajozás. NDK-ban nemcsak rádiófelvételt készítettünk németül – például az „Így szólt hozzám a dédapám”-ból-, hanem élő koncertfelvételt is forgattak velünk és ez országosan látható volt a híradó és az esti nagyfilm között. Sajnos nem tudtam beosztani a piát akkoriban… Ezért már egyszer hat évre leálltam, most már lassan tizenhat éve nem iszom egy kortyot sem! És ez már így marad…

Csak érzékeltetésnek, egyszer a P. Box Jelenia Gora-ban turnézott. A lengyelek nagyon gizdák arra, mennyire bírják a piát. Sáfàr Öcsi és Bencsik Samuka mesélte, hogy egy lengyel srác azt mondta: „Csak egy magyar van, aki tud úgy inni, mint ők.” Érdekelte a srácokat, ki lehet az? Rövid nyomozás után kiderült, rólam van szó. Ha folytattam volna, már rég az égi zenekart erősíteném…

Játszottál Szörényi Levente “Utazás” című szólólemezének felvételein is.

Akkoriban rendszeresen lejártam a Fehérvári útra, a Fővárosi Művelődési Ház ķörtermében tartott Illés klubba. Levente invitált: „Gyere, szállj be játszani!” A színpadon, amikor Levi szólózott és egy-egy érdekes frázist játszott, én szép sorban utánajátszottam. Elmosolyodott, és kipróbálta, hogy mindent utána tudok-e másolni az orgonán. Istennek hála, ez nem okozott gondot. Koncert után mi ketten mentünk be elsőként az öltözőbe. „Felkérésem van egy szólólemezre.” – újságolta. “Eljössz rá Hammondozni?” – követte a kérdés. “Nekem a legnagyobb öröm.” – feleltem rá. Az „Utazás” albumot úgy vettük fel, hogy Levi kitette a kottát. Egy próba, majd egyből felvétel. Az, ami az óta is hallható. Ugyanígy történt minden később, az „István, a király” esetében és a „Végtelen úton” felvétele során is.

Koncerteztél is velük, a már majdnem Fonográf felállásnak tekinthető Moto-Rock nevű formációban. Hogy alakult ki, az a ma már átmenetinek tekinthető zenekar? Illetve miért nem lettél a későbbi Fonográf tagja?

Az Ifjúsági Parkban készült egy felvétel, ahol az “Utazás” szereplői vannak a fotón. Két oldalt a két billentyűs: Tolcsvay Laci és én. Fáziskésés volt… Az „Utazás” lemez felvétele közben hívott Frenreisz Károly, alakítsuk meg a Skorpiót. Ügyesen megszerezte az ORI A100-as Hammondját. Nem értettem, Levente miért nem örült, hogy lett egy nagy Hammondom, de rájöttem és ezt ő is megerősítette. El sem jutottunk oda, hogy felkérést kapjak a Fonográfba…

Viszont a Skorpió kezdőcsapatának alakulásában volt némi szereped.

1973 tavaszán Zalatnay Saroltával próbáltunk, a Filharmónia első emeleti nagy próbatermében, ahol egyébként a Ferencsik János vezette szimfonikusok szoktak próbálni. Török Ádámmal épp azon visítoztunk, hogy Kardos Sándor, az ORI egyik prominense milyen idétlen tanácsot adott. „Felmegy a függöny!” – kezdte. „Cini törölgeti a port a zongoráról.” – folytatta. Már alig bírtuk a röhögést magunkba fojtani. De ő tovább, mintha Zalatnay Cini mondaná: „Én vendégeket várok ide.” Hogy magunkban tudjuk tartani a nevetést, üdvrivalgásba kezdtünk. “Óriási!” – mondtuk neki, de természetesen eszünk ágában sem volt ezt a blődséget végrehajtani. Nos, ilyen körülmények között beszélgettünk, amikor egyszer csak megjelent Frenreisz Károly, az LGT akkori basszusgitárosa. „Gyuszikám! Otthagytam a bandát.” Ezt Ádám is hallotta. “Gyere ide hozzánk!” – mondtuk neki. Kari nem felelt, de amikor ketten maradtunk, következőket mondta: „A Minibe nem jövök el, de arra gondoltam, csináljunk egy magyar Emerson Lake & Palmer triót.” Igaz, magam ellen beszéltem, de átgondolva az akkori viszonyokat, így válaszoltam: “Ez olyan kor, hogy igazi átütő zenét gitár nélkül létrehozni nem lehet. Gondolj a Deep Purple-re, a Led Zeppelin-re, vagy a Pink Floyd-ra! Tudok egy olyan gitárost, aki nemcsak csajmágnes, hanem nagyszerű muzsikus is. Igaz, hogy Fenyő Miki, a Hungária vezetője most heverte ki Barta Tamás távozását az LGT-be, de ahogy ismerem, ismét talál majd mást magának. Szóval, a gitárost Szűcs Antal Gábornak hívják.”

Miként fogadta a tanácsod?

„Nem kell gitáros.” – közölte Karesz. “Legalább nézd meg!” – kértem. “Ülj le a Royalban, a legelső asztalhoz, este nyolckor! Én pár percre rá bejövök a sráccal, elmegyünk az asztalod előtt és hátra megyek vele a húgához, aki a „Kiselefánttal” jár, a Ferm együttes vezetőjével. Rá öt percre visszajövök hozzád és lelépünk megbeszélni.” Pontosan így is történt. Kimentünk és beültünk Kari kocsijába. Megyünk, vagy két sarkot, Karesz két percig néma volt, én egy szót sem szóltam. „Kurva jól néz ki a csávó!” – szólt és másnap elhívtam Szűcs Totyát a Skorpióba. Fekete Gábor akkor már lelépett a Hungáriából és Várkonyi Matyi barátom bandájában, a ZG-ben játszott, testvérével, Gyulával. Neki is szóltam, első szóra jött. Egy gond volt csak, hogy Totyának érvényes szerződése volt a Szovjetunióba, ezért a Diósgyőri Popfesztiválról is lemaradtunk, hiszen ő még kint tartózkodott, amikor a fesztivált megtartották.

Mit szólt Ádám, hogy lelépsz a Mini együttesből?

1973 márciusában Miskolcon, az egyetemen játszottunk a Minivel. Ahogy odaértünk, még az autóbuszban rákérdezett Török Ádám. „Gyula, az a hír járja, hogy a Karesszal zenekart alapítasz. Igaz ez?” “Igaz” – válaszoltam. Őszinte voltam. Pedig addigra már megírtam a komplett Mini nagylemez partitúráját. Öt évvel később lett csak emiatt Mini LP. Mostanában mondta el Ádám, hogy Zalatnay Cini, aki akkor Frenreisz Karival élt és tudott az alakulásról, tartott tőle, hogy ki fog a nyári ORI műsorában a Miniben játszani, mivel Totya két és fél hónapos vendégszereplése miatt csak augusztus 11-én játszottuk az első koncertet a Skorpióval, Szigetszentmiklóson. Ha bölcsebbek lettünk volna, és akkor megbeszéljük a dolgokat, akkor a Mininek öt évvel előbb készül el az első nagylemeze, én pedig meg tudtam volna csinálni az ORI központi műsort Cinivel. Nagy kár, hogy nem voltunk okosabbak. De akkor ilyen idők jártak. Egyszerre csak egy zenekarban játszhatott mindenki, egy életem, egy halálom életérzéssel. A sors idős korunkra ismét összehozott bennünket Ádámmal. Immáron nyolc éve koncertezünk és most fogjuk készíteni a negyedik közös albumot. Török Ádám legbensőbb barátaim egyike. Ő egy olyan csodálatosan megértő és jóindulatú ember, akiből kevés van.

Folytassuk a Skorpió történetét!

1973 novemberében a Népstadionban eljátszottuk az első kislemezünket, dermesztő hidegben, a Magyarország-NDK labdarúgó mérkőzés szünetében. 1974-ben megjelent a „Rohanás”, a bemutatkozó albumunk. Erre az LP-re Kis József „Anyaszív” című versét is megzenésítettem, amit ő egy ófrancia ballada nyomán írt. A koncerteken nagyon nagy sikere volt ennek a dalnak, de Bors Jenő a hanglemezgyár igazgatója, simán letöröltette. Még a „vastag szalagról” is, mondván, hogy morbid a témája. Csak neki volt az. A szélesebb közönség csak a 2012-ben megjelent Skorpió – P. Mobil CD-ről ismerhette meg. Melynek anyagául egy 1973 karácsonyán, kazettás magnóval felvett, Egyetemi Színpadi koncert szolgált.

Szintén nagyot ütött a koncerteken a “Fantázia (Gershwin a „Rhapsody In Blue” témáira)” című opusod. Honnét jött az indíttatás erre az átdolgozása? Miként fogadták a többiek az együttesben az ötletet?

Nem kellett győzködnöm a srácokat, szerintem tisztában voltak a Mini Bartók-átdolgozásának sikerével. A “Rhasody in Blue”-t tizenhét éves koromban megtanultam. Néha eljátszottam nekik és nem titkolták, mennyire tetszik nekik. Azt hiszem, ez volt az alapja, az átdolgozás történetének. Mindig nagyon jó barátságban töltöttük az időt. Karesszal a felbomlás előtt és után is barátságban jártunk az éjszakában.

A Skorpióval eljutottatok Amerikába is. Milyen emlékeket őrzöl, arról a koncertkörútról?

1974. november 13-tól december 18-ig amerikai-kanadai turnén vettünk részt. Csodálatos élmény volt, még mindig a woodstocki fesztivál lázában égett Amerika és Kanada. Torontóban egy magyar étteremben ebédeltünk minden nap és szinte állandóan a fesztivál felvételei mentek a televízió egyik csatornáján. Montreal, New York, Detroit, Cleveland. Csodás élmény volt mindannyiunknak! Az egy-két éve emigrált haverok, minden földi jóval megismertették a bandát…

Bartával is találkoztál?

New York-ban, a Hotel Wellingtonból Frenreisz Kari felhívta Barta Tomit. Beszélgettek, majd Karesz átadta a kagylót: „Mi van Gyuluskám, Amerikában vagy?” – kérdezte Tomi. Beszélgettünk pár percet. Akkor még nem sejtettem, hogy utoljára…

Papp Lacival sem sikerült…

Sajnos nem. De aztán végül megvigasztalódtam. Az történt, hogy Detroit-ból Cleveland-be menet autóval, hóviharba kerültünk. Pedig aznap este pont a Papp László, háromszoros olimpiai bajnok vezette ökölvívó válogatottal találkoztunk volna a koncerten. Igen ám, de a koncertnek már vége kellett volna, hogy legyen, mire a városba értünk. A Holiday Inn szállodában elkezdtem a búslakodást. De jó lett volna otthon elmesélni, hogy Papp Lacival találkoztam! Ez nem jött össze. Bementünk az étterembe. Sörözni kezdtünk. Frenreisz Kari elújságolta: “Ebben a hotelben lakik velünk egy időben Frank Zappa és zenekara.” Iszogattam, majd következett szükség szerint a mellékhelyiség. Beléptem. Három piszoár volt. A baloldalihoz álltam. Tíz másodperc múlva nyílt az ajtó. Bejött Frank Zappa és a mellettem jobbra lévő edénykéhez lépett. Öt másodperc múlva nyílt az ajtó és bejött Szűcs Totya. Odaállt a harmadik piszoárhoz. Zappa középen. Ránéztem Totyára és azt kérdeztem: “Te is látod, amit én látok?” “Igen.” – mondta. Nálam mindent felülírt ez az élmény egy időre!

A Skorpió mellett született még pár nagylemez a közreműködéseddel.

1973-ban, egy nyári délután, fél ötkor kiléptem a Vigadó téren az ORI-ból. Észrevettem, hogy szinte ugyanabban a másodpercben Demjén Ferenc is kilépett. Szóba elegyedtünk. Ők a Bergendy együttessel este fél nyolckor valami közeli helyre indultak koncertezni. A Múzeum kávéházból indultak, a Nemzeti Múzeum mellett. Mire odaértünk, mintha már évek óta a legjobb barátok lettünk volna. Napi kapcsolatba kerültünk. Én feljártam hozzájuk a Kertész utca 30-ba, Rózsi pedig hozzánk a Rottenbiller 17-be. Így, egymás szüleit, testvéreit is ismertük. Együtt lógtunk, a Rudas fürdőbe jártunk és folyton együtt mulattunk. Annak minden szegmensével együtt, úgy ötven ember helyett is! Majd 1977-ben Rózsi felkérést kapott egy szólólemez készítésére. Ő basszusgitározott, Tátrai Tibi gitározott, Tóth János Rudolffal karöltve. Debreczeni Csaba dobolt. Az albumon mindenki kapott dalírásra is felkérést. Presser Gábor is írt egy dalt és billentyűzött két számban. A többit én játszottam fel.

A Bergendy korszak és az első Demjén szólólemez után miért nem maradtatok és játszottatok együtt?

A lemezfelvételt követően, zenekar alapításáról döntött az én Feri barátom. Rendkívül nehéz helyzetbe kerültem. Nagyon nagy lábon éltem. 280 S Mercedes, feleségemnek Renault 4-es, a Szépvölgyi úton egy angol villa alsó részének bérlése. Szóval szórtam a pénzt, mint bohóc a lisztet. Akármennyit kerestem, elköltöttük. Ebben a helyzetben nem tudtam se igent, se nemet mondani. Frenreisz Karesz is tudta mi van, egyből a tenyerén hordott. Ráadásul nagyon sokat köszönhettem neki. Például azt a Hammond A100-as orgonát, amit már említettem. De jóvoltából, zseniális szervező lévén, bejártuk a világot. Jóformán Lengyelországban laktunk. Majd onnan a világ minden irányába elmentünk. Évi két-háromszáz koncert! NDK, Nyugat-Berlin, Finnország, Turku, egy színpadon Eric Burdon & War együttessel, Bob Geldof Boomtown Rats nevű zenekarával, vagy a Uriah Heep-el és így tovább. Amerikai és kanadai turné. Még csak három napja voltunk ott, de már a torontói Maple Leaf Gardens-ben, ami egy harmincötezres fedett jégstadion, néztük Elton John-t. Újra képtelen voltam dönteni. Ez ment áprilistól októberig. Majd, mikor Rózsi októberben azt mondta: „Csináltam egy zenekart” – olyan volt, mintha szívlapáttal, nagy lendülettel mellbe vágtak volna!

Mit gondolsz, a V’Moto-Rock név véletlen egybeesés, vagy van valami összefüggés a korábbi Moto-Rockkal?

Szerintem tökéletesen véletlen.

Demjén mellett Szörényivel is dolgoztál, Kovács Kati soron következő nagylemezén. Mindkettejükkel másodszorra.

Kovács Katival összesen két albumon dolgoztam. Az egyik, 1974-ben, az NDK-ban, a Hungária együttessel készített nagylemez volt. Sipos Péter felhívott, menjek ki a szintetizátorral, amit Frenreisz Kari hozott Londonból. Reggel négyig ittunk a Pipacs bárban. A szintivel taxiba ültem, reptér. Ahogy leültem a helyemre, már aludtam is. Arra ébredtem Berlinben, hogy a stewardess ráz, ébresztő! Az arcom tiszta franciasaláta volt, ugyanis kihozták a kaját, amíg aludtam, de én szó szerint, pofával beleájultam. Megtöröltem a fejem, szereztem egy taxit. “Bitte sehr: Brunnen straße 35.” Ott volt a stúdió. Bementem és körülbelül másfél óra alatt feljátszottam négy dalt. Ezekbe kellett szintetizátor. Sipos Petinek annyira tetszett az egyik dalra készített munkám, hogy azt mondta: „Egész más lett így a nóta, de szenzációs!” Még három napig ittam, más dolgom nem lévén, ugyanis a jegyem visszafelé, csak akkorra szólt. A másik album talán rá két-három évre a Rottenbiller utcai stúdióban felvett Kovács Kati lemez volt. Szörényi Levente írta a zenét és Adamis Anna a szövegeket.

Hogyan folytatódott a Skorpió története?

Második albumunk az „Ünnepnap”, 1976-ban jelent meg. A tervezett újvidéki lemezfelvétel ugyan nem jött létre, de a dalokat állandóan játszottuk. Nagy nehezen talált nekünk a lemezgyár egy kis időt a stúdióban. Azt hiszem világcsúcsot javítottunk akkor, a nagylemez-felvétel gyorsasági versenyben! Délelőtt 9-től 13-ig és délután 14-től 18 óráig két ülésnek számított egy napi felvétel. A dob beütésétől a teljes keverés befejezéséig 28 óra telt el. Tehát hétfő, kedd, szerda, és csütörtök délelőtt. Van, aki a „Rohanás”-ra esküszik, van aki az „Ünnepnap”-ra megszólalás tekintetében. Közben beindult a húsdaráló. Karesz nagyon tudott koncertet szervezni. Lengyelországban 25 nap alatt 52 koncertet játszottunk, négy napra hazajöttünk és visszamentünk ismét 38 koncertet játszani! Sopoti fesztivál, Isztambulban az első táncdalfesztiválon gálát játszottunk, 1976 decemberében. A harmadik album a „Kelj fel” 1977-ben készült el, majd 1978-ban ezt követte a „Gyere velem”. Mind a négy aranylemez lett. Utóbbi kettő már Németh Gábor dobossal készült. Svéd turné is volt ugyanabban az évben. ’78 decemberében Kumla városában készítettünk egy angol nyelvű albumot, „The Run” címmel, a négy nagylemez legjobbnak tartott dalaiból. Majd 1979. április 4-én barátokként váltunk el Frenreisz Károlytól és megalapítottuk a Dinamit együttest.