Gerots Zoltán billentyűs, zeneszerző a progresszív zenében utazó Szintézis együttes vezetője, immáron 1975 óta. Mellette hosszabb-rövidebb ideig egyéb produkciókban is részt vett, például zongorázott Deák Bill Gyula zenekarában is.
Nagyon úgy tűnik, hogy idén végre véget ér a Szintézis – betegség miatti- kényszerű leállása és hosszabb kihagyás után 2022-ben ismét aktivizálódik a trió. Továbbá három új kiadvány is előkészületben van. Utóbbi hírek kapcsán ültünk le átbeszélni múltat, jelent és jövőt. A sorozat harmadik részében a kétezres évek kiadványai és eseményei kerültek a fókuszba, beleértve a mostanában formálódó hanghordozók terveit is. Továbbá zárásul néhány, a színtérre jellemző történet is előkerült Zoli kifogyhatatlan sztori-tarsolyából.
Az előző részben ott hagytuk abba, hogy megjelent a “Próbatétel / Egy este a fél 10-ben” koncertfelvétel, miközben Európa-szerte zajlott az intenzív turnézás. Majd 2000-ben jött az “Utolsó háború / Last War” CD és kazetta…
A rengeteg koncert láttán felfigyelt ránk Böszörményi Gergely, a Periferic Records progresszív zene iránt elkötelezett vezetője és kiadta az “Utolsó háború” című anyagunkat, amely sok évtized után végre CD-n is megjelenhetett…
Kibővítve és Gerots Synthezis Group név alatt. Vágj kérlek rendet, hogy mikor és miért változott a sima Szintézis elnevezés az évek során Synthezis, Gerots Group és egyéb formákra?
Mi mindig is “Szintézis” voltunk – utalván a komolyzene, a jazz és a rock keveredésére – ám külföldön, ahol túlnyomó részben jazz klubokban léptünk fel, a szokásos zenekarvezetői elnevezés lett használatos: “Trio Gerots” illetve “Gerots Group”. Mikor visszajöttünk a törzshelyeinkre, oda sok külföldi járt, így egy darabig “összeraktuk” a két elnevezést, s lettünk “Gerot’s Synthezis Group”, szándékoltan “z” betűvel.
Vezesd végig kérlek az olvasókat az “Utolsó háború” album tételein!
Az eredeti, hét tételes ciklus már a hetvenes évek vége felé készen volt, játszottuk is. Mikor 2000-ben megjelent a Periferic Recordsnál, a kiadó vezetőjének, Böszörményi Gergelynek a kérésére megtoldottuk a darabot még öt tétellel. Szerintem a tételek címei kellőképpen visszaadják a darab történését: “Grave”, “Praeludium”, “A B-15-ös szektor”, “Felszállás”, “Radarzóna”, “Viharfelhők felett”, “Az alvó város”, “Célpont”, “Túlélőharc”, “Vae victis”, “Gammasugárzás” és “Miserere”.
„2001-ben, a szeptember 11-i eseményekkor a New Yorkban tartózkodó Bombera Krisztina televíziós szerkesztő zsebében épp ott volt az “Utolsó háború” CD-nk, és annak köszönhetően számtalan tévés meghívást kaptunk, hogy adjunk elő részleteket a ciklusból – jellemzően a “Grave” illetve a “Praeludium” lett igazán sikeres.”
Milyen érdekes “játéka” a sorsnak: ami másoknak a gyászt hozta, nekünk a sikert. Nem hinném, hogy bármelyik másik prog banda többször szerepelt volna nálunk az RTL Klub vagy a TV2 kereskedelmi csatornákon…
A tempótokhoz mérten elég gyorsan megérkezett a folytatás is…
Két évre rá, 2002-ben készült el a “Jézus a városban” című anyagunk, ám sajnos közbeszólt egy súlyos betegség, melynek következtében – életemben először- le kellett jönnöm a színpadról, nemcsak a koncertünk szakadt félbe, hanem a további működésünk is – legalábbis ami a fellépéseket illeti…
„Karrierünk csúcsán, százszámra teljesített koncertek után, Belgiumtól Olaszországig érvényben lévő meghívások után vége szakadt mindennek. Pedig egy csongrádi koncertet követően meghívást nyertünk a Pori Jazz Fesztivál műsorába is, de sajnos már oda sem tudtunk eljutni.”
Milyen formában jelent meg az album? Megvallom őszintén, még sosem találkoztam préselt, gyári “Jézus a városban” CD-vel vagy LP-vel, pedig már átment a kezem alatt jó néhány ezer magyar rockzenei hanghordozó…
A betegségem miatt az album kiadása is félbemaradt… A mesterszalagról készültek másolatok, így “official bootleg” jelleggel azért sok zeneszerető hallgatóhoz eljutott az anyag.
Kérlek, mutasd be a “Jézus a városban” című album számait is!
A következő tételekből áll: “A város fényei”, “Jézus a tengerparton”, “Hatalmas óceán”, “Út a bűn városába”, “Holdfény”, “Éjjeli üldözés”, “A gyönyör karneválja”, “Jézus imája”, “A lélek ereje”, “Szertartás”, “A tanítványok búcsúja”, “Újra a tengerparton” és “Jézus búcsúja”. Mint a címekből újfent kikövetkeztethető – az Utolsó háborúhoz hasonlóan- ez is egy koncept album lett. Tartalma röviden: Jézus alászáll a mennyből – egy tengerparti városba-, “körülnéz”, majd csalódottan elhagy bennünket…
Mivel foglalkoztál a kényszerű leállás időszakában?
„Miután abbamaradtak a koncertek, több időm lett kedvenc hobbimmal, a kártyázással törődni: megválasztottak a Magyar Royal Tarokk Egyesület elnökének, mi több, a Kurír című újság népszerűsítése céljából felkértek az első magyar ultibajnokság versenyigazgatójának is.”
Miután megnyertem egy tonna magyar bajnokságot, nem lepett meg, hogy felkértek rovatvezetőnek a Magyar Nemzetbe, Magyar Hírlapba, Kurírba, Reformba, sőt a Tarokkélet főszerkesztői posztját is „bitoroltam”. Talán rászolgáltam mindezekre, ugyanis – a tavalyi évad lezárultával- eddig összesen huszonhat kártyabajnoki címet szereztem… A hirtelen rám szakadt időben írtam körülbelül harminc-valahány szakkönyvet, közreműködtem az Akadémiai Kiadó Kártyalexikonjának a szerzői gárdájában.
Hogy szolgál mostanában az egészséged?
Bár az orvosok pár hónapos felépülést jósoltak, végül huszonhárom év elteltével gyógyultam meg – magamtól. Illetve egy “Anita” nevű lány közreműködésének köszönhetően… De ez már egy másik fejezet.
Több évtized után, az idén sikerült végre újra eljutnom egy koncertre, az egykori basszusgitárosom, Pócs Tamás vezette Tompox együttes kitűnő estjére. Mivel nem lettem az előadás alatta rosszul, talán még koncertezésről is lehet majd szó a későbbiekben…
A betegség alatt sem tétlenkedtem, teljes erővel a stúdiómban történő felvételek felé fordultam, készül már az új Szintézis anyag, mi több, az 1977-es “Honvágy a csillagokba” című vinilünk rekonstrukciója is szépen halad.
A dolgok jelen állása szerint mit lehet tudni a készülő új Szintézis anyagról?
Egy jó darabig úgy tűnt, hogy két lemez lesz: egy, a kiadatlan régi kompozíciókkal és újonnan írt számokkal, egy másik meg az 1977-es “Honvágy a csillagokba” LP-nk revíziója.
Csakhogy, elképesztő véletlenségből előbukkant egy 1979-es koncertünk szinte teljesen használható felvétele – ez baráti körbe-kérdezgetés útján került elő-, ami most masterelve lett Saxon Dave, a Mandrake Moon főnökének áldozatos hangmérnöki munkájával. Többek biztatására úgy döntöttünk, hogy ezt is kiadjuk. Időrendben ez fog először megjelenni. A csapat összetétele: Ablonczay Tibor dobos, Pócs Tamás basszusgitáros és jómagam, mint billentyűs – azaz, a klasszikus, igazi billentyűs trió-felállás.
Milyen tervekkel készültök a jövő évre?
Ha minden jól megy, ki fogjuk adni az említett három albumot. Hogy játszunk-e élőben is, az elsősorban attól függ, milyen egészségi állapotban leszek. Egy-két sztárvendég státuszú rövid beugrásom volt már, ahol nem volt probléma, úgyhogy, egyszer akár a teljes banda is megdörrenhet. De, addig is, lesz mit hallgatnotok tőlünk – progosoknak és nem progosoknak egyaránt…
Irgalmatlan sok zenész sztorival rendelkezel. Zárásként megosztanál néhány történetet az olvasókkal?
A betegségem első idejében egyébként rendkívül furcsa volt otthon ülni, hiszen egy zenész életét elsősorban a koncertezés teszi élménnyé. Nagy öröm például arra emlékeznem, hogy játszottam anno a legendás Budai Ifjúsági Parkban! Orosz László, a Z’zi Labor tagja ült a doboknál, Drimba János a De Luxe zenekarból basszusozott, Csepregi “Kabóca” pedig Radius együttesből játszott gitáron – jómagam billentyűztem. Sőt, Jani fuvola-betétjeinél én basszusgitároztam.
Aztán az is a hasznunkra vált, hogy “csak” trió voltunk, igen “mozgékonyak” tudtunk lenni műfajilag. Rekordunk egy három-koncertes, három-műfajos nap volt, ahol először a Kempinski Hotel különtermében zongoráztam egy maharadzsának. Aztán a Jászai Mari téren lévő Jazz Caféban volt élő tévéfelvételünk.
„Majd letekertünk Bajára, ahová egy punk fesztiválra voltunk hivatalosak. Ott, mivel késelések történtek, végül is a szervező kislány, miután kifizette korrektül a gázsinkat, elterelt minket a Vízügyi fősuli koleszának az udvarába, ahol gulyással vártak bennünket.”
Igen ám, de a közönség utánunk jött és betódultak ők is enni, noha az a fesztivál zenészeinek fenntartott sátor volt. Miközben kanalaztam a gulyást, egy lelkes, szimpatikusan fullrészeg arc oldalba bökött: “Aggyá!” Természetesen a kezébe nyomtam a tányért, amibe azonnal belehányt. A közjátékot látva a szakács srác – abszolút blazírt arccal- odalépett, és kivette a tányért az ifjú punk kezéből, majd barátságosan megveregette a vállát: “Várj, majd megmelegítem!” Beleöntötte a telehányt tányér tartalmát a bográcsba, majd visszamerve megetette a boldog fiatallal… Krisztina – ezt látván- igazi úrinőként elment belehányni a Sugovicába, mi viszont a dobosunkkal, Ablonczay Tibivel és Kiss “Csabala” sofőrrel kikönyörögtünk még egy repetát a fiatal barátunknak…. Tudunk mi jószívűek lenni! Haha!
Baján egyébként nagyon szerettünk játszani, fantasztikusan jó közönség volt ott mindig, eddig összesen kilenc alkalommal koncerteztünk a városban. Ez a “kilences” amolyan emlékezetes szám, mert ugyanennyiszer zengedeztünk Gyöngyösön és Sopronban is. Szép emlék a veretes P. Mobil-előd Gesarolban történt vendégszereplésünk, amit Szakács Gábor szervezett meg, és a Diósgyőri Várban egy tehetséges fiatal gitárossal, meg Krisztina basszusgitárosi közreműködésével bonyolítottunk le. Szegény “Szaki” nem győzte leinteni a Szintézisben megszokott szólózásáról Krisztit, noha a közönség körében nagy sikere volt. Hiába no, egy öttagú brigádban másoknak is szóhoz, hanghoz kell jutni. Haha! A Mobil egyébként akkor éppen Lóri “no billentyűs” korszakában volt: Sárvári Vili gitározott, az Isten áldotta Póka Egon basszusgitározott. A boldog emlékű Herpai Sándort is Isten nyugosztalja, akkor ő dobolt és Rudán Joe énekelt.
Apropo, Rudán Joe! A Csörge-Tavi Rockfesztivál nagyszínpadán kezdtünk bele a “Smoke On The Water” örökbecsű dallamaiba, mikor a Codával épp ott lévő Joe felugrott a színpadra és belekezdett lelkesen a Deep Purple klasszikusba. Boldogok voltunk, hiszen mi majdnem elvesztünk a trióval a hatalmas színpadon, no meg akkortájt többször összefutottunk turnék alkalmával a Codával és örültünk nagyon, az akkor még kevéssé ismert, óriási tehetség Joe-nak.
„Csakhogy szegény nem tudta, hogy teljesen más hangnemben játsszuk: G-moll helyett feljebb, C-mollban a Smoke-ot, így, neki azt a szokottnál egy teljes kvarttal feljebb kellett teljesítenie… Kidagadtak a nyakán az erek és lila fejjel oda is szólt nekem: “Mi a f… van?” Haha! De becsületére mondva, szenzációsan leénekelte a darabot, majd a színfalak mögött jót nevettünk…”
Sok-sok ilyen sztorink van, mint ahogy más zenekaroknak is nyilván, a koncertezés egy örök élmény, de most maradunk a lemezkiadásoknál. Nem csak a betegségemből való hosszas visszaépülésem miatt, hanem azért is, mert amikor az egyik turné kétnapos szünetében felugrottam haza, Budapestre, és elballagtam a kedvenc antikváriumomban körülnézni – mik “estek be”, míg mi vidéken turnéztunk-, odalépett hozzám egy srác, és ezt kérdezte: “Helló! Mi van a Szintézissel? Játszotok még, vagytok még?” Akkor döbbentem rá, hogy játszhatsz te százszámra koncerteket, de a lemez, na, az a maradandó. Úgyhogy, most bepótoljuk a lemaradást…
Fotók: Gerots Zoltán / Szintézis Archívum, Körmendy Zsolt, kiadói archívumok, TTT Nemzeti Rockarchívum
