Puskás István “Pusi” multiinstrumentalista, zeneszerző közel három évtizede aktív résztvevője a hazai zenei életnek. A számos formációban való muzsikáláson és a hangfelvételek készítésén túl gitártanárként és fogyatékosokkal foglalkozó zenepedagógusként is tevékenykedik. De volt már több rocktörténeti előadása, illetve zenei rádióműsora is.
A beszélgetés sorozat záró részében a közelmúlt érdekesebb felvételeit, kiadványait, formációit és eseményeit vettük számba, a teljesség igénye nélkül. Egyebek között szóba kerültek a Hello, a RetRock és a Nonfighters együttesek és a Pusival készült hanganyagaik. Valamint kiveséztük a Floyd Experiment elnevezésű, Pink Floyd átdolgozásokat színpadra állító formáció eddigi működésével kapcsolatos tudnivalókat is.
A 2010-es évek érdekesebb projektjeit kezdjük azzal, hogy készült egy dal, majd később egy CD is a Rákellenes Liga támogatására, melyet Hello elnevezésű formáció jegyez.
2016-ban ismét Bungó Laja barátommal dolgoztam ki egy új lemezanyagot, melynek címe “Várj még! – Zenével a rák ellen” lett. A zenei anyag a Magyar Rákellenes Liga erkölcsi támogatásával jött létre. A zenéket én szereztem, illetve hangszereltem, a szövegeket Laja írta, az angol szövegváltozat pedig Budai Benjámin műfordítása.
A CD hanganyagának létrehozásán a következő stáb dolgozott: Bungó Lajos “Laja” ének, vokál, Kaiser Szilárd basszusgitár, Kovács Gábor dobprogramok, hangfelvétel. Jómagam pedig gitáron, lap-steel gitáron, billentyűkön és basszusgitáron játszottam, valamint vokáloztam. A felvétel a Blacksmith Stúdióban készült, majd a Hammer Music EDGE Records részlegének gondozásában került kiadásra és terjesztésre.
A Hello név egy akkoriban létező, működő aktív zenekart jelentett vagy csak a projekt fantázianeveként funkcionált?
A Hello egy olyan együttes volt, mely nem tervezett mindenáron koncert aktivitást. Az volt köztünk a megállapodás, hogyha úgy látjuk, hogy a feltételek, lehetőségek adottak lesznek a koncertezésre, akkor koncertezünk. Mivel a produkció általunk megálmodott formában és elvárt körülmények között nem tudott megvalósulni, nem lett belőle koncert. Pedig terveztük, hogy élőben is bemutatjuk, a megfelelő körítéssel, kivetítők, háttérvetítés, a liga munkáját bemutató szöveges blokkokkal a “Zenével a rák ellen” anyagát.
Az elkészült CD-k egy része a Magyar Rákellenes Ligához került, amelyeket az elképzeléseik szerint hasznosítottak.
Érzésed szerint a címadó “Várj még” miért nem lett ismertebb dal, illetve nagyobb siker? Alapvetően mégiscsak a Rákellenes Liga kvázi himnuszáról van szó…
Szerintem a Rákellenes Ligának nem volt szüksége a dalunkra. Úgy vélem ennyire egyszerű a magyarázat. Laja persze nagyon lelkes volt, mint mindig, mely ránk is átragadt.
„Még kiadót is sikerült a projekt mögé állítani, de aztán szép lassan elsikkadt a dolog. A zenék nélkül is lezajlottak az események, rendezvények. Ma már, kis idő elteltével visszatekintve úgy érzem, kicsit naivak voltunk, mindannyian.”
Majd következett a RetRock.
A következő munkám 2018-as keltezésű, szintén Lajával. Az ő formációja volt a RetRock, melynek akkori felállása egy egyedi hangzású demót készített: magyar táncdalok hard rockos felfogású verzióit.
Honnét jött az ötlet, az ihlet, az indíttatás mindehhez? Kik voltak RetRock együttes akkori felállásának tagjai? Mikor és hol készült a felvétel?
Az ötlet Lajáé volt, a feldolgozások hangszerelését én készítettem. Három dalt vettünk fel így, melyeket magam rögzítettem az otthonomban. A mixelést, masterelést két dal esetében szintén én végeztem el. A harmadik, Szécsi Pál “Gedeon bácsi”-ja szintén nálam készült, de annak mixelését és a masterelését Kovács Gábor végezte, a Blacksmith Studióban.
Az “Elvarázsolt dalok” számaiban Bungó Laja énekes, vokalista, Varga András gitáros, Ozsvárt Gábor dobos és én vagyunk hallhatóak. Jómagam basszusgitáron, billentyűs hangszereken működtem közre, továbbá vokálozam. Majd a világhálóra került 2019-es videót is magam vágtam készre. Utóbbi érdekessége, hogy eltér a 2018-es RetRock EP-n szereplő verziótól.
Milyen fogadtatást kapott ez a rendhagyó anyag?
Az esetek nagy részében kifejezetten pozitívat. Többen is a Zorall-hoz hasonlították, ami körülbelül annyiban igaz is, hogy táncdalok rockosan… Amúgy viszont teljesen más. A leglényegesebb különbség, hogy nincsenek poénosra hangolva a dalok. A hangszerelésnél inkább arra figyeltem, hogy a megszokott, milliószor használt harmóniákat, dallamokat, ritmusokat, hogy tudnám feszesebb, modernebb, rockosabb élettel megtölteni. Bemutatva azt, hogy ezek igenis jó dalok, és a hatása csak azon múlik, hogy az alapvető harmóniákat hogyan öltözteted fel. Ez igen szép kihívás volt. Szerencsére még a magam számára felállított elvárásnak meg is tudtam felelni az eredménnyel. Haha!
Várható élő bemutató? Készültök újabb hasonló “elvarázsolt” felvételekkel a RetRock srácokkal?
Nem várható. A jelen állás szerint a projekt nem fog folytatódni. Ezt a műsort is szerettük volna színpadra állítani. De sajnos bizonyos magánéletbeli változások, például gyermekáldás és munkahelyi egyeztetés miatt még nem tudtuk beilleszteni az életünkbe ennek a zenekarnak egy aktívan koncertező formáját. Persze Lajával nem zárult le a közös együttműködésünk, szándékozunk még kijönni ezzel-azzal, de egyelőre konkrétumokkal még nem tudok előállni.
Még második Hungarian Pink Floyd Show tagságod alatt elkezdtél Trixiékkel, azaz Szabó-Bisztricsány Beáékkal is muzsikálni. A velük való koncertezés később párhuzamosan futott a Hello és a RetRock produkciókkal való stúdiós munkálatokkal is.
Igen, 2014 decemberében tagja lettem a Trixie Rubato együttesnek. Ez a formáció igényes repertoárú bulizenekarként funkcionált. Elsősorban rendezvényeken, illetve városi napokon léptünk fel. Slágereket, funky, jazzy és soul dalokat adtunk elő a következő felállásban: Szabó-Bisztricsány Beatrix ének, vokál, Kecskés Laura ének, vokál, Katona György ének, ütőhangszerek, Kiss Péter dob, Szabó Éva Billentyűs hangszerek, Huff Zsolt basszusgitár, Bolla Gábor harsona, Fekete István és Fekete Zoltán trombita, én pedig gitároztam. A legnagyobb sikert 2017-ben arattuk, a Budapest Sportarénában a MOL karácsonyi partiján adott előadásunkkal. Majd 2018 szeptemberében kiléptem a zenekarból.
A “Testet öltött hang” befejezését követően is készültek szólóanyagaid, melyeket a világhálón tettél közzé, illetve jelenleg is rendszeresen publikálsz a legnépszerűbb videómegosztón. Mit érdemes ezekről tudni?
2017-ben kezdtem ismét önállóan felvételeket készíteni. Melyek a kor vívmányait és igényeit is figyelembe véve, a YouTube csatornámon landoltak. Rögzítettem saját szerzeményeket és feldolgozásokat, vegyesen. Ezekben a munkákban minden fázist magamra vállaltam. Tehát minden hangszeren én játszom, a felvételkészítés, mixelés, masterelés minden fázisát magam végeztem. Majd videóanyagot is én forgatom és a videóvágást is én készítettem, mindegyikhez.
Számos produkció hívott téged az évek során, hogy vendégművészként működj közre a felvételeiken, koncertjeiken. Melyek voltak számodra a legemlékezetesebb dalok, pillanatok?
Nagy megtiszteltetésemre, többször is meghívott már billentyűs vendégnek a Lead Zeppelin nevű tribute banda. Ami nagy öröm számomra, mert az ország vezető muzsikusaiból áll a formáció, mindig hatalmas élmény velük játszani a kedvenc Led Zeppelin dalaimat.
Igen kedves számomra a Kecskés Laura énekesnővel készített felvételünk is. Ami egy Európában kevésbé ismert amerikai zseni, multiinstrumentalista, Todd Rundgren hetvenes évekbeli slágerének, a “Hello It’s Me”-nek a feldolgozása.
Szép emlékként őrzöm a Pompeii Project felvételeit is, ahol szinte végig improvizált a játékom. Visszahallgatva helyenként magam is elcsodálkozom, hogy egyes részek milyen jól sikerültek, annak ellenére, hogy a játékom nagy része ott helyben, ösztönből született. Abban a produkcióban basszusgitáron, gitáron, billentyűn és steel-gitáron működtem közre.
Az egyik utolsó munkám úgy indult, hogy 2020 márciusában kaptam egy értékes felkérést a Nonfighters zenekartól. Mely egy blues standard-eket játszó banda, ami a blues gyökereimhez való örömteli visszatérést jelentette, negyedszázaddal a Blues Bt. után. A felkérést követő zenélés azért is volt számomra rendkívül örömteli, mert újra Varga Tamás “Pufi” dobossal játszhattam, akivel anno a Blues Bt.-ben.
A Nonfighters vezetője Erdei Balázs gitáros, énekes. Basszuson pedig Tóth Csaba játszik. Másfél év munka alatt játszottunk klubokban, motoros találkozókon és remek stúdió felvételeket is készítettünk. A közös munkát 2021 szeptemberében fejeztük be. Jó barátságban váltunk el, a mai napig segítem a srácokat a tanácsaimmal.
Végezetül vegyük végig, a jelenleg is aktuális formációdról a tudnivalókat, mely ismét egy Pink Floyd műsorral koncertező csapat. Mikortól datálható a Floyd Experiment működése? Milyen programmal álltok a nagyérdemű elé?
2015 novemberében két társammal, Mangult Attila basszusgitárossal és Németh György szólógitárossal együtt elhagytuk a Hungarian Pink Floyd Show kötelékét, majd egy új Pink Floyd tribute zenekar alapításába fogtunk. Amihez kiváló dobost találtunk, Szőke Miklós Márk személyében. A négyünkből létrejött banda a Floyd Experiment nevet kapta, amiben én billentyűsként, valamint igény szerint lap-steel gitárosként, gitárosként és énekesként működöm közre.
2016 szeptemberében adtuk az első koncertünket, amikor is, egy speciális előadás keretében teljes egészében eljátszottunk két legendás Pink Floyd albumot, a “Wish You Were Here” és az “Animals” című nagylemezek összes kompozícióját.
Honnét jött az indíttatás, hogy egyben adjatok elő teljes albumokat?
Ilyen horderejű, komplex műveknél igazából fel sem merült, hogy ne egyben adjuk elő, főleg az első koncerten, ahol a közönség hatalmas elvárásokkal figyelte, vajon hogy felelünk meg a kihívásnak. Ezen kívül, ezek egymással szerves összefüggésben lévő tételek, amik értelmüket vesztik részleteikben. Nem is értettem soha, hogy például a „Shine On You Crazy Diamond”-nak hogy lehet csak az első négy vagy öt tételét játszani… Mintha a “2001: Űrodüsszeia” filmet csak félig nézném meg…
„Azóta körülbelül hat órásra gyúrtuk a repertoárunkat, mely a Pink Floyd 1967-től kezdődő első lemezétől, korai időszakától kezdve egészen az utolsó, 2015-ös Gilmour szólólemezig terjed.”
Konkrétan milyen albumok, korszakok kerültek még a Floyd Experiment koncertműsorába?
Teljes egészében három nagysikerű konceptalbumot adtuk elő. Az előbb említetteken túl a “Dark Side Of The Moon” nagylemezt. Továbbá a “The Wall”-nak nagyjából a kétharmadát játszottuk el eddig. Nem titok, hogy az én kedvenc korszakom az 1967 és 1971 közötti Floyd világ, hál’ Istennek abból az időszakból is nagyon sokat játszottunk. Külön kiemelném az “Ummagumma” albumról előadott variációnkat, melyet a “Sysyphus és “The Narrow Way” szvitek tételeiből gyúrtunk össze. Érzésem szerint, ez így egy világszinten is egyedülálló feldolgozás.
Utóbbit magam is láttam-hallottam valamelyik élő előadásotokon. Nem kis bátorságra vall ilyesmivel előrukkolni, miközben évről-évre minimum három fővárosi, valamint négy-öt-hat vidéki Pink Floyd cover zenekar vetekszik a floyder közönség kegyeiért.
Nem volt nagy bátorság, mivel számunkra ez nem verseny. Egy célunk van: tiszta szívből zenélni, amíg a Jóisten is úgy akarja.
Akkor máshogy kérdezem. Más formációk kerülik a megosztó albumokat, korszakokat. Vannak, akik még annak ellenére is ódzkodnak a fajsúlyos muzsikák nyilvános elővezetésétől, hogy maguk kedvelik azokat. Szóval, honnét jött az indíttatás, hogy “Ummagumma” tételek is legyenek a koncertjeiteken?
Számomra kevésbé érthető, hogy a Pink Floyd tribute zenekarok szinte kivétel nélkül az utolsó nagy, soktagú, körlámpás, gigantikus Floyd showkat próbálják utánozni valamiért. Szerintem tök feleslegesen – nem fog menni. Mi a gyökerekhez mentünk vissza. Mindkét klasszikus Floyd felállás négytagú és a lemezszerződést követő első időszakban is négyen zenéltek a színpadon, ami még kórus zenekaros, rezesbandás kitérő ellenére egy jó darabig még úgy is maradt. Mi is négyen zenélünk. Számomra ez a Pink Floyd. Azokat az elementáris energiákat próbáljuk megtalálni, feltámasztani, amiket akkor ők hoztak létre. És ami – talán- valahol elveszett a későbbi munkásságuk során a sok-sok körlámpa és session zenész rengetegében. Legalábbis nekem. Nyilván a kései évek minősége is kifogásolhatatlan. Csak nekem nem azt mondja, amit például „A Saucerful Of Secrets”… Persze ez sem baj. De ez az oka, hogy én szívesen veszem elő az 1972 előtti darabjaikat.
A név szerint már említett albumokon túl, mely lemezekről hangzottak, hangzanak még el kompozíciók egy Floyd Experiment koncerteken?
Időrendben a következőkről válogattunk még dalokat: “Piper At The Gates Of Dawn”, “Atom Heart Mother”, “Meddle”, “Obscured By Clouds”, “A Momentary Lapse Of Reason”, “The Division Bell”, “Amused To Death” és a “Rattle That Lock”.
Milyen felfogásban adtátok, adjátok elő a britek szerzeményeit?
Saját felfogásban. Alapvetően ez a koncepciónk. Szerintem felesleges szolgaian másolni az eredetit. Más idők, más korszak, más emberek, más hangszerek, más erősítők, más kezek, más gondolkodás és persze nagyon más működési feltételek és lehetőségek.
„Számomra, számunkra ennek csak úgy van értelme, ha a magunk felfogására, játékára, hangszereire formáljuk a Pink Floyd klasszikusokat. Viszont fontosnak tartom, hogy az anyazenekar munkásságából minél nagyobb szeletet ragadjunk ki.”
Fontos, hogy a közönség minden koncerten kapjon valami újat, érdekességet.
A pandémia nyilván nálatok is alaposan átírta az elmúlt két esztendő forgatókönyveit. A helyzet normalizálódását milyen tervekkel várjátok? Készültök újabb albumok egy az egyben való előadásával? Vagy várható egy-két további nagylemez bevonása a dalrepertoárba?
2020-ig folyamatosan játszottunk a közönség szeretetét és a szakma megbecsülését élvezve. A célunk változatlanul a Pink Floyd életmű darabjainak egyéni felfogású előadása, vagyis nem vagyunk hagyományos értelemben vett tribute zenekar. Sem külsőségben, sem hangzásban nem kívánjuk szolgaian másolni az anyazenekart. A jövőbeli szakmai terveink még nem realizálódtak, egyelőre próbálunk életben maradni. Ha „a hegyek fölött tisztul már az ég”, majd csak akkor fogunk nagyobb terveket szőni. A Jóisten segítségével 2022-ben ismét szeretnénk néhányszor színpadra állni és folytatni a koncertezést.
Fotók: Pusi archívuma, kiadói archívumok, TTT Nemzeti Rockarchívum
