Negyvenkét év után szólóalbummal jelentkezett az Ossian frontembere

„Hiszek abban, hogy meg kell próbálni minden álmot megvalósítani…” E szavakkal vezeti be első szólólemezét Paksi Endre, aki zenéjével, hangszerelési ötleteivel, dalszövegeivel igyekezett tágítani több mint négy évtizedes munkásságának kereteit. „Ha neked is eleged van ebből a megőrült zenei világból, akkor a Békesség sugárúton keresztül tarts velem erre a kis zenei Szigetre, ahol non-stop szól a Rock’n’Roll rádió…”!

– Tényleg nem tudom, hogy hogyan, de a Békesség sugárút lemez nagyon könnyen jött. Talán pont a tétnélkülisége miatt – ecsetelte első szólóalbumának létrejöttét Paksi Endre egy interjúban. Az is kiderült, hogy az elképzelés korántsem pillanatnyi elhatározás szüleménye volt, az Ossian énekes dalszerző-szövegíró hozzávetőleg már kétezer tíz óta játszik a gondolattal. Épp öt esztendeje, az Igazi szabadság című Ossian album is ennek jegyében fogant, végül mégiscsak besoroltatott a népszerű heavy metal csapat csaknem évente aktuális soranyagai közé. A frontember véleménye szerint ugyanis a szólómunkának készült kiadvány nem eléggé szakadt el az Ossian markáns zenei világától.

A rock hazai szárnybontogatásának idejét, a hetvenes évek legelejét meglehetősen élénk mozgás jellemezte: ekkorra tehető a korábbi (beat)zenei közösségek felbomlása, átalakulása, aztán az évtized közepétől vezető zenei egyéniségeinek szólólemez törekvései is megindultak. Ekkoriban kezdtek megjelenni az első önálló albumok Szörényi Leventével, Demjén Rózsival, vagy Zoránnal, amelyek nem kis mértékben járultak hozzá korábbi zenekaraik széteséséhez.

Ám azóta nagyot fordult a világ, ha valaki szólókarrierben gondolkodik, nincsen szüksége zenekari ugródeszkára. Legkevésbé minden ossianosok kedvencének, Paksi Endrének; ő és a zenekar egymástól elválaszthatatlan fogalmak, a frontembernek esze ágában sincs a szólópályát választani. A Békesség sugárút album épp azért született, hogy az Ossian, s vele a metal műfajának keretein túlnyújtózkodva Paksi más dimenziókban is kipróbálhassa magát. Jórészt sikerrel, hiszen Endre némely opusban visszanyúl a nem véletlenül emlegetett hetvenes-nyolcvanas évekbeli zenei gyökerekhez, a glam rockhoz, a klasszikus, vagy népszerűbb nevén hard rockhoz, sőt egy nóta erejéig még a rock and roll zenei világát is (Rock ’n’ Roll rádió) megsuhintja. Mielőtt azonban a feketeöves metalhívők felhördülnének, sietünk mindenkit megnyugtatni: Paksi Endre ettől még nem lesz Fenyő Miki, miképpen a hip-hopból sem lesz kamarazene. Mindezek mellett a hangzásvilág nagyon is huszonegyedik századi, e tekintetben, bármennyire is régi kedvenc, egy pillanatra sem mereng el a hetvenes évek játszótéri homokozójában, a korhű nosztalgiában.

Paksi Endre azonban, fentebb leírt kijelentése ellenére sem tudja, és jól érzékelhetően nem is akarja az Ossian zenei jellemzőit ledobni magáról. Ez a senkijével össze nem téveszthető orgánum eleve abba a státuszba pozícionálja, ahol a frontembert megszokták és megszerették. Ettől persze lehetnek és lettek is kilengések, amelyek éppen itt, az első szólóalbum dalaiban öltenek testet.  Főbb jellemzői mindenekelőtt a dallamosság – ha nem lenne félreérthető – a „slágeresség”, valamint a régi baráttal, Rubcsics Richárddal közösen kitalált zenei ötletek. Ők szólaltatják meg az összes hangszert is, az élőt csak úgy, mint a virtuálisakat a kompjúterek segítségével. Mindössze a Napom-Holdam opusában bízták a billentyűket Ádám Attilára. A Paksi-Rubcsics kettős a szokásostól eltérő, és kellő mértékben alkalmazott megoldások mellett nem merészkedett túl messzire a jól kitaposott (sugár)úton: a dallamvezetés minden igyekezet ellenére mégiscsak az anyazenekart idézi. Pedig a szólóalbum adta szabadságot, kötetlenséget kihasználva bátrabban is tágíthatta volna azokat a bizonyos kereteket az énekes. Amennyiben a folytatás mellett döntene, érdemes lenne ezen elgondolkodnia… És még valami: több dal végén visszaköszönnek a „zárlattal” végződő, mintegy „késsel elvágott” hirtelen befejezések, valamint a koncerten alkalmazott (a dob kivételével) hangszerkiállásos, közös éneklésre késztető betétrészek, amelyekből az önismétlés elkerülése végett talán a kevesebb is elég lett volna.

Szívet melengetőek azonban Rubcsics Richárd – amúgy Ossian-gitáros – ízes, hamisítatlan vintage hangulatú, remekbe szabott gitárszólói, amelyek a fémzene műfajához képest és a kitekintés jegyében alaposan megszelídültek.  A közös munka eredményeként a lírai tételekben bátran nyúlnak a billentyűs-, valamint a szimfonikus megoldásokhoz (Csak egy angyal; Amit sosem mondtam még; Napom, Holdam; Sziget II.; Nevedből, arcodból; Mentünk a hegyre fel) amelyeket a refrénekben vokálokkal dúsítanak. Méltó és egyben megható befejezés a Jó lenne újra látni visszaemlékezős darabja, amely a szülői (anyai) szeretet ragyogó mintapéldája. A dalszövegek általánosságban is hű lenyomatai Paksi érzelemvilágának: mindennapjaink, érzelmeink, vágyaink néhol filozófiai, máskor direkt megközelítésben, de mindenképp irodalmi igényességgel megfogalmazva. A címadó pedig mindent elárul a szövegíró-énekes lelki igényéről.

Paksi Endre szólóalbuma kapcsán, mint összekötő kapocs, nyilván nem kerülhető meg (eddig sem tettük) az Ossian, amelynek zenéje az utóbbi húsz esztendőben, ha nem is éles, de mindenképpen némi fordulatot vett, méghozzá a nagyobb ívű, könnyebben fülben maradó dallamok irányába. E tendenciát tette Paksi határozottabbá, még dallamosabbá szólólemezén, a hangszerelésben felhasználva a már említett egykori „játszótéri homokozó” alapértékeit mai hangzásvilággal, jellegzetesen ossianos dallamvezetéssel. További jó utat a Béke sugárúton!