Mark Clarke, a Colosseum és a JCM dalszerzője, basszusgitáros-énekese gyakori vendég hazánkban. A Uriah Heep, a Tempest, a Rainbow, a Mountain és a Monkees egykori tagját, a néhai Jack Bruce zenésztársát elsősorban a magyar muzsikusokkal való fellépéseiről faggattuk. Természetesen szó esett a legendák ködébe vesző dicső múltról és persze a jövőbeli tervekkel kapcsolatban is megosztott néhány jó hírt a végtelenül szerény és kedves zenészóriás.
Mostanában aránylag sokszor fordulsz meg Magyarországon. A Colosseum fellépésein túl tavaly is volt egy koncerted magyar zenészekkel, idén pedig már kettő és hamarosan ismét lesz néhány. Elárulod, miért üdvözölhetünk egyre gyakrabban Budapesten?
Hát, egyszerűen szeretem a gulyást! És itt lakik a kedvesem… De szeretek fellépni és a budapesti tartózkodásaim során sokszor felkérnek játszani, így most is igent mondtam.
2022. október 28-án a Claptonmánia Band vendégeként főleg Jack Bruce és Cream dalokat adtatok elő a Legenda Sörfőzde középső termében. Miért pont a Cream-re fókuszáltatok, illetve elárulod a magyar rajongóknak, hogy milyen kötődésed van a néhai Bruce-hoz?
Jack régi barátom volt, akit mindig is szerettem és csodáltam. A Colosseum mindig is játszott Jack Bruce szerzeményeket és mindig is fog! Ami a Claptonmánia zenekar fellépéseit illeti, Lovass Gábor barátom, a gitárosuk megkérdezte, hogy játszanék-e velük? Beleegyeztem és ennyi. Egyébként, ha meg tudja szervezni az időpontot, hamarosan újra játszani fogok Gáborékkal.
A tavalyi koncerthez képest miben volt más a 2023. március 18-i fellépésed a Barba Negra Blue Stageben a Heep Freedom és a Celebration Days zenészeinek társaságában?
Ami a Heep Freedomot illeti… Ötven év után ez volt az első alkalom, hogy ezeket a dalokat játszottam. Alig vártam, hogy újra előadhassam a kedvenc Uriah Heep nótáimat. Ráadásul a The Wizard-ban most először játszottam akusztikus-gitáron a színpadon. A Why esetén kérdések merültek fel a dallal kapcsolatban, hogy a bővített változatban ki játszott basszusgitáron… Hát én! Nem Gary, vagy Paul…
A Heep Freedom fantasztikus zenekar. Az énekes Körmendi Roland olyan érzést keltett bennem, mintha Byron lenne a színpadon. És a gitáros, Tüdődi-Farkas Gábor, akit én csak „Mick”-nek szólítottam, szintén csodálatos volt! Miként a dobos Szergej is. Márkosi Joci billentyűs pedig pont úgy játszott, ahogy Ken tette volna! Nagyszerű banda… Már a próba is élményszámba ment. Alig vártam, hogy színpadra léphessek velük.
És a Celebration Days?
A Celebraton Days nagyon jó móka volt, visszarepített messze az időben… Amint a gitáros, Bognár Csaba játszani kezdett, beleborzongtam. Csaba zseniális játékos, szeretem ahogy gitározik. Magyarországnak látnia és hallania kell őt! Gerdesits Ferenc dobolása pedig a határainkat súrolta!
A csepeli koncertet úgy hirdették, hogy „Mark Clarke Colosseum, illetve ex-Uriah Heep és ex-Rainbow”, pedig errefelé kevésbé ismert sztori, hogy Ritchie Blackmore veled kezdett bele a harmadik stúdióalbum munkálataiba. Megosztanád a magyar rajongókkal, hogy pontosan mikor és mit játszottál a Rainbow kötelékében?
Mikor Blackmore felkért, hogy csatlakozzak, 1977-ben Párizsba repültem, ahol elkezdtünk dalokat próbálni. Az első, amit játszottam, a Kill The King volt… Majd csináltam még néhány nótát, de Ritchie és én soha nem lettünk barátok, ezért aztán végül ő maga játszott basszusgitáron helyettem. Az a helyzet, hogy sosem szerettem azokat a dalokat, ezért nem is volt az a dolog a szívügyem… Ez a teljes történet.
Mit lehet tudni arról, hogy miért nem került fel a neved a Long Live Rock ’n’ Roll LP borítójára?
Azért, mert Ritchie nem szerette a basszusjátékomat. És, mint már mondtam, ő játszott helyettem basszusgitáron; szóval lényegében tényleg nem szerepeltem a lemezen. De őszintén szólva, ez engem soha nem zavart. Túllépem rajta. Nem is gondolok rá.
Vajon miért pont azt a három csapatot emelték ki a magyar promóterek a színes zenei múltadból? Szerinted mi lehet az oka, hogy az egyéb olyan nagyszerű produkciók emléke, mint például a Tempest, mára már talán kissé elhalványultak?
Felkértek, hogy játsszak ezekben a bandákban, a basszusjátékom miatt. A Tempest albummal kapcsolatban… Nos, szerintem a Colosseum, a Tempest és a JCM lemezek a zenei múltam azon részei, melyekre a legbüszkébb vagyok… Néha időbe telik rájönni, hogy mennyire jó néhány kompozíció, és úgy gondolom, a Colosseum, a Tempest és a JCM felvételeket sok-sok év múltán is nagyszerű zeneként fogják számon tartani… Egyébként épp tegnap este hallgattam újra a JCM albumot.
Az 1973-es első Tempest LP maga a csoda. Komolyan nem értem, hogy zeneértő körökben miért nem emlegetik gyakrabban. A JCM 2018-as Heroes albuma pedig méltó a Colosseum örökséghez. Viszont sajnos nem sokkal később, Jon Hiseman távozásával a JCM átalakult. Jelenleg mennyire tekinthető létező és aktív formációnak? Láthatja-hallhatja még újra élőben a magyar közönség a csapatot?
Clem Clempson és én beszéltünk már a JCM jövőjéről, de még nincsenek konkrét tervek… Amennyiben lesznek előadásaink, higgyétek el, hogy biztosan Budapest lenne az egyik helyszín, ahol játszanánk!
Annakidején sokáig tartotta magát a városi pletyka nálunk, hogy 1995-ben azért maradt hosszabb időre is együtt a Colosseum, mert rátok is olyan nagy hatást tett a Budapest Sportcsarnokban tapasztalható hangulat, ahogy a magyar közönség is rendkívüli módon felvillanyozódott. Igaz, hogy a pesti fellépés után döntöttetek úgy, hogy nem csak egy egyszeri turné lesz az 1994-es, 1995-ös reunion? Hanem arccal előre, Colosseum!
Nos, az itteni koncertek kétségtelenül fantasztikusak voltak, de a Colosseum akkor már tudta, hogy együtt fog maradni. Mert mindannyian éreztük, hogy ismét valami igazán nagyszerű történik és tudtuk, hogy lesz folytatása… Közben azt is mindannyian átéltük, azóta is újra és újra, hogy a budapesti előadások varázslatosak. Ezért ma is az egyik kedvenc fellépési helyünk Budapest… Valóban az!
Sokak nevében mondhatom, hogy hatalmas örömünnep volt a ’95-ös BS koncert, miként az azt követő sörözés is a Nothin’ But The Blues Pubban. A Reunion Tour pesti Colosseum Live előadását azóta is életem három legkiemelkedőbb koncertélménye között tartom számon. Majd alig eszméltünk fel a barátaimmal a földrengésszerű előadásotok után, aztán nem várt ráadásként azzal is a szívünkbe lopta magát a Colosseum legénysége, hogy milyen kedves, szelíd, szerény közvetlen fazonok vagytok, még egy ilyen kirobbanó erejű és sikerű koncertet követő órákban is. Te miként élted meg ezeket a perceket? Mennyire sikerült összebarátkozni a magyar rajongókkal? Akár az első magyarországi koncerten, akár a későbbiekben?
Azok a rajongók és emberek, akik szeretik és élvezik azt a zenét, amelyet a Colosseummal vagy bármely más zenekarral játszottam, mindig öröm találkozni. Ezért van, hogy mindig ott maradunk az előadások után. Örömmel dedikálunk és találkozunk mindenkivel, aki kíváncsi ránk.
Egy másik hasonló kedves emlék rólad, mikor 2010-ben szemtanúja voltam, hogy előbb kinéztél a full teltházas Millenáris egyik ablakán, majd rábólintottál a szervezőknek, hogy oké, bejöhetnek a kinn várakozó rajongók is, majd megoldják a rendezők valahogy… Aztán a hosszú és kimerítő előadást követően még hosszasan álltátok a dedikálnivalókkal sorban álló fanok rohamát. Elképesztő teljesítmény volt. Tényleg mindig ilyen kedvesek vagytok a rajongóitokkal?
Mindig igyekszünk olyan kedvesek lenni, amennyire csak lehet, így köszönve meg a zenénk iránti szeretetet… Olyan sokat teszünk bele a szívünkből a zenélésbe, hogy reméljük, örömmel fogadod majd, hogy mi is szeretnénk találkozni mindenkivel, majd meghallgatni, amit mondani szeretnének.
Akkor már Dick nélkül érkeztetek Budapestre. Más volt a Barbara Thompsonnal felálló csapattal játszani, mint korábban a Dick Heckstall-Smith féle formációval?
Valójában Barbara mindig is a Colosseum tagja volt, szinte minden lemezünkön játszott. Így amikor Dick elment, nagyon szerencsések voltunk, hogy Barbara velünk van.
Azóta sajnos már Barbara és Jon is elhunyt. Majd ismét újraszerveztétek a bandát. Milyennek értékeled az új felállást, illetve mennyire vagy elégedett a 2022-es Restoration című stúdióalbummal?
A Restoration kapcsán elsőként azt emelném ki, hogy Clem és én nagyon büszkék vagyunk az új nagylemezre… Számomra ez az album éppen az a pont, ahová a Colosseum tartott. Az új felállás hihetetlen, Nick Steed egyszerűen csodálatos, csakúgy, mint Kim Nishikawara. Mr. Mortimore a dobokon pedig egyszerűen megfogalmazva: meghökkentő! Emlékeztetnék arra, hogy Jon cipőjébe lépni dobosként szinte lehetetlen, de Malcolm mesés munkát végez! És ugye Paige lányom is énekel az albumon!
Valamint Ana Gracey, Jonék leánya is. Igazi családi album lett… Vannak további terveitek a Colosseummal? Várható folytatás, például egy új stúdióalbum vagy új koncertvideó kiadása a jelenlegi felállással?
A Colosseum 2023 májusában kezd koncertezni és a tervek szerint októberben Budapesten is fellépünk majd. A turnénk augusztusban indul el igazán és egészen október végéig tart. Mialatt itt beszélgetünk, épp egy új lemezről folynak a tárgyalások, de ott valami egészen új várható a Colosseumtól!
Az interjú létrejöttéért hálás köszönettel tartozunk Hámori Eszternek, Rimán Mártának és Szabó-Nagy Zsuzsannának!
Fotók: kiadói archívum, Rimán Márta, Jozé / TTT Nemzeti Rockarhívum
2022-es és 2023-as budapesti koncertvideók: Jozé / TTT Nemzeti Rockarhívum
