Kocsi Miki, a Nautilus, az Ambo, az Energia, a Nevada, az I. F. Company, Cserháti Zsuzsa, Korda György, Máté Péter, Delhusa Gjon és számos egyéb előadó egykori gitárosa, jelenleg a Moonflower tagja, nagy idők nagy tanúja. A kezdetektől fogva benne van hazai a beat- és rockéletben. Ráadásul nemcsak muzsikusként, hanem hangszer-készítőként is alaposan letette a névjegyét. Az általa készített gitárokról ódákat zengenek a zenészek, mi több, még Ritchie Blackmore is elismeréssel nyilatkozott a munkájáról.
A sorozat negyedik részében folytatódnak a Nevada hazai sztorijai. Többek között Korda Györggyel és Máté Péterrel, a Skála és a Hungária együttesekkel közös produkciókról szóló történetekkel.
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a Nevada Cserháti Zsuzsát is kísérte, valamint együtt dolgoztatok a Gúnyával is.
Gyakorlatilag beépültem a Nevada együttesbe. Hamar tele lettünk bulival, az első szilveszter már úgy ment, hogy négy vagy öt különböző helyen voltak élőzenés szilveszteri bulik, a zenekarok pedig félóránként cserélték egymást. Szilveszterkor is úton voltunk állandóan. Előtte meg a tökünket elhagytuk, annyit próbáltunk. Nem tudod elképzelni. Psota Iréntől kezdve, Kazal Lászlón keresztül, Kovács Katiig. Majd Bontovics Kati, Szűcs Judit, Karda Bea, Dékány Sarolta, Koós János, Sárosi Kati és még sokan. Majdnem mindenkivel dolgoztunk, aki élt és mozgott akkoriban. Egyszer még olyan is volt, hogy egy fellépésen belül Ruttkai Éva és Aradszky László voltak a szereplők, többnyire mi kísértük őket is. Állandóan mentünk, annyi előadás volt. Vörös Csillag Mozi, Uránia, meg a Vidám Színpad, Operettszínház, javarészt ezeket a helyeket cserélgettük. Aztán az újévben belengették az ORI-ban, mivel akkoriban már majdnem mindenkivel volt közös műsorunk, hogy lesz egy központi szervezésű nyolcvan-valahány előadásos tavaszi nosztalgia műsorsorozat, aminek a kísérését nekünk adnák. No, az hatalmas feladat volt, de végül megkaptuk a melót. 1978 januárjától kezdődtek a próbák az ORI épület 202-es próbatermében, ami nem volt kicsi. Nagy létszámú zenekarok is tudtak benne próbálni. Jöttek szép sorban a szólisták, Bontovics Katitól kezdve a nagy öregekig, akiknek már akkor nagy slágereik voltak, amikor én még a labdát rúgtam kinn az utcán a porban.
Mondasz néhány nevet?
Hollós Ilona, Kovács Erzsi, Breitner János doktor, Sárosi Kati, Voith Ági, Koós Jani. Kazal László, Medveczky Ilona és a tánckara, meg még jó páran… Rég volt, sok név kiesett már az emlékezetemből. Megtanultuk azt a hatalmas műsort és elindult a turné. Érdekes, kétlaki dolog volt. Képzeld el, hogy egy rocker, szakállal, hatalmas hajjal lenyomja este a bulit, az általunk kedvelt hard rock műsort, majd másnap reggel meg már mentünk játszani a másik programot, az előbbi nevek fémjelezte revüműsort… Többnyire két zenekar volt a színpadra beszerelve. Vagy az Express vagy az Apostol együttessel játszottuk le az előadásokat. Volt úgy, hogy egyedül mi kísértünk, de többnyire ők, a két ismert és népszerű banda játszották a szünet utáni második részt.
Hogy bírtad?
Az elején nehezen. Volt, hogy egy nap többet zenéltem, mint ami korábban a melóhelyen a napi munkaidőm volt. De emellett megmondom őszintén, hogy élveztem. Komolyan mondom, hogy annyira élveztem, hogy boldog voltam, hogy ezt csinálhatom. Nem mondom, hogy a Valaki kell nekem is című Hollós Ilona dal lett volna a legkedveltebb darab a számomra, de megtiszteltetésnek tartottam és büszke voltam rá, hogy részt vehettem az idős művésznő talán utolsó sikereiben. Ráadásul nem volt hajlandó beülni a nagy turnébuszba. Őt külön kellett vinni, a Csolti Pityu ősöreg Volkswagen mikrobuszában, társalkodóval. No, és ki legyen a társalkodó? A Kocsi Miki, természetesen…
Így aztán a Hollós Ilona társalkodója voltam tizenkét vagy tizenhárom előadáson keresztül. Majd ugyanez volt Psota Irénnel, Kovács Erzsivel, aki ráadásul a környékünkön lakott, Mátyásföldön. Érdekesség, hogy annak a műsornak az ügyelője az a Zoltai Gusztáv volt, aki később a Mazsihisz ügyvezető igazgatója lett.
Mi történt a turné után?
Azok után már egyértelmű volt, hogy nyáron, amikor indult a Márka Bárka Siófokon, ismét mi kaptuk a műsor kísérői munkát.
A fiatalabb olvasók kedvéért röviden összefoglalnád, mit is jelentett ez a gyakorlatban?
Azt, hogy kivitték a vitorlásokat a téli hajó-hangárból a vízre, a kiürült hangárba pedig beépítettek egy revü színpadot és rengeteg széksort. Esténként több száz ember ült oda be, ritka alkalom volt, amikor nem lett telt ház. Hála Istennek, addigra már majdnem mindenkivel volt közös előadásunk, de azért egy-két szereplővel próbálni kellett. Ráadásul voltak külföldi fellépők is, például Kubából vagy Romániából, akiknek addig még sem a nevüket, sem a dalaikat nem ismertük.
Az egyik ilyen kapcsán jött a képbe Korda György, akivel tizenkét próbát csináltunk. Nagyon igényes volt. Meg voltam lepődve… És amellett, hogy Gyuri embertelenül igényes, még gáláns is, igazi gavallér. Az idő alatt többször is megvendégelte a zenekart. Jó párszor legurították az ORI-büféből a szervizkocsit, hidegtállal, üdítőkkel a 202-es terembe… A tizenkét próba után ráadásként váratlanul próbálni kellett még egyet. Úgy indult, hogy éppen az egyik kubai énekesnőt, Mirtha Medinát vártunk, akinek késett a gépe.
Éppen csörömpöltünk valami bluest, jókat ökörködtünk a tök véletlenül éppen ott lévő, az egykori zenekarát meglátogató Radics Bélával, akivel még jameltünk is egy jót, amikor Korda Gyuri beugrott a 202-esbe. „Mit csináltok gyerekek?” – kérdezte kedvesen. „Várunk valakit.” – feleltük neki. „Mennyi idő?” – érdeklődött tovább. „Legalább másfél óra, míg ideér.” – válaszoltuk. „De jó, hogy itt vagytok! Játsszuk át még egyszer az anyagomat, itt még el lehet tolni, de odalenn Siófokon már nem leszek ilyen vidám, ha a fellépés el van szabva.” Így hát az üres időt kihasználva, ismét próbáltunk egyet vele. Agilis, precíz, pontos embernek ismertem meg… Habár az addigi életem során az előadóművészi műfaja sosem tartozott a kedvenceim közé, miként azóta sem, mégis, ilyen profi hozzáállással öröm volt vele zenélni.
Soha, senkitől nem hallottam még rosszat róla. Korda György azon kevesek közé tartozik, akit tényleg mindenki tisztel a szakmában. Akkor már együtt voltak Balázs Klárival?
Klárival a szemem láttára ismerkedtek össze. Korábban már őt is kísértük. Volt egy énekes kvartett, a Skála együttes. Olyan, mint az ABBA: két férfi és két csaj. Klári volt az egyik női tagja a társaságnak.
Velük is dolgoztál, ha jól tudom.
Igen, persze velük is dolgoztunk… A Márka Bárkában történt a nagy megismerkedésük is, ha jól emlékezem… Korábban is kísértük már a Skála együttest, elég jó számú fellépésük volt. Sikeres produkciónak számított. Aznap este is színpadon voltak. Ment a koncert, szokás szerint a színpad bal oldalán álltam. Közvetlen a függöny mögött már a hátsó, felkészülési rész volt, amit a közönség nem látott. Egyszer csak hallom oldalról, hogy szólongatnak: „Miki! Miki! Miki! Miki! Miki! Miki!” Lenézek, -elég magas színpad volt,- ott állt Gyuri a függöny mögött és egyből elkezdte kérdezgetni, hogy: „Ki az a csaj? Ki az a csaj?” Kérdem: „Melyik?” Közben a nóta haladt tovább. „A vörös hajú.” – felelte. Klárinak akkor szép vörösesbarna árnyalatú hajkoronája volt. Hát, mondom: „Ő Klári, a Balázs Klári.” Próbálgatott még valamit kérdezni, de nem értettük egymást a zajban, így hát azzal folytattam, hogy: “Gyuri, majd a szünetben megbeszéljük.”
A szünetben gyorsan rá is kérdeztem, hogy: „Tetszik a lány?” „Nagyon!” – válaszolta. „És mit vagy betojva?” – tudakoltam értetlenül. „Fogod magad, odamész hozzá, bemutatkozol, hogy te vagy a Korda Gyuri és szeretnéd meghívni egy vacsorára.” (nevet) Aztán, hogy így lett-e, azt nem tudni, de jó volt később együtt látni őket.
Akkoriban Máté Pétert is kísértétek…
Addigra már majdnem az egész szakmával volt dolgunk, a színészektől kezdve az akkori idők sztárjaiig. Tudtuk, hogy Máté Péterrel is fogunk játszani, aki az akkori zenei élet egyik legnagyobb alakja volt. Nem volt olyan este, hogy Máté ne játszott volna valahol. Az 1978-as Márka Bárka-műsor felépítése is úgy nézett ki, hogy csúcspontilag három része volt: Korda Gyuri, Máté Péter és Cserháti Zsuzsi. Minden este ők voltak a táncosnőkkel, humoristákkal, egyéb művészekkel felálló kétrészes revüműsor csúcsai, a legsikeresebb produkciók előadói. Persze, nem egyszerre… Péter és Zsuzsa váltogatták egymást többségében, Gyuri viszont nem volt rendszeres előadója a műsornak. Gondolom, máshol is voltak fellépései…
Mondasz egy példát, mit csinált egy ilyen vegyes műsorban egy humorista?
Már foszladoznak az emlékeim, de arra például tisztán emlékszem, hogy nagyon sokat volt a színpadon Szuhay Balázs, aki konferált. Amellett persze lenyomta a saját műsorát is. Rátonyi Róbert is előadta a Jaj, cicát. Úgy, ahogyan a filmekből megszoktuk: a betanított tánckarral együtt énekelt, táncolt, miközben mi mögöttük kísértük a produkciót.
Visszatérve Péterre…
Tehát az első találkozás. Tudtuk, hogy melyik nap fog jönni. De annyira el volt foglalva a stúdiózással, hogy végül úgy ment le az első közös előadásunk, hogy előtte nem tudunk próbálni vele, csak a bemutató napján, délelőtt. Üzent nekünk a 202-esbe, hogy nem tud jönni. Viszont minden új műsor előtt volt egy úgynevezett elfogadtatás és csak az után kapott engedélyt a műsor és indulhatott az egész. Feltéve, ha jól sikerült a bemutatás. Akkor, a pártállami időkben még úgy ment, hogy lejöttek az elvtársak a Volgákkal, majd beültek és végighallgatták a bulit. Aztán mindenki várta, hogy vagy rábólintanak, vagy nem bólintanak rá.
Tehát azon a napon, amelyik este volt a bemutató, a bepróbált, kész műsor elfogadtatása, akkor reggel jött meg Máté Péter, akivel egészen addig személyesen még nem találkoztunk. Közben mi fenn a színpadon fürdőruhában izzadtunk, mint a zöld tücsök. Ugyanis a Márka Bárka eredendően egy bádogtetős hangár volt, amiben nyáridőben csak este lett elfogadható hőmérséklet. Óriási nagy tér volt. Mint már említettem, télen vitorláshajó hangárként üzemelt.
Bejött a Péter, hóna alatt a műsor részleteit tartalmazó paksamétával, majd megkérdezte: „Fiúk, nem megyünk ki előtte a büfébe, inni valamit?” „Dehogynem, persze!” – feleltük kórusban. Lementünk a büfébe, majd körülbelül három perc alatt azonnal megszerettük. Olyan stílusa volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást.
Mindenkinek névre szóló “lókottát” hozott. Az összes hangszerre megírva. Ugyanis abban a műsorban alapvetően szólóénekes volt. Nem zongorázott, mint ahogyan nagyon sok koncerten, gitározni is csak néhány számban gitározott. Volt egy akusztikus gitárja, amit az utolsó dalban mindig elővett. Akkoriban, ha jól emlékszem a Minden szónál többet ér egy dal volt a zárószám. Tudod, “Nekem elég egy szál gitár…”
Végül hatalmas sikere lett. Hibátlanul sikerült a bemutató. Ugyanis a délután folyamán kétszer átjátszottuk minden nótáját és elég volt annyi. A dalok nagy részét már úgyis jól ismertük, hiszen 1973-tól fogva a vízcsapból is Máté Péter slágerek folytak.
Soha nem felejtem el, hogy volt egy nótája, ami addig még nem jelent meg sehol. Egy rock and roll, ami arról szól, hogy mikor írta az első rock and rollokat. Aminek nagyon megörültünk, hogy végre lehet egy baromi nagyot döngetni. A gitárszólónál eleresztettem a bolondot. Mikor az első kört végiggitároztam, leintette a próbát, majd megkérdezte: „Nem lehetne ebből a szólóból két kört csinálni?” (nevet) „Dehogynem, nagyon szívesen!” – feleltem. Baromira örültem, hogy rögtön, mindjárt az elején jött egy olyan elismerés, amitől nagyon hízott a májam.
Milyen embernek ismerted meg őt? Egyáltalán, hogy alakult Péterrel a viszonyotok?
Nagyon összebarátkoztunk. A zenekar is vele, de úgy éreztem, hogy különösen közte és köztem lett nagyon nagy barátság. Olyan szinten, hogy egészen súlyos lelki dolgokról is tudtunk beszélgetni. Nem volt rá jellemző, hogy nagyon szerette volna a “pofafürdőket”. Nem szeretett az ORI büfébe járni. Ha turné volt, nem szívesen szállt be a turnébuszba, miként nem szívesen szállt be a közös autókba sem. Sokszor volt, hogy mondjuk tíz autóból állt a konvoj, ami el tudott szállítani negyven vagy ötven főt, de Péter azt se szerette. Vagy a saját autójával ment, vagy velünk utazott Fekete Gyula mikrobuszában, a cucc-szállítmánnyal. Nagyjából majdnem mindig végig zsugázták az utat hátul a Barkas-ban, a technikusokkal, az erősítőkön ülve…
Ja, igen, abban az időben Fekete Gyula visszatért a Nevadába. Ugyanis 1978 nyarán Kabóca visszahívta. A zenekarnak azt a felállását pedig Péter is megtartotta, a Márka Bárkát követően is. Cserháti Zsuzsi mellett mi lettünk Máté Péter állandó kísérőzenekara is. Onnantól olyan számú bulikon játszottunk, hogy komolyan a tökünket hagytuk el. Az 1979-es esztendő jóformán csak róla szólt, illetve Cserháti Zsuzsáról. Ezek mellett pedig voltak még a saját szervezésű bulik is. Például 1979. május havában csak Máté Péterrel negyvennégy koncertet játszottunk. Senkivel sem zenélt annyit, mint a Nevadával.
Hogy lehetett ezt összehozni és miként lehetett ennyi utazást és előadást kibírni, túlélni?
Volt olyan fellépéssorozat, hogy Cserháti-Máté-Gúnya-Nevada. Kabóca nagyon ügyesen szervezte a Nevada fellépéseit. Volt, hogy például Keszthelyen, a Helikonban volt a bázisunk. Kivett egy fél szintet, több szobával, ahol kényelmesen elfértünk. Majd három héten át taroltuk azt a vidéket. Mindezt úgy, hogy Nagy Karcsival, a billentyűsünkkel már előzőleg lementek szervezni. Majd egy hét elteltével visszatértek úgy három-négy hónapra elég bulival. Szóval egy keszthelyi három hét úgy zajlott, hogy ott laktunk. Majd este elmentünk az adott koncert helyszínre, Kaposvárra, Nagybajomba satöbbi és a többi környező településre. Miután lejátszottuk a bulit, vissza a Helikonba és másnap újra elindultunk. Ebben az volt kényelmes, hogy ezek a helyszínek mondjuk húsz-harminc kilométer távolságra voltak egymástól.
Érdekesség, hogy 1979-ben még mindig voltak olyan bulijai a Nevadának, melyeket még akkor beszéltek le, amolyan homályos lehetőség szinten, mikor még Radics Béla volt a zenekar gitárosa. Úgy emlékszem, mikor 1977-ben odakerültem, előttem Fischer Laci volt a gitáros, őelőtte meg Vörös István, aki pedig Bélát váltotta, de lehet, hogy fordítva.
Mindenesetre még hosszú idő után is mindig voltak olyan vidéki fellépő helyek, ahol reklamálták, hogy miért nem Radics Béla jött… Majd egyből utána azt kérdezték, hogy „Ki az a szakállas?” (nevet) Aztán persze lenyugodtak, mert nem volt rossz, amit csináltunk. Tarján Palival nagyon jól lehetett énekelni, hatalmas vokálokat produkáltunk. A közös műsorokban Cserháti Zsuzsival és Máté Péterrel is.
Egyszer Péter megcsinálta velünk azt a húzást, mikor az egyik ritka nyári szünnapomon jöttem haza a Naplás-tóról, hínárosan, mezítláb, egy szál fürdőnadrágban, hirtelen megállt a házunk előtt Kabóca. Dudált, mint az állat, majd beüvötött, hogy: „Gyere már, b…meg, Fehérváron -vagy talán Tatán, már nem emlékszem pontosan- buli van!” Leakasztottam a fogasról a ruhazsákot, gyorsan beugrottam az autóba, hogy majd menetközben átöltözök a civil ruhámba jeligére. A helyszínen meg majd átvedlek a fellépőbe, gondoltam. Kabóca gázt adott és elindultunk, mikor végre szóhoz jutottam, „Mi van?” – kérdeztem tőle lihegve. „Horváth Anikó telefonált.” – felelte. Horváth Anikó, aki műsorügyelő volt az ORI-ban, azt üzente, hogy le kell menni Székesfehérvárra -vagy Tatára-, mert buli van. „És kit kell kísérni?” – kérdeztem. „Nem tudom.” – válaszolta Laci. Mondom magamban, csak biztos olyan ember, akivel össze van próbálva a műsor. (nevet)
Ez mikor történt?
Ha jól emlékszem 1979-ben, ‘79 nyarán. Mikor megérkeztünk, ott várt minket Anikó a színház ajtajában. Tőle is gyorsan megkérdeztem, hogy „Kit kell kísérni?” „Mátét!” – felelte. „Akkor jól van.” – megkönnyebbültünk . „No, csak menjetek fel a büfébe! Mindenkinek ott van kikészítve a piája, ő meg írogat valamit.” „Hú b… meg!” – gondoltam magamban, akkor új dal lesz, mégsincs összepróbálva. (nevet) Mindenesetre összejöttünk és Péter szépen elmagyarázta a dalt: „A Mikulás -vagyis én, mert ez volt a becenevem a bandában- fogja gitáron kezdeni, de nem kell besz@rni, mert majd mutatom. Ott leszek a zongorával előttetek. Ha pedig valaki mégis eltolja, akkor az álljon ki és majd visszacsatlakozik.” Hát így indultunk, és ha jól emlékszem, meg is nyerte a versenyt. Egy olyan dallal, amit senki sem ismert. Mi sem…
Melyik volt?
Az első szerelem. Ami biztos, hogy legalább ötször tapsolták vissza. A mennybe mentünk Péterrel azzal a dallal.
Igen, azzal mindent vitt. Egy csomó egyéb díjat és elismerést is elnyert vele. Több változatban is rögzítette, még a Szívhangok LP-re is fel akarta tenni, csak aztán a hanglemezgyárban más döntés született… Esetleg veletek is készült belőle felvétel? A Tessék választani ‘79 második lemezén például van belőle egy fesztiválos verzió.
Külön biztosan nem, mert nem voltunk vele stúdióban. Viszont lehet, hogy felvételről rajta van valamelyik fesztivál-válogatáson, amit mi játszunk. Amúgy nem először játszottunk ott, előtte ‘78-ban a Hungária együttest kísértük. Ők hangszeresen nem játszottak akkor, hanem egy begyakorolt koreográfiát nyomtak. Akkor már a rock and roll ruhában voltak: napszemüveg, bedobott sérók, ilyen Presley-s fazonra. Fenyő Miki azt énekelte, hogy „Pillanatnyi pénzzavar, engem soha nem zavar”.
Igen, azt a ‘78-as Tessék Választani fesztiválon játszották.
Szaxi Maxi akkor már a stábban volt?
Nem, akkor Gyula még nem volt velük, később meg ugye újra visszakerült a Nevadába.
Miként zajlott a Hungária és a Nevada közös produkciója?
Úgy volt, hogy kottatartók mögött ültünk. Hosenträger, fehér ing, hátranyalt haj, napszemüveg és úgy csináltunk a kottatartó mögött, mintha a kottát néztük volna. Aki szólót játszott, az pedig fölállt. Tarján Pali akkor még a bandában volt. Jött a szaxofonszóló, akkor fölállt. Ha gitárszóló jött, én álltam föl. Óriási sikere volt. (nevet) Az az igazság, hogy én magam kreáltam a kötött gitárszólót, melynek később a motívumait a saját produkcióimba is belecsempésztem, mert annyira megtetszett. Kékes Zolinak az eredeti szólóját nem magoltam be, de egyes elemeket átvettem belőle.
Visszatérve Mátéra. Megnyerte a versenyt, majd odáig jutottunk, hogy ismét lement egy őszi műsorsorozat. Mentek a dolgok szépen tovább. Aztán Péter majd csak valamikor január környékén hozakodott elő vele, hogy lenne egy turné a Szovjetunióban.
Folytatjuk!
Fotók: Kocsi Miklós archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum
