Hobo – Vadászat 40 - Rockinform Magazin

– Papp László Aréna, 2024. február 10.

Szombat este 8-ra teljesen megtelt az Aréna küzdőtere, a telt házas koncert nézőterén szinte már mozdulni sem lehetett. Ez persze nem is csoda, hiszen különleges estére gyűltünk össze: Földes László „Hobo” és zenésztársai a Hobo Blues Band legendás lemeze, a Vadászat megjelenésének 40. évfordulója alkalmából léptek színpadra, hogy közösen megidézzük minden idők egyik legnépszerűbb és máig is nagyhatású magyar konceptlemezét.

A produkció 20:12-kor vette kezdetét. A kivetítőn megjelent a néhai Major Tamás színművész fotója, és az eredeti felvételről, az ő előadásában hallgathattuk meg a Prológust.

A zenészek ezután léptek színpadra, és megkezdődött az előadás. Semmiképp sem múltidézés, hiszen nem egy 40 éves nosztalgiabulin jártunk, hanem egy ma is érvényes, 40 éve született mű előadásán.

Hobo a produkcióhoz illő, az erdők világát idéző jelmezben lépett színpadra, a többiek viszont „civil” ruhában. A zenekar tagjai Hobo utóbbi időben megszokott zenésztársai voltak, azaz Kiss Zoltán (gitár), Gál István (dob), György Attila (basszusgitár, vokál), Nemes Zoltán (billentyűs hangszerek, vokál), és végül, de nem utolsó sorban Bűdi Szilárd (ének, szájharmonika, gitár). Ezt a felállást most láttam első alkalommal.

Természetesen a Hajtók dalával indítottunk. Első benyomásaim – azon túl, hogy Hobo egy ideje már nem öregszik –, hogy Kiss Zoltán nem feltétlenül követi az eredeti gitártémát, a dalt inkább saját képére formálta. Ez a későbbiekben is sokszor megmutatkozott, amivel persze semmi gond nincs, sőt, éppen az ilyen dolgok miatt nem nosztalgiakoncert ez a produkció. Továbbá már itt az elején kiderült, hogy milyen jót tesz az előadásnak, hogy három zenész is vokálozik.

A folytatásban, kisebb változtatásokkal, kiegészítésekkel, a Vadászat-lemez dalai sorrendben követték egymást.

Már a következő tétel során (A vadászok gyülekezője) meghallhattam azt, amiről eddig még csak hírből volt tudomásom, azaz, hogy Bűdi Szilárd milyen nagyszerűen adja elő az egykor Deák Bill Gyulának írt sorokat, és mennyire remekül helytáll ebben az igazán nehéz szerepben.

Hobo és Bűdi duettje már itt is kiváló, ahogy később A tigris és a medve utolsó találkozásakor, vagy Az üldözés során, amely rövid, de véres. Ketten adták elő A vadászok bevonulását is, amely számomra Bűdi Szilárd csúcsteljesítménye volt az este során, de produkciója végig nagyon magas színvonalú – remekül énekel és szájharmonikázik. Gitárjátékára itt nem térnék ki, mert a Vadászatban nem sokat játszott ezen a hangszerén. Szólószámai: Fut a nyúl a mezőn, A királyfi vágtat a réten, Száműzött lovag és Az áldozatok áriája, melyet a lemezen Hobo énekelt. Érdekesség, hogy történt egy ellentétes irányú csere is: A vendégsereg táncát most Hobo énekelte, míg 1984-ben Bill volt az előadó.

A még élő, eredeti alkotók és előadók távolmaradásának okáról nem esett szó, és csak azért említem, ha esetleg valaki nem követné az aktualitásokat, hogy Deák Bill Gyula nem szeretne Hobóval fellépni az utóbbi időben – hogy miért, az nem közismert.

Kiss Zoltán gitáros tökéletesen illik a produkcióba, és nemcsak a Vadászatba, hanem Hobo csapatába összességében. Egy nagyon magas színvonalon játszó, profi gitárosról van szó, akinek szólói egészen kiválóak, a régi dalokhoz tisztelettel, de bátran nyúl, és az egész emberből árad a nyugalom.

György Attila basszusgitáros és Nemes Zoltán billentyűs is kifejezetten sokat tettek hozzá ahhoz, hogy a Vadászat méltó módon szólaljon meg ezen ez estén: egyrészről mindketten a maguk hangszerének mesterei, és számos szólóval kápráztattak el minket: György játékát A remete történetében emelném ki, Nemes pedig A vadászok bevonulásában játszott egy olyan zongoraszólót, mely után Hobo megállította a dalt, mondván, ez annyira szép volt, hogy ezt a számot nem folytathatják ezek után. Másrészről azt is meg kell említsem, hogy Bűdi Szilárddal kiegészülve így hárman kitűnő minikórust alkottak, amely lehetővé tette például A vadászok kara igazán méltó élő előadását is.

Gál István dobos játéka végig pontos volt, és kiváló alapot adott az egész produkciónak /a 116-os ülő szektorban hallgatva a dob hangzása pédaértékű volt – a szerk./. Az ütősök A vészbanyák dalában kaptak főszerepet, amely egy dobszólóval kezdődött, és ehhez csatlakozott előbb különböző ütőhangszerekkel a többi zenész, majd a banyamaszkos Hobo, aki ebben a felszerelésben vezette elő a Lánc, lánc, eszterlánc… kezdetű sorokat.

És ha már Eszter… Az Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát sem maradhatott ki, ennek eléneklésére pedig Ács Eszter színésznő érkezett a színpadra. A művésznő tökéletesen elénekelte a dalt, és Nemes Zoltán tangóharmonikaszólója alatt még Bűdi Szilárddal is táncolt egyet, miközben Hobo, bohócorral felszerelkezve egy széken ülve zokogott a háttérben…

Az est főszereplője végig legjobb formáját hozta: a tételek között teljes átéléssel és odaadással szavalt el – más művek mellett – részleteket a 2008-ban megjelent Bolondvadászatra írt dalokból, de a Vadászat „slágereit”, például a Mesél az erdőt, vagy a „Fattyút” is hatalmas lendülettel, a jól megszokott grimaszokkal, gesztusokkal, mozgással adta elő, annyi energiával, hogy aki nem tudja, ki ő, el nem hinné, hogy egy 79 éves emberrel áll szemben.

A Vadászat közben igazán megható pillanatok is voltak, például az 1984-es műből tiltás miatt kimaradt Zöld-sárga, mellyel Baksa-Soós Jánosra és a Kex zenekarra emlékeztünk. És ha már betiltott részek: természetesen belefért a műsorba az eredetileg szintén kényszerből kihagyott Ballada a senki fiáról (A száműzott lovag után), továbbá Hobo A tigris és a medve utolsó találkozása után elszavalta Petőfi Sándor A farkasok dala című versét, amelyet Viszockij Farkashajszája követett. A vers párja, A kutyák dala pedig A vendégsereg táncát vezette fel.

Mindezek mellett persze Hobo humoros oldala is szerepet kapott, például a következő négysorost is előadta nekünk a Ballada a senki fiáról és A vadászok kara közé ékelve: „Íme, itt jön az Atya. / Nincsen rajta gatya. / Épp most nemzett. / Számíthat rá a nemzet.”

A kivetítést is meg kell említeni, mert ezzel vált teljessé az élmény: az egyes tételeket kiegészítve számos, a múlt és a jelen történelméből ismert alak megjelent a háttérben, híres és hírhedt figurák egyaránt. A vadászok gyülekezője és a Vadászok kara alatt láthattunk pár 20. századi diktátort – utóbbi közben néhány jelenkori közszereplővel is kiegészült a sor. A kerítés mögött… dallamai közben szovjet katonák vonultak, a száműzött lovaghoz nemzetünk híres száműzöttjei csatlakoztak: Rákóczi, Kossuth, Bartók, Márai, Faludy, Baksa-Soós és Orszáczky. Miközben az erdő mesélt, annak lakói is megelevenedtek, mesehősökkel kibővítve, a királyfival pedig a szöveghez illeszkedő pillanatban együtt vágtatott Sandokan, a tatár kán és a többiek… Szóval érdemes volt a zenészek mögé és oldalra is nézni.

A Vadászat meghatott, megnevettetett, ámulatba ejtett, libabőrt és könnyeket hozott, majd végül jött A bolond levele a kisfiúnak, utána pedig Hobo elmondta nekünk, hogy tudja, szomorúak vagyunk, amiért a Vadászat még mindig aktuális (ami engem illet, nem tévedett).

A jelenlegi társak bemutatása után a kivetítőn megjelent a négy eredeti alkotótárs képe: Deák Bill Gyula, a már eltávozott Döme Dezső, Póka Egon, aki szintén nincs már köztünk, valamint Tátrai Tibor. Hobo nekik is köszönetet mondott, és természetesen mi is megtapsoltuk őket.

Azonban ezzel a koncert még nem ért véget. Közel egy órát játszottak még, részben az utóbbi pár évben megjelent Hobo-dalokból: Csipcsirip, Az ám, hazám, Új Magyarország, Hashajtó sajtó, Pécsi lány, Amíg élek, játszom. Ezeket sajnos – a közelemben álló, lelkes, idősebb urakkal ellentétben – nem igazán ismertem, de jó volt látni, hogy Hobónak a mai napig van érvényes, aktuális mondanivalója a világról, amelyben élünk, és hozzá olyan közönsége, akik ismerik és szeretik az új dalokat is.

Azért klasszikusokat is hallhattunk a levezetésben, melyek közül a Rohadt rock and rollból az orgonaszólót emelném ki, az Éjszakai Budapest blues-ból pedig azt, hogy a gitárszólót nem Kiss, hanem Bűdi játszotta – nagyszerűen.

Az este zárása, egyúttal bizonyos értelemben csúcspontja, a Középeurópai Hobo Blues II., azaz a „Viharban születtem…” volt, melynek verzéit – a másodiktól kezdve – mi, a közönség adtuk elő, Hobo csak vezényelt bennünket.

Összességében egy egészen csodálatos estét láthattunk. A Vadászatot tökéletesen adták elő Hobo és zenésztársai. Bízom benne, hogy az előttünk álló évben pár Budapesten kívüli helyszínre is eljut a Vadászat 40 produkció! Igazán jó lenne, ha minél több olyan emberhez eljutna ez, akinek jelent valamit Hobo életműve.

Egy év múlva, 2025. február 15-én pedig, ahogy azt a koncert befejeztével, a kivetítőn bejelentették, Hobo 80. születésnapját ünnepelhetjük együtt ugyanitt. Ez a koncert meggyőzött, hogy akkor is itt a helyem. Mindenkinek azt ajánlom, hogy tartson velem, ha szereti a művészetét ennek a drága jó embernek, akiről a nála közel húsz évvel idősebb, néhai Nagymamám azt mondta egykor (a legnagyobb szeretet hangján), hogy: „Amikor meglátom a tévében, mindig arra gondolok, hogy úgy megfésülném!”