Méltóképpen emlékezett meg Európa egyetlen King Crimson tribute zenekara a progresszív rock megkerülhetetlen mérföldkövének számító Red album 50. évfordulójáról. A Level 6 együttes ugyanis ezúttal is lehengerlő hangversenyt adott a budapesti Legenda Sörfőzde Centerben, mely az idén jubiláló kultikus nagylemez előadása mellett Frippék rendkívüli életművének egyéb klasszikusaiból is szemezgetett.

Level 6 együttes 2024

Magyarország már régóta tribute nagyhatalomnak számít. A rengeteg középszerű, izzadságszagúan erőlködő, epigonkodó vagy simán csak bűnrossz csapat mellett az ellenkező oldalon szerencsére számos olyan hazai produkcióval büszkélkedhetünk, mely a külföldi szervezők szerint is világszínvonalú. Elég csak a Coda, a Cry Free, a Hungarian Pink Floyd Show vagy a Kiss Forever Band eddigi kiadványaira, illetve rangos tribute fesztiválos meghívásaira és egyéb komoly nemzetközi megjelenéseire gondolni. De már a hetvenes években is simán odafért az élvonalba egy-egy olyan, jól eltalált magyar produkció, mint a Korong Jézus Krisztus Szupersztár előadása vagy a Hungária Beatles-láz korszaka.

Tarnóczai Gábor és Avar György 2024

A Level 6 – The Hungarian King Crimson Tribute Band 2018-ban alakult, a brit prog rock legenda utolsó magyarországi koncertjének hatására. Szerencsére elég ötlettel, ihlettel és konkrét elképzeléssel rendelkeznek ahhoz a tagok, hogy a klasszikus szerzeményeknek önálló színeket, egyben sajátos arculatokat is adjanak. Így a magyar KC tribute nem nyolc-, hanem kilenctagú. Három helyett csak két dobossal, viszont mellettük hét, énekesként, illetve szólistaként is bevethető, kiváló egyéb hangszeressel felállva, a Crimson örökzöldeket a saját verzióikban előadva. Mert a Fejes-Tóth Gábor által vezetett zenekar nemcsak hangszeresen van toppon, hanem fejben is. És mivel többségükben alaposan ismerik, átérzik és át is látják a rendkívül egyedi, elvont, formabontó és komplex kompozíciókat, nem okoz gondot, hogy a saját ízlésük és felfogásuk szerint alakítsák azok hangszerelését és előadásmódját.

Haas Lóránt 2024

Persze kell is az ilyesfajta felkészültség, illetve a formabontó hangszer-kavalkád, ha egy csapat olyasmire adja magát, hogy olyan zsenik nyomdokába lép, mint Robert Fripp, Greg Lake, Ian McDonald, Pat Mastelotto, Mel Collins, John Wetton, Bill Bruford, Jeremy Stacey, Tony Levin, Adrian Belew és a többiek. Mivel pedig ráadásul a sokszínű KC életmű minden szegletéből játszanak, nem csak, hogy a rocktörténet egyik legösszetettebb életművének a gondozásra vállalkoztak, de egyben olyan, mintha párhuzamosan hét különböző zenekart idéznének fel, a progresszív rock legagyasabb formációi közül.

Terényi László 2024

Mivel már az első hírektől fogva élénk figyelemmel kísérem a banda pályafutását, ráadásul több koncertjükre is eljutottam, nagyjából tudtam mire számíthatok, mikor a Red 50 előadásra indultam. Ezúttal sem okoztak csalódást, bár ez egyben az új énekesük, Hegedűs Barnabás első bulija is volt, ugyanúgy odavágtak, ahogy szoktak. A közönség mindkét blokkjuk alatt szájtátva figyelte a lehető legmagasabb szintű zenélést. Mert az Avar György dobok, ütőhangszerek, Fejes-Tóth Gábor stick, nagybőgő, mellotron, ének, Gyűrű Géza gitár, Haas Lóránt dobok, ütőhangszerek, Hegedűs Barnabás ének, Herr János szaxofon, Kiovich Okszáná hegedű, Tarnóczai Gábor gitár, Terényi László basszusgitár, gitár, ének felállású zenekar tényleg olyan odaszánt és felkészült muzsikálással kápráztatta el a Legenda hátsó termében összegyűlt közönséget, ami párját ritkítja.

Fejes-Tóth Gábor és Hegedűs Barnabás 2024

Az első blokk stílszerűen egy Legenda nevű intróval indult, mely különféle KC dal- és dallamszegmensek összeolvasztásából állt, valamint szerepelt még benne egy Vedres Csaba által komponált miserészlet is. Majd a zenekarnévhez hasonlóan találó kompozíció után kezdetét vette az időutazás. Az est során elsősorban a minden prog rocker által jól ismert klasszikus King Crimson kompozíciókat hallhattunk, vegyesen az In The Court Of The Crimson King, az In The Wake Of Poseidon, a Larks’ Tongues In Aspic, a Starless And Bible Black, a Discipline, a Three Of A Perfect Pair és a THRAK lemezekről. Valamint műsorba illesztették az USA című koncertalbumot is, hiszen az 50 éves Red nagylemez elejétől a végéig történő előadásába azért csak bekerült annyi csavar, hogy a Providence-i improvizáció helyén inkább egy, az Asbury Park-bélit alapul vevő saját verziót adtak elő.

Gyűrű Géza 2024

Szavakkal nehezen körülírható, különleges élmény volt ez a koncert. Sajnálhatja, aki nem volt jelen. Szerencsére a Level 6 jövőre is tervez koncerteket. Ráadásul a 2025-ös évet az együttes művészei ismét egyből egy hasonló tematikus, kerek jubileumot ünneplő előadással tervezik megnyitni. Tessék időben érdeklődni! Mert azt is vétek volna kihagyni.

Avar György 2024
Kiovich Okszáná 2024
Hegedűs Barnabás 2024
Herr János 2024
Tarnóczai Gábor 2024

Fotók és videó: Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum