Farsangi Bál és Firkin Lemezbemutató koncert, 2025.02.15.
BARBA NEGRA Blue Stage
Óriási hangulatban, nagy közönség előtt mutatta be „új” albumát a Firkin. A szombati koncerten először az Abaházi RT mozgatta meg a népet, majd a főzenekar csinált a Barba Negra kisebbik színpadából egy jó nagy ír kocsmát.
Amikor 2008-ban Péter János vezényletével megalakult a Firkin, akkor a The Pogues, Dropkick Murphys, Flogging Molly és hasonlók fémjelezte ír punk és a magyar népzene ötvözése talán még idegenül hangozhatott idehaza – pedig a zenekar fuvolás vezetője akkor már évtizedes múltra tekinthetett vissza a kelta muzsikában – , ma viszont, 6 album, egy musical és számtalan hazai, illetve külföldi headliner fellépés után talán már senkinek sem kell bemutatni őket.
Én magam sem első alkalommal láttam a Firkint élőben, igaz, amikor utoljára szerencsém volt hozzájuk, még más énekes állt a kalózhajó kormánya mögött. Pedig a mostani sem tegnap került be: Kelemen Ákos még a pandémia alatt érkezett a fedélzetre, és már ő énekelt a nemrég megjelent hetedik lemez elődjén, a 2023-as Spice It Up!-on is. (Az énekesi poszt egyébként az eddigiek alapján a legkevésbé stabil pozíció a Firkinben, ám az számomra is rejtély, hogy voltak képesek háromszor is ennyire jó jelölteket kifogni… Bajban is lennék, ha rangsorolnom kéne Ákost az elődei között, hiszen nem csak a hangja arany, hanem showman-nek sem utolsó.)
A szóban forgó koncert az említett friss album, a Kocsmadalok lemezbemutató bulijaként volt aposztrofálva, ami persze kissé csalóka: az új dalcsokor majd’ kivétel nélkül korábban már ismert Firkin-dalok újradolgozását, magyarosítását, esetleg áthangszerelt, vagy élő verzióit tartalmazza. Csináltak már ilyet a srácok korábban, a harmadik albumon – Igyunk Pálinkát! – , szerintem egyébként az ütötte mind közül a legnagyobbat. A recept tehát már bevált, ennek jegyében pedig a műsor gerincét is a magyar nyelvű dalok adták, pedig a produkció színvonala nemzetközi szinten is megállta volna a helyét.
A buli „farsangi” mivoltára már a nyitó Abaházi RT is ráerősített, Mikszáth-művekbe illő öltözékeik szinte el is bizonytalanítottak volna, hogy véletlenül nem a „Noszty fiú esete Tóth Marival” új színpadi feldolgozására érkeztem-e, de a feszesen megszólaló új szólódalok és a régi Sing-Sing klasszikusok hallatán tévedésről szó sem lehetett. Az összkép így leginkább egy különösen jól sikerült ZPZ vadulásra emlékeztetett a szombathelyi Végállomásban. (Az este harmadik, vagyis legelső fellépőjéről, az OTUZ-ról sajnos sikerült lekésnem, de csupa jót hallottam róluk, úgyhogy egyszer mindenképp be kell pótolnom a megnézésüket.) Tartalmas, szolid vetkőzésekkel és ismerős poénokkal teli bő háromnegyed órát nyomtak Abaházi Csabáék, mondhatni, megérték a pénzüket – mondjuk azokon kicsit meglepődtem, akik a Firkin szettje előtti szünetben már vonultak is a ruhatárhoz és jó éjszakát kívántak, hiszen így pont a lényegről maradtak le.
A legírebb magyar zenekar ugyanis nem bízta a véletlenre a szórakoztatást, és hatalmas műsort csináltak. Persze, eleve nem is lehetséges egy ilyen koncertet fapofával végigállni a sarokban, elvégre ez a zene mindenkiből kihozza a vadállatot, de a srácok most valami eszméletlen módon az ujjuk közé csavarták a közönséget. A nézősereg egy emberként való mozgatására a Firkinnek bevált trükkje, hogy minden színpadon lévő ugyanúgy kiveszi belőle a részét: Péter János és Virág Lili hegedűs legalább annyit pattogtak a színpadon, mint a frontember Ákos, mi pedig minden mozdulatukra megbolondultunk. A többes szám első személy teljes mértékben indokolt: még fényképezőgéppel a nyakamban sem bírtam megállni, hogy ne ugráljak együtt néha a Blue Stage névre keresztelt kalózhajó iszákos legénységével. (Mikor Kárpáti Bazsi kinyújtotta a gitárját az első sorban tomboló feketeöveseknek, hogy megpengethessék azt, én sem bírtam ki, hogy fotó helyett inkább magam is a húrokhoz nyúljak. Egy képpel szegényebb lettem ugyan, de egy élménnyel gazdagabb…) Farsangolás itt kevésbé volt, leszámítva a dobos Ese skót matrózos magánszámát, amellyel szabadjára indította ama strandgumit, amelynek dobálása egy emberként szabadította fel mindenkiből a kisgyereket (pedig ennél többre számítottam, mikor az Abaházi-szett alatt egy lófejes maszkkal pillantottam meg őt a nézők között), a nagy gyerekeket pedig az Erin steptánc társulat két táncosával, Renivel és Titanillával lepték meg. A lányoknál jobban csak PJ pattogott, aki emberfeletti energiával mulatta végig az egész koncertet.
A látványról és az atmoszféráról még egy külön cikket is meg lehetne tölteni, de essen némi a szó a dalokról is! A setlistben nagy meglepetések nem voltak: elnyomtak a srácok mindent az új lemezről – igaz, a Tündérmese című tételnek csak a veretős metal verziója került terítékre, az albumon szintén szereplő akusztikus változat egyelőre nem. Érzelmes dalokból, pillanatokból ugyanakkor nem volt hiány – elvégre mégis csak Valentin másnapján jártunk ekkor. A Firkin másik frissnek mondható projektjéről, a Berg Judit regénye alapján készült Rumini Tükör-szigeten musicalről is került elő például egy szám, amelyben Ákos Ducza Nóra operaénekesnővel énekelt szívhez szóló duettet. S ha már vendégek! A hangulathoz rengeteget tett hozzá a Kuna testvérek fúvós vendégjátéka, akik többek között a Firkin egyik legfontosabb indulójává avanzsált Igyunk pálinkát!-ban is elfújták a nótánkat. (Amennyiben olvassa a cikket a fúvós srác, akinek hangszerével a sípcsontom rövid, ám bizonyára mindkettőnk számára fájdalmas találkozásban részesült, miközben mindketten egyszerre próbáltuk ugyanazt a helyet betölteni a kavargó tömegben: sokadszor is bocsi!)
Hát így történt. Vasárnap reggel értem haza, bár részeg nem voltam, és idegen ló sem legelészett a lovam helyén. A Firkin sokadszorra is nagyon kitett magáért, lehet utánuk csinálni! Ha valakinek esetleg sikerülne, feltétlenül szóljon, de ne lepődjön meg, ha elintézem annyival: cselös, ha igaz…
Fotó: Dávid Zsolt
