- 2026.02.17. Budapest, Barba Negra – OMNIUM GATHERUM, FALLUJAH, IN MOURNING
Egy néhol progresszívbe hajló jó kis death metal klub koncertnél nem is képzelhetnénk el jobbat egy igazi fagyos februári napon, ám ahogy a tényleg csontig hatoló hidegben vártam a csepeli hévet azon gondolkoztam vajon hány embert riaszt el ez a tényleg barátságtalan időjárás a koncerttől? Sajnos aggodalmam közel sem volt alaptalan, nem voltunk annyian, mint vártam, pedig a szerényebb érdeklődés ellenére is egy kiváló (és kiválóan megszólaló) koncertnek lehettünk a tanúi.
Munkanap lévén nem sikerült időben érkeznem így a kezdő svéd In Mourning műsorának nagy részét lekéstem. Viszont, amit láttam/hallottam az meggyőző volt, így utólag ők hozták a legprogresszívebb megközelítést a stílusukon belül, kár, hogy a látványban kicsit sem próbálták meg erősíteni a műsort. Őrök vesszőparipám, hogy attól, hogy valaki előzenekar, még lehet erős és látványos show-t produkálni. Nem igaz, hogy ez csak pénz kérdése, akarni is kell. A csilliárd banda közül csak az egyediség, a látványosság emeli ki az adott bandát, csak a zene kevés már ehhez. Az In Mourning néhol elszállós, aztán bedurvulós zenéje pedig alkalmas lett volna arra, hogy egy kis extrával még erősebb hatást keltsen. Az utánuk következő amerikai Fallujah már a sokkal kiszámíthatóbb vonalat képviselte. Náluk tényleg a zenén, a zenei tudáson és technikai megoldásokon volt a hangsúly. Kevésbé éreztem magaménak a műsorukat, de nem tudnék belekötni, ideális bemelegítő bandának bizonyultak.
Az este fő produkciója is újdonság volt számomra. Már egy ideje kerülgetjük egymást a finn Omnium Gatherum-al. Lemezen már évek óta kóstolgatom őket, tavalyi friss albumuk a May the Bridges We Burn Light the Way is kiválóan sikerült, de élőben valahogy mindig elkerültük egymást, holott 2011 óta rendszeresen koncerteznek nálunk, utoljára a 2023-as Ultima ratio fesztiválon a Paradise Lost és a Primordial előzenekaraként. Pechemre az első találkozásunk kicsit felemásra sikerült, lévén, hogy egészségügyi problémák miatt a finnek egyik fő arca, az énekes Jukka nem tudott részt venni a turné ezen részén. A helyettesként beugró Henry Hamalainen (Shaed Empire) így utólag nézve is jól teljesített, ha nem tudom, hogy nem ő az eredeti énekes, még azt is mondtam volna, teljesen beilleszkedett a bandába. Egy pillanatra sem éreztem a helyettesítő jelleget. Hozta, amit kell, vitte a hátán a bulit, ahogy az egy frontemberhez illik, le a kalappal, szép teljesítmény volt. Talán csak annyit jegyeznék meg, hogy hangja jóval közelebb állt Johan Hegg orgánumához, így néha kicsit Amon Amarthosra sikerült a produkció emiatt, de ez legyen a legnagyobb bajunk. A beugrós énekesen kívül az egyetlen alapító tag, Markus Vanhala jelenlétét szeretném kiemelni még, látványos gitárjával, színpadi rutinjával igazi alappillére a bandának, élőben is egyértelműen ő vitte a prímet a zenészek közül.
Személy szerint jóval több progresszív megmozdulást vártam az Omnium koncertjétől, valahogy úgy alakult, hogy az intenzívebb, egyenes vonalú melodikus death metal himnuszok kerültek előtérbe az idén 30 éves finn brigád 10. budapesti koncertjén. Bírtam volna olyan dalokat, mint az Origin album Fornitude zsenialitása, de nyomokban sem volt hasonló, ellenben az utolsó album színe java terítékre került a zseni My Pain-el az élen.
Az említetteken kívül, összességében nem tudok belekötni a buliba. Ennyi év aktív zenéléssel a hátuk mögött magabiztosan, rutinosan hozták a koncertet a srácok, rájuk hatványozottan igaz, amit már írtam az elején, kis odafigyeléssel, ráfordított energiával jóval emlékezetesebb koncerteket tudnának összehozni és talán még a ranglétrán is feljebb tudnának lépni, de azt hiszem nincs meg rá az igény, ha 30 év alatt nem sikerült, már nem is nagyon fog. Jó kis buli volt, de a bakancslistámról még nem kerültek le, majd ha Jukkával is láttam őket.
Fotók: Polgár Péter
