Rolls Frakció – Koncert 1982. szept. 12., Csepeli Ifjúsági Park

LP, Proton kiadó, 2026

Már a nevükkel is baj volt. A Rollsszal aligha tudtak mit kezdeni, szerintük csúnya angol szó, oszt annyi. De mi az, hogy Frakció? A létező szocializmus monopolista pártberendezkedésében? A „frakciózás” mint olyan, a nyolcvanas évek Magyarországán elképzelhetetlen, minimum nem kívánatos, de inkább tiltott, üldözendő fogalom.

És erre tessék: nem elég a Beatrice, amellyel épp elég bajunk van, ráadásként ránk rúgja az ajtót ez „frakciós” banda, benne egy „őrült” basszusgitárossal és irritáló dalszövegeivel, hozzá az a hirtelenszőke énekes fiú fura előadásmódjával. S, mindez nyakon öntve a Nyugatról beszivárgott, punknak nevezett, ezt a szép (de inkább poshadt) szocialista rendet felforgató zenéjükkel – nagyjából ilyesmi gondolatok kergethették egymást az egyeduralkodó hanglemezgyári igazgató Bors Jenő valamint állandó tettestársa, dr. Erdős Péter fejében. Ennek okán – a márkamenedzser egykori szavait idézve – a Rolls Frakciónak majd akkor lesz lemeze, ha vesznek maguknak a vasboltban. Noha a mondás eredetileg a HIT zenekarnak szólt, ám ebből a szempontból a Rolls Frakció sem volt különb a szemükben.

Arra még gondolni sem mertek, hogy akad majd egy remek fülű és kezű, kellően vagány hangtechnikus srác, nevezetesen Kraft Tamás „Tomo”, aki 1982. szeptember 12-én este, Csepelen az Ifjúsági parkban, a keverőasztal mögött gondol egy merészet és hangszalagra rögzíti a renitens, ám annál népszerűbb Rolls Frakció koncertjét. Amelyet aztán értő kezek mindenféle technikai gyógykezelésnek alávetve, jóval később, hallgatható állapotba hoznak, és még a múlt évszázad utolsó esztendejében közkinccsé tesznek.

Azóta azonban sok víz lefolyt Magyarország összes folyóján, s most, 2026-ban a Proton kiadón a sor: újra tervezett, dizájnos, tetszetős borítóval, megint csak újabb, jobbító szándékú, hangtechnikai beavatkozást követően LP (Figyelem: limitált példányszámban színes korongon is hozzáférhető!), valamint CD-formátumban örvendeztetik meg az igényes, némi újhullámmal megbolondított punk-rock muzsika rajongóit. Mert a trendfordulók ellenére ilyenek is akadnak szép számmal. Csak épp elő kell bányászni nekik a ládafiák (raktárak) mélyén rejtőző mesterszalagokat, kicsit leporolni, ahol szükséges, belenyúlni, és máris szólnak a régen hallott, csaknem elfeledett, értékes dallamok. Egy korszak hiteles lenyomataként.

E dallamok – a Rollsnál maradva – jórészt könnyen megjegyezhetőek, énekelhetőek, persze akad köztük kacifántosabb is, csakhogy legyen min elgondolkodni. És, ha már elgondolkodás, itt vannak mindjárt a dalszövegek: közös jellemzőjük az erős társadalomkritika, az áthallásos, két- vagy többféleképpen értelmezhető sorok, kissé pimasz, ugyanakkor bátor megfogalmazással. Énekelnek a Belvárosi üvegházról (az akkori Országos Rendezőiroda egyesek által gyűlölt székhelye) és a benne megforduló rutinos megalkuvó zenészekről, valamint a szimbolikus művirágról, amelyet felkap a belvárosi szél, vagy éppen a bennünket körülvevő környezetről.

De terítékre kerül a relatív, némelyeknek csak papíron létező jólét, a plebsznek pedig marad a köznyelvben csak Kádár-kockaként emlegetett lakótelep, mi több, még a korabeli igazoltató rendőrjárőrök beszédmodorában megfogalmazott merész kérdés is: robbantgatunk, robbantgatunk? Ami azért – lássuk be – merész húzásnak tűnt akkoriban… Mindemellett az akkortájt elinduló lombikbébi program sem ússza meg némi punkos fricska nélkül.

Ami viszont abszolút kiveri a biztosítékot az illetékeseknél, az a Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából, benne az elhíresült (más megítélés alapján hírhedt) sorokkal:

Iskolába járok /Otthon vacsorázok
Állva pisilek / És ülve kakálok

Mégis úgy érzem, / Hogy tisztesség dolgában
Elég szarul állok

Majd ugyanott:

Kisvárosi közhely, nagyvárosi lárma / Szembekötősdi, egy ország mutatványa

Értjük, ugye?

A történet ismert: 1982. október 23-án (!) az Egymillió fontos hangjegy „könnyűzenei” tévé műsoradásában részleteket mutatnak a csepeli ominózus koncertből, ami nem csupán országos botrányt kavar, de a nevezett műsor megszűnését is magával sodorja. A Rolls Frakció pedig ezzel – legalábbis akkoriban úgy tűnik – végérvényesen kiírja magát a lemezvárományos zenekarok köréből. Két esztendővel később megjelenik ugyan első és egyetlen önálló albumok, ám az inkább a későbbi Bikini zenei stílusára, mintsem a korábbi punk-rockos Rollsra emlékezteti a gyanútlan lemezvásárlót.

Ám a Proton kiadványa szerencsére a hamisítatlan Rolls Frakciót mutatja be meztelen valóságában. Megjegyzendő, hogy az album mindenféle utómunkák, újra játszás nélkül, csupán hangtechnikai korrekcióval kerül a boltokba – gyakorlatilag hibátlan zenei-zenészi teljesítménnyel! A közönségzajból, visszajelzésekből ítélve a hangulat fergeteges, a dalokat hallgatva a banda elemében van, hozza a formáját. A zenészek egyikéről sem mondható el különös virtuozitás, ám az efféle muzsika nem is erről szól. A billentyűs Tóth Miklós, valamint a másik Tóth, a Csaba gitáron teszi a dolgát tisztességgel, akár a Rolls ideológusa, motorja, vezetője, zeneszerző-szövegírója, Trunkos András basszusgitáron. És persze ott a másik remek szövegíró, Dévényi Ádám is. Nem lehet panasz a megerősített ritmusszekcióra sem: két Tibor, Donászy illetve Óbert derekasan püföli a bőröket Dzodzoglu Jorgosz illetve Hadnagy András kongások hathatós segédletével.

D. Nagy Lajos pedig igazi meglepetés. A Rollsban ugyanis kevésbé domborodik ki a Bikiniben később megszokott hanghordozása, jellegzetes orgánuma, amiben az is közrejátszhat, hogy valamelyik zenésztársa, vagy társai, ráénekléssel támogatják meg a produkciót. D. Nagy egyedi, unikális előadásmódjára jellemző, hogy az énekdallam, néhol hangsúlyos szavalatba torkollik, ezzel is kifejezve, mintegy kidomborítva a szövegi mondanivaló lényegét. Az ironikus, már-már gunyoros prózába átcsapó hangvétel némileg Nagy Feróra hajaz ugyan, de hát a punk kötelez… Vélhetően az is a Rolls frontemberének köszönhető, hogy néhány évvel később, a második, Feró utáni Bikini-korszak nagylemezeire rákerül néhány, a koncertlemezen hallható opusból, mint például az Ez van és kész (a Bikiniben már Jólét címmel), a Lakótelep, vagy épp a Lombikbébi valamelyest átfazonírozott változatai.

A hangszerelés néhol magán viseli az újhullám jegyeit, miközben a lassan leszálló ágba forduló jó öreg hard rockot inkább csak a tempóváltások idézik. Ennek megfelelően a gitár is másodlagos szerephez jut, helyét inkább a modernebb hangzást képviselő szintetizátor veszi át. Mint említettük a hangsúly a dalszövegekre helyeződik, amelyek – az akkori szigorú szabályokat figyelembe véve – „méltán” vívják ki a szociokultúr-illetékesek dühödt ellenszenvét. Szerencsére a kortárs CPg-hez hasonló szankciók nem érik őket, igaz, a Rolls Frakció nem is megy el a falig. Mégis, ha a cenzorok jobban belekotornának az egyébként finom intellektualitást tükröző, a CPg-hez képest jóval visszafogottabb dalszövegekbe, Trunkos meghökkentően őszinte, iróniát sem nélkülöző, bátor, szókimondó sorainak olvasatán (hallatán) némi rosszindulattal akár az izgatás vádja is megállhat, de a lázadásé mindenképp. Így ment ez akkoriban.

Koncertzáróként és mintegy csattanóként pedig ott a Hétköznapi tégla, amelynek többrétegű, szimbolikus jelentéséhez nem szükséges különösebb magyarázatot fűzni. Amit szabad a Pink Floydnak Nyugaton, azt tilos a Rollsnak Keleten.