A beszélgetés harmadik részében Kugli 1979 és 1982 közötti aranykorát elevenítettük fel.
Mikor indult el a zenekar?
A szakirodalom és a biográfiák szerint 1979 ősze a hivatalos indulás. Ez egy közmegegyezés, bár a dátumok körül van némi bizonytalanság. Én úgy emlékszem, hogy a megalakulás után két héttel már koncerteztünk. Az furcsa nekem, hogy Vrana Tamás 1980-ban még a Fermben is játszhatott, mert nálunk a Kugliban naponta próbált, és nagyon energikusan vetettük bele magunkat a munkába. Lehet, hogy volt némi átfedés vagy párhuzamos zenélés, de a Kugli már 1979 végén dübörgött.
Hogyan érintették a zenekart a korszak nagy rockzenei mozgásai?
1980 augusztusa-szeptembere környékén, amikor a P. Mobil körül ment a kavarás, a Bencsikék kiválása utáni csiki-csuki, a három Fermes, Vrana, Zefi és Vili állítólag együtt mentek Schuster Lóránthoz. Ugyanis Vrana Tamás szerint ő is ott volt, és csak azért nem lett végül a Mobil basszusgitárosa, mert Kékesi „Bajnok” Laci végül meggondolta magát és mégis maradt. Viszont ez az időszak, 1980 tavaszától már a Kugli aktív koncertidőszaka is volt, így ezek a háttéralkuk és mozgások érdekes fényt vetnek a tagok akkori lojalitására.
Szerinted hogyan tisztázható, egyáltalán lehetséges-e feltárni a Kugli indulásának időrendjét és Vrana Tamás szerepét?
Emlékeim szerint, már amennyiben nem tévedek, Tamás a Kugli mellett, párhuzamosan csinálhatta ezeket a dolgokat, így az úgynevezett „hakni-Ferm” fellépéseket, de a próbákon és az építkezésben kezdettől fogva velünk vállvetve vett részt.
Ki volt a motorja a zenekar szervezésének?
Elsősorban én voltam az az agilis figura, aki mozgásban tartotta a dolgokat. Major László gitárost is egy Zsiguliban ülve fűztem meg, hogy csatlakozzon. Laci később úgy nyilatkozott, hogy azért is vállalta a közös munkát, mert érezte a tenni akarást és azt, hogy ebbe a produkcióba nem lesz beletojva. Akkor, vele, 1980 elején állt össze a klasszikus Kugli felállás: Bíró Gyurma, Gönczy Laci, Major Laci, Vrana Tamás és Gönczy Gabó. Akkor indult az intenzív próbaidőszak és a proli rock stílus kikristályosodása. Közben aktív koncertezés, aminek a frontján egy hiteles angyalföldi csibész, Bíró Gyurma állt. Majd rendkívül hamar sikeres is lett az általa vezetett, nyers és őszinte rockzene közvetítése.
Hol zajlottak az első próbák?
Újpesten, a Dallos Ida Művelődési Házban – ami a Hazai Fésűsfonóhoz tartozott- kezdtünk próbálni. Laci ismerte a büfést, rajta keresztül kaptunk ingyen próbalehetőséget – a ház egyébként kihasználatlan színpadán. Cserébe csak annyit kértek, hogy csináljunk majd egy bulit, ami fellendíti a büfé forgalmát. Akkoriban mindenki főállású lógós zenész volt, így minden egyes nap össze tudtunk jönni próbálni.
Miért pont a Kugli nevet választottátok?
A névválasztás az Erzsébet sörözőben vagy az Öreg Halászban zajló beszélgetéseink során dőlt el. Laci és Tamás korábban már játszottak egy Q-val írt formációban, Q-gli. Nekem akkor kattant be, hogy a kuglifa valójában egy akasztófa, aminek hatalmas marketingereje és látványa is lehet a színpadon. Így lettünk Kugli, egy nagy golyóval a logóban.
Mi volt a zenekar vizuális koncepciója?
A koncepciót én vázoltam fel a többieknek, hogy maradjunk hitelesek, és bátran mutassuk meg a közönségnek, hogy mi is csóró, csöves srácok vagyunk. Ebből született meg a sokféle színpadi geg. Így a szennyes kiteregetése, mely során díszletként egy szárítókötelet feszítettünk ki a színpadon, amire mindenki hozott otthonról szakadt gatyát, nagyitól melltartót, lepedőket. A ruhák színeivel, piros sál, fehér lepedő, zöld gatya még a nemzeti trikolórt is becsempésztük a látványba. Ez a proli-életérzés abszolút hiteles volt, másokkal ellentétben soha nem akartunk többnek látszani, mint amik voltunk.
Másrészről masszívan ellenálltunk az akkori kommunista cégvezetők, lemezgyár és szerzezők újhullámos nyomásának.
Igen, ez egy kulcskérdés volt nálatok, amire feltétlen rá akartam kérdezni. Hiszen míg többségében mások azért csak meghozták a maguk kisebb-nagyobb újhullámos kompromisszumait, többé vagy kevésbé lefeküdve az elvtársi kívánalmaknak, addig a Kugli markáns „NO-WAVE” plakátokkal állt ellen a korszellemnek.
Mi rockzenészek voltunk, akik többségében mindig is rockzenét akartunk játszani. Ezt a fajta kiállást pedig értékelte a közönség, hétről-hétre egyre többen jöttek a koncertjeinkre.
Milyen volt egy korabeli „Bíró és a Vádlottak” előadás?
Az ugyanolyan koncert volt, mint a többi. Csak a marketing oldalról jött az ötlet, hogy ha már Bíró Gyuri eleve bíró, mi meg leszünk a vádlottak. Jól mutatott a plakáton, szórólapon.
Mi volt az „Ügy-ész” Takács Roland szerepe?
Takács Roli egy szervező srác volt, aki mellette bűvészkedett is. Egyébként a Ricsi bohóc bátyjáról van szó, aki gyerekműsorokat és igény szerint felnőtt programokat is szervezett. Akkoriban még nem volt internet, napi száz levelet küldött szét a művházakba. A barátságunkra való tekintettel besegített a Kuglinak, vele készítettük az elhíresült Vádlottak szóróanyagot.
Hogyan születtek az első dalok?
Elképesztő energiával dolgoztunk, két hét alatt raktuk össze az első műsort, körülbelül tíz-tizenkét dalt. Laci volt a legtermékenyebb, ontotta az ötleteket, ha bedobtam egy szövegötletet, ő azonnal hozta rá a zenét. Senki nem ellenkezett, mindenki egy irányba húzott, mert éreztük, hogy valami különleges születik.
Melyek voltak a legelső, meghatározó dalok?
A műsor gerincét olyan dalok alkották, mint a Hétköznapok, vagy közismertebb nevén 20 forint az órabérem, amit Laci kompletten hozott. Közösen raktuk össze a Masszív asszony-t Tamással és akkor született meg a Frédi bácsi is.
Őt kiről formáztátok?
Frédi bácsi nem egy konkrét élő személy volt, hanem egy modell: az a fajta toleráns nyugdíjas, aki szereti és megérti a fiatalokat. Egy életérzést akartunk vele megfogni.
Milyen jelképek és irodalmi hatások jelentek meg a dalokban?
Akkoriban nagy divat volt a biztosítótű a bőrdzsekin vagy farmeren. Arra épült Laci Várod, mit hoz a holnap című nótája, a későbbi Ismerős hangok, amelynek kulcssora szerint a ruhádat és a lelkedet is egy biztosító tű fogja át. Ez volt a mi egyszerű metal és punk jelképünk.
Kiemelkedő darab volt a Senki fia. Azaz Francois Villon Ballada a senki fiáról verse, Faludy György fordításában. Laci valahonnan hozta a kötetet – ami akkoriban nagy ritkaság volt –, és már jóval Hobo előtt megcsináltuk belőle a magunk verzióját.
Ugyanígy a kezdeteknél született meg a Föltámadott a tenger is. A mai napig állítom, hogy ez az egyik legjobban sikerült Petőfi-megzenésítés.
A kezdő, korai repertoár része volt még az Átkelés, A Villa Negra románca feldolgozásunk és a Visszatérés is.
Milyen volt Gönczy Laci szerepe a koncepcióban?
Laci egy igazi vagány, jó dumás srác volt, aki azonnal ráérzett az általam kitalált proli-rock irányvonalra. Nagyon nyitott volt és ideológiailag rengeteget tett hozzá a Kuglihoz. Az ő humoros, mégis éles látásmódja és szövegvilága alapvető pillére volt a zenekar sikerének.
Hogyan épült fel a zenekari munkamegosztás?
A nagy szerencsénk az volt, hogy mindenkinek megvolt a pontos helye és feladata. Én hoztam az irányt és a látványt, például az akasztófát, a szárítókötelet, Laci pedig megtöltötte ezt zseniális dallamokkal és szövegekkel.
Ebben a felállásban mindenki érezte a saját felelősségét, és ettől lett a Kugli ennyire elemi erejű és hiteles formáció már az első pillanattól kezdve.
Említetted a Visszatérés-t, mit érdemes tudni róla?
A Visszatérés az én dalom, Laci sokat tett a hangszerelésben hozzá. Már a kezdetektől a műsorunk része volt. Ez egy bluesos szerzemény, de zeneileg rendkívül izgalmas. A zenekar jelen tagjai – a Kugli esetében – gyakran csak akkor döbbennek rá a dal valódi súlyára, amikor meg kell tanulniuk és elő kell adniuk. Ilyenkor látják be, mennyire más ez, mennyire kilóg a megszokott sémákból. Mindig voltak benne olyan újszerű megoldások, amelyek szerintem még ma is megelőzik a hagyományos rockzenei kereteket, mert ez nem sablonzene. Ezt bátran ki lehet jelenteni. Míg a legtöbb mai modern rockdalra az jellemző – tisztelet a kivételnek –, hogy egyetlen riffre épül, és ugyanazt a harmóniakört ismételgeti néha egy-egy betéttel, a Kugli dalaiban mindig van valami váratlan, szokatlan fordulat. Nem a tradicionális, elfogadott sémák szerint íródtak, ezért nem is olyan egyszerűek. Csak zárójelben: a legutóbbi felállásunkhoz csatlakozott egy kiváló basszusgitáros, Molnár Feri, aki ma is tagja a csapatnak. Amikor először hallotta a számot, magabiztosan mondta, hogy tudni fogja. Aztán amikor elkezdtük játszani, rájött, hogy a dallam puszta ismerete nem elég. Itt minden egyes mozdulat meg van írva, és pontosan ettől lesz különleges ez a zene.
Ugye a Rab vagyok is szerepelt már a legelső műsorban?
Igen, az is benne volt a kezdőműsorban. Jó, hogy rákérdeztél, az egy alapmű.
És a 16-os kórterem?
Az valamivel később született, akkor, amikor már sikeres, aktívan koncertező csapat voltunk. Ez egy valódi, igaz történet: akkor íródott, amikor bekerültem a kórházba.
Mi a helyzet a Tegnap még, más néven Ide a szívekkel című Termit, majd S.O.S., végül Kugli dallal?
Az is a kezdetektől velünk van, de az nem eredeti S.O.S. vagy Kugli-dal. Még a debreceni Termit zenekaromból hoztam át; egy nagyon régi számról van szó. Nagyjából 1970-’71 környékén született.
Az S.O.S. című Kugli-dalról mit tudunk?
Semmi köze nincs az S.O.S. zenekarhoz, ez egy teljesen önálló dal. Tudom, hogy sok butaságot összeírnak erről, de le kell tisztázni: a korábbi zenekari tagságom és az S.O.S. című dal között nincs összefüggés.
Tudtatok arról, hogy létezett egy másik S.O.S. zenekar is Sashalom környékén, Angyal Karcsiék vezetésével?
Nem, egyáltalán nem tudtunk egymásról. Az S.O.S. zenekar története egyébként is érdekes, hiszen végül is én alakítottam meg azt a formációt, mégis mások aratták le a gyümölcseit, miután kigolyóztak onnan. Szerintem egyébként az S.O.S. az egyik legtömörebben kifejezett rockszöveg: „Eladtam a szívemet, eladtam a lelkemet, eladtam az eszemet…”
A Kispiricsi is a kezdőprogram része volt?
Nem, az még nem volt benne az induláskor.
De Laci hamar ráérzett, hogy mennyire passzol a népdal szövege a Black Sabbath Paranoid-jához. Ma is zenekarok tucatjai játsszák, a legtöbbnek fogalma sincs arról, hogy annakidején mi vittük sikerre.
Mi szükség volt egy Sabbath átdolgozásra?
Akkoriban, az első koncertünkön összesen olyan nyolc, tíz vagy tizenkét számunk volt. Azért volt ilyen rövid a műsor, mert a klub büfése és a ház vezetése feltételül szabta, hogy tartsunk bulit, mi viszont nem akartunk másoktól, például a P. Mobiltól és hasonlóktól slágereket tanulni. Mi Kugli zenekar voltunk, saját dalokkal, így inkább bevállaltuk a rövidebb műsort. A nyolcas szám egyébként is fontos az emlékeimben.
Az első koncertünkön, az újpesti Dallos Ida művelődési ház előtti grundon, a beton pingpongasztaloknál lógtak a srácok. Odamentünk hozzájuk, és kérdeztük, mit csinálnak. Mondták, hogy semmit. Erre behívtuk őket, hogy jöjjenek le a klubba, legalább nem fáznak kint. Emlékeim szerint pont nyolc rockert sikerült így behoznunk a térről – ők voltak az első közönségünk.
Említetted, hogy ne fázzanak…
Őszi időszak lehetett, már nem volt meleg. Olyanokat kérdezel, amikre negyvenöt év távlatából nehéz pontosan felelni, de az biztos, hogy dzseki volt rajtuk, szóval nem nyár volt. 1979 késő ősze, kora tele, de mindenképpen a hűvösebb időszakban történt. Szóval bejöttek a srácok, nyolcan, rajtuk kívül csak egy-két kocsmázó könyökölt a pultnál; utóbbiak le se tojták, mit csinálunk. De az a nyolc srác megérezte a lényeget. Annyira ráhangolódtak a zenére, hogy a negyedik számnál már maguktól csápoltak az orrunk előtt. Egyszerűen érezték, hogy ez róluk szól, tudtak vele azonosulni. Később, amikor visszagondoltam erre, végigfutott rajtam a hideg: tényleg elkapták az életérzést. A következő koncertre pedig már nem nyolcan jöttek, hanem hozták az egész környéket.
Tehát a közönségeteket az újpesti Dallos Idában építettétek fel. Hogyan tudtatok továbblépni más helyszínekre?
Próbáltam használni a szervezői vénámat. Akkoriban már bő két éve Pesten éltem vidéki gyerekként, igyekeztem nyomulni, ahol csak lehetett. Volt időm és energiám ezzel foglalkozni. Elindultam körülnézni, hol lehetne még fellépni. Újpesten volt az Ady Endre Művelődési Központ és a Némethy Ernő Művelődési Ház. Végül a Némethy művházba kerültünk át – már nem emlékszem pontosan, hogyan –, ott kaptunk lehetőséget a próbákra, és ott hagyhattuk a felszerelésünket is. Ott indultak el a hétfői koncertjeink. Arra már nem emlékszem, hogy mi szedtünk-e jegyet, vagy az igazgatónő fizetett-e nekünk, de az biztos, hogy ezek a hétfők ikonikussá váltak:
Hamarosan három-négyszáz ember töltötte meg a házat minden alkalommal. Kéthetente váltottuk a helyszíneket: egyik héten a Némethyben játszottunk hétfőn, a másikban, az Adyban hétvégén. Később oda sikerült meghívni a Pulzus TV stábját is, amikor már Vikidál Gyula is énekelt nálunk.
Térjünk vissza még egy kicsit az elejére! Négyen indultatok, a két Gönczy, Tamás és Gyurma. Hogyan lettetek végül öten?
Nem sokkal az indulás után, egy kemény téli időszakban Major Laci is csatlakozott hozzánk. Gönczy Lacinak a gitározás mellett volt egyfajta színészi, előadói vénája is; sokat improvizált a színpadon. Ő mondta akkoriban, hogy a gitározás mellett nem tud elég show-t csinálni, jó lenne még egy gitáros a csapatba. Major Laci mesélte nemrég, hogy valaki ajánlotta neki a zenekart, ő pedig érdeklődött utánunk. Majd miután találkoztunk, órákig ültem vele a kocsiban, és győzködtem, hogy jöjjön közénk, mert hallottuk, milyen tehetséges. Nem hirdettünk felvételt, célzatosan őt kerestem meg.
Ez mikor történhetett?
Nagyon hamar, az első éven belül. A srácok úgy emlékeznek, hogy mire a Némethyben elindultak azok az ikonikus hétfők, már az öttagú felállással játszottunk.
Major Laci hozott saját dalokat a műsorba?
Kifejezetten kész számokat nem hozott, de később ő is írt dalokat. Én amolyan katalizátor voltam a zenekarban: folyamatosan piszkáltam mindenkit, hogy „csináljuk, csináljuk!” Ha nem lettem volna, szerintem sok dolog elült volna.
A hőskorban gyakori vendégetek volt Nagy Feró, miként emlékszel vissza a közös koncertekre?
Nagy Feróra úgy emlékszem vissza, hogy jó fej volt akkor is. Egyértelmű volt, hogy fellép velünk, amikor meghívtuk, mert hát gyűjtötte ő is a közönséget és hasonló gondolkodású nézők jártak Beatricéje és ránk. Sok ricsésnek volt akkor a nyakában baboskendő, mellette pedig kugligolyó, ami a mi jelképünk volt.
Miket játszottatok közösen?
Olyanokat, mint a Térden állva, meg a Minek él az olyan. Jó haver volt, jól éreztük magunkat vele a színpadon. Felismertre, hogy van a csapatban kraft, így máskor is szívesen visszatért.
Mikor került először billentyűs hangszer a képbe? Mert a hőskorban, mondjuk 1982-ig csak gitáros felvételek kerültek elő…
Akkoriban nem volt billentyűsünk, abban a korszakban tisztán gitáros felállással működtünk. Ezzel a formációval jutottunk be a Budai Ifjúsági Parkba, a Székesfehérvári Rockfesztiválra és az Olimpia parkba is. Volt közös koncertünk a Skorpióval a Dallos Idában – az archív koncertlemezünk anyaga tulajdonképpen onnan származik –, és emlékezetes nagy bulit nyomtunk az Eddával is Érden. Furcsa és jó érzés volt, hogy a közönség mennyire ragaszkodott hozzánk az „életérzésünk” miatt. Megesett, hogy Békéscsabán kötöttem le egy bulit, és a pesti keménymag utánunk utazott vidékre is.
Érdekesség, hogy Békéscsaba volt az egyik olyan hely az országban, ahová a legtöbb budapesti rajongónk utánunk jött. Volt, hogy a csabai közönség felét szinte az újpesti, angyalföldi barátaink tették ki. Egyszer, mikor Békéscsabára mentünk játszani a Kuglival, koncert közben ment a szokásos pacsizás a közönséggel. Major Laci is előrement a rajongókhoz, a bal kezével játszotta a szólót, míg a másikkal ő is pacsizott a közönséggel. Majd egyszer csak azt hallom, hogy egy pillanatra elhallgatott a gitár, majd mire odapillantottam, Laci sehol. Épp azon gondolkodtam, hogy vajon hova lett egy pillanat alatt, mikor azt látom, hogy tápászkodik fel, majd mászik vissza a színpadra. Ugyanis a rajongók egy kicsikét túltolták a dolgot, úgy megrántották a kezét a nagy barátkozásban, hogy leesett közéjük. (nevet) De ez sem szegte kedvét, úgy folytatta a szólót és a dalt, mintha mi sem történt volna.
Még egy jellemző sztori Laciról. Debrecenben voltunk játszani, amikor egy munkásszálláson szereztem a bandának szállást. A helyszínen nem volt hűtőgép, vagy csak nem volt elég, ezért nyitott szekrények, úgynevezett fakkok álltak rendelkezésre. Azokba pakolták a melósok a kajájukat reggelre. Miként mi magunk is. A koncert után egy kis sörözgetés után mi is betértünk éjszakára, mikor Lacinak eszébe jutott, hogy megvicceli a helyi csapatot, mármint a szálláson levő dolgozókat. Ezért elkezdte összecserélni a fakkok tartalmát. A kolbászt átette hatosból a kilencesbe, a sajtot a hatosból a tizesbe és így tovább. Reggel iszonyatos veszekedésre, óriási káromkodásokra és egymásra ordítozásra ébredtünk. Majd egy idő után rájöttek a melósok, hogy biztos mi voltunk, így aztán végül futva kellett távoznunk… (nevet)
Ugyanerről a turnéról jutott eszembe egy másik hasonló sztori, mikor is egy építőtáborban szálltunk meg. Amikor is a Pék, illetve Cserkó becenéven is ismert haver, azaz a Cseresznye nevű road, aki a kamiont vezette, ellopott egy poroltót, felmászott a portásfülke tetejére, majd onnan körbefújva reggelre beborította az egész tábort fehér habbal. Megjött a tél a nagy nyárban, mindent beborított a nagy fehérség. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy mennyire csíptek bennünket ott. Hasonló gyorsasággal távoztunk, mint Békéscsabáról… (nevet)
Említetted, hogy a debreceni bulira is elmentek utánatok, Békéscsabára pedig egyenesen kétszázan utaztak le Pestről. Megvolt az alapműsor, ami mára legendává érett, és ott volt a klasszikus ötös felállás. Közben a kortársak – a Korál, a Karthago, a P. Box, a Dinamit, a HBB, az Edda Művek, az Új Skorpió, a V’Moto-Rock – elhúztak mellettetek a lemezszerződésekkel és a rádiós játszásokkal. Ti hogy maradtatok ki ebből?
Ez úgy alakult, hogy még mielőtt a Dinamit feloszlott volna, próbálkoztam a rádiónál. Bevittem egy házi demót, de csak annyit mondtak: „Majd értesítjük!” Aztán persze nem értesítettek. Volt ott egy rendes zenei rendező, akinek szintén meg volt kötve a keze. Nem tudott segíteni.
Pedig a Vikidál-korszak előtt is sikeres volt a Kugli. Ha az a banda akkor kap egy lemezt, ma egy szinten emlegetnék a klasszikus Kugli felállást a legnagyobbakkal. A közönség ott volt, a sikeres bulik is, ezt az elvtársak is látták. Miért nem jutottatok be sehová?
Ahogy mondtam, mi „kiteregetjük a szennyest”. Ez a mondat elhangzott a koncerteken is, ami eleve nem tetszett azoknak, akiknek az volt a feladatuk, hogy az ilyesmi ne tetsszen.
Hallottam valakitől egy olyan verziót is, miszerint kifejezetten a Lift nem működik című dal verte ki a bolsiknál a biztosítékot. Ami szintén a korai program része volt.
Igen, a koraié. Nálunk nem úgy ment, hogy megírtunk egy műsort és évekig azt játszottuk. Folyamatosan bővültünk. Hétfőtől szerdáig próba volt, csütörtök-pénteken beültem az autóba szervezni, hétvégén meg mentek a bulik. Nagyon gyorsan tanult a zenekar: amit hétfőn megírtunk, azt kedden már el tudtuk játszani. Hamar összegyűlt kábé kétlemeznyi anyag. Ez egy szerencsétlen helyzet volt. Emlékeim szerint a Budai Ifjúsági Parkban Lehel Laci nagyon szerette a zenekart. Annak ellenére támogatott minket, hogy valószínűleg ő is kapott érte a fejére. Ő ajánlott be minket például az Olimpiai kertbe is egy nagy fesztiválra. Ott csak kezdőzenekar voltunk a program elején, mégis nagy felhajtást csaptunk. Major Laci például egy létrán állva jött be a színpadra, ledőlt vele előre, majd kitérdelve kezdte el a szólót. A Rab vagyok-ban ott volt a hóhér maszk és a bárd…
Mindig csináltunk valami meghökkentőt, ami teljesen eltért a többi zenekartól. Felkeltettük az érdeklődést, de maguktól nem fedeztek fel minket. Volt akkoriban egy Ifjúsági Rendező Iroda, ott dolgozott Németh László, nála is próbálkoztunk.
Dél-pesti gyerekként furcsa kettősség volt megélni, hogy vannak az országosan ismert, futtatott bandák, akik persze megkötötték a maguk kompromisszumait, meg a helyi, tűrt, tiltott együttesek. A környékbeli srácok körében a HIT volt a helyi menő zenekar, közben persze jöttek a hírek, hogy Észak-Pesten viszont a Kugli. Aztán a helyi kerületekben és az agglomerációban ott volt még a Pax, a Rolls, Speed, az Ikarusz, az Óceán, meg még jó néhány tehetséges társulat. Nagy volt a szórás. Végül ti is elvéreztetek, és akiknek még nem volt nagylemeze, szintén végleg lemaradt. Pedig, ha akkor kijön egy lemezetek, talán még Gyurma is élne.
Igen, sok próbálkozásunk volt, beleadtunk mindent, de a rendszer valahogy mindig falat emelt elénk. Talán túl őszinték és túl szokatlanok voltunk a korabeli kultúrpolitikának.
Korábban említetted Hajnal Gábort, akit sokszor ostromoltál. Ő volt az, aki bejuttatott titeket a Rock Reflektorba a Közgazdasági Egyetem aulájába, olyan nevek mellé, mint a Korál vagy az Edda. Így aztán ez mégiscsak egy sikeres időszak volt, benne voltatok a körforgásban.
Így van, Hajnal Gabi sokat segített. Benne voltunk a sűrűjében, csak éppen lemezünk nem volt, miközben a többiek elhúztak mellettünk, mint a vadlibák. Én hajtottam volna a lemezszerződésre, de nem volt eredménye. Be kell vallanom, most, hogy így mondod, van is egy kis lelkiismeret-furdalásom. Lehet, hogy akkoriban nem láttam rá elég jól a helyzetre, és nem törődtem azzal, hogy mások lehagynak minket. A Kugliban rajtam kívül nem volt más szervező egyéniség, így minden rám hárult, de hiányoztak a megfelelő kapcsolatok. Nem tudtam, hová kell menni, kinek kell szólni. Egyszerűen így alakult az élet.
Folytatjuk!
Fotók: Gönczy Gabó archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum, Kugli könyv projekt
A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Kugli könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, beleértve az előzetesen közölt fényképeket is, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
