– MVM Dome 2026. 06. 20.
2026. június 20-án tizenkettedik alkalommal lépett fel hazánkban a hatvanadik jubileumát kétéves világturnéval ünneplő Scorpions. Az MVM Dome-ban tartott buli elementáris ereje egyértelművé tette: erre a produkcióra újra és újra, akár még tizenkétszer is gondolkodás nélkül be lehetne fizetni, mert garantáltan megunhatatlan. Rudolf Schenkerék látványos előadása nemcsak a professzionális arénarock diadala volt, de egyben szívbemarkoló emlékezés is a felejthetetlen Omegára.
Aki a hetvenes, nyolcvanas években volt fiatal, biztosan találkozott a Scorpions-szal. Sőt, szinte biztosan lassúzott, csókolózott a hannoveri rockerek csodaszép líráira, balladáira, valamint sörözött a legnagyobb rockslágereikkel megtámogatott házibulikban. Mindezt akár még akkor is, ha egyébként alapjáraton diszkókban pusztította az agysejtjeit. A Scorpions dalok ereje még úgy is átütött, hogy sokáig nem volt alkalmunk élőben is meggyőződni a lehengerlő előadásaikról. Persze a bulik energiája azért még felvételről is átjött, hiszen a korszakalkotó, egyben korszakhatároló nagy koncertlemezeik mindenkihez eljutottak. Poppertől punkig, skinheadtől jazzistáig mindenki ismerte akkoriban a Tokyo Tapes és a World Wide Live lemezeket – maximum letagadta, hogy tetszik neki róluk egy-két szám.
Megboldogult kölyökkorom egyik emlékezetes momentuma volt, mikor az iskolai focimeccs szünetében verekedésig fajult a vita, hogy vajon a World Wide Live vagy a Live After Death minden idők legjobb metal koncertlemeze. Persze nem vagyok büszke az ütésváltásra, főleg haverok között nem, de mégis jelzésértékű, hogy bármennyire is tiltották vagy korlátozták a komcsi rendszer kiszolgálói, prolik, pártfunkcionáriusok, kollaboránsok, tanárok, mégis volt idő, mikor a srácok között ilyesmiről folyt a diskurzus, és igen komoly súlya volt a témának.
Azóta persze már igen sok víz lefolyt a Leinén, de a Rudolf Schenker vezette alakulat továbbra is sikert sikerre halmoz: új lemezeket készítenek, és a sokadik világturnéjukat is telt házak előtt nyomják. A csapat elnyűhetetlenségét jól mutatja, hogy még azt a dömpinget is simán túlélték, amikor a jubileumi ünnepségsorozatuk csúcsán a brit programszervezők pont ugyanarra a napra, 2025. július 5-ére ütemezték be Jeff Lynne és az ELO, valamint Ozzy Osbourne és a Black Sabbath birminghami történelmi búcsúkoncertjeit, mikor a Scorpions 60 éves nagykoncertje is volt hazai pályán, Hannoverben. Bár a britek elképesztő húzóerővel bírtak, a Scorpions is zsúfolt telt ház előtt játszott és történelmi jelentőségű gigantikus diadal fogadta a német rockereket. Ez a lendület pedig a mostani, 2026-os turnékörre sem fogyott el.
A jubileumi koncertkörút azóta is tart, a Scorpions továbbra is telt házak előtt játszik, és kivétel nélkül mindenhol kirobbanó sikert arat. Itt persze nem lehet nem gondolni az Omegára – különösen Kóbor Jánosra és Benkő Lacira –, és arra, hogy miféle komoly terveik voltak az alapítóknak az Omega 60-ra. Többek között a teljes Omega-életút felidézését tervezték az összes még élő egykori tag bevonásával, így például ismét színpadra hívták volna Wittek Marit, Bánkúti Győzőt, Láng Pétert és a többieket. Aztán odafenn másként döntöttek: a Puskás Arénába tervezett Omega 60-ból nem lett semmi, a fiúk előrementek.
A Scorpions szerencsére még velünk van, és nem viccel, kőkeményen odacsap. Hatvanegy éves a zenekar, nyolcvan felé tartó őstagokkal, de még mindig bőven van energia a csapatban. Ami viszont elsőre talán véleményesnek tűnhet, az abszolút biztonsági játéknak ható dallista. Ugyanazok az unalomig játszott slágerek újra és újra – még ezen a jubileumi turnén is. Mindez elvben maximálisan igaz is, de a gyakorlatban mégis olyan feszesen, dögös elánnal és örömmel vezetik elő ezeket a kiváló dalokat, hogy bárkit percek alatt magával ragad a hangulat, és többé eszed ágában sincs semmit hiányolni. Pedig a magam részéről például nagyon szeretem az élőben igencsak elhanyagolt, Michael Schenker fémjelezte legelső lemezt is, mégis kibírtam az In Search Of The Peace Of Mind nélkül úgy, hogy konkrétan eszembe se jutott a buli alatt.
Mikor odamész a koncerthelyszínre, elég másfél dal, és nagyjából ugyanúgy a hatása alá kerülsz, mint mondjuk az Anthrax energiáinak – csak hogy egy szintén mindig tuti biztosra menő zenekart említsünk. Szóval a Scorpions sokadszor is jött, látott, és már a buli első negyedében magabiztosan győzött. Egyszerűen nem tudnak hibázni. Baromi jók a dalok, baromi jó a show, baromi jó fazonok, ráadásul még mindig elképesztően jól néznek ki. Abszolút színpadra teremtett emberek, jó kiállással, szuper rock and roller szerkókban, odaszánt előadásmóddal, akiknek a kisujjban van a szórakoztatás minden csínja-bínja.
Az MVM Dome-ban nem szokott baj lenni a hanggal. Kábé a negyedik daltól sikerült eltalálni az arányokat is, onnantól szólt, mint a Gábor Áron féle csodarézágyú. A slágerhenger pedig tette a dolgát: a legegyszerűbb kocarajongótól az ős-scorpionsosig mindenki üvöltötte a refréneket. Igazán látványos volt a kivetítés, csodálatosak a fények, a ráadáskor felfújt óriás skorpió pedig egyenesen azt a hőskort idézte vissza, amikor még LED-falak nélkül kellett maradandó látványélményt nyújtani.
A Top Of The Bill (In Trance) / Steamrock Fever (Taken By Force) / Speedy’s Coming (Fly To The Rainbow) / Catch Your Train (Virgin Killer) medley volt a legbátrabb dolog, amit bevállaltak, egyben a legérdekesebb is. Amire még azt sem lehet mondani, hogy a kocarajongók unatkoztak volna alatta; a tapasztalat ugyanis az, hogy a közönség nagyobb része inkább a Crazy World utáni albumokat nem ismeri, míg a Lovedrive előttieket még igen.
Egy újabb csúcspont volt a Matthias Jabs gitárszólója utáni, részben akusztikus blokk. Persze nagy örömmel láttam újra Ingo Powitzer gitártechnikust, a Delicate Dance szokásos ritmusgitárosaként. De omegásként nagyon vártam már, Klaus Meine vajon mit fog mondani. A barátság pedig barátság, így ezen az estén is megemlékeztek Meckyről, az Omega legendás énekeséről. Ugyanúgy, mint négy éve, ezúttal is neki ajánlották a Send Me An Angel-t, aminek a refrénjét a közönség egy emberként énekelte a Scorpions-szal. Szép és őszinte gesztus volt. Köszönjük!
Istennek hála, sokszor voltam már Scorpions-bulin, Kottak Attack is volt párszor, meg Mikkey Dee féle őrületes dobszóló is – nagyjából tudtam, mire számítsak. De most valamiért mégis jóval több energia jött le a színpadról a New Vision alatt, mint szokott. Ezúttal a közönség sem kezdett unatkozva magánbeszélgetésekbe, miként tömegesen sem indultak ki sörért. Annyira magával ragadó volt az egykori Motörhead-ütős produkciója, hogy szinte folyamatosan spontán ováció kísérte. Ez az arénázás, kollektív arénahangulat persze még tovább spanolt mindenkit, így őrületes csúcspont lett abból, amit akár okkal tarthatna Klausék pihenőjének is a naiv néző.
Szóval a Scorpions továbbra is a szórakoztatás nagymestere, az öregfiúk egyszerűen képtelenek hibázni. Sőt, akkora volt az elán és sok az energia, hogy a csapat lelkesedése még Paweł Mąciwoda basszusgitárost is magával rántotta – aki az est folyamán számtalanszor kilépett a komfortzónájából, és a szokásos, komótos háttérmunka helyett jóval többször vett részt a rohangálásban és a gitáros pózolásokban, mint korábban.
Itt érdemes leszögezni, hogy a Pawel-Mikkey alkotta ritmusszekció nélkül feleennyit sem ért volna a buli, viszont annyira jók az „új fiúk”, hogy nyugodtan lehetett a magabiztos, kemény, feszes, dögös munkájukra építkezni. Klaus és Rudolf nyilván már erősen benne vannak a korban, a hang sem olyan már, mint harminc-negyven éve, egy-két hibás pengetés is be-becsúszik, de ez egy ilyen műfaj, a testi gyengeséggel és a halandósággal csak az nem számol, aki saját magának is hazudik. Matthias szólómunkája viszont ezúttal is átlag feletti volt, nagyjából úgy szárnyalt a színpadon, mint az alapító atyáknál fiatalabb Szekeres Tamás az Omega utolsó huszonöt évében.
Ez ismét egy olyan előadás volt, melyet simán megnéznék még egyszer, meg kétszer, akár még tizenkétszer. Még azzal együtt is, hogy a gyakorlatban ez sokkal inkább egy újabb Love At First Sting lemezbemutató volt, mintsem egy hatvanéves pályafutást összegző, klasszikus jubileumi koncert – de annyi baj legyen! A Scorpions egyszerűen annyira jó, hogy bármit játszhatnak, az garantáltan maradandó élmény lesz. Isten éltesse sokáig a hannoveri rocklegendát!
Videók: Jozé
Fotók: Polgár Péter
