• Bródy-dalok napja, Sziget, 2026. augusztus 9.

Bródy János idén áprilisban töltötte be nyolcvanadik életévét, melynek apropóján akkor Aréna-koncertet tartottak zenekarával. Az ünneplés azonban ezzel nem ért véget, ugyanis a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, több tízezer néző előtt, mintegy hatórás időtartamban megrendezték a Bródy-dalok napját. Az eseményen remek fellépők tisztelegtek a nyolcszáznál is több dalt jegyző szerző és előadó előtt, nagyszerű hangulatban. Ezt természetesen mi sem hagyhattuk ki.

Vasárnap délután 4 óra körül a HÉV-megállóból viszonylag könnyen lehetett a Sziget fesztivál legendás K-hídja felé haladni. A fesztivál területére való bejutás sem volt vészes, a Nagyszínpad környéke pedig még kifejezetten szellős volt, a nagyobb tömeg csak később gyűlt össze.

A koncertet, nem sokkal 17:15 után, a Superar gyerekkórus kezdte meg, akik már többször is felléptek a Szigeten. Stílszerűen, a Mindannyian mások vagyunkkal nyitották meg a maratoni koncertet, és Koncz Zsuzsa Hej, tedd ráját is elénekelték. Kedves és közvetlen előadásuk tökéletes nyitány volt.

A következő blokkban a Csík zenekarérkezett a színpadra, akik elsőnek a Fonográftól a Sajnálom, hogy így esettet játszották el. Én már ekkor éreztem, hogy nagyon jó koncertre jöttem, pedig szinte még el se kezdődött… Lábas Viki a Nem voltál jóval csatlakozott hozzájuk, a harmadik számuk pedig Az utcán volt, Kiss Tibi és Presser Gábor közreműködésével.

A nagyszínpad kifutójához egy kisebb színpad is tartozott, ide érkezett a tizenéves tehetségekből álló trió, a Street Sixteen. Az Újra itt van és az Amikor én még kissrác voltam szólaltak meg, melyekhez nagyon jó érzékkel nyúltak hozzá a srácok. Igazán színvonalas szóló- és basszusgitárjátékot és remek vokálokat hallhattunk.

Ezután egy különleges, családi produkcióval folytattuk: anya és lánya, Hernádi Judit és Tarján Zsófi is két számot adtak elő a koncert jelentős részében közreműködő kísérőzenekarral. A szavak, valamint a Játsszunk együtt is szépen szóltak, bár az hallatszott, hogy Zsófi többet énekel mostanában, mint édesanyja. Mindenesetre a színpadon látható anya-lánya dinamika igazán szívmelengető volt.

A leginkább filmzenéiről és a Jamie Winchesterrel közös zenekaráról ismert Hrutka Róbert következett, akit szintén az „alapzenekar” kísért.

A részben Koncz Zsuzsa csapatával azonos gárda a következő felállásban játszott: Maróthy Zoltán és Kékkői Zalán – gitár, II. Lengyelfi Miklós – basszusgitár, Molnár Levente – billentyű, Tiba Sándor – dob, Kiss Enikő – vokál, Csányi István – vokál, szaxofon, EWI (elektromos fúvós hangszer), elektromos dob.

Hrutka első számához, a Hej, tulipánhoz a Csík zenekar egyik motorja, Szabó Attila, az Omega-féle, de (sokáig titokban) Bródy által jegyzett Csillagok útjánhoz pedig Czutor Zoltáncsatlakozott. Előbbiből a hegedűszóló és a többi produkcióban a háttérben maradó Kiss Enikőéneklése, utóbbiból Hrutka, Maróthy és Kékkői tripla gitárszólója maradt emlékezetes.

Mahó Andrea színésznő, aki 2012-ben Bródy-dalokat tartalmazó lemezt jelentetett meg, a Szabadnak születtélt adta elő, meghatóan, ehhez a naphoz méltóan.

Ezután röviden színpadra lépett az este ünnepeltje, Bródy János, aki régi szófordulatát idézte, amit én először az 1990-es Illés-koncertről készült felvételen hallottam tőle: „Sírok, nevetek, meg vagyok hatódva”, majd röviden kitért pár aktuális közéleti kérdésre, végül pedig felkonferálta a Carson Comát.

A csapat a 2020-as évek Magyarországának egyik meghatározó zenekara, és zenéjük kifejezetten közel áll Bródy örökségéhez, így fellépésük számomra magától értetődő egy ilyen eseményen. Ezúttal a fantasztikus formában lévő Péterfy Bori is csatlakozott hozzájuk, és együtt adták elő a Mr. Alkoholt, valamint egy kevésbé ismert Illés-számot, a Menekülést. Nagyon erős, lendületes blokk volt, helyenként ötszólamú vokállal. Szívesen hallgattam volna még ezt a koprodukciót, remélem, lesz folytatás!

Földes László „Hobo” gitárosával, Kiss Zoltánnalérkezett a kisszínpadra, és a Fáj minden csókot, valamint a Miért hagytuk, hogy így legyent adták elő. Hobo már az elején elmondta, hogy nem megy a súgógép, és nem tudja fejből a szövegeket. Gyorsan kiderült, hogy igazat beszél, így az előadás elég rövidre és kicsit improvizatívra sikerült, de a 81 éves legenda teljesen önazonos maradt. Ahogy búcsúzóul közölte, hogy Bródy mindenképpen megérdemli ezt az ünneplést, „mondjanak rá akármit mindenféle köcsögök”, az maga volt a jó értelemben vett, megtestesült rock and roll.

Csemer Boglárka „Boggie” a Kertész leszekkel folytatta, majd egy újabb nagy öreg, Charlie következett, akinek előadása számomra a műsor eddigi csúcspontja volt: már a Légy hű magadhoz is erősre sikerült, a Földvár felé félúton pedig egészen zseniális volt ebben a feldolgozásban.

A Hiperkarmaaz Álmodom és a Személyi igazolvány előadásával tisztelgett a 80 éves mester előtt. Bérczesi Róbertpár személyes élményt is megosztott, például, hogy Bródy azt mondta neki 2006-ban, hogy a Személyi igazolvány volt az első magyar „talking blues”.

Palya Bea a Szőke Anni balladáját saját képére formálta, és kiegészítette egy bevezetővel. Nagyon jól álltak egymásnak ezzel a dallal, melyben Csányi István is emlékezetes szólót fújt. A Mama, kérlek megszólalása a Koncz Zsuzsa-féle verziót idézte, és az eddigi egyik legmeghatóbb momentum volt, ahogy megláttam, hogy mellettem anya és lánya énekelnek együtt a sírás határán.

A Punnany Massif-os Felcser Máté a Levél a távolbólt adta elő, ami szintén lehetett volna megható, de a „Mama” után ez inkább egy laza country volt.

Geszti Péter nem tudott személyesen eljönni, de egy videóüzenetet küldött, amit ekkor játszottak le. A szövegíró nem hazudtolta meg magát: szóviccekkel és egyéb nyelvi tréfákkal tarkított monológja egyszerre volt vicces és megható.

A Blahalouisiana a Fonográf által sikerre vitt, de eredetileg Illés-számnak készült Gondolj néha rámmal kezdett, ami egy elképesztően erős és izgalmas előadás volt, mely megidézte Bródyék második fontos zenekarának rockosabb korszakát. Az Illéstől az Oly nehéz várnit játszották még, szintén kiemelkedő színvonalon, Pénzes Máténagyszerű orgonaszólójával. Remélem, több, ezekhez hasonló feldolgozást is hallhatunk még Schoblocher Barbarától és zenésztársaitól, mert az Illés és a Fonográf öröksége hatalmas érték, és náluk igazán méltó kezekben van!

Gerendás Péter a Koncz Zsuzsának írt Százéves pályaudvarral kezdett, majd visszatért Lábas Viki, akivel a Csend című szerzeményt adták elő duettként. A konferálásból kiderült, hogy ezt Gerendás ugyancsak Koncznak írta, de Viki korábbi zenekara, a Margaret Island is játszotta, ahol egyébként Gerendás Dani, Péter egyik fia dobolt. 

Viki ezután zenekari kísérettel előadott még egy Koncz-dalt. Egy lány sétál a domboldalon – énekelte, és azt éreztem, hogy nagyon az ő dala, az ő zenéje.

Az elsősorban az Irie Maffiából ismert Senaa Virágok tengerét adta elő csodálatosan, majd énekestársa, Colombo is csatlakozott hozzá, akivel közösen a Good bye, Londont énekelték el a rájuk jellemző jó kedvvel és lendülettel.

A Wellhello két számot formált teljesen a saját képére: a Micimackó, majd az Ezek ugyanazok welhellósított változatára bulizhatott a közönség.

Radnay Csilla színésznő a jazzt és világzenét játszó, roma fiatalokból álló Gypsy Jammal zenekarral érkezett, akikkel a Maszkabált dolgozták fel az első Bródy-szólólemezről. A hangszerelés telitalálat volt, és a művésznő hangja is tökéletesen illett ehhez a tételhez. 

Ezután Radnayhoz három másik pályatársa csatlakozott, akikkel, immár a koncertzenekar kíséretével adtak elő három dalt. Fullajtár Andrea A kuglit, Döbrösi Laura a Jelbeszédet, Törőcsik Franciska pedig A hitetlenség átkát énekelte szólistaként. Mindhárman brillíroztak, a zenekar is hibátlanul muzsikált. Kiemelkedő blokk volt ez az egyébként is fantasztikus estében.

Továbbra is maradtunk a színházi világban: az Örkény Kamara Kórus a kisszínpadon lépett fel. A Mácsai Pállal soraiban felálló társulat az Oh, kisleányra építette páratlan előadását: legalább öt különböző zenei stílusban adták elő a számot, a gregoriántól a musicalig.

A kortárs popzenéhez visszakanyarodva a Bagossy Brothers Company folytatta a sort, a Hunyd le a szemeddel és a Ne gondolddal. Kicsit saját magukhoz igazították a két slágert, ami kifejezetten jól állt a daloknak és nekik is. A közönség is vette a lapot, mindenki mozgott, táncolt, tapsolt, énekelt körülöttem.

Müller Péter Sziámi egy kevésbé ismert, de hozzá tökéletesen passzoló Koncz Zsuzsa-dalt énekelt: ez volt a Láttál-e farkast. Ezután, most Sziámi társaként, visszatért Boggie, akivel egy ismertebb tétel, a Ne vágj ki minden fát követezett. A country-s dalt kicsit rockosabbra hangszerelték, de azért megmaradtak az eredeti jegyek is, Maróthy Zoltán pedig most is játszott egy tökéletesen ide illő gitárszólót.

Gubik Petra színésznő bevezetőjében elmondta, hogy nagyon régóta kérte Bródyt, hogy írjon neki egy dalt, és az este ünnepeltje végre, legalább félig-meddig kötélnek állt. Az Egy hétig tart következett, de ezúttal a lány szemszögéből. Petra hangja és stílusa csodálatos volt, ahogy az enyhén blues-os hangszerelés is, melyben Csányi István szaxofonszólója tette fel az i-re a pontot.

Azariah az édesanyjával és Gerendás Rubenbasszusgitárossal közösen lépett fel és így adták elő a Ha én rózsa volnékot. Mindenki velük énekelt, minden hang szépen szólt, és a végén az is kiderült, hogy Azi anyukájának ez volt az első koncertje…

Nehezen képzelhető el ilyen rendezvény az Ivan & The Parazol nélkül, akik nemcsak hangzásukban és megjelenésükben őrzik a nagy elődök világát, hanem számtalan feldolgozást is készítettek a ’70-es és a ’80-as évek magyar beat- és rockdalaiból. Elsőként mégis egy saját számot hoztak, ami persze érthető. A Ha megnyitod a szíved szövegírója Bródy János, akiről azt is megtudtuk Vitáris Iván konferálásából, hogy nem szereti a Tini bá’ megszólítást. A másik tétel az Illés-féle Add a kezed volt, melyben Kalmár Botondbillentyűs is brillírozott, és egy csodás szólót is hallhattunk tőle.

Péter Bence, világszinten is jegyzett zongoraművész kicsit kilógott a sorból, de különleges produkciója lekötötte figyelmünket. A Kertész leszek dallama egy idő után a Micimackóba úszott át, a zongorista lábánál pedig egy looper kapott helyet, melyre folyamatosan újabb sávokat játszott fel, így gazdagítva a megszólalást. 

Lovasi András nem először nyúlt a Bródy-életműhöz, hiszen a Kispál és a Borzzal már a 2005-ös Illés tribute-lemezre is felvették az Elvonult a vihart. Ezen az estén is ezt hallhattuk tőle elsőnek, majd pedig a Mondd, hogy nem haragszol rám jött, ami nekem személyes kedvencem, így számomra ez az előadás is a csúcspontok közé tartozott. Nagyon jó hangszereléssel, szép vokálokkal, autentikusan szólalt meg a szám, hallgattam volna még…

Ezután korunk két újabb sztárelőadója, Dzsúdló, majd pedig Beton.Hofi következtek. Előbbi a Filléres emlékeimet, utóbbi a Hungarian blues-t formálta saját képére, kiválóan.

A KFT billentyűse, Bornai Tiborezer szállal kötődik Bródyhoz, hiszen a ’80-as és a ’90-es években számtalan Koncz Zsuzsa-lemezt készítettek együtt. II. Lengyelfi Miklós pedig az este főzenekarában és számtalan Koncz-fellépésen is basszusgitározott, szóval szereplésük magától értetődő volt. A KFT jelenlegi felállásában a három alapító mellett az ötvenes éveiben járó Szekeres András énekel és a huszonéves Nedvig Balambér gitározik, így Bornai okkal mondhatta, hogy ők az a zenekar, amelyben három generáció rajong Bródyért.

Már a Kárpáthyék lánya is nagyszerű volt. Épp annyira kft-sítették, amennyire az jól állt a dalnak. Utána a Ha fordul a világgal folytatták. Ennek zeneszerzője Bornai, és bár lassan 40 éve született, de ahogy forgolódik a világ körülöttünk, újra és újra aktuálissá válik.

Járai Márk, akit a Halott Pénz mellett egy szál gitáros énekesként is sokan ismernek, az Engedd, hogy szabad legyeket játszotta akusztikus gitárján kísérve magát. Ez az előadás is hibátlan volt, és tovább fokozta az amúgy is remek hangulatot.

Deák „Bill” Gyula és Vikidál Gyula az István, a király rockopera első, 1983-as változatában játszottak főszerepet, Feke Pál pedig az elmúlt bő 15 év „István”-produkcióinak visszatérő szerepelője, aki Istvánt és Koppányt is többször megszemélyesítette már.

Bill kapitánytól Torda táltos két ikonikus dalát hallhattuk: az Áldozatunk fogadjátok és a Véres kardot hoztam is remekül szólt. Vikidál természetesen Koppány vezér legismertebb dalát énekelte. A Szállj fel, szabad madár kihagyhatatlan egy ilyen estén, és természetesen a közönség is együtt énekelt a legendás előadóval, közben pedig a gitárosok is brillíroztak. Feke Páltól az Oly távol vagy tőlem és mégis közelt hallhattuk. A női hang sajnos kimaradt, pedig a fellépő színésznők között volt korábbi Gizella (Radnay Csilla) és Réka (Gubik Petra) is.

Ezután az est rendezője, Novák Péter lépett színpadra, hogy bekonferáljon három rövid videóüzenetet: Majka egyéb elfoglaltság, Zorán külföldi utazás, Szörényi Leventepedig egészségügyi okok miatt nem tudtak eljönni végül.

A videók után Bródy János és zenekara érkezett, akik két, az újabb időkből származó dalt játszottak el, de egy kis csavarral: az Édes életünk után az Ezek ugyanazok következett, de a főhős elmondta, hogy átírta a szöveget múltidőbe, és így már az a címe, hogy Az elmúlt tizenhat év…

A Micimackó és a Boldog születésnapot egy ilyen estén csakis Halász Judittal hangozhatott el: a 84 éves művésznőn nem fog az idő. Az ország Halász Jutkája, aki ma már néni lett, ugyanolyan bűbájosan énekelt, mint az elmúlt 50 évben bármikor, élmény volt így látni őket együtt!

Az egy szál akusztikus gitárral érkező Tolcsvay László a kisszínpadon adta elő Az első villamost és a Jöjj, kedvesemet. A közönség természetesen végigénekelte a nagyszerű, de rövid előadást. Sajnálatos, hogy nem csináltak meg egy általa énekelt Fonográf-dalt zenekari kísérettel…

A produkció zenei rendezője, Závodi Gábor, aki rendhagyó módon nem vett részt a koncert nagy részén, egyenesen a Budapest Parkból érkezett, Rúzsa Magditársaságában, akivel ott is koncerteztek ezen az estén.

Závodi bemutatta az est alapzenekarát, akikhez immár ő is csatlakozott zongorájával, majd belecsaptak a Little Richard-ba. Magdi hihetetlen energiákkal énekelt, Závodi is nagyszerűen zongorázott, a két gitáros is veszedelmes szólókat játszott… Kár, hogy Szörényi nem volt ott, de távollétében ez volt a legjobb dolog, ami ezzel a dallal történhetett.

A mai kor egyik legnépszerűbb énekesnőjét Minden Idők Énekesnője, az egyébként Bródyhoz hasonlóan ugyancsak idén 80 éves Koncz Zsuzsa követte, aki a Valahol egy lányt énekelte el a zenekarral, olyan lendülettel, hogy pár évtizedet biztosan letagadhatott volna egy arra járó Sziget-bérletes turista előtt.

Ezután Koncz színpadra szólította Bródyt, és a többiek levonultak.

Koncz Zsuzsa és Bródy János, túl a nyolcvanon, hatvanhárom évvel a balatongyöröki mólón lezajlott első találkozásuk után, sok tízezer ember előtt előadták legfontosabb dalukat, a Ha én rózsa volnékot. A „Ha én zászló volnék” résznél, a hagyományoknak megfelelően, elhallgatott a gitár, és főleg a közönség énekelt. Aki ott volt, és átélte ezt, az magával viszi a történelem egy darabját. Élő legendák álltak a színpadon, akik magyarok milliói számára tették szebbé, vagy néha csak elviselhetőbbé az életet az elmúlt hatvanhárom év valamelyik pillanatában. Isten áldja őket érte!

A cikk nem zárulhat itt le, ahogy a koncert sem: a fináléhoz a fellépők döntő többsége visszatért a színpadra, és újra felcsendült a Mindannyian mások vagyunk, mintegy keretbe foglalva az egész műsort. A rengeteg fellépő együtt énekelt, a verzékben soronként váltották egymást különböző énekesek, és végül hatalmas ünneplésbe torkollt az egész, a nézőtéren és a színpadon egyaránt.

Ezután már csak a meghajlások maradtak hátra, és véget ért ez a fantasztikus nap. Bródy János nyolcvan éve van ezen a világon, és több mint hatvan éve írja nekünk a dalokat. Az első nyolcvan év eltelt, de még mindig nem vagyunk a végén. Ahogy talán az ilyen napoknak sem… Biztos vagyok benne, hogy Novák Péter, Závodi Gábor és Gerendai Károly is pontosan tudják, hogy milyen nagy magyar zenészek születtek 1947-ben, ’48-ban, és így tovább… Szóval remélem, hogy látunk még hasonló rendezvényt a következő években!

Fotók: Jakab Gergely