A hatvanas-hetvenes évek legkarizmatikusabb gitárosa tavaly február 6-án töltötte volna be hetvenötödik életévét. A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt a jeles évfordulóról való zenés megemlékezés akkor elmaradt, de 2022. április 30-án nagyszabású koncerttel, pódiumbeszélgetéssel, valamint fotó- illetve rocktörténeti kiállítással tisztelegnek a magyar gitárkirály emléke előtt – mint arról korábban a Rockinform hírt is adott. Mi egy sorozattal kívánunk tisztelegni a legendás muzsikus emléke előtt, aki 40 éve, 1982. október 18-án hunyt el 36 évesen.

A sorozatunk anyagai a rockinformos kollégák archívumából valók – korábban megjelent cikkek-, így fordulhat elő, hogy az élők sorából már eltávozott személyek is szerepelnek korabeli interjúkkal, illetve az időmeghatározások is az eredeti megjelenéshez igazodva értendők.

Demjén Ferenc – Béla szinte csak kijelentő módban beszélt…

Az a fiatalabb korosztály, aki évek óta szép számmal látogatja Demjén Ferenc koncertjeit, el sem tudja képzelni, hogy ez a jellegzetes kiállású, senkivel össze nem téveszthető hangú egyéniség valamikor a hatvanas évek végén, Radics Béla zenekaraiban extázisban énekelt Led Zeppelin és Jimi Hendrix dalokat. A Sakk-Matt, majd a Tűzkerék frontembere ma is vállalja az egykori gitáros legendához fűződő barátságát.

A beatkorszakban még nem különült el élesen egymástól a könnyebb, illetve nehezebb fajsúlyú zene. A hatvanas évek végére azonban a rhythm and blues és a hard rock megjelenése egyre markánsabb vonalat húzott a stílusok közé. Akkori zenekaraid, a Dogs, a Liversing és a Meteor mindkét műfajban otthonosan mozogtak. Te melyikhez vonzódtál inkább?

Abban az időben minden képlékeny volt. Beleértve a későbbi Radics-formációkat is, az angolszász zenén belül a rhythm and blues és a hard rock vonalak kerültek előtérbe. A zenekarok elsősorban klubokban kaptak fellépési lehetőséget, ezen kívül egy-két szabadtéri színpad adódott még lehetőséget. Emlékszem, ezek nagyon jó hangulatú bulik voltak. Csak az aktuális külföldi számokat játszhattuk, saját szerzeményt – ha netán szóba is került – nem sok eséllyel tudtunk volna a közönséggel elfogadtatni.

„Engem a Liversingnél is inkább a keményebb zene vonzott, úgy, mint Radicsnál. Persze nem tagadhattam meg önmagam, mivel különböző együttesekben többféle stílust is kipróbáltam, így a melodikus rockot is szívesen játszottam.”

Sok példa van arra, hogy a melódia kemény alapokkal ötvözve jelenik meg az adott nótában. Ez a kettősség később megszűnt a Bergendyben, amely a slágerzene mellett kötelezte el magát.   

1969 őszén jelentette be Radics Béla a Sakk-Matt tagságának, hogy új énekes érkezik a csapatba. Hogyan lettél a zenekar tagja?

Bélával korábban már ismertük egymást, sokat dumáltunk a Vőlegény utcában, a lakásán. Egy üveg Szkander bég márkájú konyak mellett hallgattam a terveit, elképzeléseit. Úgy kerültem a zenekarba, hogy a Dogs feloszlott, jött a Liversing, utána a Meteor – az csak rövid ideig, mert elvittek katonának. Leszereltem, és elmentem a „vendéglátóba”; szerettem volna külföldre kijutni, mert itthon semmi reményét nem láttam a kiugrásnak.

„Szóval, a konyakozgatás közben Bélával rájöttünk, hogy tulajdonképpen egy szelet fújunk – azonos a zenei ízlésünk.”

A klubokban azokban az időkben korán kezdődtek a műsorok, de este tíz órára rendszerint be is fejeződtek.  Nem volt sok fellépésünk, kifejezetten oda mentünk, ahová hívtak. Ilyen volt Csepelen a Radnóti, az újpesti Munkásotthon, vagy a zuglói Danuvia Művház. Onnan, a Sakk-Matt bulijáról mentem egyenesen a Moulin Rouge-ba, vagy más „vendéglátóhelyre” énekelni. A „vendéglátó”, ha nem is sokáig, de megmaradt, jó iskola volt.

Mennyiben jelentett kihívást Demjén Rózsinak a korábbi énekes, Harmath Albert helyére lépni?

Személyesen nem ismertem őt, csak a többiek meséltek róla. Egyébként soha nem mondtak róla rosszat. Lehet, hogy jó volt, soha nem hallottam énekelni. Azt viszont tudom, hogy jó kiállású srác volt. Akkor találkoztunk, mikor már nem voltam a zenekarban.  

Mely előadók, illetve zenekarok darabjait tartottátok műsoron?

Főleg Led Zeppelin, Jimi Hendrix nóták mentek, mindent játszottunk, ami az akkor divatos kemény muzsikához tartozott. Volt Cream is, de Tátrai Tibi, aki már akkor körülöttünk volt, talán jobban emlékszik. Vagy Miklós Tibi, aki a kezdetekben részese volt Radics sikereinek.

Hogyan jött az ötlet, hogy Radics foggal pengessen?

Ezzel a trükkel teljesen megőrjítette a közönséget. Az ötlet Hendrixtől származott, Béla minden egyes koncerten eljátszotta ezt a trükköt. Jimi a nyelvével vagy fogával pengetett; eszméletlen látvány volt! Persze ez trükk, hiszen egy gitárt sokféleképpen meg lehet fogni, és Béla jó érzékkel vette le ezeket a frazírokat.

Kik alkották a Sak-Matt, illetve a Tűzkerék közönségét? Általában kik rajongtak ezért az underground jellegű muzsikáért?

Béla körül összeállt egy bizonyos külvárosi rétegből kialakult közönség, eléggé vad alakok voltak közöttük. Hozzájuk képest én „belvárosinak” számítottam, pedig nem voltam az. Előfordult, hogy verekedés tört ki a teremben, a színpadot sem kímélték. Föl-le rohangáltak, keresték a „tetteseket”, miközben mi nyomtuk a bluest. Ilyenkor egymásra néztünk: „na, ez az igazi blues!” Az Ifjúsági Parkban, ahol kisebb tömeg gyűlt össze, már elvegyültek a többiek között, ezzel egyenlők lettek.

Miklóska Lajos „Apu” személyében kitűnő basszusgitárosa volt a csapatnak. „Csak” énekesként számítottak rád, vagy bőgőznöd is kellett?

A Sakk-Mattba kifejezetten énekesnek mentem. Talán nem is vállaltam volna, hogy két bandában egyszerre gitározzam, egyik helyről a másikra rohangálva. Miklóska valóban nagyon jó basszusgitáros volt, szükségtelen lett volna mellé egy másik ember ezen a hangszeren.

Milyen volt a viszonyod a zenekar tagjaival?

Vidám kis csapat voltunk, nagyon szerettem a többieket. Vadölő /Váradi László/ kifejezetten jópofa pali volt, sajátos humorral megáldva. Kicsit olyan volt, mint Béla. A mai értelemben talán nem tartozott a legjobb dobosok közé, de akkor mások voltak a körülmények. Én ritkábban jártam el velük buli után, de azért, ha nem is túl sokszor, voltak közös csajozásaink is. Miklóskának a családját is ismertem, nagyon jó kapcsolatban voltunk. Sok jó ötletet hozott, érdemes volt odafigyelni rá. Mint mondtam, másik zenekarban is játszottam, így aztán nem „estem bele a dolgok mélyébe”.

A Sakk-Matt május 1-én – előrevetítve a későbbi Tabán-koncerteket- tízezer ember előtt játszott a Gellért-hegy oldalában és  rendkívül népszerű volt. Miért kellett mégis feloszlatni?

Pontosan nem is tudom, lehetett valami olyan közjáték, amiről nem értesültem. Annyi biztos, hogy ez a fajta népszerűség csípte a kultúrhatalom szemét. Minden megmozdulást – főképp rockzenével kapcsolatosat-, ami sok embert vonzott, rossz szemmel néztek, tartottak a tömegektől. Béla talán abban bízott, hogy egy másik bandával sikerül elfogadtatnia magát „odafönt” is.

Mi lehetett az oka, hogy az akkori kultúrhatalom nem szívelte Radics Bélát?

A hivatalos, vagyis profi – nem az underground – lét meg volt határozva. A rádión, a hanglemezgyáron és nyilvánvalóan a televízión keresztül.

„Béla sokoldalú, értelmes ember volt, aki a színpadon is „beszélt”. Nem politikai jellegű dolgokat, de valahogy úgy forgatta a mondanivalót, hogy többféleképpen is lehetett érteni.”

Erdőséknél a korai időkben szóba sem jöhetett a lemezkérdés, nem is volt saját szám; később Zoránékkal – Taurus- már igen, de a nagylemez valamiért akkor is elmaradt.

Béla az új formációban, a ’70 januárjában megalakult Tűzkerékben is számított rád, holott – főként Som Lajos hatására- inkább trió felállásban gondolkodott.

Biztos azért számolt velem, mert Béla gitáros létére minden énekes szerepet nem tudott megoldani. Tudta, hogy azokat a dalokat, amelyek a repertoárt adták, könnyedén leéneklem. Akár Led Zeppelin, akár Jimi Hendrix, mindegyiket tudtam; a hangmagasságok sem jelentettek akadályt huszonévesen. Béla és Lala mindketten vezető egyéniségek voltak, bár természetükben tűz és víz. Som Lajossal a mai napig jó viszonyban vagyok, remélem, minden rendbe jön körülötte!

A Tűzkerékben basszusoztál is. Hogyan fértetek meg Lajossal?

Lehet, hogy alkalmilag egyszer-kétszer döngettem, de ott Som Lala volt a basszusgitáros.

Mindkét társulatban vita volt a saját dalok körül. Úgy tudni, hogy a Bergendyvel később sikerre vitt Fázom című nótád már a Tűzkerékkel is készen volt, csak épp nem nyerte meg a Főnök tetszését.

Ez kamu! A nóta még akkor sem volt kész, mikor Bergendy Pista megkeresett a Szabadság szálló bárjában, ahol dzsesszfeldolgozásokat játszottam.

„Már a zenekar tagja voltam, mikor megegyeztünk, hogy próbából csinálunk egy kislemezt. Ez lett a Fázom. Egyébként soha nem írok előre. Ezt pedig már csak azért sem, mert nem terveztem, hogy Magyarországon maradok.”

Hogyan maradt meg Radics Béla az emlékezetedben?

Kitartó, fanatikus embernek tartottam, határozott karakternek. Velem mindig nagyon rendes volt.

„Zseniális képességekkel rendelkezett, úgy tudta leszedni a külföldi nótákat, hogy abban még a szalaghiba is benne volt, haha! A közönség tűzbe ment érte, mindenféléket kiabáltak fel a színpadra, ő pedig tudta kezelni, fogni őket.”

Fiatalok voltunk és egészségesek, nem vetettük meg az itókát sem. Bélának valami belső szervi problémája lehetett, mert amikor többet ivott, kiütések jelentek meg az arcán. Mikor az orvosok észrevették, hogy nagy baj van vele, letiltották a piáról.

„Akkor megfogadta, hogy soha többé nem vesz a kezébe sörösüveget. Később kitalálta, hogy az üveget zacskóba, vagy csomagolópapírba rakja, hogy betartsa ígéretét.”

Egyébként semmilyen botrányra nem emlékszem. Egyrészt a színpadra sohasem mentünk fel részegen, megcsinálta a botrányát pia nélkül is, haha!

Béla nem nagyon beszélt máshogy, csak kijelentő módban. Megvolt a véleménye, amihez ragaszkodott. Nem mindig volt gázsiosztás, mert előfordult, hogy valamilyen cuccot kellett venni, ilyenkor közölte, hogy: „fiúk, nincs lóvé!” Mikor Som Lala bekerült a csapatba, akkor már voltak viták, előfordult, hogy Radics a zoknijába dugta a pénzt a többiek elől. Haha! Engem nem nagyon érdekelt a pénz, a Moulin Rouge-ban havi fix gázsit kaptam. Mindenesetre rengeteget tanultam, tapasztaltam én ott nála, akkor úgy éreztük, hogy a zenénkkel megváltjuk a világot. Később, mikor a Bergendybe kerültem, elszakadtunk egymástól. Bélával zenélni életem meghatározó része volt, nélküle nem lennék ott, ahol most vagyok.