Mascot Label Group
Mi tagadás, nagyon vártam Beth Hart új albumát. A legutóbbi saját szerzeményeket tartalmazó LP-t, a ’War In My Mind’-ot (2019) nem éreztem markáns alkotásnak. Nyugodt, letisztult album, kicsit sok lírával. Nekem ő nem ilyen, hanem egy szenvedélyes, vad, zabolázhatatlan előadó, akitől olyan lemezt várok, mint a ‘Fire On The Floor’, ami feltépte elmémet. Egy csiszolatlan gyémánt.
Ami az új lemezt illeti, két részre osztották, úgy szerkesztették, hogy a balladák, a líra, a vallomások a második félre maradjanak. Először együtt dühöng az előadó és a hallgató, utána, mindkét fél leül, lehiggad, hagyják, hogy az érzelmek keresztül folyjanak rajtuk. A Saviour With A Razor egy blues, ami nem kezdődik finoman, és mégis fokozzák a drámát és a feszültséget. Ehhez persze kell Slash zaklatott gitárjátéka. A Suga N My Bowl egy kemény, szegelős nóta, itt Eric Gales gitározik, talán kölcsönkenyér visszajár alapon, ugyanis Beth is énekelt Eric ’Bookends’ (2019) lemezén. (A Beatles With A Little Help From My Friends dalában szerepelt). A Never Underestimate a Gal, ahogy a címe is mutatja, a nőkért áll ki, a zene pedig hasonló Bertolt Brecht Alabama Song dalához, amit a Doors vitt világsikerre. A Drunk On Valentine egy ballada, Beth itt is remekül játszik a hangjával, fantasztikus, ahogy énekével elővarázsolja a drámát. A Wanna Be Big Bad Johnny Cash egyértelmű, hogy kit idéz meg, még a zene is countrys, bár a rockos alapok Beth saját világát mutatják.
És innentől a balladák uralják az albumot, ám ezek karcosak, szenvedélyesek, fésületlenek. A Wonderful World – nem Louis Armstrong örökzöldjének feldolgozása – akusztikus gitárral kezdődik, csodás, ahogy az énekbe fektetett szenvedély felpörgeti a dalt a második részre. A Little Heartbreak Girl blues, elég jellegzetes Beth Hart nóta, míg a Don’t Call the Police drámája a Fire On The Floort idézi. A bluesalapú címadó után Pimp Like That zongorára épített témája és nagyzenekari hangzása újabb drámai dalt eredményez. A zárás, a Machine Gun Vibrato kicsit olyan, mint Chris Rea nagy slágere a Road To Hell.
A szövegek természetesen a lányoknak, a lányokról szólnak, de nem cukormázas barbiálmokról. Beth megjárta a poklot, sok fent-lent állapotot megélt, zaklatott lelkét kitárja a hallgatóságnak, ahogy szokta korábban is. Például a Never Underestimate A Gal egy olyan történetet mesél el, ahol egy ronda fickó nőkre vadászik, ám egyvalaki túljár az eszén. A Drunk On Valentine az elszalasztott szerelmet siratja, egy kis alkohol kíséretében, a Little Heartbreak Girl egy magányos lányt mutat be, a Don’t Call the Police egészen más téma, Amerika sötét oldaláról szól, inkább ne bízzunk a rendőségben! Viszont a Wanna Be Big Bad Johnny Cash azt bizonyítja, hogy Johnny Cash nagyobb volt, mint bármelyik kortársa, legyen az Elvis, James Dean vagy Marilyn Monroe. A Pimp Like That enyhén utopisztikus, egy lány álmáról mesél, hogy miként szeretne élni, a Machine Gun Vibrato címe elsőre félelmetesnek tűnik, pedig csak arra biztat, merjünk élni, kockáztatni.
Ez az album egyszerre szívbe markoló, vad, heves, lírai, vidám és szomorú – nagyon sokoldalú, pont olyan, mint előadója. Beth Hart korunk egyik legérzékenyebb, legcsodálatosabb énekesnője ismét kitárulkozott, kiöntötte szívét-lelkét a rajongóknak ezzel a nagyszerű lemezzel, ami sok idő elteltével is jelen lesz a rockzene történetében.
Dalcímek:
01.Savior with a Razor
02.Suga N My Bowl
03.Never Underestimate a Gal
04.Drunk on Valentine
05.Wanna Be Big Bad Johnny Cash
06.Wonderful World
07.Little Heartbreak Girl
08.Don’t Call the Police
09.You Still Got Me
10.Pimp Like That
11.Machine Gun Vibrato
Zenészek:
Beth Hart – ének, zongora
Kevin McKendree – billentyűsök
Doug Lancio – gitár
Randy Flowers – gitár, slide gitár
Greg Morrow – dob, ütősök
Devonne Fowlkes – vokál
Kim Fleming – vokál
Andrew Carney – trombita
Jim Hoke – szaxofon
Jeff Bova – vonós hangszerelés (You Still Got Me)
Slash – gitár (1)
Eric Gales – gitár (2)
