Az idén 80 esztendős angol gitáros-legenda 11 új dallal jelentkezik, melyek tavasszal debütálnak a Mascot/Provogue kiadó gondozásában.
Április 25-én ’Come And Find Me’ címmel jelenik meg Robin Trower legújabb stúdióalbuma, az A Little Bit of Freedom című szerzeményt már most ízlelhetjük előételként. Ahogy az utóbbi lemezek esetében, Trower most is a Newbury-ben, a Studio 91-ben dolgozott. „Erős ellenérzéseim vannak korunk felesleges bürokráciája ellen, mely igencsak megnehezíti életünket. Túl sok az aktatologatás, kevés a szabadság, az ember úgy érzi, ráhúzták a kényszerzubbonyt.” – foglalta össze a veterán muzsikus az album üzenetét.

A zenei és szövegi koncepciót így vázolta a muzsikus: „Erős rhythm & blues hatások vannak benne, ám összességében rock and rollt fogtok hallani. Mivel igen sötét lett a világ az elmúlt tíz-húsz évben, a szövegek erre reflektálnak. De remény mindig van, hiszen több a jó ember, mint a rossz.”
Robin Trower legutóbbi albuma 2023-ban jelent meg ’Joyful Sky’ címmel, melyet közösen készített a nálunk is járt Sari Schorr énekesnővel.

’Come And Find Me’ – dallista:
01. A Little Bit Of Freedom
02. One Go Round
03. I Would Lose My Mind
04. Come And Find Me
05. Take This Hurt Away
06. The Future Start Right Here
07. Tangled Love
08. Capture The Life Begun
09. Without A Trace
10. I Fly Straight To You
11. Time Stood Still
Zenészek:
Robin Trower – gitár, basszusgitár
Chris Taggart – dob
Glenn Letsch – basszusgitár (Tangled Love, I Fly Straight To You)
Richard Watts – ének
Jess Hayes – ének (Tangled Love)