Láng Péter az Omega, a Strings, a Thomastic, a Pannónia és a Hungária egykori szaxofonosa. Nagy idők, nagy tanúja, aki a hőskorban a beatkorszak egyik főszereplője, aktív alakítója volt. Péter már sok-sok éve Münchenben él, ott rendezett be magának hangstúdiót, ahol az Artist Studio GmbH nevű cégével számos hangfelvételt, hanglemezt, CD-t, filmzenét, hangoskönyvet és utószinkront készített már az elmúlt évtizedek során. 2024-es hazalátogatása alkalmával ültünk le egy hosszabb beszélgetésre, hogy felidézzük a legendás múlt legendás együtteseit. Majd szép sorban végigvettük a fontosabb stációkat, a hazai beat-, pop- és rockzene első szárnypróbálgatásaitól egészen az 1968-as Ki Mit Tud?-ig.
A beszélgetés hatodik részében a Radics Bélát is a soraiban tudó Pannónia együttes került sorra, miközben szóba került a Nevada zenekar is.
Előzőleg ott hagytuk abba, hogy 1967-ben a Thomastic Máté Pétert kísérte. Majd azévben még játszottál egy másik együttesben is, egy másik legendával…
Igen, elmentem egy másik együtteshez. Miután pénzt kellett keresni és szabad voltam, lementem a Danuviába, ahol a Pannónia zenekarba invitáltak. Striczek Józsi volt a dobos, akit ismertem már korábban a Nevada együttesből. Ugyanis a Nevadában Striczek még orgonált, az én általam készített elektromos orgonán. Anno még az Omega időkben, a bevonulásom előtt építettem egy kis monofonikus orgonát, mint amilyen a Johnny and the Hurricanes-nek is volt, amit aztán a Nevada megvett tőlem.
Ez mikor történt?
Valamikor 1963-ban. Mikor még úgy játszottak, hogy Striczek volt az orgonista, Mészner Tibi és Pollák Jancsi a gitárosok, Paulov Pisti dobolt, Kubicsek Sanyi pedig a basszusgitáros. Akinek a testvére, az a Kubicsek Gyuri volt szaxis, akivel egy suliba jártam. Kicsi a világ. Ezért aztán én már a kezdetektől fogva tartottam a kapcsolatot a Nevadával.
Visszatérve a Pannóniára, mi történt, miután csatlakoztál az együtteshez?
Én lettem a szaxis, a trombitás, meg minden, amire csak szükség volt. Miközben Radics Béla volt a szólógitáros. Aki akkor még csak egyszerűen játszott, mindent, amit kellett, a szép Gibson gitárjával.
Konkrétan mit kellett játszani?
Amit az adott este megkívánt. Halmi Gáborral jártuk az egész országot, rengeteget turnéztunk. Mi kísértük a Koós Jancsitól kezdve a Harangozó Terikéig az összes akkori híres előadóművészt. Egy-egy ilyen hétvégén mindig jó pénzt lehetett keresni.
Mondasz még néhány nevet, akiket akkortájt kísértetek?
Rajtuk kívül elsősorban Németh Jóskát, Zalatnay Saroltát, Aradszky Lacit, Mátrai Zsuzsit és Korda Györgyöt kísértük még a Halmi-rendezvényeken.
Kikből állt a Pannónia?
1967-ben úgy indult az együttes, hogy kezdetben öten játszottak a Pannóniában: Radics Béla szólógitár, Pósa Ernő ritmusgitár, ének, Beke Zoltán basszusgitár, Rozsnyói György orgona és Striczek József dob felállásban zenéltek. Majd beszálltam én a fúvós hangszerekkel. Valamint becsatlakozott még a formációhoz Szilárdi Béla grafikus, dalszerző is, aki attól fogva a Pannónia fő hangszerelője és zenekarvezetője is lett. Nagyon szigorú főnök volt.
Miben nyilvánult ez meg?
Csak azt és csak úgy kellett és lehetett játszani, ahogy ő akarta.
Milyen volt a Pannónia együttes a hőskorszakban?
Beke Zoli nagyon jó basszusgitáros volt. Akinek már abban az időben is Selmer Goliath erősítője és egy marha jó Fender Jazzmaster basszusgitárja volt. Náluk próbáltunk, mert a szülei külföldön dolgoztak, így aztán egy egész ház a rendelkezésünkre állt Budán. Ott láttam először olyan basszusgitárt. Ami akkor nagyon nagy szám volt! Úgy hiszem, ő volt az első Magyarországon azzal a szuper szerkóval. Ráadásul Zoli rengeteget gyakorolt. Minden, amiben csak megnyilvánult, nagyon jól szólt.
Radics, akit mi akkoriban „Racska“ formában becéztünk, volt a gitáros. Akkor már megvolt a bordó Gibsonja. Ő is nagyon jól gitározott, de csak azt, amit kellett. Tehát, mint a többi beat banda, a nyugati számokat kopíroztuk vagy a hazai énekeseket kísértük. Radics Béla akkor még mindig józan volt és semmit nem ivott. Kellemes kolléga volt.
Pósa Ernő sokat énekelt, nagyon jó hangja volt. Kevesen ismerik a történetet, de Rozsnyói György egy alkalommal, úton egy fellépésre, összetörte az autóját. Egy Wartburgot, amiben benne ült Striczek, aki majdnem meghalt. Eltörtek a lábai, egy fogát a tüdejéből kellett kivenni. Aztán felépült, de nem lett belőle zongorista, hanem dobos, egy nagyon jó dobos.
Én pedig fújtam, főleg szaxofonon, de ha kellett trombitán és szájharmonikán is játszottam. Mivel nem csak beatzenét játszottunk, hanem a kíséretek folytán a legkülönfélébb stílusokban kellett zenélni, sok lehetőségünk adódott az érdekes, izgalmas hangszerelésekre. Szilárdi Béla például egy Mellofont fújt, ami olyan, mint egy nagy trombita, de kürt hanggal. Miközben én meg trombitáltam.
Te magad is hallható vagy a híres Pannónia kislemezen vagy valamilyen egyéb felvételen?
Nem, velük nem játszottam stúdióban.
Miért kerültél ki az együttesből?
Egyrészt túl soknak éreztem a Szilárdi zenekarvezetői kontrollját. Másrészt akkor a Pannónia nem nagyon játszott saját számot, mert minden a műsorok kíséretére koncentrálódott. Ezért gyorsan kiléptem tőlük, mert nekem nem volt szimpatikus a belső hangulat.
Radicsról milyen emlékeid vannak? Milyen ember volt?
Jók. Akkor még nem volt piás. Egy nagyon szorgalmas embert ismertem meg benne, állandóan jött és gyakorolt. Senkivel sem veszekedett. Rendben voltunk, megértettük egymást.
Megítélésed szerint már akkor is kiemelkedett a többi hazai gitáros közül?
Nem, mert akkor még nem villogott. Akkor még nem volt meg az a Laney gitárerősítője sem, amivel később komolyabban is meg lehetett döngetni a cuccot. Majd csak, mikor már Magyarországon is lehetett kapni, azután kezdte csinálni azokat a dolgait, amik a közönség szemében hasonlóvá tették Hendrixhez.
Nem zavar, hogy mostanában folyamatosan jönnek az ilyen-olyan Radics cikkek, könyvek, filmek, melyekben rendszeresen olyanok nyilatkoztatnak ki Béláról, akik sosem ismerték, még a színpadon sem látták őt, miközben téged és a többi egykori zenésztársát nem igazán kérdeznek meg?
Nem. Tudod, az Omegáról sem kérdeznek, pedig ott hosszabb időt töltöttem, mint a Pannóniában Bélával. Úgy megy ez, hogy vannak, akik nyilatkoznak, ők azok, akik a történelmet írják. Meg vagyunk mi, akik valóban ott voltunk, átéltük, most meg ámuldozva olvassuk a sok gyerekmesét, mendemondát, rosszindulatú találgatást. Mindenesetre magam szép emlékeket őrzök róla, amit már senki sem tud elvenni.
Folytatjuk!
Fotók: kiadói archívum, Láng Péter Archívuma, Czapp József, Radics Béla R.B. Emléktársaság, Péterffy István, Fortepan, TTT Nemzeti Rockarchívum
