Mándoki Sándor billentyűs, az EKG, a Reggel, a Mándoki együttes, a Missió, az AN-2, a Vörös István és a Prognózis, a Redless és a Gary Moore Jam Band egykori billentyűse, a hazai rock és metal élet egyik sokat látott veteránja.
Az életmű-sorozat harmadik részében az AN-2 együttes, valamint a Vörös István és a Prognózis zenekar fémjelezte korszakra emlékeztünk vissza.
Miként folytatódott zenei pályafutásod a Missió után?
Akkor jött az AN-2. Már nem emlékszem rá, hogy kinek a révén kerültem a zenekarba, de ’89 decemberében már velük játszottam. A csapatot régebben WU 2-nek hívták, részben szolnoki zenekar volt, és éppen elhagyta őket a billentyűsük.
Kikből állt a banda? Milyen stílusban játszottatok? Készült valamilyen hangfelvétel?
A WU2, majd az AN-2 is, egy beat-zenekar volt, amely főnöke Kovács Feri, “a Kovács”, a zseniális gitáros, énekes, szerző volt. Sajnos már ő sincs köztünk… A ritmusszekció a Horváth fivérekből állt, doboknál Zoltán “Csiga” és Tibor “Kiscsiga” volt a basszusgitáros. Főleg Szolnokon és Budapesten játszottunk, de volt egy genfi koncertünk is, még az Interkoncert szervezésében, a “Festival for Life”-on. Jó is volt! Közben készültek ilyen-olyan demók, de semmi hivatalos hangzóanyag.
Meséld el kérlek, hogyan jött a genfi lehetőség, illetve miként zajlott le svájci túra?
Kovácsnak volt valami ismeretsége az Interkoncertnél, amely alapján – mint WU2- már koncertezhettek Lengyelországban és a balti államokban. Azután lettünk AN-2, mert nagyon összecsengett a név a U2-val.
Egy rozzant kombi Volgával mentünk, tetőráccsal, úgy telepakolva, hogy alig fértünk bele. Négyen mentünk plusz a sofőr, Jenő. Az út során többször is lerohadtunk, de szerencsére – mivel két napot ráhagytunk az útra- éppen, hogy két órával a tervezett színpadra-lépéshez képest, átléphettük Genf határát…
A menedzser csaj, aki nem beszélt magyarul – mi meg se németül, se olaszul, én meg csak “pötyögtem” franciául-, már éppen az öngyilkosságra készült, amikor teljesen véletlenül megláttak minket. Azonnal hotel, tusolás, öltözés és tíz perc késéssel színpad… Ha ez nem sikerült volna, szerintem még mindig fizethetnénk a kötbért… Persze, a Volga visszafelé csak egyszer állt meg… Haha!
Megvannak még az AN-2 bootleg- és demó-felvételei?
Mivel Bolla Zsolti a Magyar Rádióban dolgozott és lehetővé tette, hogy fölvegyünk két számot. Elég jó is lett, de semmi komoly célja nem volt a dolognak. Kazettán azok is megvannak, meg a genfi buli is és néhány szolnoki koncert. Egyszer majd csak rászánom magam, hogy digitalizáljam őket.
Lehetne akár mostanában is, hogy legyen mit hallgatniuk az olvasóknak, a sorozat végigböngészése közben…
De azért, nem lenne baj, ha esetleg valahogyan szólna is… Ezek általában kazettás felvételek, bár arra mindig ügyeltem, hogy mindegyik kazettán rögzítendő anyag általában Maxell UD XL 2, vagy valamilyen metal típusú szalagra történjen. Később persze jött a MiniDisc… Amúgy, tényleg jó buli volna ezeket előszedni! Haha!
Nem sokkal később viszont már az új Prognózisban láthattunk-hallhattunk…
1991 áprilisában két helyről is szóltak nekem, hogy: lenne-e kedvem a Prognózisban játszani? Volt. Akkor ismertem meg Vörös Pistát. Komolynak látszott az ügy… Rögtön mutatta is a demóit, kottáit, már akkor kialakult elképzelései voltak. Akkor találta ki számomra azt az átkozott kalapot is…
Miért érezted úgy, hogy váltanod kell? Megfáradt számodra az AN-2 vagy annyira nagyon vonzó volt a Prognózis?
Az AN-2 együttesnek ritkán volt koncertje. Azok is általában Szolnokon. Ki ne csapott volna rá egy ilyen lehetőségre?
A te idődben kikből állt az akkor Vörös István és a Prognózis néven működő formáció? Nem kérdezek rá egyesével a felállásokra, mert elég mozgalmas korszak volt…
…és persze kilenc év! A kezdeti felállás Vörös István gitár, ének, Rácz Laci basszusgitár, Bolla Zsolt dob, Egri László gitár, Szentmártoni Imre – később már, mint St. Martin- szaxofon és jómagam. Sok dobost fogyasztottunk el. Volt Vermes Laci, Nagy Zoli “Bigstick” – sajnos ő is meghalt, Zoóka Ernő, Gyurik Lajos, Boros Pöpi, majd az isteni Nagy Laci. Közben Imit Radul Zoli váltotta a szaxin, Egri Lacit pedig Káptalan Bandi. Persze lemezek, videók is készültek. Klubunk is volt a KÖSZI-ben, Kőbányán.
Sorold fel, kérlek mely Vörös István és a Prognózis albumok készültek a közreműködéseddel? Melyikről mit érdemes tudni?
Az első anyag 1992-ben jelent meg, “Ez egy kutya világ” címmel. A Tom-Tom stúdióban vettük föl és a Mikroprofit Kft adta ki. A lemezről két szám maradt le, a “Crazy Night” és a “Kalandorok”. A hangmérnök Kölcsényi Attila és Dorozsmai Péter volt.
Lehet tudni, miért maradt le az a két felvétel?
A “Crazy Night” valamiért nem fért bele Pistánk tetszési-indexébe. A “Kalandorok”-ról pedig a menedzsment beszélt le minket – ahogy mondták – a “szlovákozás” miatt. Pedig a nóta nem is arról szól, amire gondoltak… A közönség viszont értette, szerette, így a buliknak mindig is kiemelt momentuma maradt.
A második lemez 1995-ben jött a “Minden viharon át” – nekem az a legkedvesebb. Az MHV P. stúdióban került rögzítésre és Hungaroton Gong adta ki. Küronya Miklós volt a hangmérnök. A lemezről a “Ne menj férjhez rockzenészhez” című dal maradt le.
Ismét adódik a kérdés, hogy miért? De most már hozzáteszem azt is, hogy miért pont azt emeled ki egy-egy album kapcsán, hogy mi maradt ki, mi maradt le?
Azért, mert a lemezeinket – akiket érdekel- úgyis ismerhetik. De biztos vannak, akiknek a lemaradt dalok is érdekesek lehetnek…
Később készítettél is egy maszek CD-t, a korszak kiadatlan dalaiból… Mit érdemes tudni a “Stage Pass” című kollekcióról?
Na, pont ezért készült ez! Először kazettán jelent meg az első ritkasággyűjtemény, a “Pár órás öröm”. Később a második, “Minden a legnagyobb zűrben” címmel. Mindkét kiadványt önköltségi áron lehetett megvenni. Forgalomba nem kerültek, viszont a gyűjtőknek érdekes lehetett. Végül a két kazetta úgymond “összevonása” lett a “Stage Pass” című CD. Nem csak kiadatlan dalok vannak rajta, hanem korábban már kiadott szerzemények is, de más verziókban, mint az ismertek; rádió- és stúdiófelvételek, illetve néhány érdekes koncertfelvétel.
A harmadik egy koncertlemez, “Én az időt nem sajnálom” címmel. A Budai Parkszínpadon készült 1995. szeptember 9-én. A hangmérnök Ottó Tivadar és Küronya Miklós voltak és a P. Stúdió mobil egysége rögzítette.
A negyedik, “Szűk nekünk ez a város” 1997-ben jelent meg, magánkiadásban. A Yello Stúdióban vettük föl, Siklós György hangmérnök vezetésével. A mastering Rostás Tibor munkáját dicséri.
Hivatalos videó kiadványunk ugyan nem volt, de képben is rögzítésre került a parkszínpados koncertünk, amely több tévécsatorna is átvett. Ezen kívül rengeteg klip is készült, melyek közül a legprofesszionálisabb a “Kutya világ” lett, melyet Bergendy Péter filmre rendezett.
Nagyon komáltam a parkszínpados koncertet. Ahányszor csak adta az Omega TV, mindig leragadtam a készülék elé, bármit is kellett volna csinálnom…
Azt a bulit eredetileg a Kőbányai kábeltévé rögzítette. Nem tudom már mi volt akkor a nevük, és sajnos az operatőr srác nevére sem emlékszem. A felvételeket Káptalan Bandi rakta össze, mert az volt úgymond a “házi feladata”. Akkor abból az anyagból azt lehetett kihozni – nekem így is tetszik.Ja, és persze van még az akkori A3 televízió által rögzített anyag is. A Nyugati téri koncertünk, ami nagyon jó volt. Érdekessége, hogy a buli hangja Jankai Béla munkáját dicséri. Bár a tévé már megszűnt, a felvételt jelenleg is meg lehet találni a legnépszerűbb videómegosztón.
Számodra miért ért véget a Vörös István és a Prognózis korszak?
Úgy gondoltuk öten, hogy nem akarjuk lerombolni saját nimbuszunkat. Ezt sokszor mondtuk jó Pistánknak is. Ő viszont valahogy nem akart tudomást venni a dolgokról. Úgy éreztük, hogy egyre silányabb dalokat szerez, mert ugye kizárólag az ő dalai voltak a repertoárban. Valamint egyre nagyobb – szerintünk valós- hibákat követett el a koncertműsorok szerkesztésével kapcsolatban.
Mire gondolsz?
Például, nem egyszer előfordult, hogy a legismertebb számokat kivette a műsorból, telerakva újakkal. Még egy-egy vidéki koncerten is. A közönség meg csak állt, hogy: most ez mi volt? Ezen kívül a szóló karrierjét is elkezdte építgetni, a mi rovásunkra… Ennek lett a vége, hogy végül is felmondtunk.
Nagyon szerettem az akkori formációt, a ‘90-es évekbeli Prognózist, az egész korszakot. Sokakat, másokat is sokkolt, hogy véget ért, ahogy véget ért…
Sajnálom, mert nagyon szerettem azt a kilenc évet! Persze Pistánk erre teljesen máshogy emlékszik. Egyszerűen letagadja azokat az éveket, mintha meg sem történt volna… Legyen az övé!
Folytatjuk!
Fotók: Mándoki Sándor archívuma, kiadói archívumok, TTT Nemzeti Rock Archívum
