Airbourne, Asomvel – Budapest, 2025. 03. 25.
A modernkori rock színtér egyik legintenzívebb és egyben a legkiszámíthatóbb bandája az Airbourne – pozitív értelemben. Mondhatni, ha valakinek meg kellene mutatni a rock n’ roll lényegét, akkor csak el kell vinni egy Airbourne bulira, tökéletes lenyomata a banda már több, mint 20 éve az igazán tökös, ízig vérig rockzenének. Már a covid előtt egyszerre kétszer jártak nálunk, majd két éve a Harley fesztiválon, így már ideje volt egy önálló hazai bulinak. Erre tökéletes helyszínnek ígérkezett az Akvárium, ami nem meglepő módon meg is telt rendesen.
Ez a buli azok közé tartozott, ahol érdemes volt időben érkezni ugyanis az előzenekar is kifejezetten izgalmasnak ígérkezett. Az angol Asomvel ugyanis egy tökéletes Motörhead kópia minden tekintetben. Azt hiszem nem vagyok egyedül, ha azt írom, hogy baromira hiányzik Lemmy és a Motörhead az életemből, igazodási pont volt minden szempontból és amikor van egy ilyen banda, akik tökéletesen hozzák a Moci érzést az bizony nagy dolog, még akkor is, ha semmi egyediség, önálló arculat nincs a történetben. Kiállásban, zenében, színpadi mozgásban, mindenben a Motörheadet hozzák úgy, hogy saját dalokon keresztül idézik meg az öreg Lem szellemét. Nyilván nem olyan jók a saját dalok, mint a Motörhead alapvetései, de rengeteg dolog visszaköszön az életműből. Nem lettem fanatikus rajongó, a lemezeiket sem fogom rongyosra hallgatni, de a Motörhead okozta hiányt egy-egy ilyen koncerttel maximálisan pótolni tudják. Én személy szerint hiányoltam a koncert végén egy igazi Motörhead nóta műsorba kerülését, annyira magáévá tette a banda a stílust, biztosan baromi jól tolnának valami ’head klasszikust. Az lett volna az igazi korona a bulijukra. Ez amúgy az Airbournre is igaz, a helyükben én a Let There Be Rock-al, vagy a Whole Lotta Rosie-val fejezném be a koncertet, brutális lenne… Azzal a lendülettel, amivel nekifeszülnek a rocknak kő kövön nem maradna, így is minden alkalommal lebontják a házat.
Annak idején az ausztrálok (mi más…) megmutatták, hogy bizony úgy is lehet nyúlni egy-egy zenekart, hogy közben saját arculatot is raksz a nyilvánvaló hatások mögé. Persze ehhez jó dalokat kellett írni és kellett a két O’Keeffe tesó (de főként Joel) eszeveszett koncertteljesítménye, de az egész banda egy energia bomba. Emlékszem 2022-ben egy osztrák Maiden bulin ők voltak az előzenekar. Pont úgy álltam, hogy beláttam az erősítők közé. Ott hergelték/lökdösték egymást a srácok a koncertkezdés pillanata előtt, mire eljött az idő, már dúvad üzemmódban voltak. Anno, 2010-ben ott voltam az első hazai bulijukon a Dürer nagytermében, emlékszem, tátott szájjal bámultuk, hogy ez meg mi….? Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány hasonlóan intenzív banda van még színpadon, pláne úgy, hogy az Airbourne egy fikarcnyit sem vett vissza a tempóból, ugyanazt a színpadfelszántás tolják a kezdetek óta. Mivel már sokszor láttam őket talán megengedhetem magamnak, hogy pont ezt az állandóságot hozzam fel negatívumként. Ha valaki most látta őket először az tuti rajongó lett egy életre, és úgy ment haza, hogy ezt volt az év bulija. Joel eszeveszett színpadi jelenléte, a dobozos sör kinyitása fejjel, a sördobálás mind, mind baromi rock ’n roll dolgok, de aki rendszeresen látja őket, az pontosan tudja, hogy ezek minden egyes koncerten lejátszódnak már a kezdetektől fogva. Egyedül a sörök száma változik, hol több nyitódik ki fejjel, mint amennyi bedobálásra kerül és fordítva. Na, de nincs igazam, mert két dolog azért változott, Lemmy halála után bekerült a műsorba a Lemmy Bar jelenet, ahol Joel négy méretes Jack Coke-ot gyárt le a bandának (vagy inkább a közönségnek) egy üveg Jack Daniels felhasználásával. Tuti, hogy a zenekari riderben a törölközők mellett ott szerepel tételként a sör (rengeteg söröspohárral), a Jack Daniels és a Cola. Ezt a poént én 2017-ben láttam először a bandától, és az óta mindig. Még egy dolog változott az évek alatt, Joel már nem mászik meg minden megmászható dolgot, hogy annak a tetején gitározzon, de amúgy minden a régi. A gitárok, a színpadi szakadt nadrág, a fények, minden. Persze alapvetően nincs ezzel baj, ám ennek megvan az eredménye, a banda 5-8 éve eljutott egy szintre és onnan egy tapodtat sem mennek sehova és nem is fognak. Ezért írtam az elején, hogy az egyik legkiszámíthatóbb banda a piacon. Aki látta őket, és újra akarja élni a rock n’roll érzés eme intenzív verzióját az legközelebb is pontosan ugyanezt fogja kapni.
Még egy állandóságot megfigyeltem a banda kapcsán: baromi hangosak, ám notorikusan visszatérő elem a hangzásukban, hogy nincs alja az egésznek (hogy szakmai kifejezéseket is puffogtassak), magyarán a basszus nem röfög a riffek alatt. Ez visszatérő probléma a banda kapcsán, de lehet, hogy ez csak engem zavar.
Ezektől eltekintve azonban a szórakoztatás magasiskoláját vonultatja fel a zenekar, akiket mindig jó látni élőben. Már csak egy király új lemez kellene, itt lenne az ideje…
Fotók: Polgár Péter
