Fonó

A fene, de még az iránta érdeklődő ember sem győzi követni a zenei divatok jövés-menését. A magam részéről szívesebben maradok az úgynevezett könnyűzene klasszikusai mellett. Kissé szűkítve a kört, meglepetésemre azt érzékeltem, hogy a „modern” operett, azaz a musical népszerűsége máig töretlen. Legfeljebb a műfaj úttörői, a kezdeti alkotások kiemelkedő darabjai már ritkásan szerepelnek a színházak műsorán, inkább jazz-sztenderdekké alakulva nyernek újabb teret maguknak.

Az átrendeződés sorsát Bernstein remekműve, a West Side Story sem kerülhette el, lévén dallamos, kellemes, kívánatos, és nem utolsósorban: sokak által ismert mű, vagy ha úgy tetszik: jó alapanyag. Ezúttal a sokoldalú gitárosunk, Juhász Gábor merített belőle ihletet és készített feldolgozásokat a triójával (Kovács Zoltán – nagybőgő, Jeszenszky György dobok), mégpedig az Amadinda ütőegyüttesből ismerős vibrafonos, xilofonos Holló Aurél vendégszereplésével.

Természetesen, a jazz-örökzöldek játszásának is megvannak a maga hagyományai. Az újak felvállalásának kulcskérdése pedig mindig ugyanaz: hogyan lehet az eddig elkészült alkotások szellemét megőrizve, meghaladni azokat? Juhász Gáborék válaszának kulcsa és alapja – ha nem tévedek nagyot – nem egyéb, mint a különleges csapat-összeállítás. Annak elsődleges „hozománya” az újszerű hangzás, amely aztán – a zenekar tagjai kiemelkedő technikai tudásával párosulva – több mint biztató végeredménnyel kecsegtet. Juhász Gábor régebbi, jazzes munkái is csak megerősítik ezt a feltételezést.

A fél tucatnyi dallamsort a Maria indítja, a zenekarvezető felvezetésében, bemutatásában. Amint a társak felcsatlakoztak hozzá, máris hallható a különleges sound, amit végső soron Holló Aurél dob be a közösbe. És, ahogyan Juhász Gábor kibontja, szétszedi és újragondolja, újra fogalmazza az egyes motívumok szerepét, majd a társainak is lehetőséget ad a saját gondolataik kifejtésére, az tankönyvbe illő. Nem mellesleg, Holló Aurél játéka úgy illeszkedik a trió produkciójába, mintha világéletében jazzt játszott volna.

Az pedig, ahogyan az I Feel Pretty selyem-finomságú témája mozgalmassá, sokszínűvé válik, igazán káprázatos. Tanítani való! Lehet, hogy Juhász Gábor le is fogja forgatni a felvételt a tanóráin? Élvezni fogják a diákok épp úgy, mint most a jazzkedvelő hallgatóság! A talán kevéssé a köztudatban maradt Gee, Officer Krupke olykor „párbeszédes” megoldásai is magával ragadóak.

És mit szóltok a Tonight mélyről fakadó, érzelmes-szerelmes lírájához? És ahhoz a sok gazdagsághoz, szépséghez, amit a kis csapat tett hozzá?

Az America ugye a szép új világ maga, kivált ha Keith Emerson (akkor még Nice) rock-kontinensét tekintjük kiinduló pontnak a felfedezéséhez, de hát ez így van rendjén. Számomra itt és most Holló Aurél markáns szólója szolgáltatja az igazi meglepetést, és elhihetitek, nem ez a szám egyetlen pozitívuma.

Végül, de nem utolsósorban a már-már himnikus Somewhere az, ami reményt hoz a bandaháborúk zűrzavarába a színpadon, és a valódii, véres háborúk által sújtott világban napjainkban, valamint az eljövendő, alig kevesebb jót ígérő jövőben. Talán a véletlen műve, hogy épp most készült el ez a lemez, talán nem. Az aktualitásához és az összmunka felettébb magas kvalitásaihoz azonban kétség sem férhet.

„Jót s jól!” Nincs ebben titok egy szál se – Juhász Gáborék előtt semmiképp. Sőt, amit ők tudnak, most már mi is tudjuk, mert meghallgathattuk a muzsikájukat az imént.