Vannak azok az emberek, akik csak úgy belekezdenek valamibe. Nem azért, mert valaki azt mondta nekik, hogy kéne, hanem mert ott motoszkál bennük valami furcsa, makacs kreatív kisördög. Szénégető Richárd, alias Ricsi, pont ilyen valaki. 2017-ben még csak poénként dobta be, hogy „csinálni kéne egy podcastet”, aztán egyszer csak ott találta magát Esztergomban, egy stúdióban, egyedül, mikrofonnal a kezében. És most, hét évvel később, háromszáz adással a háta mögött, már a saját podcastjében faggatják őt. Hát, ha valami, akkor ez tényleg egyfajta rock’n’roll igazságszolgáltatás.

A Ric$Cast nem csak az ország első zenei interjúpodcastje, hanem egy egészen külön világ is. Olyan, amit Ricsi a saját tempójában, saját hangján, és a saját ritmusában épített fel.

A podcast története szinte klasszikus sztori. Ricsi először könyves tartalmakkal próbálkozott, de a hallgatók finoman szólva sem kaptak rá. Aztán jöttek a zenei interjúk – és hoppá, azonnal működni kezdett. Mert Ricsiben van valami, amit a nagy stúdiókban sokszor elfelejtenek: ő tényleg kíváncsi. Interjúalanyai pedig érzik ezt, megnyílnak neki, és elmesélnek olyan sztorikat is, amiket máshol még csak meg sem pendítettek. Ez nem csak mikrofon mögötti csevegés, hanem bizalomra épülő beszélgetés.

És persze az egészben ott van az a fajta humor is, amitől úgy érzed, mintha egy régi cimborád mesélne sztorikat a backstage-ből. Még akkor is, ha épp azt mondja magáról, hogy „nem könnyű vele dolgozni” – na de kivel könnyű, akinek igazán van egy víziója?

A Ric$Cast nem mainstream. Nem is akar az lenni. Ez egy rétegcucc, azoknak, akik még szeretik az őszinte, mélyre menő, de közben baromi szórakoztató interjúkat. És hogy mégis van minden adásnál legalább ezer hallgató? Az azért elég beszédes. Meg az is, hogy a közönség tényleg támogatja: pólót vesznek, utalnak, biztatnak – mert érzik, hogy ez az ő műsoruk is.

A 300. adásban a Shockmagazin felelős szerkesztője, Draveczki-Ury Ádám faggatta Ricsit – és ez a beszélgetés visszatekintés, vallomás és előretekintés is egyben. Elhangzanak benne kulisszák mögötti sztorik, kihagyott ziccerek, apró diadalok, meg persze a nagy álmok is. Például az, hogy egyszer végre sikerüljön interjút készíteni Ákossal – és mi szurkolunk ezért, teljes szívből!

Mert lehet, hogy a könyves és filmes műsorok most nem futnak (még), lehet, hogy a zenei interjú nem lesz soha kereskedelmi slágertermék – de az, amit a Ric$Cast csinál, az kell. Kell annak a kultúrára éhes, zenében élő, gondolkodó rétegnek, akik nem elégszenek meg egy gyors TikTok-hanggal. Akik szeretnének hallani valamit valakiről, és nem csak róla.

Szóval gratulálunk, Ricsi! Mert a háromszáz csak egy szám, ha elég szép is, de mögötte ott van minden perc, minden sztori, minden beszélgetés, minden „jó, jó, de ezt inkább kivágjuk, ugye?” mondat. És, még csak most jön a java – hát mi itt leszünk. Fejhallgatóval, kávéval, és azzal a reménnyel, hogy a következő 300 adásban is lesz legalább annyi lélek, röhögés és rock’n’roll, mint eddig.

Spoiler: tuti, hogy lesz.

A teljes podcastet megtekintheted a Ric$Cast YouTube oldalán: