Idén 50 éve, 1975. november 17-én jelent meg Tommy Bolin amerikai gitárgéniusz első szólólemeze. A Teaser szinte már a megjelenése pillanatában klasszikusnak számított, egyaránt dicsérték a jazz-, blues-, latin- és rockzenei szaklapok. Mivel azonban az album megjelenéskor a Deep Purple már a Come Taste The Band világturnét bonyolította, az a megállapodás született, hogy az 1975-ös/’76-os koncertkörúton a fiúk a Teaser anyagából is nyújtanak ízelítőt. Így aztán a patinás zenekar történetében Bolin lett az első, akinek szólóprodukciója is bekerült a Purple aktuális koncertműsorába.
A záró részben a Teaser album utóéletét követjük nyomon néhány érdekesebb kapcsolódó kiadvány erejéig.
A Spectrum, a Bang és a Come Taste The Band után a Teaser akkorát lökött Bolin megítélésén, hogy nem elég, hogy az énekes, gitáros, zeneszerző már életében is legendának számított, de az első szólólemezéhez készült demókból és kapcsolódó bootlegekből valami egészen elképesztő kultusz alakult ki. Legfőképpen persze Japánban és a tengerentúlon, de azért a kellően intelligens és kifinomult zenebarátok Európában is vagyonokat adtak egy-egy felbukkanó demóért, próbatermi jamért vagy korabeli koncertfelvételért.
Aztán hosszú évek teltek el, konkrétan húsz esztendő és a Tommy Bolin Archives elkezdte hivatalosan is megjelentetni a régóta dobozokban porosodó szalagok felvételeit. Nem titok, hogy ez az 1996-ban indult archív sorozat volt az, ami nagyban befolyásolta az elfekvő hanganyagok leporolásával és kibocsátásával kapcsolatos gondolkodásom, egyben a későbbi produceri pályafutásom. Nagyjából, mint az 1985-ös Live Aid tévéközvetítés a későbbi jótékonysági munkáinkat. Tehát a Tommy Bolin archívum, melyet Tommy fivére, a dobos Johnnie Bolin alapított, példaértékű munkát végzet, hiszen módszeresen felkutatta, bedigizte, lepucolta, feljavította és végül hivatalosan is kiadta a Bolin örökséget.
1996-ban és ’97-ben egy kettős album érkezett, From The Archives Volume One és Two, tele a legkívánatosabb finomságokkal. Rajtuk a legjobb Energy, Jeremy Steig és Teaser demók, jamek, outtake-ek és koncertfelvételek. Ki hitte volna akkor, hogy még ezt a csodát is sokszorosan felül lehet múlni.
Márpedig Johnnie és csapata hamarosan a világra szabadította még a komplett Energy életművet, vagyis az összes fellelhető stúdió-, koncert-, demó- és rádiófelvételt.
Melyek közül is kiemelkedik az 1998-as The Energy Radio Broadcasts, mely dupla CD-n közli a legendás banda 1972-es rádiófelvételeit, közte számos későbbi Teaser, Deep Purple és Tommy Bolin Band dal-, dalötlet- és riff eredetijét. Valamint az 1996-ban Tommy Bolin & Friends néven kiadott Live At Ebbets Field June 3 & 4, 1974 Energy koncert felvételeit, a Crazed Fandargo és a Homeward Strut korabeli élő verzióival. Ha soha semmi más nem jelent volna meg tőlük, Tommy Bolin már csak ezek jogán is az univerzális zenetörténet legfontosabb alakjai közé tartozna.
Az Energy mellett szerencsére a Zephyr is profitált a Teaser tartós sikeréből. Így például a mérföldkőnek számító bemutatkozó albumuk 2019-es 3 CD-s újrakiadása két koncertlemezzel gazdagodott, mely a bolinos felállások 1969 és 1973 közötti legjobb pillanatait tették hivatalossá. Nyilván a rajongóknak és a komoly gyűjtőknek már régóta minden megvolt/megvan bootlegen, de egy-egy ilyen újrakiadás mindig ad egy újabb esélyt a kezdőknek, illetve a kocarajongóknak, hogy a kevésbé ismert értékekre is rácsodálkozhassanak. Márpedig a The Live Cuts 1969-1973, illetve a Live at Tulagy’s (Boulder, CO – June 19, 1973) albumok maximálisan rágyúrnak a Teaser arculatára. Eleve Tommy Bolin & Zephyr néven jelentek meg, ráadásul kiemelve a Teaser féle Tommy Bolin logóval. Ennyit számít egy sikerlemez, mely aztán hosszasan képes maga után húzni a kevésbé ismert előzményeit.
Szintén mérföldkő jellegű volt a 2000-es First Time Live album kibocsátása, mely 1976. április 28-i dupla előadás egyszerre volt a Tommy Bolin Band bemutatkozó koncertje és a Teaser ősbemutatója.
De még annál is izgalmasabb a 2006-os dupla Whips And Roses gyűjtemény a Teaser dalok demóival, alternatív változataival és az ugyanakkor készült, de végül lemezre mégsem került egyéb Teaser kompozíciókkal. Betekintve az alkotás folyamatába nagyjából olyan érzésünk lehet, mint mikor Batók Bélát hallhatjuk zongorázni egy réges-régi felvételen. Minden zeneiskolásnak kötelezővé tenném, méghozzá iskolai közös meghallgatásra, a megfelelően felkészült tanárok lényegláttató magyarázataival együtt.
Ilyen csodás alapanyagokkal aztán persze a Teaser sem kerülhette el a remekművek sorsát. Újabb és újabb újrakiadások érkeztek, a lehető legérdekesebb tartalmakkal. A 2011-es Teaser Deluxe album például az összes Teaser kompozíciót tartalmazza, de alternatív verziókban. Plusz egy, a maga korában lemaradt szerzeményt, egyből kétféle változatban. Ez volt az a pillanat, amikor még a zenéhez kicsit sem értő laikusok számára is kiderülhetett, hogy néha még az opus magnumnál is van jobb.
Különösen a címadó középrészén, a Wild Dogs hosszabb szólójában és a végre megfelelően bő lére eresztett Lotus esetében döbbenhet meg a hallgató, micsoda csodák maradtak le anno az LP-ről. Ezek a hosszabb, bővebb, nem lekevert alapdalok később kijöttek a Teaser Remixes kiadványváltozaton is, de az akkorra már nem sok újat tudott mutatni.
Az életmű ékkövének tekinthető anyag végül 2012-ben kapta meg azt a kiadást, amit mindig is megérdemelt. Az öt CD-ből álló Teaser – Definitive Collector’s Edition ugyanis két egyaránt fontos fő részből áll. Az első, háromkorongos The Ultimate Teaser gyűjtemény ugyanis úgy néz ki, hogy az első CD a komplett Teaser albumot tartalmazza, akkor frissen újramaszterizálva.
Majd a második és harmadik lemezen hallható Teaser – Alternates & Outtakes gyűjtemény végre az összes kimaradt, lemaradt kompozíciót, illetve nagymértékben eltérő verziót is egyaránt felvonultatja. Nevezetesen van Crazed Fandango, Smooth Fandango és Chameleon, aztán a Weather Report Cucumber Slumber-jével dúsított Flying Fingers, 16 percben, valamint a pompás Homeward Strut variáció Cookoo is. Miként szerepel még a 22 perces, teljes Wild Dogs és 18 perces Oriental Sky, azaz a Lotus korai verziója is. Az elejétől a legvégéig tömény gyönyör. Ez az a szint, amit már tényleg nem lehet megmagyarázni. Miként erőltetni, jóra hallgatni sem. Vagy megvan az azonos rezgés és egyből rákapcsolódik az archív stúdiófelvételeken hallgató a nettó tömény zsenialitásra, vagy nem. Nincs középút.
És még ezzel sincs vége, hiszen a kétlemezes bónusz album végképp felteszi Tommy-ra a koronát. Ugyanis a Great Gypsy Soul című remake albumon a legnagyobb királyok játszanak és énekelnek rá alázatos tisztelettel az eredeti Bolin szalagokra. Ez az az album, ami önmagában is megérne egy komolyabb tanulmányt. Kérdés, hogy kinek, mert az a három-ötszáz hazai gyűjtő, aki megfelelő tudással, ízléssel, igénnyel és hangrendszerrel rendelkezik, nyilván minden résztvevőt és változtatást könnyen be tud azonosítani, majd a maga helyén kezelni. A többiek azonban még arra sem fogják venni a fáradtságot, hogy keresőbe pötyögjék az általuk még nem ismert neveket, hogy legalább a minimum minimumát bepótolják a hiányos zenei műveltségüknek. Maradnak hát az ízlés- és véleménybuborékok, a hozzájuk tartozó lenéző felsőbbrendűség illúziókkal egyetemben.
Mindenesetre rajtam ezúttal sem fog múlni a dolog. Íme, a névsor, mely egy fokkal normálisabb világban olyannyira önmagáért beszélne, hogy a Great Gypsy Soul megjelenésekor tömegek indultak volna futva a legközelebbi lemezbolt felé: Peter Frampton, Warren Haynes, Nels Cline, Myles Kennedy, John Scofield, Derek Trucks, Big Sugar, Gordie Johnson, Brad Whitford, Steve Lukather, Glenn Hughes, Sonny Landreth, Steve Morse, Joe Bonamassa, Oz Noy és Greg Hampton. És itt fogynak el a szavak.
