MC – E-Records / Proton 1990
CD – Exkluziv Music 2004
LP / CD – E-Music / Proton 2026
Tíz P. Mobil klasszikus feldolgozása jelent meg újra, melyet 1990-ben rögzített Vikidál Gyula Závodi Gábor, Menyhárt János, Papp Gyula és más kiválóságok társaságában.
A nyolcvanas évek második felére az a furcsa helyzet alakult ki, hogy sem a P. Mobil, sem a Mobil-családfa további csapatai, sem az egyéb kapcsolódó zenekarok nem működtek. Miközben a komplett akkori mezőny hibernálta magát, szinte csak a Bencsik Sándor Emlékzenekar őrizte a lángot. Legalábbis élőben. Hiszen a Tunyogi Band 1991-es megalakulásáig is tömegek rajongtak a Mobil klasszikusokért, viszont jobbára csak az emlékeikből, sercegő lemezekről, meg az agyonnyúzott szalagokon őrzött kincsestárukból hívhatták elő a P. Mobil családfa szerzeményeit.
Így aztán, aki például Vikidál Gyula hangjára volt kíváncsi, az vagy az MHV /Menyhárt-Homonyik-Vikidál/ koncertjeit látogatta, vagy színházba és a kapcsolódó színházi produkciókra járt. Ott viszont aránylag ritkán hallhatott P. Mobil-, Dinamit-, Kugli- vagy P. Box dalokat. A korabeli hanglemezek viszont messze nem fedték le a korabeli klasszikus turnék repertoárját, így maradtak a jobb-rosszabb bootlegek. Meg a bosszankodás, mikor egy-egy ilyen ritka és értékes szalagot bekapott és összegyűrt a magnó.
Komoly hiánypótlás volt, egyben komoly közönségigényt elégített ki Vikidál Gyula 1990-es második szólóalbuma, melyre csak és kizárólag az 1973 és 1978 közötti P. Mobil hőskorszak legendás szerzeményei kerültek, javarészt Bencsik Samu jelenleg is mindenütt folyamatosan műsoron lévő örökzöldjei. Nevezetesen a Főnix éjszakája és a Tűzimádó 1973-ból, a Lőj rám! és a Maradsz, aki voltál / Nem változol semmit ’74-ből, a Kétforintos dal és a Csillag leszel tételek A kintornás szerencséje című 1975-ös rockoperettből, a Menj tovább és a Forma 1 1976-ból, valamint a Miskolc és az Utolsó cigaretta 1978-ból. Érdekes módon az 1977-es esztendő kimaradt, pedig akkor készült a Rocktóber / Az út másik felén, a Pokolba tartó vonat és a Honfoglalás szvit javarésze is.
Mindenesetre tíz olyan klasszikus Mobil dal került kiválasztásra, felújításra, átdolgozásra és feléneklésre, melyek máig a mindenkori legnépszerűbb magyar rockslágerek közé tartoznak. Mivel azonban a monopóliumával maximálisan visszaélő állami hanglemezgyár a Vikidál korszakban csak két kislemezt engedélyezett a Mobilnak, nagyon ideje volt már a módszerváltás idejére egy jó minőségű, tisztességes Vikidál stúdióalbumnak. Melyen végre Gyula hangján szólalnak meg az általa sikerre vitt dalok.
Mivel akkoriban nem volt Mobil, illetve ki tudja, melyik héten éppen ki kivel állt szóba vagy tartott dedós öriharit, minimális esélye sem volt egy klasszikus felállású P. Mobil felvételnek. De, mint a Maradsz, aki voltál album tanúskodik róla, nem is feltétlen volt szükség rá. Mert az 1990 őszén született új felvételek rendkívül jól sikerültek. Menyhárt János gitáros és Závodi Gábor billentyűs konkrétan csodát tettek a klasszikus kompozíciókkal. Hiszen a felsőfokú hangszeres muzsikálás mellett zenei rendezőként, hangszerelőként, illetve utóbbi hangmérnökként is a lehető legtöbbet hozták ki az eleve kitűnő alapanyagból.
Ugyanis Vikidál Gyula Maradsz, aki voltál albumának tartalma úgy lett fülbemászó, modern és maximálisan populáris, hogy közben egy cseppet sem vesztett a keménységéből, dögösségéből, miközben az üzenetek aktualitása és karcossága is megmaradt. Ritka az ilyen mestermunka, mely szakmailag is rendben van, az arányait illetően is közelít a halandó ember által soha el nem érhető tökéletességhez, miközben maximálisan hiteles, érvényes és élvezhető. Ha mindehhez hozzávesszük még, hogy itt végre Gyula is megtalálta az arany középutat a korábbi teli torokból üvöltés és a színházias hangképzés között, nem lehetünk eléggé hálásak az alkotóknak, hogy beletették a tudásuk legjavát.
A közreműködők közül kiemelendő még Papp Gyula, az ország egyik legjobb orgonistája, aki Vikidálhoz hasonlóan később maga is többször megfordult a Mobilban. Aztán a dobütemek is nagyon el lettek találva, bár őszintén megvallom, nem tudom megállapítani, ebből mennyi lehet az analóg, mennyi az elektromos dob, illetve dobprogram. Mivel azonban Szentmihályi Gábor mindegyiknek tudósa, senkit sem érhet csalódás. Végezetül szintén le a kalappal Sasvári Sándor előtt, aki a Csillag leszel korabeli szövegváltozatát előadva duettezik Gyulával.
Amivel viszont már akkor sem tudtam mit kezdeni, a kazettaborító azon közlése, hogy „Kékesi Bajnok László basszusgitár”. Ugyanis akármennyit kagylóztam, ezen a felvételen egy fia basszusgitár hangot sem hallani. Se őt, se mást, de még csak húrt vagy hangszert sem. Ez bizony bármeddig hallgatom, akkor is csak „műanyag béssz”, azaz a szintetizátor billentyűin lejátszott basszusmenet marad.
Százas nagyságrendben hallottam már Janeket basszusgitározni, élőben és felvételről egyaránt. Ráadásul nagyon szeretem Bajnok világát, ezért nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy álomból felébredve is azonnal felismerem a játékát. Márpedig ezen a felvételen egyszer se ugrott be róla semmi. Ha esetleg, talán anno részt is vett a stúdiózásban, biztosan törölték vagy lekeverték a sávjait. Ráadásul a húrok hangja sem hallható egyszer sem. Ezért szinte 100% biztos, hogy a felvételen végig szintibasszus szól. Minden bizonnyal Závodi Gábor balkezét hallhatjuk, amint billentyűkkel játssza a basszust, mint például sok Doors hanglemezen is megoldás volt ez. Ha esetleg mégis tévednék, minden érintettől elnézést kérek! De alapesetben inkább hiszek a füleimnek, mint a legendagyártóknak.
Mivel az anyag eredetileg magnókazettán jelent meg, 2004-ben már igencsak ideje volt a CD változatnak is. Mely tizennégy évvel későbbi újrakiadás meglehetősen felemásra sikeredett. Egyrészt nem igazán értem, hogy mi szükség volt a frontborító lecserélésére. De ha már hozzányúltak, akkor már inkább jobb lett volna, nem rosszabb… A tízszámos anyagot ráadásul sikerült kilenc trackbe sűríteni, pedig már akkor is kábé két perces meló lett volna egy computerprogrammal rendesen szét-trackelni. Ami viszont végképp elvette a kedvem, hogy a Tűzimádó számban több szalaghiba is maradt. Állítólag nem volt jobb alapanyag. Viszont egy ügyes hangmérnök azért talán tudott volna egy kicsit javítani rajta. Gondolom én barom. Mindenesetre akkor nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy visszavigyem és az eladó fejéhez vágjam. Végül mégiscsak maradt a CD. Elsősorban a Gyula iránti tiszteletből. Majd mikor a borítóra került az áhított Vikidál autogram, végképp megbékültem vele.
Újabb huszonkét év telt el, mire az anyag végre valahára vinilre került. Komoly hiánypótlás ez az LP kiadás. Ennek ellenére nem vagyok maradéktalanul elégedett. Miként a szintén 2026-os második CD-kiadással sem. Kezdjük a pozitívumokkal! Egyrészt önmagában is jó, hogy ezek az egyetemes kultúrértékek jelenleg is gondozva vannak, és ismét megvehetők, polcra tehetők. Igen, tudom: laptop DJ, meg „empéhá’”, meg „szpoti”, meg „jutyúbbb”, de azért senkinek se legyenek illúziói: a digitális mocsár nem értünk van. Így aztán, ami ma fenn van, holnapra már örökre eltűnhet. Miként a szerzők, előadók sem járnak túl jól, ha a nagytestó számolja ki a digitális gázsit…
Másrészt az ismét lecserélt borítókép végre méltó a zenéhez. Pontosan azt és úgy ábrázolja, amiként Vikidál Gyula bennünk él, ahogyan ikon és legenda lett a P. Mobil élén. És itt teljesen mindegy, hogy mennyi az AI meg a Photoshop, miként az sem számít, hogy mikor és melyik formációban készült a frontcover eredetijéül szolgáló minta vagy fotó. Ez az a kép, ami a magyarok millióiban él Vikidálról. Különösképpen azokban, akik annakidején látogatták a koncerteket és élőben is hallhatták őt a P. Mobil, a Dinamit, a Kugli és a P. Box legendássá nemesedett előadásain.
Ami furcsa, hogy a 2026-os CD verzió úgy tűnik, hogy egy az egyben megegyezik a 2004-es újrakiadással. Ezt nemcsak a megegyező hangzás, hanem a változatlan CD trackelés is alátámasztja. Ugyanis míg a Főnix éjszakája és a Tűzimádó a lemezen és eredeti kazettán külön tételként van feltüntetve, addig mindkét CD változat esetében egy bizonyos, azonos hosszúságú közös tracken osztoznak. További árulkodó jelzés, hogy sajnos a ’26-os hanghordozókon is megmaradt a Tűzimádó során korábban többször is hallható szalaghiba. Talán egy jó hangmérnökkel csökkenteni lehetett volna a hibát, egyben tovább javítani az élményt. De az sem lett volna ördögtől való, ha valaki rákérdez Závodira vagy Menyusra, hogy esetleg tudnak-e arról, hogy megvan-e még valahol az eredeti felvétel…
Szintén furcsa, hogy a nagylemez hangzása valamiért amolyan Мелодия szerű lofi érzetet kelt. Különösen a középtartományban érzékelhető kis alapzaj és a középkörnyéki apró torzulások különösek. Egy jól ismert típushiba jellemző tünetei: digitális maszter + automata vágás + a gyengébb minőségű présgép szokott ilyen hangképet eredményezni. Pedig jól ismerve a felvételt, ráadásul eredendően analóg cuccról van szó, ebből vélhetőleg többet is ki lehetett volna hozni. Feltéve, ha előkeríthetők az eredeti mesterszalagok és analóg szalagról vágják, profik a lakklemezt.
Mindehhez hozzávéve még a jelenlegi gyártók elsöprő többségének mérhetetlen cinizmusát, ma már szinte normálisnak számít az a fából vaskarika, hogy digitális maszterből készül egy analóg lemez. Még ennél is nagyobb baj, hogy alig van már szolgálatban rutinos öreg vágómérnök, de jobbára igény sincs már a tudásukra. Maradnak az automata-vágások, ami után a tévesen, de annál lelkesebben bakelitnek hívott „vájnil” korongok mára már alig többek, mint egy zenét nem tartalmazó dísztárgy. Legyünk őszinték, a mai világban az se kevés!
Ami pedig kifejezetten zavaró, hogy az LP, bár hallhatóan másképp szól, mint az újragyártott CD, de szintén tartalmazza a szalaghibát. Amennyiben valóban csak ez az alapanyag volt, lehet inkább érdemes lett volna a Tűzimádó-t lehagyni. Úgy a nagylemez megmaradt volna egy jobb verziónak, miközben a CD-k pedig az extra miatt váltak volna értékesebbé.
Mindent összevetve, mégiscsak jó, hogy ez a lemez van. Részint, mert a Maradsz, aki voltál a mindenkori magyar hangszerelés és hangfelvétel-készítés egyik etalonja. Részint, mert sok gyűjteményből hiányzik, hiányzott a CD, és nyilván még inkább mindegyikből az LP. Ami komoly hiánypótlás, főleg, ha idővel sikerül dedikáltatni is. Mert senkinek se legyenek illúziói, a legtöbb új nyomású vinil még így sem szól. A különös hangzás és a Tűzimádó hanghibája meg leginkább csak az olyan firnyákos vájtfűlű öreg rókáknak okozhat fejtörést, mint amilyen én is vagyok. Mivel a többségnek nincs komoly hifije, talán még lemezjátszója sem, a highend szalonok bemutatótermeibe meg végképp nem jár, az újrakiadás arra tökéletesen megfelel, hogy együtt őrizzük az emlékeinket, vagy, hogy sörözések, házibulik vagy tejfakasztók alkalmával együtt énekeljük Gyulával, hogy „maradsz, aki voltál”.
Mert toronymagasan a Maradsz, aki voltál a legjobb stúdióalbum, amelyik a Vikidál-korszakos P. Mobil örökzöldjeit tartalmazza. Kíváncsian várom a folytatást. Mondjuk a harmadik Vikidál album hiánypótló újrakiadását.
Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (1990)
Vikidál Gyula – ének, vokál
Menyhárt János – gitár, vokál
Závodi Gábor – billentyűk, vokál
Papp Gyula – orgona
Szentmihályi Gábor – dob
Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár (?)
Sasvári Sándor – ének (Csillag leszel)
CD 2026:
1. Menj tovább
2. Lőj rám
3. Kétforintos dal
4a. Főnix éjszakája
4b. Tűzimádó
5. Nem változol semmit
6. Utolsó cigaretta
7. Forma 1
8. Miskolc
9. Csillag leszel
LP 2026:
A:
1. Menj tovább
2. Lőj rám
3. Kétforintos dal
4. Főnix éjszakája
5. Tűzimádó
B:
6. Nem változol semmit
7. Utolsó cigaretta
8. Forma 1
9. Miskolc
10. Csillag leszel
