A beszélgetés második részében többek között a K. O. Rockbrigád, az Erik és a Deo, a Wastaps, a Kaviár, a Staféta, a Carmen, a Kottazűr, a Kugli, a Behind The Rabbit és a Wasbeton került említésre. Feri életútja akár egy komplett könyvet is megtöltene, esetében tényleg nem túlzás, hogy egyszerűbb felsorolni azokat, akikkel az elmúlt 55 évben nem dolgozott, mint akikkel igen.
Katona bácsiéknál is zenéltél?
Zenéltem, de nem sokat. A három hónap kiképzés alatt semmit nem lehetett csinálni. Később a határőrség zenekarába kerültem Adyligetre, de oda nem kellett basszusgitáros. Én voltam Siliga Miklósnak – aki akkor a konzi szaxofon tanszakát vezette – talán az egyetlen kudarca. Próbáltam szaxofonozni, de az Istennek sem sikerült. Közben a Rockwell sajnos széthullott. Addig én tartottam egybe a csapatot, de amíg bent voltam, elvitték Tarcát, Gellértet és Gál Pistit is katonának. Ez a korszak azért volt fontos, mert a nyolcvanas évek heavy metalja tőlünk származott. Aki akkoriban számított, Pokolgép-, Ossian-tagok, szinte mind játszott a Rockwellben.
Hát igen Tarca, Pazdera, Paksi Endre. Miközben Gellért Tibi meg az Edda Művek gitárosa lett. A katonaság után mi következett?
Még bent voltam, de már sokat kijárhattam a laktanyából, amikor beszálltam a K. O. Rockbrigád-ba. Ez egy nagyon sikeres új hullámos zenekar volt. Akkoriban a rocknak kezdett leáldozni, és engem is elkapott ez a stílus, ami olyasmi volt, mint a Police.
Kik voltak a tagok? Maradt fenn felvétel?
Tomasovics István gitározott, Köles László dobolt, Radics Szilvi énekelt, Antal Béla billentyűzött. Érdekesség, hogy Dinnyés József daltulajdonos, a polbeat énekes-gitáros írt nekünk szövegeket. Volt tévéfelvételünk is az Ifjúsági Parkban, ezeket most fogom bedigitalizálni. Végül belső ellentétek miatt jöttem el, és megalapítottam a váci srácokkal az Erik és a Deó-t.
Ez egy sztárcsapat volt, ugye?
Igen, trió + ének alapú felállás volt. Molnár Erik énekelt, a dobos Nagy Sándor, a gitáros Galambos Géza „Paganini” volt a váci Korpuszból, én pedig basszusoztam. Valamint állandó vendégünk volt Kegye János szaxofonos. Meghívtak minket egy németországi turnéra is. Berlinben egy hatalmas koncertpalotában játszottunk, ami óriási élmény volt.
Miért nem lett ebből tartós siker?
Erik összeveszett a váci srácokkal, és én balga módon őt választottam helyettük. Alakult egy új formáció, melyben Brindzik József billentyűzött, Kőrös József „Buksi” gitározott, Szendrey István dobolt. HBB- és Wastaps-tagok. Ez már inkább bluesos volt, Eric Clapton-t és hasonlókat játszottunk. A németek imádták, visszahívtak minket egy tengerparti turnéra, de a Buksi közben elment egy hajóra vendéglátózni.
Ki lett a gitáros Buksi után?
Kapaszkodj meg: Marschalkó Zoltán! Óriási csapat volt: Marsalkó, Szendrey, Brindzik Joci, Erik és én. Még Molnár Gyuri is le volt nyűgözve a próbáinkon Erikék pincéjében.
Már vártuk a májusi indulást Németországba, de az Interkoncert elszabotálta az utat. Azt hazudták a németeknek, hogy mi belföldi turné miatt nem érünk rá, és kiküldték helyettünk a Color együttest. Ebbe roppant bele a zenekar.
Jocit és engem is hívtak a Wastaps-ba, el is mentünk, de nekem az a stílus nem feküdt, így nem maradtam ott sokáig.
Miért, mi történt?
A Wastapsban egy csodálatos szólógitáros játszott, Keres Tibor. Úgy indult a dolog, hogy Postássy Juli énekelt volna – miatta is vállaltam el, mert fantasztikus énekesnek tartom. Aztán kiderült, hogy ő is elmegy, és hirtelen nem volt énekesünk. Mondtam, hogy ehhez így nincs kedvem, és nem vártam meg a végét.
Nem vártad meg, amíg kitalálják a megoldást?
Nem, pedig a megoldás végül az lett, hogy hazajött Kanadából Horváth Charly, azaz Charly Nice és ő lett az énekes. Akkor állt össze az a formáció, ami a legjobb Wastaps volt.
Igen, őstehetség volt, hatalmas hanggal. Isten nyugosztalja! És veled mi történt, miután kiszálltál?
Beléptem a Kaviár nevezetű zenekarba. Amit Szirtes László alapított, ő volt a billentyűs, a gitáros Tóth István volt, a doboknál pedig Bodó Károly ült. Az énekesünk Matulay László „Laza” volt, akivel még a Rockwellben zenéltem együtt. Bodó Karcsi mellesleg nagyon jó dobos volt, Kovács Gyulánál tanult.
Milyen stílust játszott a Kaviár?
Nagyon jópofa zene volt, leginkább a Level 42-ra hasonlított. Akkoriban tanultam meg a slapping technikát. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Kisszabó Gábor, az Első Emelet basszusgitárosa is hozzám járt, hogy mutassam meg neki, hogyan kell ezt csinálni.
Tehát funky irány volt.
Igen, funkys dolog, nagyon élveztem. Szirtes Laci zeneileg rendkívül ügyes volt, csináltunk rádiófelvételeket is, de mellette emberileg borzasztó nehéz, kiállhatatlan figura volt. Állandóan vitatkozott mindenkivel. Nem is lehetett vele sokáig kibírni.
Hogyan lett ebből végül váltás?
Miközben ment a Kaviár, megtalált minket Donáth Laci. Bodó Karcsival együtt kaptuk a felkérést, hogy segítsünk ki a Staféta együttesben. Gyerekműsorokat és rock and rollt kellett játszani. Úgy volt, hogy csak kisegítünk, mert épp nem volt dobosuk és basszusgitárosuk, de a beugrás olyan jól sikerült, hogy Laci egy csomó bulit lekötött ennek az ideiglenes felállásnak is. Mivel a Kaviáron belül amúgy is mentek a viták, Karcsival ketten kiléptünk, és végleg beszálltunk a Stafétába.
A Staféta egy elég pörgős időszak volt, ugye?
Hét évig voltam benne, és ezalatt körülbelül ezerötszáz előadást nyomtunk le. Rettenetes mennyiséget utaztunk és dolgoztunk, egy igazi menetelős korszak volt. Négyen játszottunk: Donáth Laci, Pataki István, Bodó Károly és én.
A Stafétával készültek lemezek is?
Igen, három anyagunk is megjelent. Készültek gyereklemezek és lett egy rock and roll válogatásunk is. Ez abban az időben volt, amikor Szigeti Feri csinált olyan feldolgozáslemezeket, amiken magyar énekesekkel vettek fel külföldi slágereket, mert az eredetit itthon nem lehetett kiadni. Szóval nagyon sok előadást nyomtunk le a Stafétával, ami rengeteg élményt adott, de a végére nagyon belefáradtam.
Ezért hagytad abba a menetelést?
Igen. Akkoriban költöztünk, és megalapítottam a saját stúdiómat, az Akkord Hangstúdiót. Több mint ötven anyagot készítettem ott: lemezeket, kazettákat, CD-ket mindenféle stílusban. Dolgoztam Anitával, Demeter Gyurival és még sokan másokkal.
Meg ugye a híres-neves Fradi-induló…
Reklámzenékkel is foglalkoztam, és az egyik kolléganőm testvére, Posch Péter – aki a Fradinál volt edző – elhozott nekem egy dalszöveget. Az a címe: Zöld zászlók, zöld sasok, magasan szárnyaljatok. Kérte, hogy csináljak belőle egy dalt. Ahogy elolvastam a szöveget, pillanatok alatt összeállt a fejemben a zene. Megcsináltam a Fradi-indulót.
Ami aztán óriási siker lett, arany- és platinalemez-mennyiségben kelt el!
Igen, csak a jogdíjakból nem láttam sokat. Kiderült, hogy a sportegyesületeknek valamiért nem kell fizetniük ezek után a felhasználások után, úgyhogy a milliós jogdíj helyett csak a dicsőség maradt.
A stúdió után mi volt a következő zenei állomás?
Megalapítottam a Kottazűr nevezetű zenekart. Az egy nagyon király formáció volt! Visszatértem a váci zenésztársakhoz, akikkel korábban is imádtam dolgozni: Nagy Sanyi dobolt és Galambos Géza „Paganini” gitározott. Csatlakozott hozzánk énekesnek Cucku Enikő. Trió alapú, improvizatív zenét játszottunk, nem voltak kötött formák, mindenki el volt ájulva tőlünk a nagy színpadokon.
Készült a Kottazűrrel lemezanyag?
Sajnos nem vettünk fel semmit, pedig nagy muzsikálások voltak. Végül a távolság és egyéb problémák miatt bomlott fel a csapat: a váciak nem akartak Pestre járni, én pedig leköltöztem Martonvásárra. Enikővel később még próbáltam egy utolsót rúgni a zenekaron egy másik gitárossal és dobossal, de az már nem volt az igazi.
Innen már egyenes út vezetett a Drappsapka zenekarhoz?
Sokan nem tudják, de alakult még egy ígéretes projektünk Koch Ernő „Ricsivel”, az egy igazi sztárcsapat volt! 2014-ben alapítottuk meg a Taste Of Summer zenekart. Brutálisan erős felállás jött össze: a dobok mögött Gömör Laci ült a Solarisból, a billentyűknél Éry Balázs, a hegedűsünk a híres Párniczky Ede bácsi volt, a steelgitárosunk pedig Laci, aki Szegedről járt fel hozzánk a próbákra. Ricsi gitározott, én pedig basszusoztam. Modern, mai amerikai Nashville pop-country muzsikát játszottunk, ami elképesztő dögöt és zeneiséget követelt meg mindenkitől.
Végül miért nem hallhatott titeket a nagyközönség a színpadon?
Három évem ment rá erre a projektre, és az énekesposzt lett a vesztünk. Voltak időszakok, amikor heti kétszer is próbáltunk, de az énekesnőkkel állandó probléma volt. Krasznai Tünde is próbálkozott nálunk, de vele sajnos képtelenség volt együtt dolgozni. Akik utána jöttek, azok pedig technikailag vagy hangilag nem feleltek meg ennek a nehéz műfajnak. Pedig közel jártunk a megoldáshoz: komolyan beszéltünk Kovácsovics Fruzsival is, akinek nagyon tetszett a dolog, és a stílus is remekül állt volna neki. Ő viszont a saját gyerekműsorai és a sűrű naptárja miatt egyszerűen nem ért rá. Fellépésig végül sosem jutottunk el, ami óriási fájdalom, mert zeneileg hatalmas potenciál volt a csapatban. Azután jött a Drappsapka. Úgy emlékszem, te ajánlottál be engem a Lacinak, és végül ő hívott fel, így kerültem össze Hoffer Gyurival. Akivel 2021-ben együtt jöttünk át a Kugliba.
De előtte még volt egy Carmen formáció is. Az is a stúdiós időszakodhoz kötődik?
Igen, az Akkord stúdióban volt annyi szabadidőm, hogy csinálgattam saját dolgokat. A Carmen egy duó volt, amivel egyetlen húszperces tévéfelvétel erejéig léptünk fel.
Nagy barátságban voltam akkoriban a 100 Folk Celsius sztárjával, Torontáli Istvánnal, ő szervezett egy segélykoncertet a jugoszláv háborús menekülteknek. Hallotta a stúdióban a funkys dolgaimat, és meghívott minket a tévéfelvételre. Zenekar nem volt, playbackről ment a gitározás, de a háttérben a budafoki lánytánciskola táncolt. Köztük volt egy akkor még kislány, a tizenkét éves Südi Iringó is.
Mikor jött képbe a saját dolgaidhoz Hofi is?
Írogattam dalokat, amikhez kerestem egy jó torkú énekest. Elhívtam Gyurkát a stúdióba, hogy énekelje fel őket. Tetszettek neki a nóták, volt is szó róla, hogy csinálunk valamit, de végül abból a projektből nem lett semmi, bár vagy hat felvétel megmaradt.
Beszéljünk még kicsit a Drappsapka zenekarról!
Először a Szolnoki Palika-féle felállásban voltam. Érdekes volt, mert az a formáció mindössze egyetlen próbát élt meg. Szolnoki eléggé öntörvényű figura volt, azt hazudta a többieknek, hogy én nem mentem el a próbára, miközben ő nem jött el. Végül kikerült a képből, és jött Müller Laci. Ott akkor aztán egy olyan társaság jött össze, hogy imádtuk egymást mind az öten. Olyanokat röhögtünk, az egész rólunk szólt. Elkezdtünk játszani például a KFT-től az Afrikát, aztán egyszer csak váltottunk, és Lacika már nyomta is rá a Metallicát. Nagyon élveztük a közös zenélést.
Milyen felállásban játszottatok?
Gömör Laci dob, Müller Laci szólógitár, Menyhárt Csaba billentyűk, Hoffer Gyuri ének és jómagam.
Voltak emlékezetes koncertek is.
A legsikeresebb a Balatonnál, az alsóörsi Sörolimpián volt a „motoros hangyák” fesztiválján. Baromira csípte a közönség a műsort, a szervezők meg tálcaszám hordták nekünk a söröket. Jó buli volt, bár az ottani ötleteink felét később mások ellopták más lemezekre.
Aztán beléptél a Wasbetonba és született még egy bandád…
Valójában fordítva volt. A BTR vagyis a Behind The Rabbit 2024 őszén indult, Szekeres Tibor gitár-ének, Farkas Máté dob és én basszusgitár felállásban. Most, 2026 nyarán lesz kész a bemutatkozó demónk. Míg 2026 márciusa óta vagyok Wasbeton tagja. Egy újabb közös zenekar Hofival a Drappsapka és a Kugli mellett.
Emlékszel még, hogyan kerültél be a Kugliba?
Miután egy jó évet lehúztam a Drappsapka zenekarban, az a formáció kissé széthullott. Gyurka egyszer csak felhívott, hogy kapott egy lehetőséget a Kugliban, de nincs basszusgitárosuk, és kérdezte, elmennék-e. Mivel épp nem volt zenekarom, mondtam, hogy persze, nézzük meg!
Mennyire ismerted korábban a Kuglit?
Egyáltalán nem ismertem. A nevet hallottam már, és annyit tudtam róluk, hogy ez afféle „proletár rock”, de ezenkívül semmi többet nem tudtam róluk.
Milyen volt, amikor szembesültél a repertoárral, az üzenettel és az egyedi színpadi show-val?
Ez tény és való, egyedi dolog. Megmondom őszintén, a zenék nagyon tetszettek. Láttam benne fantáziát, hogy modernebb hangzással még profibbá lehet tenni a dalokat, mint amilyenek a régi lemezeken voltak. Az motivált, hogy ezt meg lehet csinálni. A közös próbákon aztán kiderült, hogy a zenekar baromi jól szól együtt, élveztem minden percét. A szövegvilágról többször is beszéltünk már a fiúkkal; szerintem ma már nem feltétlenül aktuális, de a közönség imádja, így ez megmaradt.
Hogyan fogadott téged a közönség?
Gyakorlatilag rögtön befogadtak. Nekem nem kellett olyan különleges dolgot művelnem, mint Gyurkának, akinek azt a rengeteg szöveget meg kellett tanulnia. Én megtanultam a nótákat, eljátszottam őket, a közönség pedig értékelte, hogy rendesen szól a produkció.
Milyen volt számodra a Kugli közege a korábbi zenekaraidhoz és közönségedhez képest?
Bevallom férfiasan, én a Rockwellből jöttem, és annak lényegesen nagyobb közönsége volt, mint a mostani Kuglinak. Furcsa volt ez a klubszintű dolog, de mivel játszottam már más stílusú bandákkal is klubokban, nagyon kellemesnek találtam.
Érzel különbséget a Kugli rajongói és más rockzenekarok közönsége között?
Azok a srácok, akik lejárnak a koncertekre – bár srácoknak hívom őket, valójában velem egyidős urak, családapák és családanyák –, szóval ez a korosztály nekem kicsit furcsa volt. Más formációkkal jóval fiatalabbaknak játszottunk korábban.
Nem érzel köztük nagyobb összetartást vagy egyfajta ideológiai közösséget?
De, abszolút. Akik oda járnak, szinte mind ismerik egymást, haverok. És most már mi is beletartozunk ebbe a körbe, ott vagyunk köztük haveri szinten. Személyesen megismerkedtünk velük, beszélgetünk, és ez valóban más, mint a régebbi közönségemnél volt. Ott ők lent voltak a színpad előtt, mi meg fent. Most viszont mi is lemegyünk közéjük, ott vagyunk velük. Együtt. Én nem érzek ebben politikai dolgot. Inkább csak azt látom, hogy ez egy közösség, ami szereti ezeket a dalokat.
Melyik formációba érkeztél?
Hoffer Gyurka hozott ide. Akkor a csapatot ő, Gönczy Gabó, a gitáros Igaz Tibó és a billentyűs-énekes Pásztor Brigitta alkották. De az a felállás azóta tovább alakult: Brigi kikerült, viszont csatlakozott Szász Feri, így most kétgitáros felállásban toljuk.
Mennyiben más billentyű nélkül, két gitárral zenélni?
Teljesen. A billentyű néha segít a rockos hangzásban, de van, ahol nincs rá szükség. Őszintén szólva, amíg Brigi itt volt, a dalok egy részében nem is játszott, szinte trió alapokon ment a zene, mert bizonyos dalokhoz nem volt megírva a billentyűszólam.
Viszont énekelt vagy vokálozott.
Igen, ráadásul abban ő speciális és nagyon jó volt, plusz jelenségként is sokat adott a színpadhoz. Hozzáteszem, a csapatban szerencsére szinte mindenki tud vokálozni.
Van olyan emlékezetes kuglis élményed, ami emberként vagy zenészként mély nyomot hagyott benned?
Nagyon emlékezetes volt a 2023-as Nagybörzsönyi Fesztivál. A Karthago játszott utánunk, és a koncert szenzációsan sikerült, a zenekar elképesztően jól szólt. Takáts Tamás és Szigeti Ferenc is külön megjegyezték, hogy jól szól a banda. Ott szinte hiba nélkül ment le minden. Még a közönségben is akadtak olyanok, akik addig nem ismertek minket, és rácsodálkoztak, hogy miért nem hallottak rólunk korábban.
Van még valami záró gondolatod a Kugli kapcsán?
Csak annyi: új felállás, új számok. Én ezt szeretném.
Rendben van, hogy megvan a régi közönségünk, de ahhoz, hogy a fiatalokat is bevonzzuk, lépést kell tartanunk a korral. Nem csak a régi dalokat kell játszani, hanem kellenek az újak is.
Ámen!
Fotók: Molnár Ferenc Archívuma, Kugli Archívum, Zakróczi Zsuzsanna / Rockinform Média, Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum, Kugli könyv projekt
A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Kugli könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, beleértve az előzetesen közölt fényképeket is, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
