Matejevszki Iván a múlt század ‘60-as éveiben kezdett énekelni. A Pikk együttes alapító tagja, majd később a Pannónia frontembere lett. Jelenleg P. Mágnes nevű a blues-rock házibuli zenekarral járja az országot. Esküvőkön, évfordulókon, családi- és vállalati rendezvényeken ugyanúgy otthonosan érzi magát, mint blues kocsmákban, motoros találkozókon vagy rockfesztiválokon.
A beszélgetés második részében a P. Mágnes együttes került fókuszba. Többek között megtudhatjuk, melyik filmes poén ihlette a banda nevét; hogy kerültek Ivánék a “Pappa Pia” öregek otthonának ebédlőjébe; miért vállaltak Radics Béla Emlékestet; illetve, hogy kicsoda a hazai heavy metal Kolumbusza.
Az előző részben ott hagytuk abba, hogy kiléptél a Pannóniából, majd civil állás után néztél. Konkrétan mivel foglalkoztál a zenélés, illetve a zenekarok szállítása után?
Mivel az addigi bevételeim kiestek, viszont a zenét továbbra is nagyon szerettem, farmereket és hanglemezeket csempésztem Jugoszláviából, a hozzám hasonló zenemániásoknak. Ami egy darabig jó mókának tűnt, alapvetően jól is jövedelmezett, de az ilyesmire azért nem lehet egzisztenciát építeni. Egy idő után rájöttem, hogy az állandó bizonytalansághoz képest mennyivel jobb törvényes munkát vállalni, vettem hát egy kötőgépet. Kötő-hurkoló kisiparos lettem, majd azokkal a pulóverekkel házaltam az országban, melyeket magam kötöttem. Elsősorban vásárokban és butikosoknak ajánlgattam a termékeimet, így a gyártással párhuzamosan elkezdődött egy kereskedelmi tevékenység is. Hamar kiderült, hogy a kereskedelem legalább annyira jövedelmező, ha nem jobban, mint maga a ruházati termékek előállítása. Később női szabó is lettem és a csúnya, nagy, fekete nadrágjaimat árultam, szerte az országban. A mai napig lehet találkozni azokkal a nadrágokkal esküvőkön és temetéseken, pedig eltelt pár évtized. Összefoglalva, próbáltam pénzt keresni és fennmaradni. Mindig nagyon igyekeztem a mellettem élőknek jó életet biztosítani.
Mit csinálsz jelenleg?
Az évtizedek során a ruhaipari kereskedelem kinőtte magát, idővel textil-, extraméretes ruha- és méteráru-boltokat kezdtem üzemeltetni. De ezeket már átvették a fiaim. Persze néha-néha besegítek, ha kell, de alapvetően nyugdíjas vagyok. Öreg rocker. Haha!
Mikor kezdtél újra énekelni?
Kevés zenekar mondhatja el magáról teljes bizonyossággal, hogy napra pontosan mikor alakult, de a P. Mágnes esetében tiszta sor. 2012-ben, a hatvanadik születésnapomat ünnepeltük, mikor a bulizás hevében, Lukácsi Gabival, a régi dobosunkkal elkezdtünk jamelni. Mivel ez nagyon tetszett a rokonainknak, elhatároztuk, hogy ismét csinálunk egy bandát, és ott folytatjuk, ahol annak idején a Pikk és a Pannónia együttesekkel abbahagytuk.
Az új zenekar miért a P. Mágnes nevet kapta? Kik voltak a társaitok, a további alapítók?
Az első felállásban Kurucz Béla volt az orgonista, akit olyan együttesekben is megfordult, mint a JoyMusic Band vagy a Kugli. Sebestyén Ferenc volt a basszusgitáros, aki szinte minden hangszeren játszik. Valamint a kisebbik fiam, Matejevszki Igor a szólógitáros, aki a zenekar nevét is adta, a “Borat” című film egyik poénja alapján. Az persze elég hamar kiderült, hogy az eredeti névváltozat nem szalonképes, így egy idő után a plakátokon, illetve a médiaszereplések alkalmával P. Mágnes formára szelídítettük a nevünket.
Tehát a P. Mágnes semmilyen módon nem kapcsolódik a P. Mobil vagy a P. Box együttesekhez?
Nem, dehogy. Azt leszámítva persze, hogy tőlük is szoktunk néhány dalt előadni, ha motoros találkozókra vagy vállalati rendezvényekre hívnak minket, házibuli zenekarnak. De Lóriék tudnak rólunk… Mi több, egyszer egy pestszentimrei koncerten gyorsan ki is segítettek minket, mikor előttük játszottunk egy rendezvényen. Az előadásunk közben ugyanis bedöglött az egyik erősítőnk, de a Mobil roadjai kérés nélkül, futva, rohanva hoztak fel nekünk egy másikat, az ő cuccokból, hogy hamar folytatni tudjuk a műsorunkat. Azóta is hálásak vagyunk az egész P. Mobil stábnak. Utólag is nagyon szépen köszönjük ezt a hozzáállást!
Miként folytatódott a P. Mágnes története?
Idővel aztán változott a felállás. Kiderült, hogy a fiam eléggé el van foglalva a munkájával, így nem tudja vállalni a folyamatos próbákat és úgy általában az állandó rendelkezésre állást, ha a fix dátumú rendezvényre hívnak minket. Akkoriban kifejezetten sok családi eseményre voltunk hivatalosak, esküvők, szülinapok, évfordulók, amiket nem lehetett átszervezni más időpontokra.
Ki lett az új gitárosotok?
Mikor ez a helyzet előállt, már Boudny Ferenc volt a technikusunk, akiről szépen sorban kiderült, hogy nagyon jó gitáros, mellette kiválóan szaxofonozik, szájharmonikázik, és úgy általában minden hangszert meg tud szólaltatni. Nem mellesleg hangmérnökként is remek munkát szokott végezni, így a hangfelvételeinknek is ő lett a vezetője.
Mikor és milyen felvételeket készítettetek? Megjelent ezekből valami hivatalosan?
Az első demókat már 2014 környékén összeraktuk, de azok, amikkel már a szervezőknél is próbálkoztunk, kicsit később, 2015-ben, illetve 2016-ban készültek. A felvételeink közül három dal hivatalos digitális terjesztésre is került, egy bemutatkozó EP formájában.
2016-ban felkerültetek a cseh Spark Rock Magazin “Radio Hits Vol. 11” című CD-mellékletére is. Ti küldtetek nekik felvételeket vagy addigra már kijutott a híretek és ők kerestek titeket?
Ezt Nokta Zoltán Seagalnak köszönhetjük. Akkoriban sokat játszottunk az azóta sajnos már megszűnt, csepeli „Route 66” nevű klubban – aminek ő volt a vezetője. Úgy tűnik, neki is tetszettek a dalaink. Mindenesetre ezt elintézte, amiért örökké hálásak leszünk neki. Konkrét részleteket nem tudok, de elmondása szerint az a CD Amerikában lett nyomva és onnan visszafelé terjesztették, különféle médiumokon, így a cseh rockmagazinon keresztül is. Mit ne mondjak, nem semmi, hogy kinti szerkesztők is rádióbarátnak és slágergyanúsnak érzik a dalainkat, pedig a saját szerzeményeinket kivétel nélkül magyarul énekeltem fel.
2017-ben, az együttes ötödik évfordulójára egy “Best of P. Mágnes” gyűjtemény következett, mely elsősorban koncertszervezők és rádiós szerkesztők részére készült. Mit kell tudni a válogatáson szereplő anyagról?
Egy kedvcsináló, melyen öt saját dal és öt feldolgozás kapott helyett, a P. Mágnes addigi öt évének összefoglalásaként. Amúgy ötödik hó ötödikén felkerült a hivatalos YouTube csatornánkra is, így nem csak a rendezvényszervezők, hanem bárki végig hallgathatja. Alapvetően kétféle daltípussal szórakoztatjuk a közönséget. Sajátokkal és a kedvenceinkkel, örökzöld slágerekkel. A sajátok között vannak új szerzemények, melyeket már a P. Mágnes legénysége rakott össze, illetve vannak olyanok is, melyeket még a korábbi formációinkból hoztunk magunkkal, és némi ráncfelvarrás után adjuk elő, a P. Mágnes fazonjához igazítva.
Mondasz ilyenre egy-két példát?
Persze! Például a koncertjeink nagy kedvence, a “Megjött a kedves” érdekessége, hogy Boudny Feri zeneszerző még a Nothing Special tagjaként alkotta, majd később az egykori Nothing Special tagokból álló Southern Special is tovább vitte, miként mi is műsoron tartjuk. Vagy a “Hajnal” is egy régebbi szerzemény. Ferike és Bíró László “Metál”, a mostani basszusgitárosunk egy korábbi triójában született.
Miről szólnak a P. Mágnes számok?
A dalainkban mindenféleképpen benne van az a fajta harcos zenei múlt, ami mögöttem, mögöttünk van. A P. Mágnes szövegek az életképeinkből, megélt dolgokból táplálkoznak. Épp ezért nem szorítjuk be magunkat csak és kizárólag a rockzenébe, hanem a stílus mindig alkalmazkodik a mondanivalóhoz. Van benne sok blues, de lehet jazzes, swinges, funkys elem is, amit az adott kompozíció megkíván. A képi világért pedig Hollai Iván barátunkat illeti köszönet, aki számos klipet forgatott már a dalainkra, illetve profi zenekari fotókat is készített. Itt jegyezném meg, hogy szintén sok jó fotót lőtt már nekünk Török Jani “Cyr” és Lengyel P. László “Pirinyó” is, melyeket szintén fel tudtunk használni plakátokhoz és úgy általában a promócióhoz.
Öt év alatt jelentősen átalakult a formáció…
Igen. Többször is változtunk, formálódott a zenekar. Mint már említettem, Ferike lett a szólógitáros, Metál a basszusgitáros, Kapiás Gábor “Kapi” pedig a dobos. Ő is rengeteg helyen játszott már, ütött például Sub Bass Monster mögött vagy Bach Szilvia kísérőzenekarában is. Továbbá kétgitáros felállásra váltottunk. Boldizsár Zoltán “Bozó”, az akkori második gitárosunk a Bulldózer vagy a NADENe együttesekből lehet ismerős.
A “Best of P. Mágnes” válogatáson, akárcsak a „Száguldás” című 2019-es folytatásán számos feldolgozás hallható. Mesélnél ezekről, illetve hogy jellemzően milyen örökzöld klasszikusokkal álltok színpadra?
Én is hoztam magammal a kedvenceim, mások is dobtak be ötleteket. Melyekkel kapcsolatban nem igazán voltak viták, hiszen a zenekar minden egykori és jelenlegi tagja szereti James Brown, Joe Cocker, Ray Charles, a Cream, a Led Zeppelin, a Steppenwolf vagy a ZZ Top klasszikusait. Ezeknek a slágereknek egy részét már a Pikk és a Pannónia együttesekben is énekeltem. A koncertjeinken, különösen a céges bulikon, ahol nem feltétlen ismerik a saját dalainkat, főleg Bergendy, Beatrice, Bikini, Charlie, Deák Bill Gyula, Edda Művek, Generál, Hobo Blues Band és Skorpió slágerekkel szoktunk készülni, illetve Nashville Teens, Tina Turner, Chuck Berry, Tom Jones, Lenny Kravitz és Gary Moore dalokkal kedveskedünk a bulizni vágyóknak.
A felsorolt nevek javarésze komoly teljesítményt igényel, hangot, tüdőt is, de legfőképpen énektudást. Hogyan rázódtál vissza a több évtizedes kihagyás után, illetve miként tartod karban magad, hogy az előadások végéig bírd megfelelő hanggal?
Ha valamit csinálok, azt maximálisan csinálom. Hát újra elkezdtem énekelni tanulni…
A hatodik X után?
Igen. Nekem nem derogál olyanokhoz fordulni, akik adott témában jobbak nálam, akik többet tudnak, akiktől tanulni lehet. Ezért először Hoffer Gyurihoz jártam, akit a Wasbeton és a BLB koncerteken hallhatunk énekelni. Majd Éliás Gyula Jr. következett, akinél évekig visszatérő vendég voltam. Úgy érzem nem volt hiába, mert elégedettek voltak velem és igen sokat segítettek abban, hogy fejlődjön a hangom.
Valljuk be, hazánkban nem sok hatvanas hajlandó még beülni tanulni, bármilyen témáról is legyen szó. Téged mi motivált?
Nagyon szeretek színpadon lenni, nagyon örülök annak, ha együtt dobban velünk a közönség szíve. Nagyon jó érzés, hogy emberek annak örülnek, amit a színpadon csinálunk. Kereskedő is vagyok, kereskedő fia, már gyerekkoromtól fogva megtanultam, hogy a vevő az első. Meggyőződésem, hogy ebben az esetben, tehát a színpadon is ezt a szemléletet kell kövessük. Mert egy színpadi embernek semmi sem lehet fontos, csak és kizárólag az, hogy a közönség – a tehetségünkhöz mérten- maximálisan ki legyen szolgálva.
Ez miben nyilvánul még meg?
A magam részéről például az összes koncertemre úgy készülök, mintha vörös szőnyegen sétálnék be az Oscar-díjátadóra. Egy bulit sem veszek haknira. Ami nem csak azt jelenti, hogy rendszeresen próbálok, skálázom a hangom, de fejben is készülök, hogy hova megyünk és körülbelül kiknek fogunk játszani. Továbbá úgy is komolyan veszem az előadásokat, hogy sosem esek be az utolsó pillanatban, hagyok időt a barátokozásra, beilleszkedésre, az akklimatizálódásra. Valamint egy kortyot sem iszom a fellépés előtt. Rendszeresen diétázom, egészen egyszerűen az alapszabály, hogy a színpadon nem szabad dagadt disznónak kinézni. Kínosan ügyelek rá, hogy mindig tisztán és ápoltan jelenjek meg és a buli előtt a hétköznapi viseletemből átöltözöm valamelyik fellépő ruhámba. Ez a minimum, amivel meg kell tisztelni a közönséget.
Ezzel nem lehet nem egyetérteni. Személy szerint miért tartod ennyire fontosak a színpadi megjelenést és a fellépő ruhát? Különösen, hogy a magánéletben is elég extravagáns jelenség vagy. Fazonban simán megtehetnéd, hogy a kocsidból kiszállva egyenesen felsétálj a színpadra, majd kettő-négy…
Azért fontos, mert muszáj különböznünk a fél méterrel alattunk álló közönségtől. Hiszen a kirakatban állunk. Aki ezt nem érti, semmit sem ért a színpad lényegéből. Igen, én a hétköznapokban is feltűnően öltözködöm, de ez nem jelenti azt, hogy onnantól ne kéne foglalkozzam a műsorral és a színpadi show-val. Nekem ugyanúgy önmagamhoz mérten kell a színpadra extra viselet, mint bárki másnak, aki reflektorfénybe vágyik. Ez néha akár még groteszkbe is hajolhat, de inkább mosolyogjanak rajtad és érezzék a törődést, mint hogy ugyanabban a ruhában lássanak, amiben napközben is, a teendőid végzése közben. Lehet, hogy az utcán viselve egyik-másik gúnyáért akár még a rendőr is igazoltathatna – bár ez inkább a régebbi időkre volt jellemző-, de a színpadon muszáj a szó szoros értelmében megjelenni. Persze ez nem azt jelenti, hogy bármiféle rongyos, koszos, elnyűtt gönccel le lehet tudni a dolgot. A színpadot és a közönséget meg kell tisztelni. Tehát miközben látványosan és egyértelműen színpadi szerelésben vagyunk, mellette a tisztaságot, a jó illatúságot és a frissen mosottságot is határozottan sugallnunk kell. Azoknak is, akik mondjuk ötven méterre állnak egy fesztivál színpadától, vagy nagyterem másik végében ropják a táncot.
A konferálásaidban rendszeresen ki is szoktad emelni, hogy jó illatú és józan zenekar áll a színpadon…
Egy kutyaütőkből álló legrosszabb lagzis zenekar is megadja a módját, mikor megjelenik az aznap esti lakodalmas sátorban. Mert muszáj. Mert meg kell tisztelni azokat, akiknek játszol. Nekünk még inkább, akik az ország piacvezető vállalataitól kapunk meghívást, hogy szórakoztassuk a munkatársaikat a céges bulikon. Már önmagában azt meg kell becsülni, hogy még mindig sokan vannak, akik élőzenét igényelnek és normális zenére táncolnak, nem valami gépi akármicsodára. De például nagy tanulság volt az is, mikor a 2017-es Oktoberfest-en a Saragossa Band játszott utánunk. Ott álltunk a színpad mellett és mögött, a komplett zenekar, a stábbal együtt, és leesett állal bámultuk a produkciót. Az egy dolog, hogy rendes rockzenekari felállásban, hibátlanul, élőben tolták a dalokat. De Harry Karrer-ék színpadi teljesítménye, a fellépő ruhák, a konferálások és maga a show úgy általában olyan ütős volt, nem lehetett nem rajongani értük.
Sok ezer koncerttel a hátam mögött kijelenthetem, hogy az a P. Mágnes / Saragossa Band buli életem egyik legnagyobb élménye, egyben legtanulságosabb előadása is volt. Beszéltünk már motoros találkozókról és céges rendezvényekről. Jellemzően hol léptek még fel és milyen műsorral?
Klubokban, ünnepségeken, sörfesztiválokon, céges rendezvényeken, esküvőkön, illetve érintettségem révén bolgár nemzetiségi esteken is. Sokszínű a repertoárunk, Horváth Charlie-tól a Bon Bon együttesig, Bob Marley-től a Black Sabbath-ig mindenfélét játszunk, amit szeretünk. E mellett saját szerzeményekkel is szórakoztatjuk a közönséget. Nyilván alkalmazkodva a helyszínhez, a rendezvényhez és a megrendelő igényeihez. A Bolgár Művelődési Házban és hasonló helyszíneken például egy-két bulgár slágert is elő szoktunk adni, eredeti nyelven. Felemelő érzés, mikor a kezdeti meglepetést követően hirtelen száz torokból hangzik fel mondjuk a “Bozse Mi” refrénje.
Az elmúlt években tehát készült néhány felvételetek, melyek státusza ma is talány számomra. Ezek most akkor demók vagy inkább albumok, melyek azonban csak online érhetők el? Egyáltalán, miért nincs a lemezboltok polcain P. Mágnes CD?
Ezek kész felvételek. A “Fűstízű álom” című P. Mágnes EP-t meg lehet találni az összes online zeneáruházban és stream szolgáltatónál. Hivatalosan kislemez, a Music Fashion gondozásában jelent meg, 2016-ban. A “Szigorú a reggel – Best of P. Mágnes 2012-2017” és a 2019-es “Száguldás” CD-ket alapvetően promóciós albumoknak szántuk. Rendezvényszervezőknek szoktuk adni. Nem készült belőlük préselt változat, nincsenek bolti forgalomban. Idővel persze felkerültek a honlapunkra és a YouTube csatornánkra, mert a közönség igényelte, szinte kikövetelte, hogy meghallgathassa a friss felvételeinket, de ezek nem számítanak hivatalos kiadásnak.
Mi ennek az oka?
Egyrészt, mert nem kaptunk komolyan vehető, értékelhető ajánlatot. Az nem túl vonzó, hogy elköteleződünk egy kiadóhoz, és az egyszerűség kedvéért mondjuk, felezzük a bevételeket, de mégis nekünk kell leadni a 100%-ban a mi költségünkön készült kész mastert, majd még mi finanszírozzuk a gyártást is. Ebben nekünk mi a buli? Ráadásul az úgynevezett független kiadók a promócióban sem állnának úgy mögénk, még ígéret szintjén sem, amire szükségünk volna. Legalább is, ami a mi szintünkön már érdemi ugrást jelentene. Nekünk vannak működő klubjaink, fix helyeink, illetve folyamatosan kapjuk a céges- és magánrendezvényes felkéréseket is. Nem szorulunk a kiadói kedvencek előtti, kegyként odavetett előzenekaros alamizsnákra, meg hasonló pitiánerségekre.
Mire volna szükség?
Amivel egy komoly kiadó, potens menedzsment valóban nagyot tudna dobni, például hogy végre valamelyik dalunk itthon is kerüljön be egy országos rádióba, lehetőleg rotációba, ahhoz vagy nincsenek meg a megfelelő összeköttetéseik, illetve tőkéjük; vagy mások a liblingek, másokra használják el a kreditjeiket. Nem vágyunk mostohagyerek státuszra, akkor inkább nem lesz ilyen-olyan kiadós CD. Másrészt, ha magánkiadásban gondolkodunk, ugyanezek a problémák. A jelen helyzetben nehéz egy CD kiadást rentábilisan megoldani, ha nincs mögötted mondjuk egy stabil működésre feltőkésített országos kereskedelmi tévécsatorna reklámereje. Persze nem zárjuk ki, hogy egyszer valakivel szerződni fogunk, de ahhoz komoly szándék és a felsőbb szinteken is működőképes kapcsolatrendszer szükségeltetik. Nem dőlünk be a nagy dumáknak.
Pedig szerepeltetek a Nagy Feró főszereplésével készült “Pappa Pia” című mozifilmben is. Nem dobott a bandán a film? Egyáltalán, hogy kerültetek be?
Nem volt az olyan nagy szerep. Gyakorlatilag egy jelenetben, egyetlen dal alatt statisztáltunk. Ha rockzenei szempontból nézzük, akkor az a film elsősorban Feróról szól. A megkeresés pedig ugyanúgy jött, mint az összes többi. Nem kiadói ügyintézés, nem könyörgés, nem házalás, hanem a jól végzett munka eredményeként. Tehát annyi történt, hogy a balatonföldvári Pub-Lik klub megnyitóján játszottunk, mint minden évben. Ott látott minket az egyik stábtag. Majd munkát kínált. Nem először történt ilyen. Gyakorlatilag minden hasonló fellépésünk után ismétlődő eseménysor, hogy másnap-harmadnap csörög a telefonom, hogy ráérnénk-e ekkor vagy akkor, mert mondjuk össznépi nagy évfordulós bulit csapnak apának és anyának és szeretnék, ha részt vennénk rajta.
Milyen volt a filmforgatás?
Nagyon élveztük, gondolhatod. Mindenkivel hamar jóban lettünk, a mai napig tartanak ezek a barátságok. Feró hatalmas fazon, ráadásul egy félig bolondokházának tűnő öregotthon beli környezetben marháskodhattunk és még fizettek is érte. Haha! Végigröhögtük az egész forgatást.
Magában a moziban a “Hadd főzzek ma magamnak” jelenetben szerepeltek, mint bentlakók, akik jobb ételre vágynak. De egyébként is szoktál főzőcskézni, sőt főzős műsorokban is láthattunk már.
A zene mellett a főzés a másik szenvedélyem. Aminek idővel szintén híre ment. Elsőként a Chili TV-be kaptam meghívást, Bereznay Tamás műsorába, a “Kézzel Írott Receptek”-be, ahol bolgár ételeket készítettünk. Ezt más meghívások is követték. Aminek nagyon örülök, mert nagy örömöt jelent számomra egy-egy jó ételt jól elkészíteni. Legutóbb a „Séfek séfe” műsorban jártam, ahová a zenekart is magammal vittem.
Visszatérve a zenére, legutolsó “Száguldás” című anyagotokon több Taurus dal is helyett kapott. Szerepeltetek Radics Emlékműsorban is.
Kölyökkorom óta nagy tisztelője vagyok Radics Bélának. A Pannónia egyik korábbi felállásában játszott is. De én még korábbról, az Atlantis óta követtem Béla pályáját. Mikor Lukival megalapítottuk a P. Mágnest, egyértelmű volt, hogy Radicsokat, illetve a Radics Béla által gyakran játszott Cream dalokat is műsorra fogunk tűzni. Akárcsak a Pikk együttessel 1967-ben és ‘68-ban. Mint már említettem, a Pikk tagjai közül előbb Kiss Zoli, majd később Lukácsi Gabi is kísérte Bélát a Tűzkerékben.
Hegedűs Pisti kronológiája szerint, ami számomra a sokféle verzió közül jelenleg a legpontosabbnak tűnik, Luki az Alligátor után, valamikor 1974-75 környékén dobolt a Tűzkerékben, míg Zéro jóval korábban, 1971-ben basszusgitározott Radics mellett. Ami azért érdekes, mert mindketten a hőskorban voltak a társai, még, az 1978-ban indult végzetes lejtmenet előtt.
Radics Béla a legnagyobb gitáros volt, akárki akármit is okoskodik róla utólag. Főleg, ha nem is élt még a hőskorban. Tiszta sor, hogy ha akkoriban készülhetett volna egy Pannónia, Sakk-Matt, Tűzkerék vagy Taurus nagylemez, profi stúdiófelvételekkel, minden magyarázkodás nélkül oda lehetne tenni a Jimi Hendrix albumok mellé. A többi süket duma. Vagy azért, mert az illetőnek nincs hallása. Vagy, mert soha nem is hallotta Bélát élőben.
Pedig sokan okoskodnak. Sőt, az idő előrehaladtával egyre többen lettek, mint a partizánok…
Persze, hogy a rossz minőségű amatőr felvételek, meg a halála előtti delíriumban rögzített képsorok nem adják vissza Radics fénykorának ragyogását, az utánozhatatlan színpadi jelenlétét, az egyedi kisugárzását, az ösztönös zsenijét. Nem véletlen, hogy szinte minden koncertünkön előadjuk a “Zöld csillag”-ot és a Béla tiszteletére született “A zöld a bíbor és a fekete” című emlékdalt. Azért, mert mélyen tiszteljük és persze azért is, mert ezeket ismeri a közönség. De például azért is vállaltuk el nagy örömmel a Zoltán János újságíró kezdeményezte 2019-es Radics Béla Emlékestet, mert kifejezetten akartunk kevésbé ismert Taurus dalokat is játszani, Radics Béla egyéb kedvencei mellett. Miként János Radics-gyűjteményének a bemutatásának is feltétlen helyet kívántunk adni. Aztán sajnos úgy alakult, hogy ez lett Zoltán János hattyúdala. Isten nyugosztalja!
Más rendezvényeken is voltak neves vendégeitek, érdekes programjaitok. A jubileumi koncerteden például “Free Beers!” jelszóval az egész közönséget meghívtad pár korsó csapolt sörre. Vagy részt vettetek „A Zene Gyógyító Ereje / The Healing Power of Music” nemzetközi zenei utazó fesztiválsorozat burgenlandi állomásán, többek között a Skorpió és a Dinamit együttesek dobosával, Németh Gáborral. De úgy általában is, időnként olyan sztárparádé van a P. Mágnes koncerteken, hogy az ember csak kapkodja a fejét…
Ugye a régi zenésztársak eleve adottak. Luki ugyan már nem tagja a zenekarnak, de azért néha-néha még fel szokott lépni velünk. Kiss Zoli szintén, vele egyébként van egy alaposan kigyakorolt KGB műsor blokkunk is, a “Kisváros” című film dalaiból. Környei Attilát még a Ferm együttesből ismerem, ő is mindig örömmel látott vendég, ha ráér eljönni egy-két P. Mágnes koncertre. Mindkét énektanárom, Hofi és Éliás Jr. is megtisztelt már néhány duettel élőben. Nagyon szépen köszönöm nekik – ezúttal is! Nagy rajongója vagyok a Skorpiónak is, így nagy-nagy megtiszteltetés, hogy Szűcs Antal Gábor már többször eljátszotta, elénekelte velünk az “Azt beszéli már az egész város” vagy az “Így szólt hozzám a dédapám” című Skorpió örökzöldeket. Számomra ez nem csak egy kedves hobbi, hanem maga a megvalósult álom, hogy időről-időre ilyen kiválóságokkal állhatok egy színpadon.
https://www.youtube.com/watch?v=MGJbDUsNfUM
A sor még hosszan folytatható, de feltétlen rá akartam még kérdezni Lőrincz Tibor énekesre, aki szinte a P. Mágnes tiszteletbeli tagjának számít. Tibike mostanában minden koncerteteken jelen van, rendszeresen énekel veletek két-három dalt. Elárulod az olvasóknak, hogy mi annak az oka, hogy ilyen kitartóan támogatod a Stress együttes vezéregyéniségét?
Persze, természetesen. A helyzet az, hogy én Tibikét, Radics Bélához hasonlóan egyfajta zenei Kolumbusznak, Chaplin-nek vagy Walt Disney-nek tartom. Magyarán Lőrincz Tibort is a nagy elődök közé sorolom. A legnagyobbak közé. Akit ugyanúgy nem lehet eldobni vagy félvállról kezelni, mint a foggal gitározó Radics Bélát vagy Charlie Chaplint, aki egy jó jelenetért valóban leugrott a száguldó vonatról. Nekem az ilyen úttörők a hőseim. Vagy mindig a szemem előtt tartom Walt Disney példamutató hozzáállását, aki sokszor hangoztatta, hogy „minden egy egérrel kezdődött”. Tehát nem szabad elfeledni, honnan indultunk, illetve, ha másvalaki indított be valamit, akkor annak az érdemeit tisztelettel kell kezelni! Márpedig Magyarországon, vitán felül Lőrincz Tibi indította be a metal zenét. Elévülhetetlen érdemei vannak a stílus meghonosításában. Senkinek sem szabadna elfeledkeznie róla, aki ma metalt játszik vagy énekel, főleg, ha a metal zenéből is él. Aki nem tiszteli a múltat, annak nincs jövője sem.
Pontosan. Nem mellesleg Tibike hatalmas fazon is…
Óriási színpadi jelenség. Ha teszem azt, egy napon Tibinek minden hangja elmenne, a közönség akkor is sikoltozna, amint kiáll a színpadra. Elég egy kézmozdulat és megvette a zsűrit. Ő a mi Chaplin-ünk, Walt Disney-nk. Lőrincz Tibi a hazai heavy metal Kolumbusza. A magam részéről csak tanulhatok tőle, színpadi viselkedést, tündöklést. Valamint azt a mélységes alázatot a publikum felé, ami minden jó előadásnak az alapja.
Te is szoktál máshol vendégeskedni…
Igen, néha előfordul, hogy szólóban kapok felkérést vagy vendégként hívnak néhány dalra. Például megtiszteltetésnek tartom, hogy néhány éve a Kuglival is színpadra léphettem. Utólag is nagyon szépen köszönöm Gabóéknak a meghívást!
Hogy viseltétek a karantént, a kényszerű leállást? Min dolgoztatok mostanában a P. Mágnessel?
Sajnos elég sok előadást le kellett mondanunk. Gyakorlatilag a 2020-as meghívások javarésze meghiúsult, mert a járványügyi intézkedések miatt elmaradtak a nagyobb rendezvények. Majd a karantén alatt a kisebbek is. Zenekarozni azért muszáj volt, hát a leállás alatt készítettünk egy karanténvideót a “Hajnal” című számra.
Tavaly volt egy tagcsere is. Az új gitárosunk Rózsa Zoltán, aki egyebek mellett a Pandora, a Tompox, a Kugli és a Pannonikum zenekarokban is játszott korábban. Jelenleg klubozunk, valamint kilátásban van több céges fellépésünk is, amiknek a vírus-helyzet függvényében tudunk majd eleget tenni vagy sem… Meglátjuk, mi lesz a helyzet ősszel, a rendezvények tekintetében. Mi minden héten próbálunk. Otthon meg skálázok. Valamint jelenleg is diétázom, hogy biztosan beleférjek az új fellépő ruháimba. Haha!
Fotók: Matejevszki Iván, P. Mágnes Archívum, Hollai Iván, Jozé, Lengyel P. László, Török János Cyr, TTT Nemzeti Rockarchívum
