- rész
Tarca László dobos hatéves kora óta zenél. A rockrajongók a Rockwell együttesből ismerhetik, a metálosok a Pokolgép klasszikus felállásának oszlopos tagjaként zárták a szívükbe, de sokféle más stílusban is kipróbálta magát.
A beszélgetés első részében sok minden szóba került: az 1966-os kezdetek, az iskolai kamarazenekarok, majd a Teenager és a Rockwell formációk. Utóbbi történetének talán kevésbé ismert fejezetei is, egészen a banda 1985-ös megszűnéséig.
Kezdjük a bemutatkozással!
Tarca Laci vagyok, Budapesten születtem, 1960. augusztus 28-án.
Egyes korabeli lemezborítókon és plakátokon „Tarcza” formában szerepelsz. Művésznév?
Nem, elírták.
Volt valamilyen előzménye a zenész-pályának a családodban?
Egész gyermekkoromban dobos akartam lenni. De olyan szinten, hogy én már ötévesen buliban voltam, mert a nagypapám népzenész volt, aki citerán is játszott, hegedült is, dobolt is és lakodalmakban léptek fel a helyi zenekarral. Egyszer a szomszéd faluba mentek játszani, és elkísérhettem biciklivel. Körülbelül este hatkor kezdődhetett a lakodalom és húzták hajnalig, amit persze ötévesen nem vártam végig, mert bealudtam ott, a takarásban. Mindenesetre, amíg fenn voltam, néztem a nagyapámat, hogy miket csinál és teljesen lenyűgözött.
Ez az eredete a „Pokoli színjáték” album végén hallható poénos szösszenetnek?
Nem. Annak az a története, hogy a közönség a buli kezdete előtt, azt énekelte, hogy „az a szép, az a szép, ha kijön a Pokolgép, ha kijön a Pokolgép”, ezt forgattuk át…
Gyerekkorodban tanultál zenét?
Mivel volt otthon hangszer, citera, tangóharmonika és dob is, én, mint ki-be szaladgáló kisgyerek, volt, hogy leültem a dob mögé. Rendszeresen belerúgtam egyet a nagydobba, ami jó hangos volt. Rögtön éreztem, hogy ez az, ami nekem kell! Aztán kipróbáltam a többit is. Kiszedtem a hegedűt a tokjából, de egy igaz hangot nem tudtam kicsiholni belőle. Á, mondom, ezt hagyjuk is, nem kell. Ugyanígy jártam a tangóharmonikával. De a dob a tetszett, mert az jó hangos volt és lehetett ütni-vágni. A lényeg, hogy anyámék már mindjárt hatéves koromban dobiskolába írattak. Azon kevesek közé tartozom, aki megvalósította gyermekkori álmát.
Hova írattak be a szüleid?
Az Állami Zeneiskola ütős tanszakára. Olyanokkal jártam egy iskolába és egy tanárhoz, mint Dorozsmai Peti és Dorozsmai Béla az ikertestvére, a későbbi Korálból, illetve Bizottságból. Ez még nem beatzenész képzés volt, hanem klasszikus ütős tanszak. Ott voltak még az Amadinda kiválóságai Bojtos Karcsi és Rácz Zoli, aztán Tóth Benedek; továbbá Ujvári Feri, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában ütőzött; Perger Pisti, dobkészítő, valamint Lagzi Lajcsi öccse, Galambos Pisti. A Lajcsival egyébként osztálytársak voltunk, mert én szintén Soroksáron laktam.
Mesélj, kérlek az első zenekaraidról!
Tizenkét évesen már három iskolazenekarban játszottam, gyakorlatilag onnantól már folyamatosan színpadon voltam. Az iskolai együttesek viszont még nem beat bandák voltak. Soroksáron, ahol születtem, a svábok miatt nagy hagyománya van a fúvószenekaroknak. Magam is sváb környezetben nőttem fel. Az osztálytársaim között sok fúvós volt, akiknek már az édesapjuk is fúvós volt. Ezeket az iskolában összegyűjtötték, volt fúvós tanszak, mellette mi, az ütős tanszak. Mi adtuk a környékbeli srácokból összerakott fúvószenekaroknak az ütősöket. Mind a három formációban különböző hangszereken működtem közre. De tanultam zongorázni is és zeneelmélet is volt. Mondjuk az elsőben harangjátékon és xilofonon muzsikáltam, a másodikban a pergő- és percussion szólamot hoztam, a harmadikban pedig az üstdobot. Ez aztán vetésforgószerűen ment, végeredményben mindent csináltunk.
Nevünk sem volt, abban az időben, 1972-ben, az ilyesmi nem volt fontos. Ezek alapvetően iskolai kamarazenekarok voltak, de jártunk hétvégenként fellépni, mindenféle falunapra és szólt a trottyos sramlizene. Mondom, Lagzi Lajcsi az osztálytársam volt! Szinte mindenhol szólt valami fúvós hangszer, ahol svábok laktak. Viszont a három bandámból az egyik, egy ütős kamarazenekar volt, gyakorlatilag abból fejlődött ki a későbbi Amadinda Ütőegyüttes.
Hol folytattad a tanulmányaid?
Mikor Soroksárról beköltöztünk a körútra, egyből váltottam. Már nagyon tele lett a púpom az ütősködéssel. Elvittek a konzira, Schwarcz Oszkár tanár úrhoz, de szóltam, hogy nem akarok szomorúzenész lenni, beatzenére vágyom… Akkor azt mondta Balázs Oszkár, egy másik tanárom, hogy akkor menjek a MÁV szakszervezetek Rózsa Ferenc utcában lévő stúdiójába, mert ott majd tudok tánczenét vagy beatzenét tanulni. Úgy is lett. Ott tanított akkor Kőszegi Imre, Jávori Vili, meg Kiss Jóska. Ugye ketten dzsesszisták, Kiss Jóska meg tánczenész volt, így én nála felvételiztem. Felvett, majd ott le is húztam négy évet.
Időben hol járunk?
1974 és 1978 között volt ez. Kiss Jóska közben párhuzamosan tanított az OSZK stúdiójában is, a Szófia utcában. Hozzá járt többek között Pados Pisti, a Korálból, Papp Tamás, aki a Korál után Skorpióból is ismerős lehet, illetve Márton András, a későbbi KFT-ből. A vége felé, 1978-tól már voltak ilyen-olyan zenekari próbálkozások. A Teenager nevű zenekarban Dorozsmai Peti dobolt, Szemes Laci volt a basszusgitáros; Vedres Józsi – aki a Beatricében hangmérnökösködött, majd később gitározott is- volt a szólógitáros, Cser Gyuri pedig az énekes. 1979-ben Dorozsmait elvitte Balázs Fecó a Korálba, amitől a maradék formáció földbeállt. Mielőtt elvitték Petit a Korálba, már próbáltam beférni a Teenangerbe, mert egy társaságba jártunk, de közben megalakult a Rockwell. Egy ideig próbálkoztam Cser Gyurival, hogy valahogy mégis tartsuk életben a zenekart és vigyük tovább a Teenager együttest.
Sikerült?
Nem lett abból semmi. Később aztán Cser Gyuri az Első Emeletbe ment énekelni. Sőt, majdnem úgy volt, hogy a Rockwellből lesz az Első Emelet. Ugyanis Gellért Tibi egy hangosítás alkalmával megismerkedett Berkes Zolival, Gabi bátyjával, aki akkor a Lobogó zenekart vitte. Felmerült, hogy a két bandából legyen egy, ami úgy nézett volna ki, hogy: Cser Gyuri ének, Berkes Gábor billentyű, Kisszabó Gábor basszusgitár, Gellért Tibor gitár és én a dobok mögött…
Végül úgy alakult, hogy az elkövetkező pár évben végig csak a Rockwellben ütötted a bőröket…
Visszatérve a tanulóévek végére, akkoriban a BHG klubba jártunk és ott ismerkedtem össze Molnár Ferivel meg Gellért Tibivel, akikkel 1978 őszén alapítottunk meg a Rockwell zenekart, Biatorbágyon.
Kik voltak az alapítók?
A már említett Molnár Feri és Gellért Bubu, aki később az Eddában is megfordult. Aztán Gál Pisti, aki a Bojtorjánban játszik, de például a Hobónál is dobolt. Meg ugye a Matulay Laci, Laza volt az énekes, és én doboltam. Ez volt az alapító társulat ’78-ban. A roadjaink pedig Sipos Péter és Molnár Imre voltak, akik későbbi az Irigy Hónaljmirigy tagjaiként lettek közismertek.
Honnan jött a név?
A Rockwell nevet hivatalosan az 1978/1979-es szilveszteren vettük fel. Én vagyok a névadó! Rockwell, mert kemények vagyunk, mint a kemény fém.
Ez aztán a metalos elnevezés…
Ezért lett a kislemezünk borítóján az a gyémánt, amit egy kéz összeroppant.
Kinek volt az ötlete, hogy két dobos felállásban induljatok neki a zenekarosdinak?
Csak úgy jött, mivel egy baráti társaságban voltunk. Mindenesetre az 1978-as megalakulás után ’79-ben már kétszázharminchat bulit játszottunk, szerte az országban.
Milyen programmal álltatok a zsűri elé?
Akkor még nem csak saját dalokból álló műsorokat játszottunk. Azok mentek persze Pesten a klubokban, meg az ifjúsági parkokban. A Csepeli vagy a Lőrinci Ifiparkban, az egyetemi klubokban, meg itt, ott, amott. Ezek mellett vidékre is lejártunk, ahol bálokban zenéltünk. Három-négymenetes estéket csináltunk. Olyan zenét toltunk, amire lehetett táncolgatni. Aztán nyilván éjfél után, amikor már megvolt a szükséges Malligand-fok, jött a magyar nóta blokk. Akkorra már mindenki üvöltötte, mint a sakál, hogy „ennek a szép barna lánynak dombon van a háza…” Lényeg az, hogy volt az ilyenekből is, meg a sajátokból is programunk, amiket igény szerint játszottunk.
Miként alakult át a repertoár és játszottatok egyre több rockműsort?
1979-ben végigdaráltuk a szakmát. Megismerkedtünk mindenkivel, a roadokkal, technikusokkal, újságírókkal, a konkurens bandákkal, valamint a nagy zenekarokkal is. Ennek nyomán rengeteg előzenekarozást csináltunk. Gyakorlatilag az együttes második évére már mindenki előtt játszottunk. Alaposan beledolgoztuk magunkat a szakmába. 1980-ban volt egy tehetségkutató, amit a Pesti Műsor írt ki. Annak a döntője a Budai Ifjúsági Parkban volt, mi azt megnyertük. Az első helyezett díja, hogy kaptunk ORI-vizsgát, egy kislemez lehetőséget és tíz napos részvételt a salgóbányai Rocktáborban. Salgóbányán a Karthago volt a házigazda, ott el is töltöttük a tíz napot, mindenféle szakmai gyakorlatokkal. Majd Salgótarjánban volt a fő buli, ahol a Karthago koncertje előtt egész nap játszottunk mi és ilyen-olyan kisebb zenekarok. Mikor a táborból eljöttünk, akkor érkezdett Pazdera Gyuri, a Denevér zenekarból, aki Molnár Ferit váltotta a basszusgitár mögött. Ugyanabban az évben volt még a Tabánban a „Kopaszkutya” című film felvétele, ahol már a Rockwell volt a Hobo Blues Band előzenekara. Akkor az nekünk nagyon nagy dolog volt, hogy játszhattunk harmincezer ember előtt. Akkor jött hozzánk énekesnek Erik, az omegás Molnár Gyuri öccse. Majd jöttek az NDK-s kapcsolatok is, olyan kinti zenekarokkal, mint például a Stern Combo Meissen. Megturnéztattuk őket, amolyan csereüdültetés jelleggel. Egy idő után már nem kellett bálokat vállalnunk.
Milyen volt a Karthagóval rocktáborozni?
Már előtte is játszottunk a Karthago előzenekaraként, a Metró Klubban és a Corvin Moziban is. A táborban sokat fociztunk velük. Szakmailag csoda volt, itthon sosem hallott vokálokat énekeltek. Gidó sokat bohóckodott, voltak poénok, amiket még a Ricséből hozott. A Miki hangjától meg leültem. Tomit már ismertem korábbról, a Forma 1 zenekarból. Tanulságos volt, hogy Szigetiék már akkor showban gondolkodtak.
A HitRockkal játszottatok a tehetségkutató döntőjében, majd később is össze-összefutottatok.
Sokat játszottunk a konkurens zenekarokkal, így aztán meg is néztük egymás műsorát. Egyértelmű, hogy amikor a Puttony énekelt, akkor voltak a csúcson, “A vén csavargó halála” nótájuk slágergyanús volt.
Mi maradt meg benned a legkorábbi Solaris felállás produkciójából?
A vizuális műsor. Nagyszerű volt, hogy diaképekkel fokozták a látványt a koncert alatt.
Játszottatok a kései Tűzkerékkel is, néhány hónappal Béla halála előtt. Milyen volt a gitárkirály agóniája és az arénás fiúk kései produkciója?
Akkor már ott korsóból itta a rumot… Kínlódott a zenekar, mert a Béla már azt sem tudta, hol van. Még volt egy kis szájgitározás, de összességében már kínos volt a produkció. Utoljára a halála előtti héten láttam Radicsot, egy szakszervezet által szervezett hajókiránduláson. Nagyon szarul nézett ki. Isten nyugosztalja!
Az Omega Stúdióban dolgoztatok, Nemes Lacival. Egyből mélyvíz. Meséld el, kérlek miként folyt akkortájt Meckyéknél a munka! Volt már korábban valamilyen stúdiós tapasztalatotok?
Nem. Az első kislemez felvétele volt az első stúdiós élményünk. Az volt a szerencsénk, hogy Molnár Gyuri a szárnyai alá vett bennünket. Ő segített Tibinek felgitározni az akkordbontásos kíséretet. Az “Utazás Maryvel” dalt Pisti dobolta fel, az “Egy másik világ”-ot meg én. Ugyanabban a kis stúdióban dolgoztunk, ahol néhány évvel később felvettük az első Pokolgép nagylemezt is! Viszont a kislemezünknél nem Kóbor Mecky volt a zenei rendező, hanem az Elefánt.
A kislemez borítójáról már esett szó. Mit kell tudni a számokról? Kik a szerzők, miért pont ezekre a szerzeményekre esett a választásotok?
Matulay Laci írta a szövegeket, Gellért Tibi és Molnár Feri a zeneszerzők. Egy gyors és egy lassú dalt választottunk, valamelyik majd csak bejön alapon…
Milyen érzés volt kézbefogni életed első hanglemezét, melyen már a te játékod is hallható?
Nagyon örültünk, mert ez előrelépésnek számított.
Készült a Rockwellnek televíziós- vagy rádiófelvétele? Létezik ebből a korszakból valamilyen egyéb amatőr kép- vagy hangfelvétel, demó, bootleg, akármi?
Egy Pulzus felvétel volt az erikes felállással. Gondolom kibrusztolta Módos Péternél. Igen, van a rajongóknál hanganyag. Mindenesetre engem még 1981-ben bevittek katonának, a ’82-es évet is benn töltöttem. Ez idő alatt többször átalakulgatott a Rockwell…
Összefoglalnád pár szóban mi történt a csapattal a katonaidőd alatt?
A bevonulásomtól számított fél évre elvitték Pistit, jött helyette a Gyenizse. Aztán elvitték Tibit, jött Brindzik Józsi billentyűzni. Aztán jött Kiss Erika énekelni. Utána Gyenizse elment a Mobilba, őt Kőrös Csucsu váltotta. Eddig tudtam követni… Röviden: útkeresés folyt.
1982-ben Molnár Eriket már a HitRock kísérte, addigra ő már végleg kikerült a Rockwellnél a képből?
Igen. Akkorra ő már nem volt ott, az az igazság, hogy sajnos olyanok voltak az adottságai, amilyenek. Nem jutottunk vele egyről a kettőre. Igazából az egésznek koncepciója sem volt. Miként azt anno Molnár Gyuri nagyon jól megfogalmazta, hogy a Rockwell egy ösztönzenekar. Az volt a baja az együttesnek, hogy sokáig mi magunk sem tudtuk, hogy merre akarunk menni. Mert ezt is tetszett, az is tetszett, amaz is tetszett, nem volt egy konkrét irányvonal. Viszont arra jó volt, hogy alaposan megtanuljuk a szakma csínnyát-bínnyát.
A visszatérésed után milyen felállásban folytattátok, merre vezetett tovább az utatok?
1983 februárjában szereltem le. Addigra már Tersánszky Karcsi gitározott Gellért Tibi mellett, Pazdera Gyuri basszusgitározott, én meg ültem vissza a dob mögé. Laza akkoriban az éneklés mellett már billentyűzött is, tenyerelt ilyen kis alapokat. A lényeg az, hogy miután leszereltem, próbáltam a zenekarnak valamilyen pofát, valamiféle arculatot találni. Az a fénykép, ami akkor megjelent a Pesti Műsorban, mikor piros felsőrészben és fekete gatyában vagyunk, amikor be volt festve világosszőkére a hajam, azt már én dizájnoztam. A Queen “Radio Gaga” klipje adta az ötletet. Sipos Peti azt írta rólunk valahol egy kommentjében, hogy „Furán Duran”. Sokan azt hiszik, hogy az új arculat Paksi Endre érkezésének lett az eredménye, de ő akkor még Pokolgépezett, valójában az én elképzelésem volt az egységes új arculat. Még benn, a laktanyában írtam egy komplett nagylemeznyi anyagot, zenét is, szöveget is. Új műsort, amiben már vannak billentyűs hangszerelések is.
Készült ebből felvétel? Mondjuk egy demó…
Valahol van hang, de utána kéne nézni.
Volt ennek az 1983-as, nagylemeznyi Rockwell anyagnak, részben vagy egészében élő bemutatója?
Nem. Az új dalokkal felfrissített programot nekiálltunk megcsinálni, de csak nem akart összeállni a dolog. Sok mindennel próbálkoztunk. Sokféle hangszereléssel, megszólalással, hangképekkel, vokál-szólamokkal. Volt, hogy két vokalista lány is bekerült a csapatba. Az egyik Sugár Ági volt, későbbi tévés bemondó. A másik pedig Karácsony Györgyi, Talabér Laci felesége. Az lett a történet vége, hogy Pazdera Gyuri otthagyta a bandát. ’84-ben egyszer csak jött a hír, hogy Gyuri elmegy a Pokolgépbe. Akkor mi ott maradtunk és tanakodtunk, hogy akkor most mi legyen? Végül arra jutottunk, hogy folytatjuk. Kellett egy basszusgitáros, megjött Paksi Endre és minden a helyére került…
Paksi Endre, aki gyakorlatilag helyet cserélt Pazdera Gyurival.
Igen, helyet cseréltek és Endre hozta a zenekarba azt a koncepciót, amit én már régóta kerestem. A metalt. Tulajdonképpen ő volt az értelmi szerzője a Pokolgépnek is. Mindkét együttesnek ő adta a koncepciót, ő hozta a szövegeket, ő hozta az arculatot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Ossiannak a karrierje…
…meg „Az első merénylet” album.
Igen! Szóval az történt, hogy mivel Endrét a Pokolgépből kitúrta Nagyfi Laci, meg Gyenizse Bandi – ugye, mind a ketten később érkeztek, ne feledjük, a Pokolgépet gyakorlatilag Kukovecz Gábor, Varga Pepe és Paksi Endre alapították- , ezért ő átjött hozzánk és hozta a koncepciót. Hozta a metalt! Nekünk akkor még fingunk nem volt róla, mi az. De azt láttuk, hogy tudja, hogy mit akar és ez összefogta a zenekart. Összeállt, amit én már évek óta kerestem, hogy merre menjünk…
Azért ment a katonaidőd alatt formálódó új Rockwell lemezenyag kukába, mert nem volt arculat, nem volt koncepció? Vagy mert Erdősék nem akarták kiadni?
Egyszerűen sokáig nem volt a zenekarnak pofája, nem volt arculata. Nem volt irány, majd egyszer csak Paksi azt mondta, hogy metal, és minden a helyére került. Hozott mintákat is: Iron Maiden, Judas Priest, Def Leppard és így tovább. Gyerekek, ebből válasszatok, ezek a változatok vannak… Ennek én marhára megörültem, mert úgy éreztem, hogy végre valahára elindulunk. Nekiálltunk melózni Endrével, ő hozta a szövegeket, miután mondtam neki, hogy nagyjából milyen szövegvilág volna a Rockwellnek megfelelő. Ez leginkább a P. Mobil, a Beatrice és Hobo közönségét célozta volna meg. Emlékszem egy dalra, az a címe hogy “Fizetésnap”… Endre k.rvára ráérzett. Igen ám, de Laza nem tudta jól elénekelni. Akkor azt mondtuk, hogy akkor viszont keresünk egy másik énekest és Lazától érzékeny búcsút veszünk. Majd a keresgélés úgy ért véget, hogy rátaláltam Szűts Lacira.
Miért pont rá esett a választásod?
Mert neki olyan fazonja volt, mint a fiatal Joe Elliott-nak a Def Leppardból. Márpedig nekem a „Pyromania” albumuk nagyon tetszett. Sőt, eleve azt mondtam Endrének, hogy hú, b@zd meg, olyat csináljunk! A Laci fazonra nagyon jó lett volna, jól is beszél angolul, de neki sem volt meg azokhoz a dalokhoz a hangja.
Abban az átmeneti időszakban Szűts Laci a Rockwell tagja volt vagy csak próbaidős, hátha beválik alapon?
Próbaidős volt. Pedig már mindenütt bemutattam, hogy ő az új énekesünk, bár még nem is hallottuk énekelni… Haha! Végül is Endre oldotta meg a kérdést, mikor elhívta Verestói Gézát.
Vele is játszottatok már egy színpadon. Mi több, nem sokkal korábban volt egy Giterátor-Rockwell-Pokolgép buli is…
Sajnos már nem emlékszem arra az estére…
Hogy nézett ki a végleges metalos csapat?
Akkor egy fél évet dolgoztunk ezen a metal programon, abban a felállásban, hogy én doboltam, Verestói Géza énekelt, Paksi Endre basszusgitározott, illetve hozta a szövegeket, a két gitáros meg Gellért Tibi és Tersánszky Karesz voltak. Így állt föl az ötös fogat. Miután egy bő fél év munkát beleraktunk, egyszer csak jön a hír, hogy Gellért Tibit elviszi Pataky az Eddába.
Mikor tudtátok ezt meg?
Valamikor ’85 elején. Ott álltunk meglőve Endrével, hogy akkor most mi van… Még fel sem ocsúdtunk, pár hétre rá jön az újabb hír, hogy a Tersánszkyt meg viszi Gidófalvy a Fáraóba. Utána ültünk hárman, Verestói Gézával, és szinte csak néztük egymást. Eltelt két-három hónap, míg azon tanakodtunk, hogy akkor most vége vagy csináljuk valahogy tovább? Mi legyen ebből az egészből?
Végül a Rockwell nem formálódott újra, 1985-ben befejeződött a zenekar története.
Abban a vákuumban hívott fel a Gyenizse Bandi, aki engem helyettesített a Rockwellben, mikor én katona voltam, hogy most őt kéne helyettesítenem a Pokolgépben, mert kimenne pár hónapra az Amerikai Egyesült Államokba. Rám gondoltak, mert ő is ismer engem, meg Pazdera is, hiszen Gyurival is Rockwelleztünk már együtt. Úgy gondolják, hogy el tudnám játszani, ami oda kell. Első körben ideiglenesen kerültem oda. Úgy voltam vele, hogy most úgysem csinálok semmit, lóg ez az egész metalos Rockwell projekt a levegőben, hát akkor átmegyek a Pokolgépbe. 1985 májusa környékén érkeztem a zenekarba, júniusban már folytak az intenzív próbák Újpesten.
Megfordult akkoriban a fejedben, hogy a dolog könnyen fordulhat állandó Pokolgép tagsággá, mert nem valószínű, hogy Bandi egyhamar haza fog jönni?
Igen. Sőt, egy idő után annyira jól éreztem magam a Pokolgépben és ők is velem, hogy Nagyfival felhívtuk Gyenizsét, hogy nyugodtan maradjon Amerikában, én lettem a végleges dobos.
Folytatjuk!
Fotók: Tarca László/Rockwell Archívum, kiadói archívum, TTT Nemzeti Rockarchívum
