Bár a hatvanas-hetvenes évekbeli Hungária ünnepelt gitárosaként tartották számon, az LGT sztárjai között mégis csak ő volt a legkevésbé ismert muzsikus. Ám hamar magára talált, karizmatikus szerzeményei nemcsak az ország első számú szupergruppjának, de Zalatnay Cini és Kovács Kati albumain is otthagyta szerzői névjegyét. Frenreisz Károly a Locomotív GT basszusgitáros-alapítója tehetséges zenészként, jó barátjaként emlékszik Barta Tamásra.

– Az IM közönségszavazatok alapján összeállított egy szupergruppot, amelyben – többek között – a még meg sem alakult LGT tagjai szerepeltek. Ez adta az ötletet a zenekarhoz, ezen belül Barta Tamás gitároshoz?

– Tudat alatt talán bennünk volt, hogy mind a négyünk szerepelt a szupercsapat- összeállításokban, s ez sokat jelentett. Mi konkrétan jó zenekart akartunk összehozni. Az LGT-t a Fészek klubban eltöltött esték, a Presser Gábor és köztem zajlott hosszas beszélgetések szülték meg. Közös elképzeléseink szerint az általunk korábban játszott eklektikus stílust egységesítettük a progresszív rock vonalra, egyéniségünk kihasználásával. Dobosnak az omegás Laux Józsefet választottuk, a negyedik tag pedig az akkori Hungária együttes gitárosa, Barta Tamás lett. Őt korábban rádiófelvételen hallottam a Vörös hangyaboly című nótájával.

– Laux Józsival ketten meglátogattátok a már végnapjait élő Hungária koncertjét. Ekkor már eldőlt, hogy ő lesz az új tag, vagy még tesztelni szerettétek volna a gitárost?

– A Láng Művelődési Házban játszott a Hungária. Józsival való megjelenésünk nem kis feltűnést keltett, azt hiszem, eléggé kilógtunk az ottani közönség a soraiból. Úgy mentünk, mintha csak haverkodni akarnánk, persze nagyon kíváncsiak voltunk, mit tud Tamás élőben. Annyira fantasztikus volt, hogy zenekari tagsága azonnal eldőlt. Hangszeres tudása, zenei intellektusa egyszerűen lenyűgözött, mást bele sem tudtunk volna illeszteni elképzeléseinkbe.

– Pedig akadt még egy-két zseniális gitáros a hetvenes évek elején.

– A korszak gitárosai közül Tátrai Tibusz épphogy betöltötte a tizennyolcat, Radics Béla, aki hatalmas sikereket tudhatott magáénak, elsősorban a külföldi zenék interpretációjával tűnt ki. Mi viszont egyértelműen a saját zenénket, kompozícióinkat szerettük volna kiemelni. Eleve ezért döntöttünk Tamás mellett.

– Személy szerint milyen kapcsolatban álltál vele?

– Tomi eléggé feltűnő jelenség, különleges egyéniség volt. Amellett, hogy néha kijött belőle a nyerseség, alapjában jóindulatú srác volt. Abszolút barátian kezeltük egymást. Nyilván adódtak közöttünk nézetkülönbségek, viták, de azt gondolom, zenészek között ez természetes.

– Milyen véleményt alkottál szerzői tevékenységéről? Mennyire érzett rá az LGT-feelingre?

– Terítékre került néhány dal, amiket minden tagnak elküldtünk, hogy saját egyéniségüket hozzáadva nyerjék el végleges formájukat. És persze majd úgy szólaljanak meg, hogy magukon viseljék a zenekarra jellemző egységes stílusjegyeket.

Tomi rengeteget gyakorolt, komolyan vette, amit csinált. Nála gyakorlás közben alakultak ki a harmóniák, a nóták vázlatai. Ilyenkor kipattan egy riff, egy harmónia, amit aztán tovább lehet vinni, építgetni, csiszolgatni. Megvoltak a kedvencei, akik óriási hatást tettek szerzői munkásságára.  Amik megszülettek a fejében, azokhoz abszolút nem kellett hozzányúlni, úgy volt kerek egész, ahogyan megkomponálta azokat.  Elképzelései tökéletesen illeszkedtek az alakuláskor általunk kijelölt irányvonalhoz.

– Mi lehetett személyiségének a titka, hogy máig a legnépszerűbb gitárosok egyikeként emlékeznek rá?

– Összetett dolog ez. Olyan ember volt, akire oda kellett figyelni, volt valami elegancia abban, ahogy játszott. Sajnos korán el „kellett” őt veszítenünk ahhoz, hogy legendává váljék. Az emberek akkor emelnek fel valakit, ha már nincs közöttünk. Ehhez persze előbb le kell tennie valamit az asztalra; és Tomi letett, nem is keveset. Hogy szól a mondás? Halj meg és nagy leszel!

– Ha úgy hozza az élet, vállaltad volna vele a munkát a Skorpióban is?

– Úgy jöttem el az LGT-ből, hogy nem volt bennem rombolási szándék. Fel sem merült, hogy valakit magammal vigyek. Más utakat akartam járni, ehhez új emberek kellettek. Így azon sem gondolkodtam, hogy Tominak szólok, tartson velem.

Mikor pár évvel később Amerikában jártam, felhívtam őt telefonon Californiában. Sokat beszélgettünk, nagyon elkeseredett volt. Valószínű, hogy disszidálásában ez az elkeseredettség is közrejátszott; ahhoz képest, hogy Magyarország egyik vezető zenekarában játszott, nem úgy mentek a dolgai, hogy elégedett legyen.

– Mit éreztél, mikor tudomást szereztél haláláról?

– Nagyon megrázott. Egy nagyon tehetséges zenészt és jó barátot veszítettem el. Első gondolatom volt, hogy miért kellett, és miért volt szabad ennek megtörténnie? Mindenféle hírek keringtek erről a borzasztó eseményről, és tulajdonképpen soha nem derült ki az igazság. Értelmetlen halálát ma is nehezen tudom feldolgozni, sokszor eszembe jut Tamás.

– Játsszunk el egy gondolattal: miként és hol élné az életét Barta Tamás 65 évesen?

– Nehéz ezt végig gondolni: abban biztos vagyok, hogy soha nem jött volna haza, hiszen ezt megtehette volna még a halála előtt. Amit lehetett, mindent kipróbált a zeneiparban: játszott a Johnny Rivers Banddel, a Sly and  the Family Stone-nal, de úgy tudom, a Beach Boysszal is, ám mégsem tudott gyökeret ereszteni a zenei életben. Ezért inkább a papír kereskedelmet választotta. Amíg itthon élt, folyton Amerikáról beszélt, és arról, hogy milyen jó lehet odakinn. Mindenért rajongott, aminek köze volt az Újvilághoz. Tomi egy vérbeli amerikai polgár lett „civil” foglalkozással, valószínű, ha élete kiteljesedik, ennél maradt volna.