Idén 25 éve alakult a King Crimson dupla duó felállása, illetve azzal párhuzamosan, ugyanazzal a tagsággal az ötödik Crimson projekt, a ProjeKct X. Így 1999 novemberétől egyszerre zajlottak az új KC felállás bemutatkozó albumának, a The ConstruKction of Light-nak, illetve a ProjeKct X Heaven and Earth CD-jének felvételei. Húsz évvel később pedig megérkeztek a korszak legfontosabb anyagait összegző, azokat részben újragondoló Heaven and Earth díszdoboz kincsei is.
Az előzmények, a ProjeKct X és az első a dupla duó 1999-2003
A King Crimson első feloszlása, majd újjáalakulása után megszilárdulni látszott a felállás. A nyolcvanas évek nagy négyese: Robert Fripp gitár, billentyűs hangszerek, elektronika, Bill Bruford dobok, ütőhangszerek, Adrian Belew gitár, ének, ütőhangszerek és Tony Levin basszusgitár, Chapman stick, szintetizátorok, ének formáció.
A második feloszlást és újjáalakulást követően a kilencvenes évekre az együttes szextetté bővült. Az úgynevezett dupla trió King Crimson felállása: Robert Fripp gitár, billentyűs hangszerek, elektronika, Bill Bruford dobok, ütőhangszerek, Adrian Belew gitár, ének, Tony Levin basszusgitár, Chapman stick, szintetizátorok, ének, Pat Mastelotto dobok, ütőhangszerek és Trey Gunn Warr gitár, Chapman stick, ének volt.
Az 1997-ben indult ProjeKcts korszakban ebből két trió és két kvartett vált ki, hogy aztán az évtized legvégére ismét négyen maradjanak, de ismét más leosztásban. A dupla duóban azonban kicsit módosultak a King Crimsonban betöltött szerepkörök. Elsősorban Tony Levin zenekari szabadsága miatt, mert ezzel kizárólag Trey Gunn-ra hárult a basszuskíséret. Aki így a korábbiaknál kevesebbet tudott szólózni, vagy plusz szólisztikus részeket a közös harmonizáláshoz adni. Másrészt pedig Pat elektromos dobokra, sőt dobprogramokra váltott. Ami szinte biztosan a ProjeKct-ek, illetve az ezredfordulós stúdiókörülmények eredménye, hiszen míg a P2-ban Belew játszott V Drum készleten, addig a P3 és P4 koncerteken már maga Mastelotto is elektronikus felszerelést használt.
Tehát a King Crimson 1999-ben újrakonfigurált felállásában a következőképpen nézett ki a tagság: Robert Fripp gitár, billentyűs hangszerek, elektronika, Adrian Belew gitár, ének, Pat Mastelotto elektronikus dobok, dobprogramok és Trey Gunn Warr gitár, touch basszusgitár, ének. Ezzel pedig alapjaiban változott meg a banda hangzása is.
King Crimson – The ConstruKction of Light (1999) 2000
Mikor a Crimson ’99 novemberében stúdióba vonult, elvileg minden adott volt a következő albumhoz. Kialakult az új formáció, megvoltak azok a hangzásbeli kísérletek és egy rakat használható új dal és dalötlet is, melyből hamar elkészülhetett volna az a lemez, ami végül csak 2003-ban született meg. De a dupla duós Crimson projekt mégis más irányt vett. Ugyanis Fripp időközben belehabarodott a Tool-ba, még pontosabban Maynard James-ék Undertow című debüt-albumába. Ezért egy felemás anyag született. Használt persze a ProjeKct-ek alatt felhalmozódott témákat és ötleteket, mint például a címadó kompozíció, az Into The Frying Pan vagy a Larks’ Tongues In Aspic tervezett negyedik és ötödik részének részletei. De azokon kívül csupa új dolgot is írt az albumra, amiket szinte azonnal rögzítettek is. Olyasmiket, amiket élőben még sosem próbáltak ki. Utóbbit, mármint a Larks’ Tongues In Aspic az ötödik részét végül közelebbinek érezték a Fracture-höz, így átkeresztelték FraKctured-nek. További nehézség volt, hogy Mastelotto nem a megszokott hibrid dobfelszerelését használta, hanem kizárólag elektromoson játszott, illetve programozott, így a hangzás sem feltéten lett olyan, amilyennek szánták.
A kritika darabjai szedte az albumot. Ott, ahol a The ConstruKction of Light többé-kevésbé hozza a nyolcvanas évek Crimsonjának világát vagy a THRAK hangzását és színvonalát, ötlettelenségről és önismétlésről írtak. A Tool ihlette modern indusztriál részeknél pedig szintén az ötlettelenséget rótták fel. Meg, hogy lám-lám, mégiscsak győztek a fiatalok, a Crimson felett eljárt az idő. Tény, hogy érthetetlen, miért akarnak a prog rock úttörői epigonkodni. Anno a Genesis popba fordulását sem volt könnyű feldolgozni. Miként a The Division Bell megjelenésekor érzett elképedés azon része is emlékezetes marad, mikor a Take it Back kapcsán arról értekeztek, hogy vajon miért akar a Pink Floyd egy U2 utánérzettel listákat ostromolni, mikor saját jogon is császárok?
Paradox módon a The ConstruKction of Light CD egyik legjobb felvétele az a bónusz track, melyet már ProjeKct X néven publikáltak és a tizenkettedik KC stúdióalbummal egyidőben rögzített, de kicsivel korábban kiadott másik anyagukra reflektál.
ProjeKct X – Heaven and Earth (1999-2000) 2000
Bár a ProjeKct X formációt ugyanazok a tagok alkották, melyek a kétezres évének elején működő King Crimson dupla duót is, de mégis eltérő felállásban és hangszerelésben dolgoztak: Adrian Belew gitár, V Drum, Robert Fripp gitár, elektronikus zajok, Trey Gunn touch basszusgitár, baritongitár, talkbox, valamint Pat Mastelotto elektronikus dobok és hangminták. Mindennek megfelelően, miként már papíron is egyfajta kibővített ProjeKct Two-nak tűnt a csapat, a stúdióban rögzített dzsemmeléseik és improvizációik, illetve a menetközben született szerzeményeik is jobban hasonlítanak a Space Groove / Vector Partol kettősére, mint a The ConstruKction of Light anyagára.
Kivéve a címadót és talán még a Maximizer-t, mely utóbbi simán lehetne valamelyik Masque rész a ProjeKct Three bemutatkozó albumán. Ami persze nem véletlen, hiszen a ProjeKct X lemeze azért jött létre, mert Pat és a Masque CD szerkesztő hangmérnöke, Bill Munyon feltúrták az archívumot, majd a The ConstruKction of Light felvételekor készült, de az albumra fel nem használt anyagokat felturbózták elektronikus alapokkal, elektronikus dobokkal és a legmodernebb mintavételező eszközökkel készült, erősen modulált hangmintákkal. Ami aztán a többieknél is begyújtotta a kreatív rakétákat.
A Heaven and Earth tehát egy újabb, javarészt szerkesztett improvizációkból összeállított anyag, melyet a többi ProjeKct-hez hasonlóan roppant nehéz besorolni. Viszont jóval eredetibb és előremutatóbb, mint a King Crimson azévi, hivatalos albuma. Hát rendesen meg is osztotta a közönséget. Miközben a szakma meg simán agyonhallgatta. Ami itthon még csak-csak megmagyarázható azzal, hogy miként a The ProjeKcts dobozból, a Heaven and Earth CD-ből sem kaptak sajtópéldányt a kritikusok. De külföldön sem igazán erőltették meg magukat a recenziók elkövetői, hogy a ProjeKct X lemez értékeinek felmutatásával ellensúlyozzák a The ConstruKction of Light-ot ekéző soraikat.
A Heaven and Earth egy igazán eklektikus, őrült album. Benne van a ProjeKct Two digitális futurizmusa, a KC improvizatív oldalának kísérletező kedvével, elborultságával és keménységével, de mellette indusztriális hangzásokkal, hip-hop alapokkal is operál, hogy aztán a lehető legkülönfélébb harmóniákat ömlessze a gyanútlan hallgatóra. Mindez elsőre meglepő, sőt roppant megerőltető is lehet. Aztán szép lassan leesnek a tantuszok, bejönnek a zenei párhuzamok. Persze kinek mi.
De azért vannak egyértelműbb párhuzamok. Mondjuk a Tool mellett sokaknak eszébe juthatnak még a Ministry, Brian Eno, a Nine Inch Nails, a Fear Factory, a KMFDM, az Atheist, a Skinny Puppy, a Nomeansno, a Hawkwind, az Aphex Twin, a Prong, a COC, a Primus, a Helmet, a Cryptic Slaughter, a Melvins, a Front 242, a Tangerine Dream, a Recoil és az Alan Wilder korszakos Depeche Mode súlyosabb dolgai. Miként a korai Kraftwerk, mint egyfajta párhuzamos univerzumbeli Pat & Trey album. Továbbá az Ibiza bűvöletében készült Mike Oldfield lemezek. Vagy a kései, elektronikus alapokra feljátszott Miles Davis albumok, mint például az Amandia és a Doo-Bop is hasonló zabolátlansággal készültek, az elvárások és a műfaji határok totális figyelmen kívül hagyásával.
Gyakorlatilag minden egyes track egy kis gyöngyszem, amik aztán erősen hatottak, de egyben vissza is utalnak azokra a hardcore, metal és crossover bandákra, melyek -akár áttételesen is-, de Robert Fripp köpönyegének ujjából bújtak elő az elmúlt évtizedekben.
A Heaven and Earth sokkal inkább érződik a XXI. századi skizoid ember zenéjének, élményeinek és érzelmei lenyomatának, mint a The ConstruKction of Light. Mi több, a ProjeKct X sokkal inkább tükrözi a King Crimson azon szellemiségét is, hogy a prog csapat nem csak, hogy aktuális kell, hogy maradjon, de mellé még bátran kísérletező és erősen előremutató is.
Fripp soundscape-ei, effekthurkos gitárhangzásai mindenképp megadják azt a kapaszkodót, amivel a KC-hez szokott fülek már rá tudnak csatlakozni az őrülethez. Belew ezer közül is felismerhető gerjesztett gitárhangjai is biztosítják az életmű korábbi darabjaival a folytonosságot, beleértve a P2 albumait is.
Így aztán az elektro funk, techno és a drum and bass elemek mégsem a semmibe érkeznek. Miként a zajongás sem válik öncélúvá. Hanem együttesen leginkább egy olyan filmzene érzetét keltik, melyet lecsukott szemmel, belül néz az ember. Mindehhez ráadásul cuccozni sem kell, színjózanul is élvezhető és értékelhető. Feltéve, ha megvan hozzá a hallgatóban az ilyesmihez szükséges kellő nyitottság és fogékonyság.
Valójában egy jól táncolható modern avantgárd lemezt alkottak, mely a lehető legmesszebb ment az új hangzások teljes körű kihasználása terén. A Heaven and Earth határait sokkal inkább az akkori technológia jelentette, mint a tagok kreativitása. Ennek megfelelően csak nagyon kevesen jutottak el művészileg olyan messzire az ezredfordulón, mint a ProjeKct X.
Persze az akkor aktuális King Crimson-ra is van átkacsintás. És nem csak a címadó kompozíció részletének nyilvánvaló átemelése, hanem a Larks’ Tongues In Aspic part 4 egy verziója is megjelenik, mint egy lehetséges hatodik rész, a Six O’Clock, illetve a Demolition képében, némi ProzaKc Blues előkép társaságában. Valamint az őrült Superbottomfeeder is erős rokonságot mutat a szintén a Demolition riffelésére építkező The World’s My Oyster Soup Kitchen Floor Wax Museum-mal. Persze ezekről sem szoktak írni vagy értekezni az úgynevezett rockszakírók, mert nem ismerik a CD-t, mert sosem hallgatták végig figyelmesen az albumokat.
Összességében kijelenthető, hogy a Heaven and Earth nem csak időben előzte meg a The ConstruKction of Light CD-t, de a ProjeKct X produkciója a hangzások, a koncepció, az eredetiség és a művészi önkifejezés terén is sokkal előrébb járt, mint az anyazenekar millenniumi lemeze. Mert a Heaven and Earth merész, újító, futurisztikus és kellően kiszámíthatatlan ahhoz, hogy még a harmincadik hallgatásra is meg tudja lepni a hallgatóit. Elképesztő teljesítmény, miközben a végeredmény nagyon is szórakoztató marad. Különösen, hogy a ProjeKct X legénysége szinte mindvégig úgy használja az elektronikát, hogy a hangzás nem öregszik. A Heaven and Earth maga az esszenciális underground, egy antipop szupersztár etalonja.
King Crimson – Heavy ConstruKction 2000
A The Construkction of Light Tour 2000 májusától azév novemberéig tartott, majd decemberben már érkezett is a tripla CD-s monstre koncertalbum. A Heavy ConstruKction első két korongja a turné műsorát archiválja, benne a címadó lemez, a ProjeKct-ek, a THRAK, a VROOOM, a Three Of A Perfect Pair dalaival, a szokásos, de erősen ProjeKcts utánérzésű improvizációkkal és egy Fripp érintettségű David Bowie feldolgozással.
A harmadik korong pedig egy, a THRaKaTTaK-hoz hasonló album, melyet a koncertkörút hatvanöt állomásán rögzített szólók és improvizációk részleteiből állítottak össze, nagy műgonddal. Azzal a céllal, hogy az alkotókat idézve „egy összefüggő előadást hoznak létre inkoherens események sorozatából.”
Jól dolgoztak, hiszen a kitűzött célt minden tekintetben sikerült elérniük. Más kérdés, hogy a leginkább a ProjeKct Four Ghost szvitjeire emlékeztető végeredmény nem könnyű hallgatnivaló. Ez a cucc még a korábbi ProjeKct lemezek ismeretében is nehezen adja meg magát. De megéri a ráfordított időt és energiát, mert a kortárs komolyzene legjobb zeneszerzői sem tudtak volna ennél jobbat összerakni az ezredfordulón használatos hangszerek, hangzások és hangszerelések használatával. Frippéknek nagyon bejött ez a dzsemmelésekből, improvizációkból, spontán zenei megnyilvánulásokból összeollózó szisztéma, mint modern kompozíciós módszer.
Nem volt felesleges a négy plusz egy ProjeKct sem, hiszen számos hangzást és megoldást azokon az üléseken, stúdió session-ökön és koncerteken találtak meg és fejlesztettek tovább, hogy aztán bőven legyen miből ihletett meríteniük a 2000-es turnén.
Érdekeség, hogy a ProjeKct 2, 3 és 4 műsoraiban egyaránt kulcsszerepet jásztó The Deception Of The Thrush kétszer, két változatban is hallható a Heavy ConstruKction korongjain. Elsőként a normál koncertműsorban, másodszor pedig a szerkesztett anyagban. Utóbbi négy különböző előadás részleteit olvasztotta egybe a lehető legjobb verzió kialakításának érdekében. Olyan is. Döbbenetes az ilyen mértékű művészi igényesség.
BPM&M – XtraKcts & ArtifaKcts 2001
2001-ben egy újabb érdekes album érkezett, melyet csak utólag kezdtek beszámítani a ProjeKct-ek közé. A BPM&M, azaz Bill Munyon és Pat Mastelotto zenekarának XtraKcts & ArtifaKcts című lemezén ugyanis szerzőként, illetve előadóként is közreműködött még Robert Fripp, Tony Levin, Adrian Belew, valamint a DGM főnöke, David Singleton is, aki Mellotronon játszott.
Ha kellően odafülel az ember -és persze ismeri az addigi ProjeKct felvételeket-, akkor idővel le fog esni, hogy többségében azok újrahangszerelt és újrafelvett változatai kaptak helyet a korongon. Ami persze adta magát, hiszen korábban éppen Munyon szerkesztette a Masque és a Heaven and Earth albumokat. Mondjuk a „kivonatok és műalkotások” cím is beszédes, főleg a dupla King Crimson rövidítéssel…
Az albumot végighallgatva tényleg csak azon csodálkozik az ember, hogy vajon miért nem ProjeKct Five vagy valami hasonló néven adták ki… Ugyanis az experimentális, pszichedelikus, elektronikus, progresszív, indusztriális őrület, a maga technós, rave-es alapjaival együtt is annyira jellemzően hozza a Mastelotto elektronikus dobokkal feljátszott ProjeKct lemezeinek (P3, 4 és X) hangulatát és jellemző break-jeit, hogy öröm hallgatni. Mi több, ha nem épp a legelvetemültebb kísérletezés zajlik, a lábak szinte automatikusan kezdenek a táncparkett irányába mozogni. Tény, hogy az XtraKcts & ArtifaKcts nem rockernek való vidékre kalauzol, de azért még azoknak is érdekes néha betekinteni, körbetekinteni, akik a zenei közegben alapvetően másfelé szeretnek kalandozni. Mert az XtraKcts & ArtifaKcts egy rendhagyó remekmű, mely méltó társa a Heaven and Earth albumnak.
Tony pedig mindig, mindenhol, mindenben zseni. Jó fogalmazott Peter Gabriel, mikor úgy aposztrofálta, hogy Levin „the King of the bottom-end and the emperor of the bass guitar”.
King Crimson – Level Five 2001
A 2001 júniusában indult Level Five turné számos újdonsággal szolgált. A legfontosabb, hogy idővel csak elkészült a Larks’ Tongues In Aspic ötödik része is. De ezúttal álnéven adták elő, illetve adták ki az év végén, novemberben megjelenő koncertalbumon.
„A Level Five valóban a szvit ötödik része, de átneveztük, hogy eloszlassa a Larks’ Tongues in Aspic címmel kapcsolatos elvárásokat.” – Robert Fripp
E mellett szinte az egész EP hemzseg a következő stúdióalbum tételeinek korai verzióitól. A Dangerous Curves és a Level Five egyértelmű. De ha valaki figyelmesen összeveti, akkor a Virtuous Circle, a The Deception Of The Thrush és a ProjeKct 12th & X egyes részei pedig a The Power To Believe szvit második, harmadik és negyedik részeibe olvadtak be, alakultak át.
A The ConstruKction Of Light 2001-es élő változata pedig sokkal dögösebb az albumon szereplőnél. Ami sokkal keményebb, lüktetőbb és élőbb, mint amit a stúdiólemezre tettek. Inkább a P2, 3 és 4 Heavy-, Fast-, Space-, Contrary-, Light ConstruKction előadásainak frissességével és harapósságával rokon, mint a dupla duó első próbálkozásaival.
King Crimson – Happy With What You Have To Be Happy With 2002
2002-ben egy újabb album-előzetes EP érkezett. A Happy With What You Have To Be Happy With, tehát a címadó szerzemény ezen verziója hosszabb, mint ami végül a The Power To Believe CD-re került. Az Eyes Wide Open pedig az erősen eltérő, akusztikus jellegű hangszerelésével tűnik ki a későbbi változatok közül.
A felületes szemlélő ezekkel ugyanúgy letudja, hogy két dal szerepel a 2003-as lemezről, mint a Level Five EP esetében. Pedig ezúttal is az a helyzet, hogy szinte az egész anyag beépült a készülő album kompozícióiba. Vagy konkrétan, mint mondjuk a ShoGaNai ütős, gamelános világa a The Power To Believe II közepébe. Vagy Belew vocoderes intrói és átvezetései, szintén a The Power To Believe II szvitbe és úgy általában is a lemezanyagba.
Utóbbi kapcsán furcsa volt megélni, hogy a megjelenés környékén milyen fanyalgás fogadta az anyagot. Leginkább persze olyanoktól, akik viszont tapsikoltak A Momentary Lapse Of Reason LP-nek, melyet pedig nagyon is hasonló elektronikus hangzás és megoldások jellemeznek. Lásd a Terminal Frost-ot keretező két A New Machine tracket… De míg a modernkori Pink Floydot szinte mindenért ünneplik, ha kell, ha nem, addig másokkal szemben már messze nem ennyire elnéző a kritika és a közönség.
Larks’ Tongues In Aspic part 4 kvázi bónuszként szereplő 2001-es koncertverziója pedig alaposan kiköszörülte a csorbát. Fél kézzel, lazán lemossa a 2000-es albumváltozatot. Kemény, fémes, rideg, ahol kell. Disszonáns, töredezett, darabos és nagyon nem kér bocsánatot e miatt, inkább kőkeményen bevállalja. Nagyjából, mint a kilencvenes évek eleji progresszív hardcore metal csapatok hasonló hangvételű felvételei.
Ezzel pedig nem csak a készülő lemezből kaphattunk ízelítőt a Happy With What You Have To Be Happy With EP segítségével, hanem arról a mentalitásról is, mely messzire el kívánta kerülni a The ConstruKction of Light buktatóit. A Crimson végre újra a saját útját járta. Egyben újra törte is az utakat másoknak, mint pályafutása során szinte mindig.
21st Century Schizoid Band – Official Bootleg V.1 2002
2002-ben Ian McDonald, Mel Collins, Michael és Peter Giles, vagyis a King Crimson „öregdiákjai” is aktivizálták magukat. Kiegészülve Jakko M. Jakszyk multihangszeres, énekes zsenivel. A 21st Century Schizoid Band tagjaia Fripp által akkoriban hanyagolt korai KC albumok és a saját szólólemezeik anyagával turnéztak.
2003-ban Ian Wallace váltotta Michaelt a dobok mögött. Mindkét felállással készültek felvételek, melyekből több koncertkiadvány is született.
King Crimson – The Power To Believe 2003
2003-ra készült el és februárban meg is jelent a dupla duó és egyben a mindenkori King Crimson utolsó stúdióalbuma. Egy időtlen mestermű, mely még húsz év elteltével is frissnek és újszerűnek hat. Robert és társai a lehető legmesszebb mentek el az akkor lehetséges hangzások terén, miközben ezúttal a dalokat is alaposan kipróbálták, élőben és az előzetes EP-k rögzítésekor egyaránt.
A Larks’ Tongues in Aspic ötödik részét és a korábbi ötletekből összeállított négyrészes címadó szvitet különösen jól fogadta a kritika, egyben a közönség is. Valamint a ProjeKct koncertfavorit Deception Of The Thrush új stúdióverzióját dicsérték még nagyon. De a balinéz hatásokkal kiegészített Virtuous Circle, mint The Power To Believe II is nagyon pozitív fogadtatásban részesült – mind a szakma, mind a közönség részéről. Utóbbi talán még egy Djabe albumról sem lógna ki, ők tudnak oly sokféle stíluselemből ennyire egységes ötvözetet készíteni.
Az alaposan kiérlelt anyagot tovább erősíti, hogy a felvételek során Pat ismét használt akusztikus dobokat. Miként, hogy a gitárok megszólalása is sokkal masszívabbra sikerült, mint előző alkalommal. A Tool-lal versenyezni kívánó súlyos hangzás és agresszivitás pedig jól illeszkedett a szerzemények alapvetően pozitív, a hitről és a dalírásról szóló szövegeihez.
Sokadjára is sikerült kialakítani egy olyan sajátos művészi ötvözetet, ahol a különféle elemek és az azok által keltett impulzusok kölcsönösen erősítik egymást, a kompozíciók mégis mindvégig megmaradtak hamisítatlan Crimson-nak.
A felvételi folyamat során újra rögzítették, immáron King Crimson színekben a ProjeKcts korszak másik ászát. De a Sus-tayn-Z szvit sokáig dobozban maradt, csak a 2019-es expanded remaster változatokra került fel végül, bónuszként.
ProjeKct Three – Live In Alexandria (2003) 2007
A februárban elindult The Power To Believe Tour harmadik állomásán nem várt esemény történt, Adrian annyira lebetegedett, hogy nem bírt színpadra lépni. Mivel az első alexandriai esten Belew kiesése miatt csak hármasban léptek fel, hát újra aktivizálták a maradék tagság által egykor alkotott ProjeKct Three formációt és egy nem tervezett ráadás ProjeKct koncertet adtak, majd a maradék időt egy kérdezz-felelek programmal töltötték ki. Akinek volt már alkalma egy légtérben tartózkodni Roberttel, tudhatja, hogy beszélőként legalább akkora élményt tud nyújtani, mint hangszeresként.
A rendhagyó előadásról készült felvételt később a King Crimson Collectors’ Club sorozatának részeként adták ki, tovább öregbítve a ProjeKct-ek jó hírnevét.
King Crimson – Eyes Wide Open / EleKtriK: Live in Japan 2003
A turné vége felé megjelent még két zseniális kiadvány, melyek a korszak összegzését, egyben lezárását is jelentették. Az Eyes Wide Open című dupla DVD első lemezén a Live in Japan – Tokyo, Kouseinenkin Kaikan, April 16, 2003 koncertfilm, a másodikon pedig a Live at the Shepherds Bush Empire – London, July 3, 2000 kapott helyet. Utóbbi speciális verzióban. Ugyanis a szekciókra osztott sztenderd koncertdalok között a korong véletlenszerűen játszik be a turné során elhangzott improvizációkból, így őrizve a King Crimson műsorok spontaneitását és esetlegességét.
Kár, hogy a DVD korszak szinte már a kezdetétől fogva a gagyizás irányába indult. Hiszen ilyen megoldásokkal is lehetett (volna) élni. Miként a menet közbeni hangsáv-, felirat- vagy kameranézet-váltásban is megvolt a potenciál, hogy kellőképpen támassza alá a valódi koncertélmény reprodukálását. Persze nem véletlen, hogy a pont King Crimson volt, amelyik szinte az összes prog rock zenekart túlélte. Hiszen Frippék még akkor is progresszívek maradtak és öles léptekkel haladtak előre, mikor a többség már rég önmaga emlékzenekaraként funkcionált, vagy csak a saját emlékművébe merevedve pózolt hamiskásan.
A tokiói koncert kivonatát tartalmazó EleKtriK – Live in Japan pedig az a koncertalbum, amelyik még az akkoriban futó nu metal és prog metal bandáknak is alaposan feladta a leckét. Ugyanis legalább annyira friss és aktuális volt, amennyire a korszaknak megfelelően kemény is. Míg a THRaKaTTaK, Jazz Café Suite, Masque, West Coast Live és társaik a szerkesztésükkel és a tagok kiemelkedő improvizatív képességei miatt tartoznak minden idők legjobb koncertlemezei közé, addig az USA és az EleKtriK pedig a kötött kompozíciók kimagasló előadásmódja, egyben a korszerűségük miatt váltak szinte azonnal etalonná.
A 2003-as KC nem viccelt. Ennél masszívabb, fémesebb, keményebb, dögösebb, erőtől duzzadó előadásmódot még a Meshuggah és djent követői sem produkáltak akkoriban.
De az előző negyedszázad disszonáns, staccato zúzdáit előadók többségét is rendesen zárójelbe tették, miközben Adrian-ék riffelése egy másodpercre sem vált öncélúvá. Ez esetben nagyon nem a hibák elfedésére szolgáltak a torzító-pedálok, hanem a tiszteletet parancsoló zenei- és hangszeres tudás kiemelésére. Illetve a kompozíciók mondanivalójának alátámasztására.
Sajnos az utolsó koncert után Trey Gunn kilépett az együttesből. Így 2003 novemberében ismét lezárult egy korszak. Az első dupla duó kifutotta magát és megszűnt létezni.
Folytatjuk!
Fotók: kiadói archívum
